Best WordPress Hosting
 

Sörétet találtak a Magyarországon rendkívül ritka kis hattyú testében

Komoly kihívást jelent a természetvédelemben, hogy a vándorló állatok nem ismernek határokat, egyik országból a másikba átlépve gyakran egészen más jogi környezetben, új veszélyek közepette találják magukat. Gondoljunk csak a hazánkban költő, télen pedig Afrika irányába migráló madarainkra, amelyeket itthon szigorú törvények védenek, a Mediterráneumban viszont nagy számban esnek a vadászok áldozatául.

A Magyarországon előforduló madarak a közhiedelemmel ellentétben azonban nem pusztán a Földközi-tenger felé mozoghatnak, egyes, hazánkban telelő vagy átvonuló fajok a melegebb idő beálltával északkeletre, keletre, az ázsiai tundravidékre költöznek át költeni. Ezen állatok közé tartozik a kis hattyú, amely hazánkban alapvetően kóborlónak, ritka vendégnek számít – igaz, a felmelegedés hatására idővel rendszeresebb telelővé is válhat.

A hattyú szó hallatán a többség a tavainkon, így a Balatonon igen nagy számban előforduló bütykös hattyúkra asszociál, pedig a csoportnak számos más tagja van, itthon énekes hattyúkkal és kis hattyúkkal is találkozhatunk. Utóbbi igazi ritkaságnak számít, költő- és telelőhelye közötti átvonulásakor fordul csak meg Magyarországon, tudományos szempontból ezért különösen érdekes az a példány, amelyet a közelmúltban jelöltek meg hazánkban.

Halálos versenyre kényszerítjük a Föld élővilágát

A földi élet fennmaradásának alapvető követelménye, hogy az élővilág tagjai alkalmazkodni tudjanak a folyton változó külső körülményekhez, például a klímához, aminek két legfontosabb eleme a hőmérséklet és a csapadékmennyiség. Általában a környezeti tényezők valamekkora sávja optimális az adott faj számára, illetve mindkét irányban egy-egy sáv még tolerálható. Bolygónk története tele van klímaváltozásokkal, amikor a közismert éghajlati övek északi vagy déli irányban mozognak, vándorolnak, és ugyanekkor a hegységek vertikálisan övezett élőhelyei is eltolódnak.

A növények, állatok és egyéb fajok számára verseny kezdődik, aminek tétje, hogy tudják-e követni a nekik megfelelő éghajlati zónát, az új helyen meg tudnak-e telepedni, és a többi fajjal társulást alkotni. Ha nem, akkor kipusztulnak, helyüket pedig alkalmazkodóképesebb, új fajok veszik át.

Nehéz ezt elképzelni, hiszen az ipari forradalom óta eltelt időszakot nem számítva az elmúlt 8-10 ezer évben a Föld éghajlata viszonylag stabil volt, technológiánknak köszönhetően pedig a sarkvidéktől a sivatagokig bármilyen éghajlaton képesek vagyunk boldogulni. Csakhogy nem a végtelenségig: a változó klíma már az évszázad végére létrehozhat számunkra is lakhatatlanul forró és száraz területeket. Az élővilág más tagjai még rosszabb helyzetben vannak,

Talán sosem áll helyre a természet Ukrajnában

Kevés olyan folyamat létezik a bolygón, amely annyira pusztító lenne, mint a totális háború. Az efféle konfliktusok súlyos emberveszteséget és felfoghatatlan szenvedést okoznak, miközben megsemmisítik az infrastruktúrát, egész településeket törölnek el, országokat sodornak gazdasági összeomlásba.

A szomszédunkban zajló harcok éppen ilyen hatásokkal járnak. Bár az állandó tudósítások, a közösségi oldalakon terjedő felvételek és beszámolók minden korábbi háborúnál átfogóbb képet adnak a brutalitásról, ép ésszel így is nehéz felfogni a megpróbáltatásokat. Egyelőre nem úgy néz ki, hogy a konfliktus belátható időn belül véget érne, ezért a pontos veszteségek és azok hosszú távú következményei körül sok a kérdőjel.

Ugyan az emberek sorsa számunkra elsődleges, viszont arról sem szabad megfeledkezni, hogy a harcok – a korábbi totális háborúkkal egyetemben – közvetlen és közvetett módon a környezetet is rombolják. A bombázások, az azok nyomán keletkezett tüzek vagy a vonuló csapatok nagyon is valós fenyegetést jelentenek az élővilágra. A korábbi háborúk tapasztalataiból azt is tudjuk, az emberek közötti agresszió akár lokális kihalásokat is előidézhet, a természeti károk pedig a későbbiekben a közösségeinkre hathatnak vissza.

Videó: rejtélyes mélytengeri ragadozót fedeztek fel

Ismeretlen fajt fedeztek fel a Csendes-óceán mélyén, felvétel is készült a rejtélyes állatról – írja az IFLScience. A sosem látott élőlényt több mint 1400 méteres mélységben pillantották meg a kutatók az óceán egyik legősibb, feltáratlan élővilágában.

A szakértők szerint a videón látható élőlény egy, a Bathykorus nemzetségbe tartozó ragadozómedúza lehet, amely más medúzákkal, tengeri uborkákkal és egyéb állatokkal táplálkozhat. Vöröses-barna testével és csupán három csápjával a sosem látott ragadozó igazi ritkaságnak számít a medúzák között.

A napfénye nem jut le olyan mélyre, ahol ez az ismeretlen faj is él, ezért az ilyen helyeken sok élőlényben kifejlődik a biolumineszcencia, vagyis egy fény kibocsátásával járó kémiai reakció. Így világítanak például a szentjánosbogarak is.