Best WordPress Hosting
 

Csúsztat az MTVA hírhamisító vezérigazgatója a választási tévévitára szóló meghívójában a 444 szerint

A 444 szerint Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója óriásit csúsztatott az EP-listavezetői tévévitára szóló, a pártoknak küldött meghívóban a 4 témakör megjelölésekor.

Meghamisította Bohár Dániel Márki-Zay Péterrel készült interjúját, de előkerült a teljes felvétel, ami bizonyítja a csalást

A Megafon propagandistájának pechjére Márki-Zay Péter is felvette a beszélgetést, amiből Bohár Dániel összeollózta a meghamisított interjút. Bohárt hiába próbálta kérdezni az RTL a botrányáról, mivel elzárkózott a nyilatkozattól.

Itt az alkalmazás, ami kiszűri a hamis iratokat

Az Information Security Group kutatói kidolgoztak egy olyan telefonos applikációt, amely segíthet a hamis dokumentumok kiszűrésében, még akkor is, ha azokat kinyomtatott formában kapjuk kézhez, írja az Interesting Engineering.

Mint írják, a dokumentumot kiállító szervezetnek QR-kóddal kell ellátnia az eredeti példányt, majd titkosított formában menteni egy szerverre, végül pedig nyomtatott példányt küldeni a címzettnek. A kinyomtatott dokumentum valódiságának ellenőrzéséhez nem kell mást tennünk, mint megnyitni a cég által készített ellenőrző alkalmazást, és beolvasni a QR-kódot. Az alkalmazás zöld fénnyel jelzi, ha a dokumentum hiteles.

A hitelesítés mindössze pár másodpercet vesz igénybe, és lényegében bármilyen változtatás valós időben megjelenik a képernyőn.

Hamisítási botrányai után az Index plakátokon bizonygatja hitelességét

Néhány héttel azután, hogy többször is súlyos manipuláción érték az Indexet, ráadásul többen az új Index távozói közül is azt állították, hogy Rogán Antalék rendszeresen konzultálnak Fekete-Szalóky Zoltán főszerkesztővel, a kormányközeli hírportál offline, közterületi plakátokon, buszvárókban hirdeti, hogy megbízható és megingathatatlan.

Súlyos hamisítási botránya után az Év Riportere lett az MTVA munkatársa, Kucsov Renáta

Stílszerűen az a Papp Dániel vezérigazgató adta át az állami M1 televízió néhány héttel ezelőtt durva hírhamisításon ért riporterének, Kucsov Renátának a médiavállalat rangosnak ezek után aligha nevezhető az Év Riportere elnevezésű díját, aki maga is jogszerűen nevezhető hírhamisítónak a bíróság jogerős ítélete szerint.

Trükkel titkolta el az M1 Híradó keddi riportjában, hogy kifütyülték Orbánt és Ficót Prágában a V4-csúcs előtt

A magyar állami tévé jobbnak látta, ha a nézői inkább nem értesülnek róla, hogy Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnököt demonstrálók fütyülték ki a V4-ek találkozóján. Ezért aztán a tudósításban egy szót sem említettek róla, hogy ilyen történt, ráadásul a videóban legfeljebb a vájtfülűek hallhattak bármit is a kifütyülésből.

Távozik-e az Index főszerkesztője, amiért megcsonkolt levéllel verte át az embereket a Budapest-bérlet ügyében?

A 444 leleplezte, hogy egy megcsonkított, manipulált levélváltozatot közölt a héten Fekete-Szalóky Zoltán, az Index főszerkesztője a Budapest-bérlet ügyében Karácsony Gergely főpolgármester lejáratására, az e-mail egyik legfontosabb, az ügy megítélése szempontjából alapvető jelentőségű részét ugyanis egyszerűen elhagyták az Indexen közölt változatban. A Media1 arról kérdezte az Indexet tulajdonló Indamediát és Fekete-Szalóky Zoltán főszerkesztőt, egy ilyen súlyos manipuláció lelepleződése után posztján maradhat-e a csonkolt levelet közzétevő főszerkesztő.

Karácsonykor tette közzé a Magyar Nemzet, hazudott Bánó Andrásról és az Egyenlegről

Jogerősen személyiségi jogi pert vesztett a Magyar Nemzet című sajtótermék kiadója, a Mediaworks a magyar televíziózás egyik ikonikus figurájával, Bánó Andrással szemben egy 2020-ban közölt cikkben szereplő hazug, lejárató jellegű állítások miatt. A kormánypárti lap a bíróság közleményét december 25-én, karácsonykor tette közzé.

Így reagált a Nők Lapja Návai Anikó, a kamu Scarlett Johansson-interjúval megbukott egykori munkatársa vádjaira

Návai Anikó egy pénteken megjelent lapinterjúban a Nők Lapja főszerkesztőjének felelősségét feszegette abban a korábbi ügyben, amikor is kiderült, hogy Návai egy valójában létre sem jött interjút tett közzé a női magazinban Scarlett Johansson amerikai fimsztárral. A Media1 megkereste a Nők Lapja kiadóját, mit gondolnak volt újságírójuk szavairól.

Cáfol a Golden Globe: Návai Anikó nem etikai vétség miatt távozott

A Golden Globe díjakat kiosztó szervezet szerint téves a Deadline című lap közel két hónappal ezelőtt megjelent állítása arról, hogy Návai Anikót, a HFPA veterán újságíróját etikai vétség miatt távolították el a Golden Globes / Eldridge cégtől. Korábban az újságíró összeollózott interjút közölt egy népszerű filmsztárral, és több más kétes ügye is volt.

RTL: Nemcsak Szigetszentmiklóson, hanem az egész országban hamisíthatják a KRÉTA rendszert a tanárhiány miatt

Nemcsak egy szigetszentmiklósi iskolában vihetnek fel hamis adatokat a KRÉTA rendszerébe a tanárhiány miatt – derül ki az RTL Híradójának tudósításából. Korábban szintén a csatorna információja volt, hogy  akkora a tanárhiány, hogy a naplót is hamisíthatják egy szigetszentmiklósi iskolában.

Az RTL-nek más iskolákban tanító tanárok is arról beszéltek, hogy náluk is gyakori a hasonló módszer. Egy Pest megyei gimnáziumban tanító pedagógus arról mesélt, hogy az ő iskolájukban sem valós információk szerepelnek a KRÉTA-ban, és a trükközés az előző tanév elején kezdődött.

A helyettesítéseket úgy oldják meg, hogy akkor is szakszerű helyettesítést írnak ki, hogyha nem szakos megy be. Illetve azt az instrukciót kaptuk év elején, hogyha bemegy valaki, akkor ne azt írja, hogy felügyelet, hanem azt, hogy gyakorlás

Egy svájci múzeumi pénztáros a belépők árából 400 milliós extra jövedelemre tett szert

Augusztus 4-én pénteken egy svájci bíróság elítélt egy múzeumi kasszást, mert a belépőjegyekből befolyó összegből félretett magának. A nívós – és egyben leglátogatottabb – svájci képzőművészeti múzeumban, a Bázelhez közel lévő Fondation Beyelerben dolgozó 54 éves nő (nevét, ahogy ez Svájcban adatvédelmi okokból szokás, nem hozták nyilvánosságra) nem is kicsiben nyomta: 986 ezer svájci frankot, azaz mintegy 400 millió forintot csalt el 2008 és 2019 között, míg végül rajtakapták és kirúgták.

„Nagy valószínűséggel folytatta volna, ha nem derül ki” – mondta az esetről az ítélethirdetéskor a tanácsvezető bíró, Marcia Stucki. A nő közönyösen hallgatta az ítéletet a beszámolók szerint, amit a bíró a szemére is vetett. A tárgyalás során a pénztáros saját védelmében felhozta:

Mindenért keményen megdolgoztam.

Lebukott a megafonos Trombitás Kristóf, manipulált videókat tett közzé

Kiderült, hogy hamisított videókat osztott meg a közösségi médiában a náci karlendítésével elhíresült fideszes influenszer.

Polt Péter lepasszolta a HírTV-s hamisítás ügyét

Polt Péter helyett egy beosztottja reagált Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő a HírTV-n történt hamisítás ügyében küldött írásbeli parlamenti kérdésére. A legfőbb ügyész helyettese a válaszában arról ír, hogy a HírTV ügyében nem indult semmilyen büntetőeljárás.

Hamisított a Magyar Nemzet, amikor hamisítással vádolta a Media1-et

Egy megcsonkított és kiforgatott értelmű 2022-es újságidézettel, valamint lényeges információk elhallgatásával próbált visszavágni a Magyar Nemzet című kormánypárti sajtótermék abban az ügyben, amit a KAPOS-t című lap robbantott ki, és amiről a kaposvári hírportál nyomán a Media1 is írt. A Magyar Nemzet úgy vádolta meg hamisítással lapunkat a nagyatádi főszerkesztő elbocsátásával kapcsolatos hírrel összefüggésben, hogy közben épp a jobboldali sajtótermék követett el hamisítást és vezetette félre az olvasókat.

A legfőbb ügyészhez fordult a HírTV-ben történt hamisítás miatt egy ellenzéki képviselő

Polt Péternek 15 napon belül kell választ adnia a DK-s Vadai Ágnes írásbeli kérdésére a kercsi-híd ügyében készült hamis riport miatt, amibe 7 évvel ezelőtti futballszurkolói felvételeket vágtak be.

Felszólította az újságírószövetség a médiahatóságot, ne szabotálja el a hírhamisító HírTV ügyét

Felháborodottan fogadta a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság először arról nyilatkozott a Media1.hu-nak, hogy nem terjed ki arra, hogy a kormánypárti tévécsatorna manipulálta a nézőit.

A HírTV-n nevet az egész brit sajtó, eközben mégis vizsgálatot indít a Médiatanács a hamisítás ügyében

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság két bejelentést is kapott az ukránok elleni gyűlöletkeltés miatt, így a médiahatóságnak mégis foglalkoznia kell majd az orosz-ukrán háború egyik eseményéről szóló botrányos HírTV-s tudósítással. Eközben sokasodnak az esettel a brit sajtóban foglalkozó cikkek és már egy uniós politikus is fölkapta az ügyet.

Hamisítás a HírTV-n: 7 éves futballszurkolói felvételekkel illusztrálták a kercsi híd felrobbantásáról szóló tudósítást

Angol futballszurkolók 2016-os felvételéről állította azt a HírTV hétfőn, hogy azon a Krímbe vezető híd hétfői megtámadását ünneplő ukránok látszanak.

Videón, amint ellenkezőjére hamisította a közmédia egy sztrájkoló tanár nyilatkozatát a tanári fizetésekről

Úgy vágta meg az állami M1 televízió az alacsony bérek és a rossz körülmények ellen sztrájkoló tanárok egyikének a Debrecen TV-nek adott nyilatkozatát, mintha elégedetten beszélt volna a fizetéséről, holott ennek épp ellenkezője igaz és külföldre költözést tervez.