Best WordPress Hosting
 

Realitás? Álom? Elvárás? A magyar Eb-esélyek nyomában

Hiába nyert simán a Soroksár ellen a Vasas, a Győr ajkai győzelmével eldőlt, hogy jövőre is a másodosztályban fognak szerepelni az angyalföldiek. Anyagi okokra visszavezetni a feljutás elmaradását nem lehet, hiszen volt mit a tejbe aprítani a Vasasnál az elmúlt években – ezt példázza a keret alkotó volt válogatott játékosok sora. Ez volt az alaphelyzet, amiből adódott a kérdés, hogy meddig tartható fenn ez a klubmodell és mikor jön el az az idő, amikor az utánpótláshoz kell nyúlni. Ezt ugyan nem fejtettük meg, de ettől egy kicsit elkanyarodva beszéltünk arról, hogy van-e klubszeretet a mai utánpótláskorú játékosokban, valamint arról is szót ejtettünk, hogy miközben a magyar labdarúgás szakmailag nem centralizált, anyagilag igen.

Ten Hag megnyerte a Manchester Uniteddel az FA-kupát, ezzel megmente a manchesteriek szezonját – és a saját állását is? Innen indulva jutunk el oda, hogy a futball a korszellem leképeződése és hogy a közösségi médiában írt kommentek hogyan lehetnek döntésbefolyásoló tényezék egy klubnál. 51 veretlen meccs után az 52. nem jött össze, ami egy kupába került a Bayer Leverkusennek. Az Atalanta presszingje megfojtotta a németek játékát. Hol rontotta el Xabi Alonso?

Az adás végén megkezdtük a felkészülést az Eb-re. Először a német keretet vettük górcső alá. Jó hír: idén Goretzka biztos nem fog ellenünk gólt lőni az utolsó pillanatban. A magyar válogatott kapcsán pedig arról beszélgettünk, hogy álom, realitás vagy elvárás-e a csoportból való továbbjutás.

26. aranyérmével utolérte a Fradi pólócsapata az újpestieket

A bajnoki döntő első, szombati felvonásának elején a Vasas ugyan még 2-1-re vezetett, a Ferencváros azonban simán fordított és könnyedén, 13-7-re nyert. A keddi összecsapáson hasonló volt a forgatókönyv, hiszen a piros-kékek szerezték az első gólt, de innentől kezdve fokozatosan ellépett az FTC, amely kegyetlenül kihasználta a rivális hibáit.

A Vasas 4-3-nál időkérés után támadhatott az egyenlítésért, de kihagyta a helyzetet, majd lefordulás és ferencvárosi gól lett belőle, ez pedig érezhetően megfogta az angyalföldieket. A folytatásban egyfajta adok-kapok alakult ki (13 gól született a második negyedben), ami után a Ferencváros 11-7-re vezetett a nagyszünetben, írta tudósításában az MTI.

A fordulást követően is hasonló mederben zajlott az összecsapás, a Vasas kihagyott lehetőségeit az FTC lefordulásból gyors gólokkal büntette, így a harmadik negyed közepére már eldőlt a találkozó (15-9).

Lyuk tátongott a kisvárdai kézipályán, tornateremben fejezték be a bajnokit

Hosszas javítgatás után sem javult a helyzet, így végül játékvezetők és a mérkőzés versenybírói alkalmatlannak ítélték a játékteret, és a meccset némi szünet után a Szent László Gimnázium tornatermében folytatták, írta a Szon.hu portál.

Az összecsapást 11-10-es félidő után végül 25-21-re megnyerte a Kisvárda, és miután a vetélytársai közül pénteken az addig azonos pontszámmal rendelkező Békéscsaba és a NEKA is kikapott, kétpontos előnyre tett szert a kiesés ellen folytatott harcban.



Egyoldalúan döntött a kecskeméti Mercedes vezetése a bérfejlesztésről

A jelenlegi bértárgyalásokon 2023. októbere óta nem született megállapodás a tárgyalópartnerekkel, vagyis a Vasas Szakszervezeti Szövetség MBMH Vasas Alapszervezettel és a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével. Tizenöt tárgyalási forduló után a legutóbbi, 2024. március 26-i találkozó sem vezetett megállapodáshoz. A gyár dolgozói számára a világos helyzet és a tervezhetőség megteremtése érdekében a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (MBMH) vezetősége úgy döntött, hogy a 2024-es és 2025-ös évekre vonatkozóan egyoldalú bérfejlesztést hajt végre – olvasható a közleményben.

A vezetőség által elfogadott teljes csomag

2024. április 1-jétől 8 százalékos kollektív alapbéremelést,

Újabb autóipari multinál hirdettek figyelmeztető sztrájkot

Az álláspontok azóta sem közeledtek, így a mai, március 19-i tárgyalások után az Autoliv Kft.-nél működő Vasas Járműbiztonsági Alkatrészgyártó alapszervezet bejelentette a két órás figyelmeztető sztrájkot március 21-ére, 13 és 15 óra közöttre.

A Vasas követelései elsősorban a dolgozók életkörülményeinek alakulását tartják szem előtt, a tényeket, hogy mennyivel emelkedtek az élelmiszer-, valamint üzemanyagárak, az üzemi étkezdében történt 17 százalékos emelést vagy a bankok és mobilszolgáltatók által bejelentett áremeléseket – olvasható az érdekképviselet közleményében.

Ennek megfelelően a Vasas Járműbiztonsági Alkatrészgyártó alapszervezete követeli visszamenőleges, 2024. január 1-jei bevezetéssel:

A Vasas-drukkereknek üzent Karsai Dániel, akinek ma kezdődik az eutanázia-pere Strasbourgban

Vasas-mezben állt kamera elé a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Karsai Dániel ügyvéd, alkotmányjogász, akinek ma kezdődik az élet végi döntés meghozatalához fűződő joga miatt indított pere magyar állam ellen indított az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt, Strasbourgban. De Karsai nem a számára élet-halál fontosságú per miatt készített videót, hanem a még fontosabb hétfő esti Vasas-Győr meccs miatt. Karsai Dániel nagy Vasas-drukker, viszont zavarja, amikor cigányozás, buzizás megy a lelátón.

Azt szokták mondani, hogy ez nem pálya. Szerintem ez még rosszabb, kispályás dolog. Ti, angyalföldi vagányok, mind nagypályások vagytok. Ha kérhetem, légy szíves, csak szurkoljatok. Akkor tényleg ti vagytok a világ legjobb csapatának legjobb szurkolótábora. Vannak erősebb csapatok, vannak nagyobb csapatok, nagyobb szurkolótáborok, de jobb csapat és jobb szurkolótábor nincs. Köszönöm, hogy meghallgattattok. Hajrá, Vasas!

– mondta Karsai Dániel, aki húsz év szünet után, idén augusztusban, ahogy fogalmazott, jött rá, hogy a Vasas a mindene. „Olyan volt, mint húsz év után újra találkozni a régi szerelmeddel, és rájönni, hogy még mindig ő a nagy Ő” – magyarázta, hogy milyen érzelmek fűzik a csapatához.

A cégeknek kihívás lehet a decemberi minimálbér-emelés, a szakszervezetek agresszív bértárgyalásokra számítanak

Bár nem az idén jön a legkisebb keresetűeknek a megemelt fizetés, a dolgozók nyilván üdvözlik, hogy a szokásos januári emelés (amit először februárban kapnak meg) egy hónappal korábban megvalósul. De vajon okoz-e nehézséget a cégeknek, hogy nem januártól, hanem már decembertől emelkednek a legkisebb bérek, hogyan tervezik kezelni a bértorlódást, és mire számíthat a többi dolgozó?

Lehetnek gondok, de megoldást kell találni

Okozhat átmeneti zavart a legkisebb bérek decemberi emelése, de az emelés mindig hoz megoldandó problémákat, és bízom benne, hogy ezeket most is lehet kezelni. Ehhez együtt kell működniük a munkáltatóknak és a szakszervezeteknek

Érdemes figyelni a kézilabda NB I újoncára

A Vasas saját közönsége előtt 30-25-re legyőzte a Kisvárdát a női kézilabda NB I vasárnapi találkozóján. Ez volt a női bajnokság utolsó mérkőzése a hónap végén kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt, a következő élvonalbeli találkozót december 29-én épp a pontvadászatban immár öt forduló óta nyeretlen Kisvárda játssza majd, amikor is a Bajnokok Ligája-résztvevő Debrecent fogadja.

Az újonc Vasas az eddigi tíz bajnokiján a negyedik győzelmét aratta, van mellett két döntetlenje és négy veresége. A tíz szerzett pontjával az ötödik helyen áll.



„Túl sikeres volt a migránskampány”, jogtechnikai módosítás: biztosan nem gazdasági okból vonták vissza a vendégmunkástörvényt

Nincs köze a döntésnek a gazdasághoz

– mondta kormányzati forrásunk, amikor arról kérdeztük, milyen okból gátolta meg rendeleti úton a kormány a vendégmunkások foglalkoztatását rögzítő, a nyár folyamán elfogadott törvény november eleji hatályba lépését, s erre rímel többi forrásunk magyarázata is. Ráadásul ezt erősítik meg a lapunknak nyilatkozó gazdasági szereplők, akik egyébként nem is látnak okot változtatásra.

A Magyar Közlönyben publikált rendeletben az áll, hogy a kormány szükségesnek látja az idegenrendészeti jogszabályok felülvizsgálatát, szigorítását, és ennek a munkának az elvégzéséig nem lép hatályba a vendégmunkásokról szóló törvény.

László Zoltán: Bajban a kiskeresetűek, azonnali béremelés kell

„A Vasas Szakszervezeti Szövetség területén számos idei bérmegállapodásunkat úgy zártuk le, hogy július táján megnézzük, mennyire voltak elégségesek a korábbi bérfejlesztések. Ennek megfelelően folyamatosan tárgyalunk évközi kompenzációkról” – mondta megkeresésünkre a szakszervezet alelnöke. László Zoltán hozzátette, van ahol már le is zárták a tárgyalásokat, és sikerült kiegészítő bérfejlesztésről megállapodni.

A béremelés mozgatórugója máskor általában az, hogy a cégek megtartsák, motiválják a munkaerőt, és jobbára költségként tekintenek a bérre. A csak lassan mérséklődő infláció és a bérek vásárlóértékének csökkenése viszont most olyan helyzetbe hozta a munkavállalók jelentős részét, hogy a bértárgyalás nem arról szól, a munkáltatók hogyan őrizzék meg, illetve javítsák a versenyképességüket a bérezés terén, hanem inkább szociális kérdés.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a reálkeresetek 2022 szeptembere óta mínuszban voltak az infláció miatt, leginkább 2023 februárjában, amikor a nettó reálkereset –19,6 százalékon állt 2022 szeptemberéhez képest.