Best WordPress Hosting
 

Ez az oka, hogy tavaly is nagyon sokan haltak meg Magyarországon

Az elmúlt ötven év legalacsonyabb halálozását hozta az idei 31. hét: a statisztikai hivatal szerint az idén július 31. és augusztus 6. között 1840-en veszítették életüket Magyarországon, márpedig egyetlen hét alatt ennél kevesebb haláleset utoljára 1971 kora őszén volt – írja szerdai cikkében a G7. Ráadásul nem is ez volt az első olyan hét az idén, amelyen évtizedes összevetésben is alacsony halálozást mértek, hiszen a közelmúltban három olyan is akadt, amely bekerült az előző fél évszázad 20 legkevesebb halálesetét hozó hetei közé.

A portál szerint a trend összességében nem meglepő, hiszen a koronavírus-járvány miatti megugrást követően lehetett számítani egy komolyabb visszaesésre. Ennek ellenére magyarázatot igényel, hogy tavaly miért voltak kifejezetten magasak a halálozási adatok Magyarországon: 2022-ben 136 400-an haltak meg Magyarországon, ami bő hétezerrel haladja meg a pandémia előtti tíz év (2010–2019) átlagát, és a két járványév kivételével a legtöbb az ezredforduló óta.

A portál szerint 2020-ban és 2021-ben egyértelműen a Covid okozta az elhunytak számának növekedését: épp annyival többen haltak meg a megszokottnál ezekben az években, amennyien a KSH szerint áldozatul estek a koronavírusnak. Tavaly azonban az oltások elérhetővé válásával és a nagy járványhullámokon túljutva már a kutya nem foglalkozott a Coviddal, és a vírus okozta halálesetekről is sokkal kevesebbet tudtunk. Valószínűleg többen gondolták azt, hogy a tartósan magas halálozást egyéb olyan betegségek magyarázhatják, amelyek szűrését, vagy kezelését a járvány alatt az egészségügy leterheltsége miatt elhanyagolták.

Miért haltak meg tavaly is ilyen sokan Magyarországon?

Az elmúlt ötven év legalacsonyabb halálozását hozta az idei 31. hét. A statisztikai hivatal szerint az idén július 31 és augusztus 6 között 1840-en veszítették életüket Magyarországon. Egyetlen hét alatt ennél kevesebb haláleset utoljára 1971 kora őszén volt. Ez ráadásul nem is az első olyan hét volt az idén, amelyen évtizedes összevetésben is alacsony halálozást mértek. A közelmúltban három olyan is akadt, amely bekerült az előző fél évszázad 20 legkevesebb halálesetét hozó hetei közé*Több mint 2600 hétből..

A trend összességében nem meglepő, hiszen a koronavírus-járvány miatti megugrást követően lehetett számítani egy komolyabb visszaesésre. Talán inkább az furcsa, hogy erre csak most kerül sor, és 2022-ben még nem tapasztaltuk ugyanezt. Ennek magyarázata az, hogy bár tavaly már szinte egyáltalán nem volt téma, de még mindig a harmadik leggyakoribb halálok volt a covid, és a koronavírus nagyban hozzájárult, hogy a halálozás 2022-ben is látványosan meghaladja a pandémia előtti években megszokott szintet.

Nagy járványhullám nélkül is sok áldozatot szedett a covid

Örökké fogunk élni, ha tartja az ütemét a várható élettartam növekedése

Egyetlen év alatt több mint másfél évvel nőtt a születéskor várható élettartam Magyarországon. Egy 2022-ben született lánynál 79, egy fiúnál 72,5 év a várható élettartam, a teljes népességre vetített átlag pedig 75,8 év volt.

A várható élettartam azért nőtt meg ennyire, mert a Covid miatt 2021-ben bő tízéves mélypontra esett a mutató: a tavalyi 74,1 évnél utoljára 2009-ben becsült kevesebbet a KSH.

Ha a várható élettartam egy év alatt tartósan több mint egy évvel nőne, akkor a korunk soha nem érné el azt, ameddig várhatóan élhetnénk (persze a KSH a születéskor várható élettartamot nézi).

A 300 milliárdért vett lélegeztetőgépek felét el akarta adni a kormány, majd el akarta titkolni, hogy egyet sem sikerült

Bár a Covid miatt megvett és feleslegesen álló lélegeztetőgépek felét el akarta adni a kormány, egyetlen darabot sem adtak el belőlük. Az adatot a Transparency International Magyarországnak (TI) két év pereskedés után adták ki.

Egy másik kiperelt dokumentum alapján a járvány alatt az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm oltósokhoz politikai nyomás hatására adhatták meg a használati engedélyt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet szakemberei.

Miért fontos ez? A lélegeztetőgépek mintegy 300 milliárd forintba kerültek, de beszerzésük, felhasználásuk és tárolásuk körülményei egyaránt zavarosak, illetve átláthatatlanok a mai napig. A vásárolt mennyiség a legrosszabb forgatókönyvek szerint is legalább kétszerese annak, amire a járvány tetőzésekor reálisan szükség lehetett volna.

Kiderült, hány lélegeztetőgépet adott el a kormány a covid alatt felhalmozott készletből

Pert nyert a Transparency International, így végre kiderült, hány darabot adott el a kormány a covid alatt felhalmozott lélegeztetőgépekből.

Egyetlen darabot sem adtak el a 300 milliárd forintért felstócolt lélegeztetőgépekből, írja a Transparency International.

A szervezet még 2021-ben fordult közérdekűadat-igényléssel az akkor még létezi Emberi Erőforrások Minisztériumához (EMMI) annak kiderítésére, hogy a tárca pontosan hány lélegeztetőgépet tudott eladni a 17 ezer darabos készletből.

Az új Bentley-jét és a plasztikai műtétjeit is Covid-kölcsönökből fizette ki a börtönbe küldött influenszer

Három és fél év börtönre ítéltek egy influenszererként is tevékenykedő miami ingatlanügynököt, amiért 381 ezer dollárt csalt ki a kormánytól a Covid segélyalapokból – és aztán egy luxusautóra, egy luxuslakásra és különböző kozmetikai beavatkozásokra költötte a pénzt.

A 31 éves Daniela Rendont hatrendbeli csalással, kétrendbeli pénzmosással, és egyrendbeli személyazonosság-lopással vádolta meg az ügyészség. A fiatal nő ezek közül csupán egyrendbeli csalást ismert be, amiért el is ítélték – de a többi ellene felhozott vádat végül ejtették is.

A kolumbiai születésű, háromgyermekes anya a miami szövetségi bíróságon csütörtökön hozott ítélethirdetésén azt mondta, hogy tetteit a „csillapíthatatlan kapzsiság motiválta”, mivel úgy tűnt számára, hogy „mindenki” visszaél a koronavírus-járvány idején osztogatott kedvezményes hitelekkel – írja a New York post a Miami Herald beszámolója alapján.

A WHO sem tudja már, mennyien halnak meg koronavírusban

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyre kevesebb információhoz jut globálisan a koronavírus-járványról – közölte szerdán Genfben Maria van Kerkhove.

A WHO koronavírus-járvány ügyeiben illetékes szakértője hangsúlyozta, hogy jelenleg nem tudnak pontos statisztikai összesítést adni a Covid-19-hez köthető halálesetekről.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint a halálozások és a fertőzöttek száma is csökkent azóta, hogy a koronavírus május végétől már nem minősül nemzetközi egészségügyi veszélyhelyzetnek. Ugyanakkor a rendelkezésre álló adatállomány is hiányosabb lett.

Covid elleni gyógyszerrel mentenék meg a ciprusi macskákat

Covid elleni gyógyszert adnának a macskáknak Cipruson – írja a Science Alert az AFP-re hivatkozva. Mint lapunk korábban megírta, tömegesen pusztulnak a macskák a szigetországban a macska koronavírus (FCoV) egy új, virulensebb törzse miatt.

Bár a koronavírusokra a közvélemény igazán a Covid-19-et okozó SARS-CoV-2 kapcsán figyelt fel, a kórokozók ezen csoportját régóta vizsgálják a szakemberek. A koronavírusok családjának számos faja van, amelyek elterjedtek a madarak és az emlősök, így az emberek körében.

A macskákat fenyegető kórokozó nem áll közeli rokonságban a SARS-CoV-2-vel, és nem is fertőzi az embereket, viszont több ezer állat pusztult el miatta a Cipruson idén.

A legőrültebb Kennedy, akire senki nem számított, és most mindenki rá figyel

Gyakorlatilag semmi esély nincs arra, hogy ifj. Robert Francis Kennedy legyen a demokraták elnökjelöltje a jövő évi amerikai elnökválasztáson, de a jelenség nem is emiatt fontos. Ifj. RFK tragédiákkal teli múltja ellenére ígéretesen kezdte pályáját, majd minden racionalitásnak hátat fordítva kezdte építeni káros politikai karrierjét. Miközben 2024-ben elszipkázhat szavazatokat a republikánusoktól, karakterének felemelkedése azt is jól megmutatja, mit tett az amerikai társadalommal a covid, Donald Trump és egy megbízható demokrata alternatíva hiánya.

Nagyon úgy néz ki, hogy sem a Kennedy család nem tud szabadulni az amerikai politikától, sem az amerikai politika tőlük. Hatvan évvel azután, hogy két gyilkos merénylet is családtagjait célozta, John F. Kennedy és Bobby Kennedy után egy harmadik Kennedy is nekifut a demokrata elnökjelöltségnek. Utóbbi fiáról, ifj. Robert Francis Kennedyről van szó, aki úgy szerzett nyár elején húsz százalék körüli támogatottságot az aktív szavazók körében, hogy

vállaltan populista kampányában olyan Trump-mintákat követ, mint az oltásellenesség és a xenofóbia – csak épp a demokraták színeiben.

Egy városban emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja

Továbbra is stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán a honlapján.

Azt írták, az országos átlagot nézve a 26. héten is stagnált az örökítőanyag-koncentráció. A városok többségénél stagnálás mérhető, míg csökkenés Békéscsabán, Miskolcon, Veszprémben és Zalaegerszegen tapasztalható.

Enyhe emelkedés egyedül Pécsett jelentkezett – írták.

Nincs újabb áldozata a koronavírusnak Magyarországon

A koronavírus ellen beoltottak száma 6 422 467, közülük 6 211 335-en a második, 3 905 434-en a harmadik, 425 976-an pedig már a negyedik oltásukat is megkapták – közölte a Koronavírus Sajtóközpont az összesített adatokat ismertetve szerdán az MTI-vel.

A múlt héten 42 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 2 203 171-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 48 881 – írták.

Jelenleg 31 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük ketten vannak lélegeztetőgépen – áll a közleményben.

36 millióan szenvednek hosszú Covidban a világon

Közel 36 millió embernek okozhattak krónikus egészségügyi problémákat a koronavírus-járvány hosszú távú következményei, vagyis a „hosszú Covid” tünetegyüttes Európában – közölte Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója kedden Koppenhágában tartott sajtótájékoztatóján.

Elmondása szerint a koronavírus (SARS-CoV-2) okozta járvány hosszú távú hatásai továbbra is összetett kórképet alkotnak, „amelyről még mindig nagyon keveset tudunk, és nyilvánvaló vakfoltot jelentenek a járvánnyal kapcsolatos tudásunkban”.

Amennyiben nem fejlesztünk ki átfogó diagnosztikát és kezelést az úgynevezett hosszú Covid tünetegyüttesre, soha nem fogunk igazán felépülni a világjárványból

Réz András szerint a tényellenőrző újságírók és az összeesküvéshívők között nincs különbség

Réz András volt a legutóbbi vendége Veiszer Alinda műsorának, a beszélgetés pedig a riporter munkásságának legfeszültebb vitájává fajult, éspedig főként azért, mert Réz és Veiszer ellentétes nézőpontot képviseltek a tényellenőrzéssel foglalkozó újságírás tekintetében A Telex szemléjéből kiderül, Réz András ugyanis legutóbbi könyvében egyenlőséget tesz a konteógyártók és a tényellenőrzők közé. Amikor Veiszer erre rákérdezett, Réz megerősített a könyvbeli állítását, majd a beszélgetés során még többször újra sor  került erre.

 Nem vagyok róla meggyőződve, hogy az, aki a tényeket ellenőrzi, az bármilyen módon is pártatlan, elfogulatlan és érdekmentesen teszi a munkáját

– mondta Réz András, erre példaként a covid-járványt hozta fel, amelyben, mint mondta, a tények sajátosan működtek. A covid-járvány láthatóan máig nyomja az író bögyét, ugyanis újra és újra oda lyukadt ki, hogy hogyan kellett volna a tényellenőrzőknek a járvánnyal kapcsolatos forrásokkal bánnia, a tudomány ugyanis, mint mondja, nem tévedhetetlen. Mi több, ő egy az egyben nem is kér a tényellenőrzők munkájából: ő maga a tényellenőrző, sőt, azért dolgozik, hogy más emberek se „nyalják be a hülyeségeket.”

15 évet kértek a covidos beteget káliummal megölő ápolóra, azt állítja, elnézte a feliratot

Minősített emberölés bűntette miatt állítja bíróság elé a Baranya Vármegyei Főügyészség pécsi ápoló ellen, aki halálos dózisú káliumot fecskendezett egy covid betegbe.

Kutas Tamás, a Baranya Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy 15 éve fegyházat kértek az ápolóra.

Kérdésünkre elmondta még, hogy a férfi elismerte azt, hogy beadta az injekciót, de azt állította, hogy nem akarta megölni az idős asszonyt. A vallomásában azzal védekezett, hogy nem bírta kiolvasni a fecskendőre kézzel írt kálium szót, és azt hitte, hogy a nő keresztneve van rajta.