A Peugeot Bebe kompaktot a Bugatti fejlesztette ki. A kis méretű autó mindössze 350 kilós, és 60 km/h-ra a végsebessége.
Nap: 2024. április 9.
Itt a friss előrejelzés: megugorhat az egyik fém iránti kereslet
A World Steel Association előrejelzése szerint a globális acélkereslet 2024-ben 1,7%-kal nő, majd 2025-ben további 1,2%-os emelkedést mutat, amelynek fő mozgatórugója India lesz, miközben Kína kereslete csökken.
Teljes pályazár az M7-es autópályán
Teljes pályazár az M7-es autópályán
Salátatörvénybe rejtve sajátít ki józsefvárosi lakóházakat a kormány
Pikó András polgármester szerint szociális katasztrófa fenyegeti a kerületet.
Meghalt Peter Higgs Nobel-díjas fizikus
94 éves volt az “isteni részecske” felfedezője.
Robbanás történt egy erőműben Olaszországban
Négy ember meghalt, többeket pedig még keresnek egy észak-olaszországi vízerőműben történt robbanás után. A detonáció a víz alatt történt a Suviana-tónál található erőműben, Bologna városától mintegy 70 kilométerre. Egyelőre még nem tudni mi okozta a detonációt.
Glória jelenhetett meg egy idegen bolygó légkörében
Most először sikerült egy Naprendszeren kívüli bolygón megfigyelni, ahogy a fény megtörése szivárványszínű köröket hoz létre a légkörben.
Milák és Hosszú visszatért, Zombori olimpiai időt úszott, megdőlt a legrégebbi országos csúcs – elkezdődött az úszó ob
A nagy visszatérők előtt Zombori Gábor azonnal beindította a versenynapot, ugyanis fölényesen nyerte a férfi 200 méter vegyes döntőjét 1:57.88-as idővel. Ez nem csak egyéni csúcs a számára, hanem olimpiai szintes idő is, így aztán fülig ért a szája a döntőt követő interjúban, ahol még azt is elárulta, nem számított ennyire jó időre, mert főleg a 400 vegyesre készült.
Ezt követően jött a női 200 vegyes döntője, ahol Hosszú Katinka mellett Kapás Boglárka és Sebestyén Dalma is medencébe ugrott, így nagy csatára volt kilátás. A már olimpiai kvótás Sebestyén diktálta a tempót és bár háton megelőzte őt Hosszú, végül magyar bajnokká vált. Kapás jött be másodiknak, harmadikként pedig az olasz vendégúszó, Francesca Fresia ért célba. Mivel azonban ő nem magyar állampolgár, a bronzérem Hosszú nyakába került.
Ez most egy új kezdet, igazából csak néhány hónapot tudtam készülni, itt a végén bizony látszott is, hogy szükségem van még azért némi időre. Továbbra is azért harcolok majd, hogy valamelyik számban sikerüljön teljesítenem az olimpiai szintet
Egyre több civil hal meg az ukrajnai háborúban
Márciusban 604 civil vesztette életét vagy sebesült meg Ukrajnában az Oroszország által indított háború következtében – közölte kedden az ENSZ ukrajnai emberi jogi missziója. A testület hozzátette, hogy ez a szám húsz százalékkal több, mint a februári adat volt.
Letette esküjét az új ír miniszterelnök, már egy hatalmas kihívás vár rá
Kedden beiktatták Simon Harrist, aki ezzel Írország történetének legfiatalabb miniszterelnöke, vagyis helyi nevén taoiseach lett. Azt ígérte megerősíteni a koalíciós kormányt, hogy megakadályozza a Sinn Fein baloldali párt első választási győzelmét.
Tíz józsefvárosi ingatlant sajátít ki a kormány
Egy április 2-án éjjel benyújtott, salátatörvénybe rejtett javaslat szerint a magyar állam kisajátítana tíz józsefvárosi ingatlant. Erről a tervről a Józsefvárosi Önkormányzatot nem tájékoztatták – mondta Pikó András ellenzéki polgármester egy videós bejelentkezésében.
Az érintett ingatlanok a jogszabály szerint:
Diószegi utca 18.
A nemzetközi konfliktusokról tárgyalt Washingtonban a brit külügyminiszter
Sürgető fontosságúnak mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter Ukrajna további és azonnali segítését katonai eszközökkel kedden, David Cameron brit külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján nemzetközi kérdésekről és kétoldalú együttműködésről szóló tárgyalásuk után.
Az amerikai külügyminiszter kiemelte a légvédelmi és tüzérségi eszközök fontosságát, valamint a lőszerutánpótlást. Egyben ismét felszólította az amerikai Kongresszus alsóházát, hogy mielőbb fogadja el a Joe Biden elnök által Ukrajna számára kért kiegészítő költségvetési keretet.
Antony Blinken beszámolt arról, hogy hétfőn meghaladta a 400-at a Gázai övezetbe bejutott, segélyeket szállító kamionok száma, amire nem volt példa október 7-e, a konfliktus kirobbanása óta. Ugyanakkor fontosnak mondta ennek fenntartását, és gyors lépéseket sürgetett Izrael részéről, részben új kapu megnyitását a humanitárius szállítmányok előtt. Kérdésre válaszolva hozzátette, hogy az Egyesült Államok kormányának nincs tudomása a Rafah városában tervezett izraeli hadművelet időpontjáról, de azt változatlanul ellenzi, a tervezett katonai akcióról pedig jelenleg is zajlanak amerikai-izraeli egyeztetések.
Idén is balhé van a CPAC Hungary körül
„Várjuk önöket, ha szervezetük kevésbé lesz woke” – ezzel a megalázó szöveggel dobta vissza a tudósítani szándékozó külföldi újságírók regisztrációját a CPAC Hungary nevű tanácskozást szervező Alapjogokért Központ. Ez az a jobboldali rendezvény, ahonnan tavaly biztonsági őrök egy interjúja kellős közepén kísérték ki a The Guardian újságíróját a Bálnából.
Romlott étel miatt tömeges ételmérgezés történt egy budapesti kórházban
Tömeges ételmérgezés történt a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházában, miután a betegek és az egészségügyi dolgozók a P. Dussmann Kft. által szállított romlott ebédet fogyasztották el.
A húsziknak szánt, korábban lefoglalt fegyvereket kapott Ukrajna
Az Egyesült Államok a jemeni húsziknak szánt, korábban lefoglalt több ezer fegyvert és hozzá való lőszert adott át Ukrajnának – jelentette be az amerikai hadsereg Középső Parancsnoksága (CENTCOM) kedden.
A közlemény szerint a katonai eszközöket a múlt héten adták át az ukrán haderő egységeinek, és azok „segítséget jelentenek majd Ukrajna számára az önvédelemben az orosz támadással szemben”. Az ukrán haderő rászorul minden nyugati segítségre, mert az Egyesült Államok részéről jelenleg gyakorlatilag szünetel a katonai támogatás. Idén eddig egy 300 millió dollár értékű katonai csomagot jelentett be Washington Kijev számára.
A most átadott fegyverek között AK-47-es gépfegyverek, mesterlövészpuskák, RPG-7-es hordozható rakétaindítók, valamint lőszerek vannak. A katonai eszközöket az amerikai haderő egységei 2021 és 2023 között foglalták le felségjelzés nélküli hajókon, amelyek az Iráni Forradalmi Gárda szállítmányát akarták eljuttatni a jemeni síita fegyveres csoportnak.
Hatalmas robbanás történt egy olasz erőműben – négyen meghaltak, többen eltűntek
Több emberről tudni lehet, hogy súlyos égési sérüléseket szenvedett.
Bár nyolc év börtön fenyegeti, indul a polgármester-választáson Simonka György
Visszatér a politikába Simonka György: a korábbi fideszes politikus bejelentette, hogy indulni kíván faluja polgármester-választásán, Pusztaottlakán és ennek érdekében létrehozott egy mozgalmat, Újítsuk Meg Pusztaottlakát néven. A társai képviselőjelöltként vesznek részt a választáson, így sikeres szereplés esetén elfoglalhatják az egész önkormányzatot.
„Közös célunk, hogy rázzuk fel a közösségi életet Pusztaottlakán és tegyük élhetőbbé, szebbé szülőfalunkat!” – írta Facebook-bejegyzésében Simonka, amit a Telex szúrt ki.
Március végén, a legutóbbi bírósági tárgyalásán a 24.hu kérdésére nem cáfolta ebbéli terveit: akkor csak annyit mondott, hogy még ezt nem döntötte el, de ha elindul, akkor független jelöltként teszi.
Gentiloni: állandó uniós kötvénykibocsátások kellenek
Paolo Gentiloni, az Európai Bizottság gazdasági biztosa egy központi államkincstár létrehozását és eurókötvények kibocsátását javasolta a közös célők finanszírozására, különösen a védelmi kiadások megerősítésére az egyre feszültebb geopolitikai viszonyok között. Egy brüsszeli konferencián Gentiloni hangsúlyozta az EU gazdasági méretével arányos, állandó, biztonságos eszköz lehetséges előnyeit.
Érettségi 2024: így pontozzák a helyesírást a magyar írásbelin
Az idei magyarérettségin a helyesírási hibákért mínuszpont jár. Mutatjuk a részleteket.
Németország a Nemzetközi Bíróság előtt visszautasította az Izrael katonai és pénzügyi segítéséről szóló nicaraguai vádakat
Németország visszautasította és alaptalannak nevezte kedden a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ) Nicaragua vádjait, melyek szerint Berlin pénzügyi és katonai segítséget nyújt Izraelnek, miközben forrásokat von meg a palesztinokat támogató ENSZ-ügynökségtől.
Az ENSZ hágai székhelyű bírósága hétfőn kezdett meghallgatást a Nicaragua és Németország közötti, az Izraelnek nyújtott katonai segélyek és az ENSZ palesztin menekültügyi ügynöksége (UNWRA) finanszírozásának megszüntetése miatt folyó perben.
A meghallgatás második napján Tania von Uslar-Gleichen, a német külügyminisztérium jogtanácsosa hangsúlyozta: „nincs ténybeli vagy jogi alapja” a nicaraguai állításoknak, amelyek szerint Németország Gázában népirtást segít elő azzal, hogy fegyvereket szállít Izraelnek. Az ilyen állítások a legrosszabb esetben is a valóság „szándékos elferdítésének” számítanak – érvelt.