Osztrák kutatók megerősítették, amit sokan gondolnak: a dalszövegek megváltoztak, leegyszerűsödtek, énközpontúvá váltak. Úgy tűnik, így tükrözik a társadalmi változásokat.
Nap: 2024. április 9.
„Csak azt javasoltam neki, ne akarjon belehalni” – Stohl Luca elmondta, mitől félti apját az Ázsia Expressz forgatásán
Javában zajlik az Ázsia Expressz 2024-es évadának forgatása, ahol idén Till Attila és Stohl András is versenyzőként vesznek részt. Utóbbi lányával, Stohl Lucával nemrég a Bors készített interjút, ahol az ázsiai kalandreality is szóba került.
Nagyon izgalmas látni a versenyzőket, akiket amúgy csillogó díszletek és komfortos körülmények között ismersz meg, hogyan viselkednek teljesen más helyzetben. Szerintem apu nagyon jó páros lesz Tillával, jól ismerem mindkettőjüket. Egyedül a nagy melegtől tartok, hogy ne kapjanak hőgutát, apu már nem 30 éves, remélem, bírni fogja a meleget, és hogy hamar felveszik majd őket, hogy ne álljanak sokat 40 fokban az aszfalton
– mondta a lapnak az ATV Híradó műsorvezetője, aki kíváncsian várja, mit hoz majd ki édesapjából a műsor.
Nem lesz előválasztás Zuglóban, helyette szövetséget kötött a Szikra és a Momentum Horváth Csaba és a Fidesz ellen
A Momentum közleménye szerint a kerületet jelenleg vezető Horváth Csaba nem volt képes megvédeni Zuglót a mini-Dubaj beruházástól.
Újabb kereskedelmi háború van kibontakozóban
Egymás elleni kereskedelmi korlátozásokat jelentett be kedden Törökország és Izrael, miután Izrael nem engedte meg, hogy Törökország is szállítson humanitárius segélyt a Gázai övezetbe.
Újabb kínai autógyár telepedhet meg Európában
A Chery Auto kínai autógyártó tárgyalásokat folytat egy spanyol vállalattal és a helyi kormánnyal annak érdekében, hogy Barcelonában létrehozza első európai gyártási üzemét, ami hozzájárulhat az egykor a Nissan által bezárt üzem miatt elveszített munkahelyek részleges visszaállításához.
Váratlanul újabb ország száll be Ukrajna felfegyverzésébe
Bosznia-Hercegovina kormánya eladja a felesleges fegyver és lőszerkészleteit Ukrajnának – döntött kedden az ország minisztertanácsa. Szarajevó szerint duplán nyernek az üzleten, mert az elmúlt 14 évben jelentős költségeket okozott a készletek raktározása.
Nettó félmilliós fizetésért toboroz az orosz Mere diszkont
A cégnek már van 11 alkalmazottja és továbbiakat keresnek.
300 millió forintnyi drog került elő az autójából, vádat emeltek a szegedi férfi ellen
A vádirat szerint a többszörösen visszaeső férfi kábítószer-kereskedelemből fedezte megélhetését.
Újabb nagy skalpot gyűjtött be Mate Rimac, a horvátok Elon Muskja
A BMW-vel is összeállt a horvátok csodacége.
Majdnem 1500 milliárd forint támogatás ömlött a mezőgazdaságba
A 2021-2027 közötti uniós agrárpolitikai ciklus első évében, 2022-ben 1409,2 milliárd forint értékű agrár- és vidékfejlesztési támogatásokat fizettek ki, közölte kedden az Agrárközgazdasági Intézet (AKI).
Robbanás egy olaszországi vízierőműben: többen meghaltak és eltűntek
Három ember meghalt, hat eltűnt és hárman megsérültek egy észak-olaszországi vízerőműben történt robbanás következtében kedden délután – közölte az olasz tűzoltóság.
A robbanás a Bologna és Firenze között fekvő Suviana víztározó duzzasztógátjánál történt 30 méteres mélységben egyelőre ismeretlen okokból. A közeli Camugnano polgármestere elmondta, hogy a robbanás után tűz ütött ki a vízfelszíntől számított mínusz 9. szinten, és víz is behatolt az erőműbe.
Az első információk szerint az erőmű alkalmazottai egy turbinán végeztek épp munkálatokat, amikor a robbanás történt. A tűzoltók nehezen tudják megközelíteni a helyszínt, több helikoptert is bevetettek – írta az MTI.
Appok és weboldalak, amiket minden érettségire készülőnek ismernie kell
Az érettségire való felkészülést a jegyzeteitek mellett több virtuális eszköz is segítheti, ezért összeszedtünk pár hasznos alkalmazást és weboldalt, amelyekkel könnyebben mehet a tanulás.
Szuper hírt közölt a Moderna vakcinagyártó: óriási az optimizmus
A Moderna részvényei 8%-os emelkedést könyvelhettek el, miután a Merckkel közösen fejlesztett, személyre szabott rák elleni vakcinájuk pozitív eredményeket mutatott egy korai stádiumú vizsgálatban, amely a fej-nyaki rák egy típusát célozta, ígéretes jeleket adva az immunrendszer rákos sejtek elleni felkészítésére.
Az ukránok a Baltikumban mértek csapást az orosz flotta ékére
Támadás ért egy a Balti-tengeren állomásozó orosz haditengerészeti rakétahordozót, a Szerpuhovot. A műveletet állítólag az ukrán katonai titkosszolgálat különleges alakulata hajtotta végre Kalinyingrádban.
Annyian álltak össze közös fotóra a Barátok közt egykori stábjából, hogy nem is fért rá mindenki
Március utolsó vasárnapján a 24.hu-n is megemlékeztünk arról a fotóról, amin a Barátok közt egykori szereplői, Lékai-Kiss Ramóna, Nyári Dia, Szabó Erika és Deutsch Anita voltak együtt láthatóak.
Balogh Edina a minap ugyancsak a sorozatban megismert stábtagjaival osztott meg közös fotót a közösségi oldalán, ezúttal viszont olyan sokan próbáltak meg beleférni egy képbe, hogy nem is jutott hely mindenkinek a keretben: a Vili bácsit alakító Várkonyi Andrásnak például már csak a haja és az arca egy része látszott a pillanatfelvételen.
Milák megnyerte az első számát, Hosszú Katinka messze az olimpiai szinttől
Mindenki arra volt kíváncsi a Duna Arénában, hogy mire képes hosszú kihagyás után a két magyar úszóklasszis.
Eltűnt Kovács Attila a XIV. kerületből
Eltűnt Kovács Attila a XIV. kerületből
A brit uralkodó most tudta meg, hogy néz ki a bankjegyeken
Bemutatta kedden a brit uralkodónak az őt ábrázoló új fontbankókat a Bank of England kormányzója.
Új miniszterelnöke van az egyik leggazdagabb európai országnak
Bjarni Benediktsson kedden bejelentette, hogy az elnökválasztáson induló, és ezért posztjáról lemondó Katrín Jakobsdóttir helyére lépve ő lesz Izland új miniszterelnöke – számolt be róla az izlandi RUV közszolgálati televízió.
24 milliárd kilométer távolságból találták meg a NASA mérnökei a Voyager–1 űrszonda hibáját
Minden jel szerint a memóriarendszer egyik chipjén keletkezett hiba miatt ontott értelmetlen adatokat a Föld felé a Voyager–1 űrszonda. A javítás még hónapokba telhet.