Best WordPress Hosting
 

Karácsony Gergely máris reagált Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelöltségére

Karácsony Gergely szűkszavúan reagált arra Facebook-oldalán, hogy Szentkirályi Alexandra nemrég bejelentette: elfogadja a felkérést, így ő lesz a Fidesz főpolgármester-jelöltje.

A jelenlegi főpolgármester a bejelentésre reagálva azt írta:

A főpolgármester nem a kormány szóvivője, hanem a budapestieké.

Négy nevet említ a Magyar Nemzet, akik közül kikerülhet Karácsony Gergely kihívója

Polgármesterjelöltek a Fidesznél címmel jelent meg péntek reggel cikk a Magyar Nemzeten, melyben amellett, hogy sorra veszik, kik azok a „nagy visszatérők”, akik némi szünet után újra megmérettetik magukat helyhatósági tisztségekért, arról is ejtenek pár szót, hogy vajon kit indít a nagyobbik kormánypárt Karácsony Gergely ellen a főpolgármesteri tisztségért.

A cikkben említik Bús Balázs korábbi óbudai polgármestert, aki a 2022-es országgyűlési választások óta  nem nyilvánult meg helyi kérdésekben, egészen eddig a Nemzeti Kulturális Alap alelnöki, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő főigazgatói pozícióját látta el. Ezekről a napokban mondott le, egyúttal bejelentette, újra elindul polgármester-jelöltként Óbudán az idei önkormányzati választásokon. Bús mellett szólnak még Böröcz László korábbi Fidelitas-elnökről, aki most országgyűlési képviselő, de elindul az I. kerületben, ahol a Nemzet szerint „nagy esélye van leváltani a párbeszédes V. Naszályi Mártát”. A VII. kerületben nem indul újra Vattamány Zsolt, helyette a Fidesz frakcióvezetője, Benedek Zsolt kaphat lehetőséget, míg a szomszédos Terézvárosban Hassay Zsófia helyett Kovács Balázs Norbert indulhat. Zuglóban Rozgonyi Zoltán helyett Borbély Ádám indulhat, ő korábban a zuglói, majd a budapesti Fidelitast is vezette.

A főpolgármester-jelölt személyének bejelentését a Fidesz márciusra ígérte. Szentkirályi Alexandrától kezdve Vitézy Dávidon át Győrfi Pálig rengeteg név előkerült már a pozícióval kapcsolatban, de a kormánypárt még mindig nem közölt olyan információt, ami közelebb vinne az igazsághoz. A Magyar Nemzet mindenesetre négy ember nevét említi a cikkében, akik közül kikerülhet Karácsony kihívója:

Karácsony Gergely Novák ügyéről: „Lemondott már?”

Karácsony Gergely szerint nem hiba történt az egyre nagyobb vihart kavaró kegyelmi ügyben, hanem ez a rendszer – derült ki a főpolgármester szombati kampánynyitó rendezvényén, Budapesten. Értékelése szerint„meg akarják mondani mindenkinek, hogy ki a nemzeti oldal, ki a nemzetietlen, ki áll a jó oldalon, ki áll a rossz oldalon. Előbb-utóbb minden relatívvá válik, mert nincs erkölcsi alapja a politikájuknak. Ha a politika elveszíti erkölcsi gyökereit, akkor nincs mihez viszonyulni” – idézte az Index a főpolgármester szavait, aki szerint mindez leleplezi a rendszer „erkölcsi züllöttségét”.

A főpolgármestert Barabás Richárd újbudai alpolgármester kérdezte a rendezvényen.

Karácsony szerint nehéz, de eredményes évek vannak mögöttük, és büszke a „köztársaságpárti szövetségre”. Hogy ez a köztársaság mit jelent, arról azt mondta: nem egyszerűen államforma, „a köztársaság azt jelenti, hogy jól bánunk egymással, politikai közösséget alkotunk, hogy úgy bánunk egymással, ahogy a saját családtagjainkkal szeretnénk bánni. Látva azt a vergődést, amit a magyar politika csinál, kiradírozták az alkotmányból a köztársaság szót, száműzték a köztársaság gondolatát, ezért fontos, hogy Budapest köztársaság maradjon. Ez a gondolat az, amiért érdemes nap mint nap küzdeni”.

Győrfi Pált és Vitézy Dávidot is mérik a Fidesz által támogatott lehetséges főpolgármester-jelöltek között

Újabb név bukkant fel azok között, akiknek az esetleges főpolgármester-jelöltségét tesztelheti a kormányoldal, értesült a 24.hu.

Az elmúlt napokban több olvasónkat is megkereste egy piackutató cég, amelynek kutatásban ismét rákérdeztek két, 2019-ben megbukott kerületi fideszes polgármester, Bús Balázs és Wintermantel Zsolt népszerűségére, de a potenciális forgatókönyvek között Karácsony Gergely kihívójaként három másik név került elő:

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, volt főpolgármester-helyettes, akit régóta lehetséges jelöltként emlegetnek a Fideszben,

Orbánék úgy megkavarták a kártyákat, hogy Karácsony sem találja a gyeplőt az elszabadult ellenzéken

A kormánytöbbség a Mi Hazánk javaslatát elfogadva megváltoztatta a fővárosi választási rendszert, a közgyűlésbe listás választás eredményeként kerülnek majd be a tagok.

Ez teljesen új helyzetet eredményezett az ellenzéki pártok között. Az LMP – amelynek ellenzéki mivoltját többen megkérdőjelezik azon a térfélen – és a Momentum is önálló listaállításon gondolkodik, ami alapvető hatással lehet az ellenzék szereplésére. (És még a Nép Pártján is bejelentkezett az önálló lista ötletével.)

A Momentumban komoly vita van arról, jó stratégia-e a külön indulás.

Összenő, ami összetartozik. Az LMP a Fidesz trójai falova?

Tarlós Istvánt lehet nem szeretni, de egy őszinte ember. Néhány napja kikotyogta, hogy Vitézy Dávid esetleges főpolgármester-jelöltsége az LMP és a Fidesz közös tervezgetésének az eredménye. Ez nem annyira meglepő, tekintve, hogy Rogán Antal és csapata a választási törvény teljes átírásától a hazug lejárató propagandáig számos trükköt bevetett már az ellenzék gyengítésének reményében.

Az LMP viszont, amely az ellenzéki pártok együttműködésének köszönheti a parlamentbe jutását, mára odáig jutott a „konstruktív” ellenzékiségben, hogy Budapest elfoglalása érdekében szövetkezik a Fidesszel.

Az teljesen mindegy, hogy a párt tegnap már gyorsan cáfolta, hogy a Fidesszel közös listát állítanának Budapesten. Önmagában, ellenzéki pártként Karácsony Gergellyel szemben abban a Vitézyben gondolkodni, aki az elmúlt évek jó részét az Orbán-kormány kormánybiztosaként és államtitkáraként töltötte, aki ott volt és nem szólt, amikor Orbánék 15 szörösére emelték a fővárosra kivetett sarcot, vagy amikor kitalálták és végrehajtották a Budapest-ellenes politikájuk ezernyi lépését, túlmegy a legmerészebb „konstruktivitás” határán is.

Tarlós: Pletykaszinten felmerült, hogy közös főpolgármester-jelöltje lesz egy ellenzéki pártnak és a kormánypártnak

Tarlós István volt a Hír TV Napi aktuális című műsorának vendége pénteken, a volt főpolgármester pedig a 444 cikke szerint többek közt azt mondta a műsorban, hogy

az egy érdekes motívum, hogy először röppent fel, persze pletykaszinten, mert én nem tudom, hogy a kormánypártoknak ki lesz a jelöltje, de pletykaszinten először merül fel 33-34 éve, hogy netán előfordulhat, hogy közös jelöltje lesz egy ellenzéki pártnak és a kormánypártnak. Ilyen még nem volt.

A műsorvezető itt finoman jelezte, hogy jobb megvárni, amíg megnevezik a jelölteket, erre Tarlós is azt mondta, hogy szerinte sincs értelme név szerint tippelni. Ezen a ponton a riporter megkérdezte, Vitézy Dávidra gondolt-e a fideszes politikus, aki nemmel felelt a kérdésre.

Karácsony: Nem arab befektetőkkel kellene mutyizni, ha már szuvereintás-védelemről beszél a kormány

Karácsony Gergely a Rákosrendezőre tervezett úgynevezett „mini-Dubajnak” nevezett beruházás kapcsán arról beszélt mai rendkívüli sajtótájékoztatóján, hogy „ha már védjük a nemzet szuverenitását, akkor talán a kormánynak nem arab befektetőkkel kellene lemutyiznia, hogy mit kezd ezzel a Budapest számára rendkívül fontos területtel”, hanem a fővárossal együttműködve kellene kitalálni a hasznosítást. – A közös célokhoz kellene befektetőket keresni, nem pedig fordítva – mondta.

A nem nyilvános dokumentumból kiderül, hogy több mint 300 milliárd forintért több nagy infrastrukturális projekt valósulna meg a területen: vasút-villamos-metró hármas csomópontot építene a kormány a vasútállomás helyére, és kivinnék a kisföldalattit a körvasútig. Összekötnék a zuglói és az angyalföldi villamosvonalakat, és új bringás hidat építenének Rákosrendező fölé. Mindezt akkor, ha ezzel párhuzamosan megépülne a területre tervezett, legalább 5 milliárd dolláros új városnegyed is, a Rákosrendező területére tervezett „mini-Dubaj”.

Nemrég a Telex a VSquare értesülése alapján írt arról, hogy egy dubaji üzletember a Mol-toronynál is magasabb felhőkarcolót építene a szóban forgó területre. Az üzletember már tárgyal a kormánnyal. A cikk szerint a kormánynál az a Mohamed Alabbar jelentkezett be, aki a világ legmagasabb és Dubaj leghíresebb épületét, a 828 méteres Burdzs Kalifát is építette. A zuglói területre egy kisebb, 220-240 méteres felhőkarcoló van tervben, ez viszont még így is jóval magasabb lenne, mint a 143 méter magas Mol-torony, Budapest legmagasabb épülete.

Budapesti ambícióról nyilatkozott Vitézy Dávid

Van bennem arra ambíció, hogy Budapest jobban működjön, de hogy ennek most van-e itt az ideje, vagy így, abban nem vagyok biztos

– fogalmazott Vitézy Dávid az ATV Start című reggeli műsorában.

Vitézy 2022-ben fél éven át az Orbán-kormány közlekedésért felelős államtitkára volt, utóbb az LMP kérte fel főpolgármester-jelöltjének a 2024-es önkormányzati választások alkalmából. A közlekedési szakértő 2010-től négy éven át a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója volt Tarlós István főpolgármester alatt.

Az LMP tárgyal Vitézy Dáviddal a főpolgármester-jelöltségről

Ungár Péter a Magyar Hang Kompország című műsorában megerősítette, hogy az LMP tárgyal Vitézy Dáviddal a főpolgármester-jelöltségről, azaz egyelőre nem biztos, hogy a párt Karácsony Gergelyt támogatja majd az önkormányzati választáson jövőre. Az LMP társelnöke úgy fogalmazott:

Beszélgetünk Vitézy Dáviddal, de ezek a beszélgetések még nincsenek olyan halmazállapotban, hogy érdemileg nyilatkozzak róla. Vitézy Dávidot egyébként egy nagyon értelmes embernek tartom.

Ungár hozzátette: „örülne, ha Karácsony Gergely valós magyarázatot adna a »varázsdobozba« került adományokra”. Úgy vélekedett, hogy Karácsony főpolgármestersége idején történtek pozitív fejlemények, ilyennek nevezte például a Lánchíd autómentesítését, ám hiányosságok is akadtak, így szerinte ezeket kell mérlegre tenni.

Karácsony Gergely: ha nem lesznek mikroadomáyok a kampányban, egy fillérünk sem lesz

Navracsics Tibor helyében én most rohadt mérges lennék, hiszen úgy próbálja bizonygatni Brüsszelben a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét, hogy közben a kormány nem tartja be a bíróság jogerős ítéletét

– mondta a Telexnek adott interjújában Karácsony Gergely azon fejleményekre reflektálva, hogy jogerős bírósági döntés mondta ki, hogy a kormány nem vehet le több pénzt a főváros számlájáról – ehhez képest a Magyar Államkincstár újabb 5,5 milliárd forintot inkasszált a főváros számlájáról. A főpolgármester szerint viszonyítás kérdése, hogy 5,5 milliárd forint sok-e vagy kevés, mint mondta, ha azt nézzük, hogy néhány millió forintos beruházásokról és kátyúzásokról is milyen komoly egyeztetések vannak ma, rengeteg, ha viszont azt, hogy az elmúlt években már több mint 220 milliárdot vett el a kormány Budapesttől, akkor ez csak hozzáadódik.

Karácsonyt kérdezték arról is, mit kért a DK azért cserébe, hogy a legnagyobb ellenzéki párt a támogatását adta Karácsonynak a jövő évi főpolgármester-választásra. A politikus szerint a megállapodáshoz elég volt, hogy megígérte, ő is támogatja a DK jelenlegi polgármestereinek újrázását, továbbá támogatja a DK kőbányai és pesterzsébeti polgármesterjelöltjét, Mustó Gézát és Fekete Katalint is, mert „ők tudják elhódítani azokat a kerületeket a Fidesztől”.

Saját főpolgármester-jelöltet állít a Jobbik Karácsony Gergely ellen

Brenner Koloman országgyűlési képviselőt indítja a Jobbik-Konzervatívok főpolgármester-jelöltnek Budapesten – közölte az ellenzéki párt keddi sajtótájékoztatóján.

Tegyük rendbe Budapestet

– így kezdte tervei ismertetését a politikus. Szerinte a fővárosban javítani kell a közbiztonságon, a közlekedésen és a köztisztaságom is, és meg kell szüntetni a visszaéléseket. Elmondta, egységes parkolási rendszert vezetne be, és szabályozná az elektromos rollerek használatát is. Továbbá arról is beszélt, hogy népszavazást kezdeményezne a Lánchíd forgalmi rendjéről, ugyanis úgy gondolja, hogy egy ekkora horderejű ügyben nem dönthet egyedül a főpolgármester.

„Alexandrát ki lehetne próbálni” – Fidesz-küldöttek a jövő évi két választásról

A Fidesz tisztújító kongresszusára érkezőket kérdeztük arról, kit tartanának alkalmas főpolgármester-jelöltnek, és bent tartanák-e az országot az Európai Unióban.

The post „Alexandrát ki lehetne próbálni” – Fidesz-küldöttek a jövő évi két választásról first appeared on 24.hu.

Karácsony Gergely: Nálam nemzetibb szerintem nem tud lenni senki

Ez egy csóró ország csóró fővárosának helyzete

– így summázta Budapest jelenlegi állapotát Karácsony Gergely a Totalcar Égéstér című podcastjában, amit az Index szemlézett.

A főpolgármester példaként megemlítette, hogy a BKK az idén 50 milliárd forintos veszteséggel zárja az évet, amit jövő márciusig vissza kell fizetni. A koronavírus-járvány óta az idén először a jegybevételek már elérhetik a pandémia előtti, 2019-es szintet, ráadásul a közösségi közlekedés használata visszakapaszkodott 86 százalékra.

Tarlós: Lázár János a bibliai személyiségek szimbolikus sorában néha nem a pontos helyre sorolja magát

Az illegális bevándorlás, a genderügyek, az LMBTQ, a nemzetállamiság és a kultúra kérdése – ezeket tartja sorskérdésnek Tarlós István. A korábbi főpolgármester a Szabad Európának adott interjújában arról beszélt:

Persze lehet hibákat találni a kormány politikájában, de ezeknek a sorskérdéseknek a kezelésében az ország jelenlegi vezetőjének felfogása lényegesen közelebb áll az enyémhez, és mindkettő fényévnyi távolságra van attól, amit Gyurcsány Ferenc képvisel.

Az interjúban Tarlós beszélt a jövő évi főpolgármester választásról is:

Videót tett közzé a biciklisávban robogó mentőről a főpolgármester

A főpolgármester a Facebook-oldalán tett közzé egy videót arról, ahogy egy mentőautó elrobog az autók mellett az Üllői úton, pont az elmúlt időben sokat bírált védett kerékpársávban. A felvételhez csak annyit fűzött, hogy a propagandasajtóban százával születtek cikkek az ügyben, ment a hangulatkeltés ezerrel, mondván, mentőautó nem tud közlekedni a kerékpársávban. Karácsony Gergely tiszta szerencsének nevezte,

hogy budapesti ügyekben nem kell a propagandára hallgatni, elég, ha mindenki a saját szemének hisz.

Alább az Üllői útról származó kamerafelvétel:

Karácsony Gergely: Azt fogom legyőzni, akit Orbán rám küld

A Fidesznek semmi mondanivalója Budapest jövőjéről, kizárólag lejárató kampányokkal, propaganda hadjárattal készül a jövő évi választásra, nem meggyőzni, hanem becsapni akarja a budapestieket

– Karácsony Gergely szerint így lehet összefoglalni azt az újabb elemzést, ami „ismét bepillantást nyújt a Rogán-művek mesterkedéseibe.”

A Kód közvélemény-kutató a 444 értesülései szerint legalább kilenc civil, illetve politikus népszerűségét mérte fel Budapesten, és vetette össze Karácsony Gergely számadataival. A Fidesz elnöksége személyesen is meghallgatott olyanokat, akik felmerültek jelöltként. A lap úgy tudja, a kampánystáb őszi feladata, amortizálni a főpolgármestert, és olyan helyzetet teremteni, amiben Karácsonynak saját oldalán is kihívói lehetnek.

Németh Balázs: Sokan azt kérdezik, hogy akarok-e főpolgármester lenni

Németh Balázs az atlétikai vébét szervező Budapest 2023 NZrt. vezérigazgatója a Magyar Hírlapnak beszélt arról, hogy milyen tervei vannak azután, hogy pár napja véget ért a világbajnokság.

Németh arról beszélt, hogy a munkát, illetve a terveit illetően úgy volt, hogy „augusztus 27 estig csak az atlétikai vébére koncentrálok, és ezzel ki is pipáltam a választ.”

De az élet mindig egyre bonyolultabb lesz – derült ki Németh következő mondatából, főleg egy befejezett atlétikai világbajnokság után. „28-a reggel óta már macerásabb a válasz, mert nem mondhatom, hogy csak a vébére koncentrálok.”

Karácsony Gergely rendőrt hívott a Lánchídra

Egy Facebook-bejegyzésben írt arról Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a minap, hogy a budapesti rendőrfőkapitány beavatkozását kérte a Lánchídon, miután „a kormány őrző-védő vállalkozója” hétfőn lezárta a híd mindkét járdáját, értékelése szerint hosszú ideig súlyosan balesetveszélyes helyzetek sorát előidézve ezzel.

„Gyalogosok ezreit kényszerítették az úttestre” – írta a főpolgármester, aki szerint az eljárás botrányos, elfogadhatatlan, felháborító. Karácsony tudja, hogy az augusztus 20-i ünnep rendezvények előkészületei miatt vonultak ki a hídra, de azt mondta, „ fel nem fogom, miért kell hat nappal az ünnep előtt ekkora felfordulást előidézni”.

Ne a budapestiek és a Budapestre látogatók kárára készüljenek augusztus 20-ára! Az ünnep sok milliárdos költségvetéséből csak ki tudnak gazdálkodni valami épeszű megoldást…

Francia multi ajándékutalványát ígéri a fideszes médiahálózat a Karácsony Gergelyt támadó fotókért

A fideszes médiaholding, a Mediaworks egyik terméke, a Metropol egy francia kereskedelmi lánc vásárlási utalványaival ösztönözné az embereket, hogy vegyenek részt a propagandakampányukban.