Best WordPress Hosting
 

Kiveszik a legdurvább részeket, mégsem vehetnék el csak úgy a cégeket

Megjelent a parlament honlapján a törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslata az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról elnevezésű salátatörvényhez. Ebben talán az a legérdekesebb és legfontosabb, hogy kivették a versenytörvényhez kapcsolódó legdurvább módosításokat. Így például azt a nagy aggodalmat keltő rendelkezéseket, amelyek például felhatalmaznák a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH), hogy eladásra kötelezheti azokat a cégeket, amelyek „sértik a kiegyensúlyozott versenyt”.

Az eredeti javaslat ellen külföldi befektetők is tiltakoztak, mert az alapján tulajdonképpen bármikor eladásra kényszeríthetnék a tulajdonukban álló céget, de Bige László műtrágyakirály is célkeresztben érezhette magát.

A GVH csütörtökön kiadott közleménye szerint nem véglegesen hagynák el a vitatott rendelkezéseket, csak elhalasztanák, ami miatt egyetértését fejezte ki. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közleményében hangsúlyozta: a versenyhivatal minden esetben a lehető legszélesebb körű szakmai konszenzusra törekszik a tevékenységét meghatározó jogszabályokról, illetve azok gyakorlati alkalmazásáról. A versenytörvény egyes tervezett módosításairól indokolt a további, széles körű szakmai konzultáció, hogy a minden érintett számára megnyugtató, megfelelő garanciák beépülhessenek a tervezett rendelkezésbe.

Nyomás alatt a Boeing

A Boeing repülőgépgyártó ismét nyomás alá került, miután az S&P a héten másodszor is felülvizsgálta és “stabilról” “negatívra” módosította a kilátásokat, amit egy januári kabinpanel-robbanás és a legnépszerűbb repülőgépük gyártásának lassítása, valamint a fokozott termelés bizonytalanságok és vezetőségi változások váltottak ki.

Nagy Márton személyesen adott ultimátumot az üzemanyag-kereskedőknek

Nagy Márton közölte a kormány döntését: két hetet adott a kabinet a Magyar Ásványolaj Szövetség tagjainak, hogy önkéntesen a régiós átlag szintjére csökkentsék az üzemanyagárakat – idézi az MTI a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményét.

„Nagy Márton miniszter a mai napon hivatalában fogadta a Magyar Ásványolaj Szövetséget. A tárcavezető tájékoztatta a feleket arról, hogy a kormány szerdai ülésén részletesen áttekintette az üzemamanyagpiacon kialakult helyzetet. Megállapította, hogy háború van és háborús árak vannak az üzemanyagpiacon, amely jelentős terheket ró a családokra. Valós megoldást a béke jelentene, de addig is a kormány arra törekszik, hogy a háborús árakat visszaszorítsa, hiszen nem a családoknak kell megfizetnie a háború árát” – olvasható a közlésben, ami azzal folytatódik, hogy

Nagy Márton felszólította az üzemanyag-kereskedőket, hogy áraikat „önkéntes alapon” igazítsák a KSH által objektív módszertannal meghatározott, minden pénteken megjelenő régiós átlaghoz.

Vér tapadhat az Apple termékeihez?

A Kongói Demokratikus Köztársaság kormánya felszólította az Apple-t: tisztázza, tudatában van-e annak, hogy termékei előállításához felhasznált ásványi anyagok között lehetnek olyanok is, amelyek a konfliktusok sújtotta területekről származnak. A kormány által megbízott nemzetközi jogászcsoport levelet küldött Tim Cooknak és az Apple francia leányvállalatának, amelyben aggodalmukat fejezték ki és válaszokat követeltek arra, hogyan biztosítja az Apple ellátási láncának átláthatóságát egy olyan régióban, ahol több mint 100 fegyveres csoport tevékenykedik – közölte az ABC News.

Ha Ukrajna élni akar, harcolnia kell – De mire lesz elég az amerikai segélycsomag?

Több hónap huzavona után az Egyesült Államok törvényhozása megszavazta, Joe Biden elnök pedig mára virradóra aláírta azt a törvényt, amely az eddigi legnagyobb, összesen 61 milliárd dolláros katonai segélycsomagot biztosítja Ukrajna számára. A támogatás mérete példa nélküli, az viszont nagy kérdés, hogy mire lesz elég. Képesek lehetnek-e az ukránok visszafoglalni az oroszok által megszállt területeket, vagy csupán a védelmi képességeik lesznek erősebbek? Kell-e tartani eszkalációtól az új fegyverek miatt, és mi lehet Oroszország jelenlegi, valós célja a háborúban? Továbbá milyen keretben érdemes értelmezni az eseményeket, tényleg a Nyugat sorsa dőlhet el Kelet-Ukrajnában vagy csupán szláv belharcról van szó? Egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük Kaiser Ferencet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszékének docensét az Ukrajnának megszavazott amerikai katonai segély apropóján.

Egy hónapos rendkívüli szünetet kapnak májusban a képviselők

A Fidesz-frakció javaslatára eltörölnek a tavaszi ülésszakból nyolc ülésnapot, így május 13-a után majdnem egy teljes hónapra szünetel a törvényhozás a hvg.hu információi szerint. Így a szünet egybeesik a június 9-i önkormányzati és európai parlamenti választások előtti egy hónapos kampányhajrával, és majd csak a választások másnapján, június 10-én jönnek össze újra a képviselők.

A hosszú szünetet azzal magyarázták a kormánypárti képviselők a házbizottság ülésén, hogy a korábbi évektől eltérően nem nyár elején nyújtják be a jövő évi büdzséjavaslatot, hanem majd valamikor ősz folyamán – írta a hvg.hu.

The post Egy hónapos rendkívüli szünetet kapnak májusban a képviselők first appeared on 24.hu.

Sorsdöntő Ukrajna számára az USA 61 milliárdos segélycsomagja

Több szempontból is létfontosságú Ukrajnának, hogy szerdán – a képviselőház után – az USA szenátusa is megszavazta az orosz agresszió ellen harcoló országnak szánt 61 milliárd dolláros csomagot. Megindulhatnak Ukrajnába a szállítmányok, más országok is felújíthatják a segélyezést, az ukrán nép és hadsereg pedig újabb bizonyítékot kapott arra, hogy a Nyugat több mint két évvel az átfogó invázió kezdete után is kitart még Ukrajna mellett.

Kategoria HVG

Szekér Gergő a coming outjáról: Ha egyszer nem vagy Petőfi, nem jön el a szabadság soha

Múlt héten a 24.hu-n is beszámoltunk arról, hogy Szekér Gergő élő adásban coming outolt a Reggeliben. Az énekes ma szintén a műsor vendége volt, ahol elárulta, bár tartott attól, hogy hátránya származik majd a történtekből, egyelőre nem tapasztalt ilyesmit.

Attól féltem, hogy fel fognak hívni emberek, akár műsorkészítők, a munkámmal kapcsolatban, vágóként is dolgozom, vagy a barátaim, vagy koncertszervezők, hogy Gergő, most tök jó, hogy ezt kimondtad, nagyon gratulálunk, viszont innentől kezdve, mondjuk én nem tudlak téged egy-egy helyre behívni. Ami akár fenyegetheti az én megélhetésemet is

– magyarázta az egykori X-Faktor-versenyző, aki mint mondja, az ismertségi körében hallott olyanról, hogy valaki elesett lehetőségektől a coming outja után, illetve maga is említette, hogy ő is volt már olyan listán, amire azért került fel, mert voltak, akik féltek attól, hogy bizonyos dolgok kiderülnek róla.