Best WordPress Hosting
 

A nagy bürokráciacsökkentés után több lett az adófajta, mint bármikor az utóbbi nyolc évben

Megnőtt az adónemek száma az elmúlt két évben Magyarországon, ami trendfordulót jelez az adórendszer alakulásában, 2016 és 2022 között ugyanis még csökkenés volt megfigyelhető a Jalsovszky Ügyvédi Iroda elemzése szerint.

Miért fontos ez? Az adórendszer struktúrája és az adóterhek mértéke jelentősen befolyásolja az ország versenyképességét, a bürokratikus terhek mérséklésére vonatkozó törekvésekkel – ha vannak – előszeretettel büszkélkednek a politikusok. Az elmúlt évek történései alapján erre most aligha lehet okuk.

Számokban: idén 61 adófajtát azonosított a Jalsovszky, ami az adatgyűjtés 2016-os kezdete óta a legmagasabb szám. A legalacsonyabb érték 2022-ben volt tapasztalható, amikor 51 különböző közterhet azonosított az iroda.

Bíróság elé citálták a Pfizer-vakcina gyártóját, döntöttek az eljárásról

A közelmúltban az Egyesült Államok 2. kerületi fellebbviteli bírósága helybenhagyta a Do No Harm konzervatív csoport által a Pfizer gyógyszeripari óriáscég ellen benyújtott kereset elutasítását. A per a vakcinagyártó ösztöndíjprogramját támadta, amelynek célja a vállalaton belüli vezetői sokszínűség előmozdítása a fekete, latin-amerikai és indián származású személyek képviseletének növelése révén.

38 millió dollárért árulja a villáját, amibe be sem lehet költözni

38 millió dollárért, átszámítva körülbelül 13 milliárd forintért árulja Steven Spielberg szomszédja az exkluzív Georgica Pondra néző hamptoni villáját, de a vevőnek tisztában kell azzal is lennie, hogy nem költözhet oda, írja a Telex.

A cikk szerint a kastélynak ugyanis nincs lakhatási engedélye, így jogszerűen nem is lehet ott élni.

Az ingatlan jelenlegi tulajdonosa, Harry Macklowe illegálisan irtotta ki a növényzetet az ingatlan helyén, a hozzáépítések nem kaptak engedélyt és a ház egyébként is túlságosan közel épült a vizes élőhelyekhez. A rá kiszabott bírságot pedig már öt éve nem fizette be.

Betiltanák a héliumos lufik eleresztését Floridában

Új törvényt szavaztak meg Floridában, amely megtiltja a héliumos léggömbök szabadon engedését – írja az IFLScience. A javaslat ezután Ron DeSantis kormányzó elé kerül majd aláírásra, ha minden jól megy a törvény már július 1-jén életbe léphet.

A jelenleg hatályos szabályok szerint az államban illegális 24 órán belül 10-nél több lufit elereszteni, a javaslat viszont már egyét sem engedélyezné. Ha az új törvény életbe él, minden 6 év felettit 150 dolláros (~54 000 forint) bírsággal sújthatnak, ha elenged egy léggömböt, az ugyanis szemetelésnek fog minősülni.

Amerikában egyébként már több állam – köztük Arizona, Kalifornia, Connecticut, Kentucky, Maine, Maryland, Tennessee és Virginia – is korlátozta már a lufik eleresztését, azok anyaga ugyanis veszélyezteti az élővilágot. A kidurrant léggömbök után hátramaradt gumit lenyelhetik a teknősök, vízi madarak és egyéb tengeri állatok, vagy akár bele is gabalyodhatnak.

Orbán sajtófőnöke: Álhír, hogy kiabált a magyar kormányfővel a cseh és a lengyel miniszterelnök

Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke szerint „álhír”, hogy Petr Fiala cseh és Donald Tusk lengyel miniszterelnökök kiabáltak a magyar kormányfővel egy zárt ajtók mögötti találkozón Prágában február 27-én. A Vsquare információi szerint a vita arról, hogy Magyarország miért blokkolta korábban Svédország NATO-csatlakozását és az EU Ukrajnának szánt támogatását, nagyon heves volt.

Havasi a Telexnek írt válaszában annyit tett hozzá, hogy

nyolcszemközti találkozó zajlott, a megbeszélés eredményeiről pedig beszámoltak a sajtótájékoztatón.

Kifutón sétáló modell lett a krokodilvadász Steve Irwin 20 éves fiából

Soha nem gondoltam, hogy egyszer kifutón sétálok majd, de most megtörtént! Elképesztő, köszönöm a fantasztikus estét, Melbourne-i Divat Fesztivál!

– írja Instagram oldalán Robert Irwin, a néhai Steve Irwin (ismertebb nevén a krokodilvadász) húszéves fia.

A kisebbik Irwin persze nem modellkedik, apjához hasonlóan természetvédelemmel foglalkozik, állatkertben dolgozik és tévés szereplései is akadnak ennek nyomán.

Romokban a költségvetés – Ilyet még nem láttunk

Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A mai műsorban három témával is foglalkoztunk. Elsőként azzal, hogy soha akkora februári költségvetési hiány nem volt még Magyarországon, mint amiről a kormány ma számot adott. Sőt, a valaha volt második legmagasabb deficit ez. Vendégünk volt Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója, makroelemzője. A második rész témája az infláció, amely alacsonyabb volt februárban annál, mint amit az elemzők vártak és ezzel folytatódott is a fogyasztóiár-növekedés ütemének lassulása Magyarországon. A témával kapcsolatban Virovácz Pétert, az ING Bank közgazdászát kérdeztük. A harmadik blokkban az OTP friss, tavaly negyedik negyedéves jelentéséről beszélgettünk Nagy Viktorral, a Portfolio vezető részvénypiaci elemzőjével.

Több emberre ráesett Gázában egy levegőből ledobott segélycsomag

Egy, a levegőből ledobott nagy segélycsomag csapott agyon öt embert a Gázai övezetben – közölte pénteken a radikális iszlamista Hamász ellenőrzése alatt álló helyi egészségügyi minisztérium.

A tájékoztatás szerint a tragédia a nem megfelelően kibomló ejtőernyő miatt következett be. A közösségi médiában megjelent videófelvételeken látható, amint a nagy segélycsomag szinte fékezés nélkül a földnek csapódik. A halálos áldozatok mellett több sérült is van.

Az Egyesült Államok partnerországaival szombaton kezdte el légi humanitárius akcióját, amelynek keretében segélycsomagokat dobnak le a palesztin területen a lakosság ínséges helyzetének enyhítésére.

Eljött a végső búcsú ideje: visszavonul a Brexitbe belebukott brit nagyágyú

Theresa May volt brit miniszterelnök bejelentette pénteken, hogy nem fog újraindulni a következő parlamenti választáson. May ezzel véget vet 27 éves parlamenti pályafutásának, amelyből hármat miniszterelnökként töltött. Kormányzása elsősorban a Konzervatív Párton belüli, a Brexit mikéntjéről szóló vérig menő vitákról marad emlékezetes, amibe végül bele is bukott.

„A Szajna nem úszásra való” – a sportolók egészségét félti az olimpiai címvédő

A nyíltvízi úszásban olimpiai aranyérmes és a nyári, párizsi játékokon címvédőként induló brazil Ana Marcela Cunha aggodalmának adott hangot a Szajna vízminősége miatt, írja az MTI.

Kritikus nyilatkozata azt követően jelent meg, hogy a folyóban, ahol a nyíltvízi versenyeket és a triatlonosok úszószámait rendezik majd, többször is a kórokozó baktériumok megnövekedett koncentrációját észlelték, emiatt már sportrendezvényeket kellett törölni, s a közelmúltban újfent kétségeket ébresztő értékeket mértek.

Mindez aggodalomra ad okot. Tavaly nem voltak tesztversenyek a vízszennyezés miatt, de a szervezők ragaszkodnak ahhoz, hogy az olimpiai viadalokat a folyóban rendezzék meg. Szükség van tartalék tervre, mert a Szajna nem úszásra való

Levetette a vizsgabiztos a maszkot a sofőrjelöltről, egy 15 évvel idősebb férfi ült a kocsiban a vizsgázó helyett

Járművezető-vizsgáztatást végző társasághoz hívták ki csütörtökön a rendőröket Veszprémben, mert az egyik vizsgázó arcmása nem egyezett a vizsgabiztos részére átadott okmányon lévő fényképpel.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a sofőrjelölt betegségére hivatkozva maszkban akart vezetni, azonban az egyértelmű azonosítás miatt a vizsgabiztos kérte, hogy egy pillanatra vegye le az arcát fedő textilt. A helyszínre hívott járőrök igazoltatták a férfit, aki következetesen a vizsgabiztosnak bemutatott igazolvány adatait mondta be.

Miután szembesítették azzal, hogy az arcvonásai és a személyigazolványon szereplő kép nagyon különböznek, végül elismerte, hogy egy másik, nála 15 évvel fiatalabb ember helyett próbált forgalmi vizsgát tenni.