Best WordPress Hosting
 

Új csúcson az átlagos szülési életkor Magyarországon

Miközben a házasságkötések száma rég nem látott mélypontra süllyedt 2023-ban, a válások száma is közel rekordalacsony volt tavaly – egyebek mellett ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által a napokban közzétett előzetes adatokból.

Az már eddig is ismert volt, hogy az elmúlt esztendőben 50 150 házasság köttetett, ami 2015 óta a legalacsonyabb szám, de nagyon szembetűnő a visszaesés az elmúlt néhány évhez képest is: 2019 és 2022 között 64 és 72 ezer között mozgott még a házasságkötések száma.

Ami a válásokat illeti, tavaly 16 700 pár döntött a házasság felbontása mellett, ennél kevesebbre csak 2020-ban volt példa (14 979 válás) az elmúlt több mint 50 évben. Azt megelőzően még 1960-ban fordult elő, hogy 15 ezernél is kevesebben váltak el. Bár erre nincs hivatalos adat, a válások számát alacsonyan tarthatja az is, hogy a családi otthonteremtési kedvezményben és a babaváró támogatásban rögzített feltételek között szerepel, hogy ha a pár elválik, akkor büntetőkamatot kell visszafizetniük.

Kompromisszumot találhattak az uniós ukrán gabonavitában

Az Európai Unió meghosszabbíthatja az Ukrajnával kötött vámmentes kereskedelmi megállapodását, miközben figyelembe veszi az aggódó gazdák túlkínálattal kapcsolatos kifogásait. Az Európai Parlament kereskedelmi bizottsága is megszavazta a tagállamok által is támogatott ideiglenes megállapodást, amely javasolja a vámfelfüggesztés és a kvóták egyéves meghosszabbítását, miközben egy vészféket vezetnek be, ha bizonyos termékek importja meghaladja a meghatározott küszöbértékeket. Viszont a Franciaország, Lengyelország és Magyarország által követelt búzakorlátozások nem szerepelnek még a javaslatban.

Eloltották a rákosrendezői tüzet

Eloltották a lángokat és az utómunkálatokkal is végeztek a tűzoltók Budapest XIV. kerületében, Rákosrendező állomáson, ahol még hétfő éjjel gyulladtak meg vasúti talpfák – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedden az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint fővárosi hivatásos, valamint rózsadombi és zuglói önkéntes tűzoltók, illetve a FOKA Folyami Katasztrófavédelem és Speciális Mentő Egyesület önkéntesei dolgoztak a helyszínen a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával. Korábban vízszállítókat, vízágyúkat és más munkagépeket is szállítottak Rákosrendezőre.

Az állomáson a Teleki Blanka utca felőli oldalon egy 100 méter hosszú, 5 méter magasan felhalmozott talpfarakás egy része gyulladt meg, a tűz miatt áramtalanították az állomást, és egy időre a vasúti forgalmat is leállították – idézték fel a közleményben.

The post Eloltották a rákosrendezői tüzet first appeared on 24.hu.

Milák Kristóf országos bajnoki címmel tért vissza

Egymás után negyedik alkalommal lett száz gyorson országos bajnok Milák Kristóf, miután kedden megnyerte az ob-döntőt.

Milák legnagyobb ellenfelének a dohai világbajnokság bronzérmese, Németh Nándor számított, akit nyolc századmásodperccel előzött meg a délelőtti előfutamon. Remekül kapta el a rajtot Milák Kristóf, féltávhoz pedig kereken 23 másodperc alatt süvített el. Sokáig úgy tűnt, hoy Szabados Bence meglepheti a mezőnyt, második helyen fordult Szabó Szebasztián előtt. A hajrában azonban óriásit úszott Németh és bejött második helyre. Milák 48.38 alatt ért be, vagyis az olimpiai szinttől (48.34) mindössze négy száddal maradt el.

A harmadik helyet Szabados Bence szerezte meg 49.13-es idővel.

Európai főügyész: A szervezett bűnözés már Európa biztonságát veszélyezteti

Az ipari méreteket öltő áfacsalás már az európai biztonságot veszélyezteti – jelentette ki parlamenti meghallgatásán Laura Kövesi európai főügyész, aki szerint messze alábecsülték a pénzügyi csalás volumenét az EU-ban; az unióban nincsenek patyolattiszta tagállamok.

Megtartotta akadémiai székfoglalóját Karikó Katalin

Karikó Katalin, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tiszteleti tagja megtartotta székfoglaló előadását kedden, a Pesti Vigadó dísztermében. Az eseményen Lénárd László, az MTA Biológiai Tudományok Osztályának elnöke méltatta a Nobel-díjas kutatóbiológust – írta az MTI.

Köszöntőjében egyebek mellett kiemelte, hogy Karikó Katalin az első magyar nő, aki Nobel-díjat vehetett át. Mint fogalmazott, Karikó Katalin nemcsak fantasztikus kutató, tudós, hanem nagyszerű ember is, aki soha nem adta fel az álmát.

Ezt követően Ádám Veronika, az MTA Orvosi Tudományok Osztályának elnöke mondott laudációt. Kiemelte: Karikó Katalin világraszóló teljesítménye mögött egy rendkívüli ember rendkívüli életútja áll. A Nobel-díjas kutató életútját ismertetve felidézte a gyermekkorát, iskolás éveit, kiemelve Tóth Albert tanár urat, aki a

Zombori Gábor olimpiai szinttel nyert az országos bajnokságon

Az úszók 126. országos bajnokságának keddi versenynapján Zombori Gábor olimpiai szintidővel csapott a célba elsőként.

A versenynap első futama a férfi 200 méteres vegyesúszás volt, amelyben Zombori diktálta a tempót végig. Már az első 50 méternél az élre állt, féltávnál pedig csak az tűnt kérdésesnek, mekkora előnnyen nyer majd. Végül egy testhosszal verte a második Török Dominik Márkot.

Zombori hatalmas egyéni csúccsal, 1:57.88-as idővel győzött, ami egyben azt jelenti, hogy a nyári olimpiai játékokra is elutazhat.

Lassan forrásponton a biogázszektor, de a gazdák még vonakodnak odaadni a trágyát

Mozgásba lendül a hazai biogázágazat, amelyben komoly potenciál rejlik. Sok még azonban az akadály, a buktató és a nyitott kérdés. Villamosenergiát termeljünk vele, vagy biometánként pumpáljuk a gázvezetékbe? A biogázzal villamosenergiát termelő kisebb üzemeket támogassuk vagy a nagy biometán-termelőket? És egyáltalán, hogy fogjuk rábírni a gazdákat, hogy a trágyájukat ne csak kiszórják a földekre, hanem a gázfejlesztő mikrobákat lakassák jól vele?

Kategoria HVG

Hosszú Katinka bronzérmet szerzett az országos bajnokságon

Az úszók országos bajnokságának keddi versenynapján Hosszú Katinka a 200 vegyes döntőjében harmadik helyen zárt.

Délelőtt 2:16.58-cal a legjobb idővel jutott fináléba, ahol azonban bombaerős mezőny jött össze. Az olimpiai kvótával már rendelkező Sebestyén Dalma kezdett legjobban és bár a hátúszást követően Hosszú Katinka állt az élre, a mellúszást követően visszavette első helyét. Hatalmas hajrá vette kezdetét, amelyből azonban Sebestyén nagyon meggyőzően jött el és Kapás Boglárka előtt ért a célba.

Érdekesség, hogy az országos bajnokság nyílt verseny, így az olasz Francesca Fresia is részt vett a futamon, sőt harmadikként csapott célba. Mivel azonban ő nem magyar versenyző, így hivatalosan Hosszú Katinka lett a harmadik legjobb 200 vegyesen, aki egyébként 2:15.50-re javította a délelőtti idejét.

Új fronton indít támadást az Európai Unió a kínaiak ellen

Az Európai Unió szigorú vizsgálatot indít a kínai szélturbina-ágazat állami támogatásai miatt, amelyekkel a gyanú szerint versenyelőnybe jutnak az EU belső piacán. Annak ellenére, hogy az államszövetség az éghajlatváltozás elleni küzdelemben partnerséget vállal Kínával, a kereskedelmi dinamika rideg valósága eltérő érdekeket mutat. Az Európai Bizottság attól tart, hogy Peking olyan támogatási politikát alkalmaz, amellyel mesterségesen leszorítja a kínai importtermékek árait, így európai munkahelyek kerülnek veszélybe.

„A Kormorán zenekar nem Magyaroknak, hanem magyaroknak ad hangversenyeket”– sok zenésznek nem tetszett, hogy a tüntetésen játszották a dalukat

Magyar Péter hétvégi demonstrációja után több zenész is sérelmezte, hogy a megkérdezésük nélkül játszották le közönségkedvenc számaikat. Demjén Ferenc kerek perec kijelentette: reméli, senki nem hiszi el, hogy az egyik legkedvesebb dalát „egy ilyen politikai cirkuszhoz” engedélyezi.

Kategoria HVG

Feljelentést tett az önkormányzat, amiért 200 fát kivágtak a Hamzsabégi sétányon

A Déli Körvasút beruházással kapcsolatos fakivágások miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést Újbuda Önkormányzata. A kerület álláspontja szerint a V-Híd Építő Zrt. megbízásából dolgozó cég az előtt vágta ki a Hamzsabégi sétány fáit, hogy az ezt lehetővé tevő engedélyezési eljárás a jogszabályoknak megfelelően lezajlott volna – írta a 24.hu-hoz eljuttatott közleményében az önkormányzat, amely szerint a közel 200 fa elpusztításával a kivitelező súlyos, visszafordítatlan környezetkárosodást okozott.

László Imre polgármester egyúttal levélben kereste meg az ügyben illetékes hatóságokat. Ebben jelezte, hogy a most folyó tevékenységet a kivitelező úgy végzi, hogy a környezetvédelmi engedélyében foglalt feltételek nem teljesültek. Sok más mellett a mai napig nem biztosított a beruházás településrendezési eszközökkel való összhangja. Illetve arra is felhívta a figyelmet, hogy a fakivágásokra a vállalkozó nem rendelkezett a szükséges engedélyekkel.

László Imre megkereste a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatalt is, és kifogásolta, a területen a munkavégzések egy jelentős része az éjszakai időszakban történt a lakosság előzetes értesítése nélkül – írták a közleményükben.