Best WordPress Hosting
 

Meghalt Birtalan István, világbajnok kézilabdázó

Hetvenöt éves korában elhunyt Birtalan István, aki 1970-ben és 1974-ben is világbajnoki címet nyert a román kézilabda-válogatottal – adta hírül a gsp.ro.

A magyar nemzetiségű kézilabdázó súlyos májbetegséggel küzdött az elmúlt hónapokban. A túlélés érdekében 2008-ban egyszer már májátültetésen esett át, a műtét után 15 évig nem jelentkeztek újabb problémák nála, de néhány hónapja megváltozott a helyzet, romlott az egészségi állapota.

A májam már nem úgy működik, ahogy kellene, igazi kínokat élek át

Marozsán Fábián: Okosan kihasználtam a gyenge pontjait

Marozsán Fábián három sima játszmában legyőzte a kazah Mihail Kukuskint a francia nyílt teniszbajnokság első fordulójában, vasárnap, így bejutott a 64 közé.

A világranglistán 43. helyén álló magyar játékos kiválóan kezdett, 3:2 után sorozatban három játékot nyert, majd a folytatásban is remekül fogadta a selejtezőből érkezett ellenfele szerváit. Könnyedén hozta a második szettet is, ugyancsak 6:2-re, és szintén fél óra alatt. A harmadik felvonásban sem változott a kép, Marozsán magabiztos volt, kihasználta ellenfele minden megingását. 4:2-nél ugyan három bréklabdát is hárítania kellett, de az egyoldalú csata másfél óra alatt véget ért.

Bár egy Grand Slam-tornán nincs könnyű meccs, egy picit ezt most simábbnak is éreztem annál, amit vártam, voltak hibái, kaptam ingyen pontokat is. Ráadásul a fonákjával verte régen végig a világot, az nekem sem volt a legkellemesebb, de erre egész jól felkészültem, és a játékának sebessége sem volt bántó. Okosan kihasználtam a gyenge pontjait, amiben az is segített, hogy az edzőm, Balázs György aktív játékosként többször is összecsapott vele, így kiváló tanácsokat kaptam tőle

Hosszú Katinka nagyot fejlődött

Az áprilisi országos bajnokság óta – melyen visszatért – sokat javult ugyan a háromszoros olimpiai bajnok úszó Hosszú Katinka, de még messze van a párizsi induláshoz szükséges szinttől.

A 35 éves Hosszú vasárnap az AP Race London International 2024 elnevezésű nemzetközi viadalon 400 méter vegyesen volt érdekelt Jakabos Zsuzsannával együtt.

A brit fővárosban zajló esemény hivatalos eredményközlője szerint Hosszú 4:43.66 perc alatt teljesítette a távot, ez jelentős előrelépés a Duna Arénában úszott 4:47.62-es eredményéhez képest, ugyanakkor a célba vett 4:38.53-as olimpiai szint egyelőre távolinak tűnik. Hosszú eredményével a második helyen zárta a futamot, míg honfitársa 4:46.83-mal harmadik lett.

Fazekas Gergő főhőssé vált, 13 év után elbukta az aranyat a Kielce

Az alapszakaszt jobb gólkülönbségének köszönhetően még a címvédő nyerte meg, amely aztán simán bejutott a rájátszás során a fináléba. Az ellenfél a Wisla Plock lett, amely a Lengyel Kupa döntőjében, május 5-én súlyos, 29-20-as verést mért a riválisra.

A nagy visszavágás azonban nem sikerült, a két győzelemig tartó bajnoki döntő első mérkőzését a Plock hetesekkel megnyerte hazai pályán.

A vasárnapi visszavágón a Kielce 10-9-re vezetett a félidőben, elhúzni azonban egyik csapat sem tudott. Tíz perccel a vége előtt 15-15, az 55. percben 17-17 volt az állás, és amikor fél perccel a lefújás előtt Dylan Nahi 20-19-re módosított az állást, úgy tűnt, a Kielce megnyerheti a meccset.

Gálfi Dalma közel állt a bravúrhoz a Roland Garroson

A világranglistán 145. Gálfinak nehéz feladat jutott a főtábla nyitányán, mivel ellenfele (33.) sokkal előkelőbb helyen áll a WTA-rangsorban. Eleinte mindkét fél biztosan hozta adogatását, majd két brék következett, aztán Siniakova 3:3-nál is elvette Gálfi adogatójátékát, 4:3-as cseh vezetésnél, 40-40-nél pedig az eső miatt félbeszakadt a találkozó.

A kényszerszünet bő másfél óráig tartott, a folytatás pedig rögtön Gálfi-brékkel indult. Az izgalmas végjátékban Siniakova jobban összpontosított, ismét elvette a magyar játékos adogatását, és 7:5-tel 52 perc alatt jutott játszmaelőnyhöz.

A folytatásban Gálfi agresszívebben játszott, és egy brékkel 4:1-re meglépett, ám riválisa gyorsan fordított 5:4-re, majd a rövidítés döntött. Ebben Siniakova beindult, 4-0-ra elhúzott, és végül 1 óra 53 perc alatt zárta le a csatát.

Takács Boglárka megdöntötte a 100 méteres síkfutás országos csúcsát

Takács Boglárka saját országos csúcsát megjavítva, 11.11 másodperces eredménnyel megnyerte a női 100 métert vasárnap, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség kontinentális sorozatának bronz kategóriájú budapesti versenyén.

A BHSE 22 éves sprintere tavaly több alkalommal is faragott a klasszikus vágtaszám magyar rekordján, melyet 2023. július 13. óta egészen mostanáig 11.14 másodperccel tartott.

A világbajnoki elődöntős sprinter az idei szabadtéri szezonban is jó formát mutatott, a dohai Gyémánt Liga-versenyen 11.17-tel ötödik lett, néhány napja pedig Besztercebányán tudott ezüst kategóriás viadalt nyerni. Így egyértelmű esélyesként várta a vasárnapi futamot, amelyen a négyes pályán rajtolt a 11.09 másodperces egyéni csúccsal rendelkező amerikai Shannon Ray mellől.

Egy baleset és más semmi: Leclerc az első hazai győztes Monte-Carlóban

A rajt után szinte azonnal piros zászlóval félbe kellett szakítani a futamot, a mezőny hátsó felében ugyanis Kevin Magnussen (Haas) túlságosan rámenős volt Sergio Pérezzel (Red Bull) szemben, a két autó összeért, Pérez a szalagkorlátnak csapódott, autója pedig eltalálta Nico Hülkenberg (Haas) versenygépét is.

A big impact moments after the start but all drivers are out of their cars – Perez, Magnussen and Hulkenberg#F1 #MonacoGP pic.twitter.com/X83ZC7U2J3

— Formula 1 (@F1) May 26, 2024

Csütörtökön eldől, kizárják-e a Bundesligából a magyar válogatott kézis csapatát

A tabella kilencedik helyén álló hamburgiak anyagi és adminisztratív okok miatt nem kapták meg a licencet a szövetségtől, ezért bírósághoz fordultak. Első- és másodfokon a szövetségnek adtak igazat, és mint a jobbátlövő vasárnap az MTI-nek elmondta, csütörtökre várják a végleges, jogerős döntést.

„Ez mindenkinek nehéz szituáció, főleg így, hogy a szezon végén vagyunk, és nem tudni, mi lesz a csapattal. Csütörtökig én sem tudok többet, akkor derül ki minden” – magyarázta.

Hozzátette, ha nem kapják meg a licencet, minden játékos szabadon távozhat, de ha megkapják, mindenki marad Hamburgban.

F1: hatalmas baleset, Perez kocsijának három kereke is leszakadt

Brutális balesettel kezdődött a Forma-1-es Monacói Nagydíj: a rajt után a Haas német pilótája, Nico Hülkenberg hátulról eltalálta Sergio Pérez (Red Bull) kerekét.

A mexikói pilóta autója ripityára tört, mindössze egy kereke maradt, de a balesetben a dán Kevin Magnussen vezette másik Haas-autó is megsérült.

Miután a szűk pályán hosszasan törmelékkel szennyeződött, azonnal jött a piros zászló és megszakadt a verseny.

Pigniczki Fanni sporttörténelmet írt a budapesti rg Eb-n

A ritmikusgimnasztika-versenyeknek gyakran a vasárnap a legjobb napja. Nincs már irgalmatlan hosszú versenynap – a feszített, tornászokat, edzőket, bírókat, szervezőket végletekig kimerítő menetrend az Eb-k és vb-k egyik nagy problémája –, csak a krém versenyez, ünnep ez a legjobb versenyzők részvételével.

Azért dráma így is van. Például ott van Sofia Raffaeli. A zseniális olasz tornásznő nagyon jól versenyzett ezen az Eb-n, bár lemaradt a bolgár Sztiliana Nikolova mögött a vágyott összetett aranyról. Karikával esélyes, erre kidobja a szőnyegen kívülre a szert, nagyot fut a pótszerért, az eredeti karika visszajön a szőnyegre, majd a pótszert is elejti – rg-pokoljárás ez nagyjából 20 másodpercben… A közönség sokat látott tagjai is nagy szemekkel nézik az eseménysort, Raffaeli megsemmisülten üldögél a pontszámát várva. A bolgárok elviszik az aranyat (Borjana Kalejn) és az ezüstöt (Nikolova), az olasz a mezőny végén.

Néha iszonyatosan kegyetlen a sportágak legszebbike, másodpercek alatt széttép álmokat és vágyakat.

Az alkoholproblémák mellett depresszióval is küzdött a váratlanul meghalt golfozó

A szombaton, 30 éves korában váratlanul meghalt golfozó halálának okai még ismeretlenek, de a nemzetközi sajtó a korábbi nyilatkozatai alapján úgy véli, az eset a sportolótársaknál lelkiismeret-furdalást okozhatott. Murray ugyanis számtalan problémával küzdött.

Miért voltam részeg? Mert egy kibaszott alkoholista vagyok, aki utál mindent, ami a PGA Tourral kapcsolatos. Ez az én menekülési utam. Soha, senki sem segített

– nyilatkozta korábban.

Őrült baleset történt a Monacói Nagydíjra érkező milliárdosok hajói között

Miközben a helyi hős, Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője megnyerte a 70. Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérő edzését, Monte-Carlo kikötőjében egy őrült balesetet örökített meg egy kamera.

A felvételen az látszik, hogy egy motorcsónak lassítás nélkül beleütközött két másik hajóba,

majd felugratva a mólóra állt meg úgy, hogy két járókelőt csak a szerencse mentette meg a végzetes tragédiától.

Visszalépett a tornától, majd bejelentették a golfozó halálhírét

Harmincéves korában meghalt Grayson Murray, profi golfozó. Az amerikai játékos elindult a Charles Schwab Cup Challenge nevezetű tornán, azonban menet közben visszalépett betegségre hivatkozva. Mindez pénteken történt, másnap pedig érkezett a hír, hogy elhunyt.

Nem találom a szavakat. A PGA versenysorozat egy nagy család, és amikor elveszíted egy családtagodat, már sosem leszel ugyanaz. Gyászoljuk Graysont és együtt érzünk a szeretteivel

– mondta a PGA-t vezető Jay Monahan.

Kizárás miatt változott a Monacói Nagydíj rajtsorrendje

Már a Monacói Nagydíj időmérőjét követően jelezték, hogy kivizsgálják a Haas autóin a hátsó szárnyakat. Később úgy ítélték meg, hogy szabálytalanok voltak ezek az elemek, így

Nico Hülkenberget és Kevin Magnussent is kizárták a kvalifikációból, és a boxutcából kezdik majd meg a vasárnap 15 órakor rajtoló futamot.

Mivel a két versenyző a 12. és 15. rajthelyet szerezte meg szombaton, így értelemszerűen módosul a rajtsorrend is.

Bődületes világcsúcs női 10 ezer méteren

A kenyai Beatrice Chebet világcsúcsot futott női 10 ezer méteren az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat eugene-i állomásán. A 24 éves versenyző 28:54.14 perc alatt teljesítette a távot, ezzel az első nő lett, aki 29 percen belül futotta a tízezer métert.

Beatrice Chebet 28:54.14 10K world record! #EugeneDLpic.twitter.com/cR9dH3iyyh

— Travis Miller (@travismillerx13) May 25, 2024

„El kellett jönnie ennek a pillanatnak” – visszavonul a Fradi kézise

A már bajnok Ferencváros 33-29-re legyőzte a Debrecent a női kézilabda NB I utolsó fordulójának szombati játéknapján. Az addig kiegyenlített mérkőzés második félidejének derekára alakult ki először háromgólos különbség (26-23), innen pedig már nem engedte vissza riválisát az FTC, amely hazai pályán százszázalékos mérleggel zárta a bajnokságot. Klujber Katrin kilenc találattal lett a mérkőzés legeredményesebbje. A hajdúságiak vereségükkel lemaradnak a harmadik helyről, mert bár azonos pontszámmal állnak a vasárnap Kisvárdán pályára lépő Mosonmagyaróvárral, az egymás elleni eredmény utóbbinak kedvez.

A találkozó előtt köszöntötték az aktív kézilabdával felhagyó, 32 éves Cirjenics-Kovacsics Anikót, illetve a csapattól egyaránt távozó Kisfaludy Anettet, Kovács Anettet és Kukely Annát.

Cirjenics-Kovacsics az M4 Sportnak elárulta: már az öltözőben is elpityeredett.

Pigniczki Fanni 8., Wiesner Hanna 12. az rg Eb-n; bolgár varázslat az aranyért

Ha valaki rutinból látogatott ki a Papp László Budapest Sportarénába, nem biztos, hogy jól járt. A tornasportok világában megszokott, hogy ha van egy 24-es (vagy 18-as) összetett döntő, akkor a kvalifikáció alapján gyengébb fele a mezőnynek korán kezd, a nagy sztárok később. Az Európai Tornaszövetség szabályzata viszont ettől eltér, és a sorsolás szeszélye azt hozta, hogy egy kivételével minden favorit – és a legerősebb magyar rg-s, Pigniczki Fanni is – a délelőtti, bivalyerős csoportba került.

Pigniczki Fanni buzogánnyal kezdett (31.950), majd kimondottan jó gyakorlatot mutatott be szalaggal 32.500 pontért. A „vb-bronzos” karikagyakorlatba hiba csúszott – 32.850, és mivel a magyar tornásznő ezzel a szerrel igen erős, bosszankodott is az ideálishoz képest nagyjából kétpontos kiesés miatt.

Fanni, te vagy a legjobb!

Eldőlt, ki lesz a győri kézicsapat edzője a következő szezonban

Per Johansson marad a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutott Győri Audi ETO kézilabdacsapatának vezetőedzője a következő idényben is. A klub márciusban nevezte ki a holland női válogatott svéd szövetségi kapitányát a kispadra a dán Ulrik Kirkely helyére, most pedig bejelentették, hogy a 2024/25-ös szezonban is ő vezeti az együttest.

Endrődi Péter ügyvezető elárulta, a kezdetektől fogva korrekt megbeszéléseket folytattak Johanssonnal.

„Megállapodtunk márciusban, hogy bármilyen, a következő szezonról szóló tárgyalást csak egy sikeres Final Four kvalifikációt követően kezdünk el. A Vipers elleni továbbjutást és az FTC elleni hazai győzelmet követően értékeltük a csapat helyzetét, és az utat, amit március vége óta megtettek a lányok Per vezetésével.

Leclerc indul a monacói pole-ból, a falnak koccanó Verstappen csak hatodik

Charles Leclerc indulhat majd az élről a Monacói Nagydíjon, miután a Q3-ban magabiztos teljesítményt nyújtva nyerte meg az időmérőt. Max Verstappen a végén a falnak koccant, így jelentősen lemaradt.

Már a Q3 tartogatott meglepetést, többen is küszködtek ugyanis a tempóval, majd Sergio Pérez és Fernando Alonso már az elsők között kiesett. Az időmérő második szakasza már kevesebb váratlan fordulattal szolgált, leszámítva azt, hogy a szabadedzéseken taroló Ferrari továbbra sem találta a sebességet.

Ha már szó volt Pérezről, meg kell jegyezni, hogy a Red Bull fiókcsapatában Cunoda Juki a szezon során a hatodik alkalommal jutott be a Q3-ba, épp mint a mexikói.

Súlyos a szegedi kézis sérülése, eljárást kezdeményez a klub

Dean Bombac súlyosan megsérült, amikor Ligetvári Patrikkal ütközött a Veszprém elleni kézilabda NB I-es döntő első meccsén, kórházba is kellett szállítani. A Szeged szlovén irányítójára kihagyás vár, miután eltört az állkapcsa és agyrázkódása is volt.

Deki a körülményekhez képest jól van, a meccs után hazatérhetett Szegedre. A sérülést követően MRI-vizsgálaton vett részt, amely állkapocstörést állapított meg. Hétfőn újabb vizsgálat vár rá. Mivel volt egy eszméletvesztése, így agyrázkódást is szenvedett, pihennie kell, nem játszhat a szegedi második meccsen. Az egyik fülére kevésbé hall, de erről a hétfői vizsgálat adhat majd pontos diagnózist, hogy mi lehet a probléma

– nyilatkozta dr. Szabó István csapatorvos a szegediek oldalának.