Best WordPress Hosting
 

Rákay Philip utasítást adott, hogy azonnal állítsák le a Navracsics Tibor elleni „alpári támadásokat”

Navracsics Tibortól a Promenád24, szerepüket súlyosan félreértelmező kollégái helyett is elnézést kérek!

– írta lapunknak Rákay Philip, a hódmezővásárhelyi portál többségi tulajdonosa, miután arról kérdeztük, volt-e tudomása azokról a cikkekről, amelyekkel a lap az utóbbi napokban Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési minisztert is gyalázta.

A Promenád24-et helyben Lázár János propagandalapjaként emlegetik. A Navracsics elleni támadások pedig amiatt indultak, hogy a miniszter az elmúlt hetekben többször is találkozott Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterrel, az ellenzéki pártok 2022-es miniszterelnök-jelöltjével.

Zséda: Az első perctől kezdve ösztönösen érzem az anyaságot

Nőnap alkalmából készített interjút Zsédával a hot! magazin, amit a Bors szemlézett. Ebben az énekesnő a március 8-i ünnephez fűződő gondolatain túl – „ez a nap sokkal többről szól, mint arról, hogy virágot kapunk” – a női szerepekről, illetve az anyaságról is beszélt. Zsédának egy fia van, a most 16 éves Nimród.

„Sosem voltam az a kisgyerekes anyuka, aki a játszótéren ül, és ott megtárgyalja a többi anyukával a gyerekkel kapcsolatos gondolatait. Megbeszéltük ezeket pár barátnőmmel, akiknek a gyerekük egykorú a fiammal, de sosem voltam olyan, aki kiventilálta a problémáit” – fogalmazott az énekesnő, majd így folytatta:

Valahogy az első perctől kezdve ösztönösen érzem az anyaságot: én vagyok az, aki talán a legjobban ismeri a fiamat, megérzem, hogy mi a jó neki, milyen sportot élvezne igazán, milyen iskola illik hozzá a leginkább, milyen nyelv menne neki a legjobban. Sokat tudtam segíteni neki eddig.

Elfogadja Kijev a korlátozásokat, de cserébe kérnek valamit

Ukrajna kész elfogadni a kereskedelmi korlátozásokat az Európai Unióval, hogy eloszlassa a közte és Lengyelország között kialakult politikai vitát, de egyúttal arra sürgeti az uniót, hogy tiltsa be az orosz gabona behozatalát – jelentette ki Tarasz Kacska ukrán gazdasági miniszterhelyettes, Ukrajna kereskedelmi képviselője a Financial Times című brit lapnak adott, szerdán megjelent nyilatkozatában.

A Samsung egy harmadik akkugyárat is épít Gödön

A Samsung SDI megerősítette, hogy döntés született a harmadik gödi gyár megépítéséről. A február 27-i bejelentés értelmében a cég a Hyundai-jal működik majd együtt a beruházás során, 2026 és 2032 között 500 ezer elektromos jármű akkumulátorát gyártanák le – számolt be a hírről egy koreai portál, amit az Átlátszó vett észre.  

Mint írják, a multicég gyárai közül Magyarországon zajlik leggyorsabban a beruházások kivitelezése. A koreai lap értesülései szerint a harmadik üzembe már a munkaerőt is toborozzák, várhatóan a Fülöp-szigetekről érkeznek majd vendégmunkások. Felhívják a figyelmet arra is, a Samsung egy másik autógyártóval is partnerségre léphet az üzletben, korábbi értesülések szerint ugyanis a BMW új, debreceni akkumulátor-összeszerelő üzeme számára gyártottak volna hengeres akkumulátorcellákat.

A harmadik blokk 2026-ban kezdheti meg működését. A második üzem építése már folyamatban van, várhatóan idén szeptemberre készül el.

„A Nemzeti dal szerepe a magyar közemlékezetben elég pusztító”

Elzúgott a Petőfi-emlékév, mint Európa forradalmai a versben. Petőfi Sándor ugyanaz maradt nekünk, aki volt? Megdolgozta bárhogyan a költő emlékezetét a rengeteg új életrajz, elemzés, musical, miegyéb?

Ezek a programok sokkal inkább következnek a Petőfi-képünkből, mint Petőfi életművéből. A Petőfi-emlékév épp annyira a Petőfi-kultusz belügye, mint – mondjuk – egy mellszobor vagy egy emlékszoba. A Petőfi-kultusz pedig mindig pontosan olyan állapotban van, mint mi, és ahhoz igazodik, ahogyan éppen élünk, amilyen politikai-társadalmi helyzetben vagyunk. Ha egy ilyen emlékév programjain végignézünk, inkább magunkat szemlélhetjük, mint az emlékév tárgyát.

Mit emelne ki az emlékév produkciói közül, akár pozitív, akár elrettentő példaként?

Azonnali hatállyal lemondott az ajkai kórház főigazgatója

Azonnali hatállyal visszaadta főigazgatói megbízatását dr. Nagy Zoltán, az ajkai Magyar Imre Kórház főigazgatója, írja az Ajkai Szó.

Nagy Zoltán a lap megkeresésére közölte, a hír igaz.

A felmondásomat azonnali hatállyal nyújtottam be indoklás nélkül egyéni elhatározás alapján. Orvosként, tudásommal, továbbra is az ajkai lakosokat kívánom szolgálni

Debrecenbe kéne menni. Ja, mégsem. Amikor jó a pénzhiány

A Magyar Természettudományi Múzeum százmilliárdokba kerülő elköltöztetése a fővárosból több éve napirenden van, és továbbra sem került le onnan, de a minden szempontból értelmetlen, sőt káros orbáni ámokfutásnak talán mégiscsak megálljt parancsolhat a józan ész, és a pénzhiány.

Mi történt? 

Egy, a Válasz Online birtokába jutott előterjesztés szerint mégsem vinnék Debrecenbe a Természettudományi Múzeumot. A kultúráért és innovációért felelős miniszter Csák János tárcája által készített friss dokumentum szerint a korábbi kormánydöntést felül kellene bírálni és inkább az egykori Kilián-laktanyába (Budapest, a Ferenc körút és az Üllői út kereszteződése) kellene költöztetni az intézményt.

Hatalmas energiatárolási rendszer épül fel Európában

Március 6-án az EIT InnoEnergy elindítja a nagy energiatároló rendszerek (ESS) létrehozására és működtetésére összpontosító páneurópai vállalatát, a Repono-t – ezzel az a célja, hogy egységesítse és felgyorsítsa az energiatároló rendszerek telepítését Európában. A vonatkozó sajtóközlemény szerint a beruházással lehetőség nyílik a jövőben a megújuló forrásból származó gigawattórányi többlet villamos energia tárolására, csökkentve az áramkimaradások kockázatát, kiegyenlítve az energiaárakat és biztosítva a 24 órás kiegyensúlyozott, tiszta energiaellátást a kontinensen. 2030-ra a Repono szeretne 10 százalékos részesedést szerezni az 1 terawattóra (TWh) méretű európai villamosenergia piacon.

Cinthya Dictatornak nem lett jó az XXS-es méret, Molnár Tamás nagy örömmel lecsapott az ezüst ruhára

Cinthya Dictator szerdán feltöltött egy videót a TikTokra, amiben azt mondja: meghívták egy eseményre, ahol ezüst a dress code, ezért rendelt egy ruhát ebben a színben, XXS-es méretben (a címkét meg is mutatja a kamerának). Felpróbálva azonban jól látszik, hogy a kezeslábas túl nagy és lóg a fotóson.

Hát, ez borzasztó! Ez a Tomira való

– jelenti ki mosolyogva a tartalomgyártó, majd a következő snitten már párja, Molnár Tamás viseli az ezüst overált, és láthatóan nagyon jól érzi magát benne.

Visszavágna a horvát kapitányrablóknak a japán kéziválogatott

Horvát lapértesülések szerint a távol-keleti csapat nem kisebb egyéniséget szemelt ki utódnak, mint Ivano Balicot, a horvátok egykori világklasszis irányítóját.

A 44 éves, olimpiai és világbajnok klasszist kétszer is a világ legjobbjának választották (2003-ban és 2006-ban), játszott többek között a Zagreb, a spanyol Portland San Antonio és az Atlético Madrid, illetve a német HSG Wetzlar csapataiban.

Edzőként azonban még sohasem dolgozott, bár kétszer is volt a válogatott közelében. Előbb Zeljko Babic irányítása idején a csapat koordinátoraként dolgozott, majd 2021 és 2023 között Hrvoje Horvat asszisztense volt. Idén januárban csatlakozott az RK Split edzői stábjához.

Megszólalt a Rogán Antal és az Index főszerkesztője közötti telefonhívásokról a Miniszterelnöki Kabinetiroda

Az „új” Index néhány volt munkatársa arról beszélt a Media1-nek, hogy Rogán Antal és más kormányzati munkatársak a Karmelitából rendszeresen telefonon utasítgatták Fekete-Szalóky Zoltánt, az Index főszerkesztőjét. A Media1 már megírta, mit mondott portálunknak az ezzel kapcsolatos vádakkal kapcsolatban az Index. A válasz lényege az volt, szerintük természetes, ha közéleti szereplőkkel kapcsolatot tartanak fenn. Most a témával kapcsolatban a Miniszterelnöki Kabinetirodától időközben érkező választ is közzétesszük.

Irán lefoglalt több mint 50 millió dollár értékű amerikai kőolajat a Perzsa-öbölben

Irán lefoglalt több mint 50 millió dollár (18 milliárd forint) értékű amerikai kőolajat a Perzsa-öbölben egy amerikai tankerből – jelentette szerdán az Irna helyi hírügynökség.

A tájékoztatás szerint a kényszerintézkedés bírósági határozat alapján történt, amelyet nyugati országok azon Irán-ellenes szankciójára válaszul hoztak meg, amely akadályozza egy genetikai bőrbetegség elleni gyógyszer behozatalát az országba.

Az érintett tartályhajót, az Advantage Sweet nevűt már majdnem egy éve tartóztatták fel az iráni hatóságok.