Best WordPress Hosting
 

Csaba László: Az infláció a rendszerváltás éveit idézi

A közgazdász akadémikus a Népszavának azt mondja, gazdasági tekintetben felemás helyzetben van az ország, hiszen az infláció a tavalyi év egészét számítva 17,6 százalék lett, ami a rendszerváltozás éveit idézi, jelentősen meghaladja az európai értékeket.

Háromszor akkora, mint amiről a politika szól! Ezt mindenki érzékeli, aki maga végzi a bevásárlását és a pénztárcája szűkös.

Csaba László szerint nincs mivel dicsekedni. A tavalyi magasabb bázis miatt a 2024-es infláció lényegesen kisebb lesz, de az inflációs várakozások – különösen a bérek tekintetében – visszatekintőek. Tavaly a reálbér, a fogyasztás csökkent. Az bérmegállapodások és a már látható lendületes állami költekezés együtt valós veszéllyé teszi az ár-bér-ár spirál kialakulását, különösen, ha a költségvetési kiadásoknál továbbra sem érvényesül a visszafogottság. A közgazdász szerint a magas magyar kamatszint a fejlett országok, főleg az Egyesült Államok pénzpolitikájának egyenes következménye. Ettől a jegybank nem függetlenítheti magát, különösen, ha fel akar lépni az infláció ellen.

Csaba László: Gazdasági cárrá tették Nagy Mártont

Csaba László szerint a jövő évi gazdasági teljesítmény alatta marad a kormány 4 százalékos tervének: a továbbra is magas kamatok, ezzel összefüggésben mérsékelt ütemű beruházások, a belső fogyasztás óvatos újjáépülése, az állami költségvetés konszolidációs kényszere (az idei 6 százalék körülire várt hiány 3 százalékra kellene csökkenteni, a fenntarthatóság miatt), a távol-keleti térségre jellemző egyoldalú kereskedelmi kapcsolataink miatt inkább a 2,5–3 százalékos tartományban lehet a magyar GDP 2024-ben. Rontja a kilátásokat, hogy az európai konjunktúra – azon belül is a tartóoszlop német gazdaság – megbicsaklott. Exportpiacként az Egyesült Államok léphetne be nagyobb súllyal ebbe a térbe a közgazdász szerint, de azért nem kell temetni Németországot, nincsen strukturális válságban az egyik legnagyobb felvevő piacunk. Arról is beszéltünk a műsorban, hogy az uniós polgárok életszínvonalának romlása lehet-e táptalaja a migrációellenes hangulatot meglovagló szélsőjobbnak a jövő évi európai parlamenti választáson.

The post Csaba László: Gazdasági cárrá tették Nagy Mártont first appeared on 24.hu.

Teljesen elhibázott az akkumulátor-központú fejlesztés

Miközben másutt az energiafogyasztás csökkentésén dolgoznak, nálunk plusz források bevonása a cél, holott már ma is energiaimportőrök vagyunk. Csaba László közgazdász szerint “a tudásalapú társadalom már nem a jövő, hanem a jelen”.

A többletforrások megszerzése a közép-ázsiai országokból pedig inkább az álmodozások kategóriájába tartozik – mondta a Magyar Hangnak Csaba László, a Corvinus és a CEU közgazdászprofesszora. Hozzátette, az akkumulátorgyárakkal is az a gond, hogy éppen olyan erőforrásokat igényelnek, amelyeknek igencsak szűkében vagyunk, vagyis tőkét, vizet, energiát és munkaerőt.

Ráadásul – mint fogalmazott – az is probléma, hogy az elektromos autók csak átmeneti szerepet töltenek majd be, ugyanis a hagyományos üzemanyagokhoz adott új adalékanyagok jelentősen csökkenthetik a környezetszennyezést, hosszabb távon pedig a környezetet nem szennyező hidrogénmeghajtás lehet a megoldás.