Best WordPress Hosting
 

Izraeli hírszerzők, illegális titkos adatgyűjtés és egy magyar cég, amit az USA feketelistára tett

Július 18-án az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma közölte, hogy négy külföldi, megfigyelésre szakosodott vállalatot az USA nemzetbiztonságának és külpolitikai érdekeinek veszélyeztetése miatt feketelistára tett, vagyis nem kereskedhetnek amerikai vállalatokkal. Ezek a cégek a görög Intellexa SA, annak kapcsolt ír vállalkozása, az Intellexa Limited, az V. kerületi Deák térre bejegyzett Cytrox Holdings Zrt. és annak kapcsolt vállalkozása, az észak-macedón Cytrox AD.

A minisztérium közleménye szerint

a vállalatok információs rendszerekhez való hozzáférést adó kibertámadásokkal foglalkoznak, és ezzel világszerte veszélyeztetik az egyének és szervezetek életét és biztonságát.

Államilag támogatott hackerek törték fel az Oroszországból kitiltott Novaja Gazeta újságíróinak telefonját

Ez a lap is Lettországban működik, ahogy a Meduza is, amelynek a kiadója két napja jelentette be, hogy a Pegasus kémprogrammal fertőzték meg a mobilját.  

A Pegasus kémprogramot vetették be az orosz kormánykritikus hírportál, a Meduza egyik alapítója ellen

A Pegasus nevű kémszoftver nyomaira bukkantak Galina Timcsenko, a Rigában működő orosz nyelvű független hírportál, a Meduza tulajdonosának és társalapítójának a telefonján. Orosz újságíró mobilkészülékén most fedezték fel első ízben ezt a kémprogramot.

Nyílt levélben követelik az Európai Parlementtől a Pegasushoz hasonló kémprogramok betiltását újságírók és szakmai szervezetek

Aláírásgyűjtés indult annak érdekében, hogy a most készülő európai uniós médiatörvényben az EP-képviselők ne hagyjanak kiskapukat a kormányoknak az újságírók titkos megfigyelésére.

Ennek a halnak át lehet látni a fején

A kutatókat régóta foglalkoztatják a mélytengeri ragadozók, azonban a nehéz megfigyelési körülmények miatt rengeteg állat lehet máig azonosítatlan. 2021-ben azonban Kalifornia partjainál sikerült megfigyelni egy igazi különlegességet, egy hordószemű halat, amely átlátszó fejéről vált ismertté – írja a LiveScience.

Az óceán szürkület zónájában, 600 és 800 méter közötti mélységben élő állat a szakértők szerint alapvetően Bering-tengerben és a Csendes-óceán északi részén található meg, tápláléka pedig planktonokból és apró rákfélékből áll. 

Ahogy azt a neve is mutatja, a hordószemű halak nagyon furcsa csőszerű szemekkel bírnak, melyeket elforgatva felfelé is tudnak nézni átlátszó homlokukon keresztül. Bár szemeik elsőre zöldnek tűnnek, a lencsék valójában sárga pigmenttel vannak színezve, amely segít megkülönböztetni a halaknak a beszivárgó napsütést az élő organizmusok fényétől.

Pintér Sándor volt érdekeltsége újítja fel az MTVA biztonsági kamerarendszerét

A közmédia óbudai székházának új hőkamerás megfigyelőrendszerét legkésőbb négy hónap múlva munkába akarják állítani.

Telefonon kémkedhet a gyanúsítottak után a francia rendőrség

A francia törvényhozás július 5-én, szerdán bejelentette egy olyan rendelkezés elfogadását, amely felhatalmazza a rendőrséget arra, hogy mobileszközökön keresztül megfigyelje és lehallgassa a gyanúsítottak kameráit, mikrofonjait és hozzáférhessen a személyek földrajzi helyzetéhez – írja a Le Monde.

Az intézkedés, amely egy szélesebb körű igazságügyi reformtervezet része, bírálatokat váltott ki mind a baloldal, mind pedig a polgári szabadságjogok védelmezői részéről, akik szerint ez súlyos beavatkozás a az érintettek magánéletébe, és az állami megfigyelés kiterjesztését látják a rendelkezésben. Az Interesting Engineering részletesen kifejtette, mit tesz lehetővé a rendelet.

Eszerint a lépés a terrorizmussal, bűnözéssel és szervezett bűnözéssel gyanúsított személyek hang- és képrögzítésének távoli aktiválását. Ez magába foglalja a telefonok, laptopok és autók monitorozását is.