Best WordPress Hosting
 

Csepeli Fidesz: Borbély Lénárd végleg elmagyarpéteresedett

Élesen bírálta Borbély Lénárdot az MTI-hez eljuttatott közleményében a csepeli Fidesz, a XXI. kerületi polgármester szerintük a baloldali ellenzékkel kötött szövetséget, és így indul a júniusi önkormányzati választáson.

A pártszervezet szerint

Borbély Lénárd végleg elmagyarpéteresedett, ugyanúgy a Soros által kitartott balos média sztárja lett, mint Magyar Péter.

Kádár Bálint: Tétlenül nézzük, ahogy Belgrádok és Pozsonyok nőnek fel Budapesthez

A KÉK Bartók Béla úti irodájában beszélgetünk, idén tíz éve költöztek ide. Testközelből nézhették végig azt, ahogy a Bartók Béla út egy ilyen városi autópályából egy Boulevard-rá, kulturális negyeddé alakult.

Sőt, részt is vettünk ebben a folyamatban. Folyamatos kapcsolatban voltunk a Bartók Béla Boulevard egyesülettel, mindegyik önkormányzattal sikerült nagyon jó kapcsolatot kiépíteni, továbbá nemcsak a Műegyetem jó partnerünk itt, hanem több üzlettulajdonos is. Volt olyan, amikor aktívan is felléptünk, például amikor a bicikliút még kérdéses volt, Tarlós István pedig nagyon harcolt azért, hogy megmaradjon a kétszer két sáv. Aztán végül a fizika döntött: a szélesebb, akadálymentes villamosperon és a Szent Gellért tér sarkán lévő járdasziget közé már egyszerűen nem fért be egy ponton a két sáv, ezért bukott meg, de csomó civil meg szakmai érv is elhangozhatott. A mai napig csinálunk Újbudának stratégiai segítő anyagokat és felméréseket arról, hogy a helyi vállalkozások és lakosok mit szeretnének ebben a negyedben, azért is szeretünk itt lenni.

A Bartók-negyedet más kerületek is követendő példaként emlegetik már. Minek köszönhető ez?

Egyenesen Brüsszelből érkezik Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármesterjelöltje, a mai napon felkért, hogy irányítsam a kampányát. A felkérést örömmel elfogadtam. Nemcsak Brüsszelben, hanem Budapesten is változás kell! Hajrá, Budapest! Hajrá, Alexandra!

– írta friss Facebook-bejegyzésében Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője, Szentkirályi Alexandra újdonsült kampányfőnöke.



Több évtized után térhetnek vissza a villamosok Budapest két sugárútjára

Összekötnék az észak-pesti villamosokat a 47-49-es vonalával, és a Nyugati téri felüljáró is eltűnne.

Mi történt? Újpestről rövidesen villamossal, átszállás nélkül lehet majd átjutni Újbudára, hiszen a BKK összekötné az észak-pesti 12-es és 14-es, valamint a Deák Ferenc térig közlekedő 47-es és 49-es villamosokat – derült ki a közlekedési cég keddi sajtótájékoztatóján. A 24.hu cikke szerint a terv megvalósításához visszaépítik majd a Váci úton, illetve a Bajcsy-Zsilinszky úton a hármas metróvonal építése miatt megszüntetett villamossíneket, sőt, a Nyugati téri felüljáró is eltűnik majd.

Forrás: BKK

Vitézy Dávid: Nem fordulhat elő, hogy Szentkirályi Alexandra nyer

Sokan arról beszéltek a közéletben, hogy a Fidesznek nem lesz saját jelöltje, és mögém állnak be (…) Most már teljesen világos, hogy a kormányszóvivő a Fidesz főpolgármester-jelöltje. Én nem vagyok a Fidesz jelöltje, és nem is leszek az

– jelentette ki a Telexnek adott interjújában Vitézy Dávid, aki kedden jelentette be, hogy (az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület elnevezésű civil jelölőszervezet jelöltjeként) ringbe száll a főpolgármesteri címért.

Vitézy cáfolta azokat az elméleteket, amik szerint kivárt volna, hogy a Fidesz megnevezze a jelöltjét Karácsony Gergellyel szemben. Hogy miért csak most jelentette be az indulását, arra három okot sorolt fel:

„A Boltnak akarnak odacsapni” – ellenségből a taxis piac egyik császárává válhat a visszatérő Uber

Február végén derült ki, hogy a Főtaxival együttműködésben visszatér Budapestre az Uber. A világszerte népszerű fuvarozócég 2016-ban vonult ki Magyarországról, ismertségét pedig jól illusztrálja, hogy 2023-ban úgy is százezer alkalommal nyitották meg Budapestről az alkalmazását, hogy a szolgáltatás itthon évek óta nem elérhető. Bár az Uber jellemzően dinamikus árazással működik – vagyis a fuvar ára az aktuális kihasználtságtól és autószámtól függ –, Magyarországon a jogszabályoknak megfelelően

fix áras lesz, és az autóikat is kötelező lesz taxisárgára színezni.

De mielőtt az Uber visszatéréséről ejtünk szót, idézzük fel, miért kellett mennie Budapestről.

Csütörtöktől négy kerületben is forgalomkorlátozásra kell számítani

Labdarúgó-mérkőzés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz március 21. és 25. között Budapest V., VII., VIII. és XIV. kerületében, közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden.

Az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott péntek este Törökország ellen játszik felkészülési mérkőzést a Puskás Arénában.

A közlemény szerint tilos megállni március 21-én, csütörtökön 12 órától március 25-én 15 óra 30 percig az V. kerületi Erzsébet tér park felőli oldalán a Miatyánk utca és a Bécsi utca között; március 21-én 20 órától március 22-én 24 óráig a VII. és a VIII. kerületi Verseny utca mindkét oldalán a Dózsa György út és Thököly út között.

Nemcsak felhőkarcoló épülne a mini-Dubaj területén – megszólalt a beruházó

Először nyilatkozott a Rákosrendezőre tervezett, ötmilliárd euróból épülő új városrész, a mini-Dubajnak nevezett beruházás részleteiről a befektető Eagle Hills Properties tulajdonosa, Mohamed Alabbar emirátusi üzletember. 

Mi történt? A Telex vette észre, hogy a Khaleej Times beszámolójában már nemcsak Európa legmagasabb tornyáról, de egy tervezett bevásárlóközpontról, valamint egy részben elhagyott vasútállomás fejlesztéséről is ír, de több részletet egyelőre nem árult el.

Kontextus. Ahogyan arról mi is írtunk, Szijjártó Péter múlt hét szerdán találkozott és egyeztetett az Egyesült Arab Emírségek külkereskedelmi miniszterével, Táni bin Ahmed al-Zejudival, ekkor a külgazdasági és külügyminiszter „zászlóshajó projektnek” nevezte a fejlesztést. A projekt nagy port kavart, a főváros nem támogatja, de legalábbis sokmilliárdos infrastrukturális fejlesztéseket kér cserébe. A terület kiürítése már meg is kezdődött, a MÁV zuglói szolgálati lakásaiban élőknek is menniük kell, mindössze 30 napot kaptak rá.

Európa legmagasabb tornya épülhet meg Budapesten

A Khaleej Times beszámolója szerint először nyilatkozott a Rákosrendezőre tervezett új városrész, a mini-Dubajnak nevezett beruházás részleteiről a befektető tulajdonosa, Mohamed Alabbar, szúrta ki a Telex. Az emirátusi üzletember a beszámoló szerint nemcsak Európa legmagasabb tornyáról, de egy tervezett bevásárlóközpontról és egy részben elhagyott vasútállomás fejlesztéséről is szólt.

Alabbar – aki a világ legmagasabb és Dubaj leghíresebb épületének, a 828 méteres Burdzs Kalifa építtetője is volt – elmondása szerint a befektető Eagle Hills Properties izgatottan várja a Magyarország által kínált lehetőségeket, és szerinte a projekt túlmutat a puszta ingatlanbefektetésen.

A lap emlékeztet, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter múlt héten találkozott az Egyesült Arab Emírségek külkereskedelmi miniszterével, Táni bin Ahmed al-Zejudival, és „zászlóshajó projektnek” nevezte a fejlesztést.

Fiatal nők előtt maszturbálgatott egy 19 éves férfi Budapesten

Elfogták a XV. kerületi rendőrök azt a 19 éves férfit, aki többször is szeméremsértő módon viselkedett. Úgy tudjuk, hogy a férfi elővette a nemi szervét, majd önkielégítést végzett a fiatal nők előtt.

A BRFK az esetekkel kapcsolatban azt közölte, hogy a fiatal férfi március 12-én délután, a Dugonics utcában lévő járdán viselkedett szeméremsértő módon egy fiatal lány előtt.

Másnap délután ismét kedve szottyant ehhez, mert ugyanezt tette a XV. Istvántelki vasútállomáson is egy másik nő előtt. A térfigyelő kamerák segítségével azonosították, majd őrizetbe vették a szeméremsértés vétségével gyanúsított 19 éves férfit. A bíróság bűnügyi felügyeletbe helyezte a fiatalt.

Vitézy Dávid: Indulok a főpolgármester-választáson

Döntöttem: indulok a főpolgármester-választáson – jelentette be Vitézy Dávid kedd reggel Facebook-oldalán. Bejelentésében többek közt arról beszélt, hogy Budapest a világ legszebb városa, ám szerinte a mindennapokban „nem a képeslapokról ismert belvárosban élünk”, és ha elhagyjuk a Budai Vár és a Lánchíd környékét, öt súlyos problémával nézünk szembe, melyek a következők:

nincs elég megfizethető lakás és drága az albérlet,

nem elég jó a közösségi közlekedés a külső kerületekből és az agglomerációból,

Havi egymilliót kértek a kórházaknak előnyösebb árajánlatot tevő cégvezetők a riválisuktól azért, hogy ne szorítsák ki őket a piacról

A Nemzeti Védelmi Szolgála feljelentése alapján indított nyomozást a BRFK egy egészségügyi szolgáltatást nyújtó cég két vezetőjével szemben, akik egy másik piaci szereplő cég tulajdonosát a gyanú szerint azzal zsaroltak meg, hogy havonta egymillió forintért cserébe nem szorítják ki a cégét a piacról, és nem veszik el az üzleti érdekeltségeit.

A BRFK közleménye szerint a kórházak számára előnyösebb árajánlatot tevő cég vezetői a nyomozás adatai szerint két alkalommal hívták találkozóra a vetélytársukat.

Az első találkozón, január 12-én, egy zuglói irodaházban a két férfi felvetette a cégvezetőnek, hogy amennyiben támogatói szerződést köt velük, és tagdíjként havonta egymillió forinttal patronálja az ő érdekeltségükbe tartozó céget, akkor garanciát vállalnak arra, hogy a jövőben nem veszik el érdekeltségeit az egészségügyi ellátás körébe tartozó szállítási szolgáltatások piacán.

Máris látszanak a születésszámon a kismamaellenes intézkedések

Januárban az utóbbi évek legalacsonyabb szintjére, 1,4-re zuhant Magyarország teljes termékenységi arányszáma a családokat ért megszorítások miatt. A korábbi pozitív kormányzati döntések után az egy- és kétgyerekeseket hátrányosan érintő rezsitámogatási rendszer bevezetése, a nők mintegy felének kizárása a babaváró hitelből és a szabad szülészetválasztás megszüntetése jelentős változásokat hozott. Két év alatt „betörték” a kismamákat, becsukták a kiskapukat, a nők jó részét olyan intézményekbe kényszerítették, ahol magasabb a császármetszések aránya, emiatt a születések számának csökkenése ellenére is 4 százalékkal nőtt a császármetszéseké a közkórházakban. A változások nagy vesztese az egykoron második legnagyobb fővárosi szülészet, a Szent Imre Kórház, amely két év alatt az ötödik helyre esett vissza a fővárosi listán, és tavaly hétszáz (!) babával kevesebb született ott, mint 2022-ben. Soha korábban nem fordult elő, hogy a tíz legnagyobb budapesti szülészetből immár három fizetős.

Nick Cave ősszel Budapesten is bemutatja majd az új lemezét

A Nick Cave & the Bad Seeds október 13-án, vasárnap a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ami az augusztus 30-án megjelenő új lemezre, a Wild Godra épül majd.

A korábban a Sziget Fesztiválon kétszer is feltűnő zenekar legutóbb 2018-ban járt Magyarországon, akkor a Sportarénát töltötték meg.

A Nick Cave & the Bad Seeds vendégeként az ír Murder Capital tűnik majd fel a színpadon.

Budapest nyerte az Európai Mobilitási Hét Díjat

A magyar főváros mintegy 60 várost maga mögé utasítva egy portugál és egy ausztriai várossal került az Európai Mobilitási Hét döntősei közé, ahonnan elhozta az első helyezettnek járó elismerést.

„Ez egy nagy elismerés” – közölte Tüttő Kata váro​süzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, aki személyesen vette át a díjat Brüsszelben. A főpolgármester-helyettes az ÉnBudapestem.hu-nak elmondta: „Hatalmas szó Budapest számára úgy nyerni egy ilyen díjat, hogy a kormány forráselvonásai miatt nem dolgozhat ideális körülmények között a városvezetés”.

Tüttő Kata emlékeztetett arra, hogy amikor tavaly a kormány a válságra hivatkozva forrásokat vont el az önkormányzatoktól, akkor  Budapest mutatott irányt más településeknek. Míg máshol akár a közösségi közlekedés megvágásával, vagy éppen a közszolgáltatások csökkentésével spóroltak, addig a fővárosban azon dolgoztak, hogyan tudják a meglévő közszolgáltatások színvonalát megtartva kitermelni a szükséges energiamennyiséget. A közgyűlés energiacsomagot fogadott el és így kezdett takarékoskodásba – erről itt írt korábban az ÉnBudapestem.

Karácsony Gergely máris reagált Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelöltségére

Karácsony Gergely szűkszavúan reagált arra Facebook-oldalán, hogy Szentkirályi Alexandra nemrég bejelentette: elfogadja a felkérést, így ő lesz a Fidesz főpolgármester-jelöltje.

A jelenlegi főpolgármester a bejelentésre reagálva azt írta:

A főpolgármester nem a kormány szóvivője, hanem a budapestieké.

Aláírták a rákosrendezői ingatlanfejlesztés szerződését, a főváros kikéri a budapestiek véleményét

Szerdán aláírták az államközi szerződést a rákosrendezői ingatlanfejlesztésről, a fővárosi vezetés ezt ellenzi, és kikéri a fővárosiak véleményét a projektről.

Mi történt? Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Thani bin Ahmed Al Zeyoudi, az Egyesült Arab Emírségek külkereskedelmi államminisztere Budapesten szerdán aláírták a szerződést a sajtóban mini- és maxi-Dubaj néven is futó rákosrendezői ingatlanfejlesztésről.

Ez alapján az Eagle Hills nevű ingatlanfejlesztő óriásvállalat 5 milliárd euró beruházással valósítana meg egy komplex, turisztikai, gazdasági, üzleti és sportfunkciókkal is rendelkező fejlesztési projektet a Rákosrendező pályaudvar környékén.

Szentkirályi Alexandra a Fidesz főpolgármester-jelöltje

A Fidesz Budapest a mai napon felkért, hogy főpolgármester-jelöltként megmutassuk: Budapest többet érdemel! A megtisztelő felkérést elfogadom! Hamarosan találkozunk! – jelentette be Szentkirályi Alexandra csütörtök délután Facebook-oldalán.

A bejelentésről szóló videóban a kormányszóvivő többek közt arról beszélt, hogy szerinte ma a főváros „Gyurcsány Ferenc fogságában van”, ő pedig hisz abban, hogy Budapest többet érdemel. Mint fogalmazott:

A nemzet fővárosa olyan főpolgármestert érdemel, aki nem a kormány ellen harcol, hanem együttműködik a kormánnyal a Budapestiek gyarapodásának érdekében.

Tenyérnyi Banksy-mű tűnt fel Budapesten

Az elmúlt két évtized utcai művészetét vizsgálva képtelenség nem jórészt Banksyről beszélni: a rejtélyes brit művész munkái elképesztő összegekért cserélnek gazdát az aukciókon, sokszor aktuálpolitikai történésekre, vagy fontos témákra reflektáló munkái pedig a világ legkülönbözőbb helyein tűnnek fel anélkül, hogy akár csak halvány információmorzsák kapnának lábra arról, hogy ki is rejtőzik a név mögött.

A három évvel ezelőtt egy korábbi licitharc végén önmagát szinte teljes egészében megsemmisítő képével közel nyolcmilliárd forintos aukciós rekordot elérő utcai festő – akinek Christopher Walken egy BBC-sorozat kedvéért egyszer megsemmisítette egy falra festett munkáját – kilétére rövidesen fény derülhet, hiszen egymástól függetlenül két különböző per is indult (az egyikről itt, a másikról pedig itt számoltunk be) a magára egyszer Robbie-ként hivatkozó művész ellen.

A magyar rajongók kíváncsiságát Banksy eddig még nem tudta kielégíteni, az elmúlt hónapokban azonban mégis feltűnt Budapesten egy munkája – derült ki az Axioart árverési archívumából, ami szerint december 20-án, a BÁV 8. Online aukcióján kikiáltási áron, 280 ezer forintért cserélt gazdát a Walled off Hotel Box Set egyik darabja: