Best WordPress Hosting
 

Irán három műholdat bocsátott fel egyszerre

Irán három műholdat bocsátott fel egyszerre vasárnap reggel, két héttel az 1979-es iszlám forradalom 45. évfordulója előtt – jelentette az iráni állami televízió, az IRNA hivatalos és a Mehr félhivatalos hírügynökség.

A Mahda, a Pajam és a Hatef nevű műholdak sikeresen pályára álltak 450 kilométerre a Föld fölött – írja az MTI a médium, mely a felbocsátásról felvételeket is közzétett.

Az Egyesült Államok és Izrael attól tart, hogy Irán nagy hatótávolságú rakéták kialakítására használja fel az űrtechnológiát, műholdprogramja pedig szembemehet az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatával.

Földi lézerrel pusztítanák el az űrszemetet

Egyre nagyobb problémát jelent az űrszemét, az alacsony Föld körüli pályán keringő műholdak száma pedig a következő években várhatóan drámaian meg fog ugrani. Emiatt egyre érdekesebb megoldásokkal rukkolnak elő a problémára: az Európai Űrügynökség (ESA) például négykarú robotműholdat küldene fel, egy japán startup viszont ennél is ambiciózusabb megoldással állt elő – írja az Interesting Engineering.

Az EX-Fusion, egy oszakai székhelyű startup földi lézerrendszer kifejlesztését tervezi, amellyel eltávolítanák az űrszemetet a Föld légköréből.

A projekt előkészítése egészen előrehaladott állapotban van: októberben szándéknyilatkozatot írt alá a cég az EOS Space Systems-szel, egy ausztrál céggel, amely űrszemét-felderítési technológiát fejleszt. Az EX-Fusion ezt követően bejelentette, hogy nagy teljesítményű lézerrendszert fog telepíteni a Canberra melletti EOS Space Observatory-ban.

Videó: óriási kínai rakétát bocsátottak fel egy hajóról

Rekordot döntött egy első alkalommal felbocsátott kínai űrrakéta – írja a Space.com. Az Orienspace cég által épített, 30 méter magas Gravity-1 magyar idő szerint január 11-én, 18:30-kor emelkedett először a levegőbe. A zömök, robosztus rakéta egy, a Sárga-tengeren állomásozó hajó fedélzetéről indult el, a felbocsátásról videó is készült.

A Gravity-1 három Yunyao-1 kereskedelmi időjárási műholdat szállított. Az űreszközöket a terveknek megfelelően pályára is állította, az Orienspace szerint sikeres volt a debütálás.

Andrew Jones, a SpaceNews munkatársa szerint a Gravity-1 mintegy 6500 kilogramm hasznos terhet képes alacsony Föld körüli pályára vinni.

Észak-Koreát megfigyelő műholdat bocsátott fel Japán

Új műholdat bocsátott fel a japán Mitsubishi Heavy Industries Corporation cég, amelynek célja Észak-Korea rakétatesztjeinek nyomon követése lesz – írja az MTI. Az Optical 8 nevű űreszköz feladatai közé tartozik majd emellett a természeti katasztrófák okozta károk felmérésére.

A műholdat egy H2-A hordozórakétával állítottak pályára, amelyet a délnyugati Kagosima prefektúrában található Tanegasima űrközpontból indítottak útnak. Ez volt a rakéta 48. indítása 2001 óta, amivel a Japán Űrkutatási Ügynökség (JAXA) által kifejlesztett eszköz sikerességi aránya 97,92 százalékra emelkedett.

A tervek szerint összesen 50 indítást hajtanak végre a H2-A-val, ezután pedig egy új típussal, a H3-sal váltják fel. Japán azonban küzd az átállással, az első H3-as tesztindítása tavaly márciusban kudarcot vallott. A H3 második tesztindítását február 15-re tervezik.

Az űrből örökítettek meg egy teljesen új szigetet

Ahogy korábban beszámoltunk róla, október végén felszín alatti kitörés kezdődött a japán Iótó (Ivo Dzsima) szigetének közelében. A folyamat hatására rövid idő alatt egy új sziget alakult ki, amely a Niidzsima nevet kapta.

Az új földdarabot november végén az űrből sikerült megörökíteni – írja az IFLScience. A felvételt az Európai Űrügynökség Copernicus Sentinel-2 műholdja készítette.

Megjelenése óta a sziget tovább nőtt, a Tokiói Egyetem adatai alapján jelenleg északkelet-délnyugati irányban 8,6, északnyugat-délkeleti irányban pedig 5,6 kilométer hosszú.

Az égből fogják eljuttatni Oroszországba a valódi híreket, hogy áthatoljanak a propagandán

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) példátlan kezdeményezés elindítására készül: már néhány héten belül műholdas technikával segítené a független médiát, hogy eljussanak a tartalmai azokhoz az orosz ajkú közönséghez, akiktől jelenleg megtagadják a hozzáférést Oroszországban a nem putyini propagandát tartalmazó tudódosításokhoz.

Észak-Korea értesítette Japánt, hogy katonai műholdat fog felbocsátani

Észak-Korea értesítette Japánt egy kémműholdat hordozó rakéta fellövéséről, melyet a Sárga-tenger és a Kelet-kínai-tenger felé tervez indítani – közölte a japán parti őrség kedden az MTI tudósítása szerint. A bejelentést Kisida Fumio japán miniszterelnök elítélte, és mindenkit biztosított a japán védelmi rendszer teljeskörű felkészültségéről.

Phenjan terveivel kapcsolatban Szöul és Washington is felszólaltak, és figyelmeztették az országot: az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai tiltják a ballisztikus rakéták kilövését. Kang Hopil altábornagy bejelentette: Szöul megtesz minden szükséges intézkedést, ha Észak-Korea folytatja a rakéta kilövésével kapcsolatos terveit. Dél-Korea és Washington korábban már közös stratégiát dolgozott ki Észak-Korea sorozatos fenyegetései ellen, erről alábbi cikkünkben számoltunk be.

A hordozó rakéta kilövésére nem ez lesz az első próbálkozás, először márciusban jelentettek be hasonló terveket, de májusban és augusztusban is kudarcba fulladtak az indítási kísérletek.

Fából készült műholdat bocsáthatnak fel

A NASA és a Japán Űrügynökség a fenntarthatóság jegyében bocsátaná fel a világ első fából készült műholdját – írja a Live Science.

A kávésbögre nagyságú LignoSat alapanyaga liliomfa lenne, az űreszköz 2024 nyarán indulhat el.

A fa az élettelen világűrben nem ég vagy korhad, a légkörbe való visszatérése során viszont teljesen megsemmisül. Emiatt az anyag kifejezetten hasznos lehetne az űripar számára.

Tétlenül nézzük, ahogy elveszítjük az éjszakai égboltot

Az éjszakai égbolt ősidők óta ejti ámulatba, illetve segíti az emberiséget: eleink már az írás megjelenése előtt is meséltek a csillagok történeteiről, az égitestek megfigyelése utóbb a legkorábbi tudományok egyikévé fejlődött, a fénylő pontok pedig a tájékozódást és az idő mérését is jelentősen megkönnyítették. A gyermektől a költőn és tudóson át a hajósig évezredek óta gondolkodásra készteti fajunkat az éjjeli égbolt látványa.

Noktalgia gyötör minket

Csakhogy miként egész világunk, úgy egünk is átalakulóban van, modern technológiánk teljesen átrajzolja. Olyannyira, hogy egyes számítások alapján hamarosan minden 15. égi pont műhold lehet, a csillagok pedig már néhány évtizeden belül teljesen láthatatlanná válhatnak.

Űrszemét miatt szabtak ki büntetést

150 ezer dolláros (mintegy 55,3 millió forintos) bírságot szabott ki egy amerikai hatóság egy tévétársaságra, amiért nem tudott biztonságosan megszabadulni egyik műholdjától – írja az AFP. Ez az első alkalom, amikor űrszemetelés miatt büntetnek.

A Szövetségi Kommunikáció Bizottság (FCC) hétfőn, egy megállapodásban marasztalta el a Dish-t, amiért nem sikerült megfelelően lehoznia pályájáról a 2002 óta keringő EchoStar-7-et.

Az FCC az utóbbi időkben fokozta a műholdak szabályzásával kapcsolatos erőfeszítéseit, a mostani bírság történelmi jelentőségű.

Darabjaira hullott szét egy régi, szovjet műhold

Szétesett egy több mint 30 éves szovjet műhold mintegy 1400 kilométerre a Földtől – írja a Space.com.

Az esemény hátterében valószínűleg űrszeméttel való ütközés állt.

A megsemmisülő űreszköz a Koszmosz-2143 vagy a Koszmosz-2145 volt, az esetről Jonathan McDowell asztrofizikus és űrszemét-szakértő számolt be. Az ütközés ismét igazolja, hogy az egyre gyarapodó, használaton kívüli űreszközökből és azok maradványaiból álló űrszemét mekkora problémát jelent.

Az űrből örökítették meg Prigozsin gépének roncsát

Egy műholdnak sikerült megörökíteni azt a helyszínt, ahol lezuhant a Jevgenyij Prigozsint szállító repülőgép – írja a Space.com. Több forrás is megerősítette, hogy a fedélzeten tartózkodók mind életüket vesztették.

Prigozsin a Wagner zsoldoscsoportot vezetve idén júniusban hajtott végre egy lázadásszerű akciót, melyet aztán leállított. A piti bűnözőből magát Vlagyimir Putyin bizalmasává feltornázó Prigozsinról írt portrénkat itt olvashatja el.

Az oligarchát szállító magángép augusztus 23-án zuhant le Északnyugat-Oroszországban, miközben Szentpétervárból Moszkvába tartott több, a Wagnerben fontos feladatot ellátó személlyel a fedélzetén.

Így néz ki egy pusztító vihar az űrből

Lenyűgöző felvételt készítettek az űrből a Fernanda hurrikánról – írja a Space.com. A videót a GOES-19 meteorológiai műhold rögzítette, amely 36 ezer kilométerre kering a Föld felszínétől.

A felgyorsított felvétel 24 óra eseményeit tömöríti néhány másodpercbe, rajta az látható, amint a vihar egyre gyengül a Csendes-óceán felett. A lenyűgöző videón jól kivehetők a vihar szeme körül örvénylő felhők, sőt, még a villámok is.

Hurricane Fernanda has had a remarkable amount of eye wall lightning over the last 24 hours. pic.twitter.com/aslIrJgmVQ

Új műholdakkal az erdőtüzek ellen

Évről évre világszerte egyre pusztítóbbá válnak az erdő- és bozóttüzek, s az előrejelzések alapján biztosra vehető, hogy a globális klímaváltozás miatt a következő években is folytatódni fog ez a trend. Idén egyebek mellett Rodosz és Korfu szigetén, valamint Athén közelében lángolt fel szokatlan hévvel a növényzet, és augusztusban újabb hasonló természeti katasztrófák várhatóak. A tűzvészek elleni harcot nehezíti, hogy általában egyszerre több helyen fog tüzet a kiszáradt aljnövényzet, s a tűzoltók nem mindig azokat a lángokat fojtják el, amelyek a legnagyobb veszélyt jelentik.

A nem a forró éghajlatáról ismert Kanadában – ahol július közepén hétszáz aktív erdőtüzet tartottak számon, egy német cég, az OroraTech vancouveri képviseletének szakemberei most új megoldással próbálkoznak A vállalat sorra bocsátja fel az alacsony Föld körüli pályán haladó műholdjait, s ezek infravörös érzékelőkkel pásztázzák az erdős területeket. A megoldás egyik újdonsága abban áll, hogy az űrszondák négyszer-négyméteres egységekre bontják a vizsgált területeket és ezekben a „négyzetekben” külön-külön mérik a hőmérsékletet és annak emelkedését.

A műholdadatok elemzéséhez használt szoftver képes arra, hogy megjósolja, a tüzek közül várhatóan melyik fog a többieknél gyorsabban terjedni, így a tűzoltók elsőként ezeket oltják majd el. A tervek szerint 2026-ra épül ki a teljes műholdhálózat és akkor egy-egy területet naponta 48 alkalommal vizsgálhatnak meg az égben repülő eszközök.

Az űrből is látszanak a görögországi erdőtüzek

Az űrből is jól láthatóak a július 17-e óta Görögországban pusztító erdőtüzek – írja a Space.com. Az Európai Űrügynökség (ESA) műholdjai vérfagyasztó képeket készítettek a Rodoszon, Korfun és Évián tomboló lángokról, amelyek miatt már több tízezer embert kellett evakuálni az érintett szigetekről.

A Rodosz szigetét mutató fotókat Pierre Markuse műholdkép-feldolgozó osztotta meg a Twitteren.

Fires on Rhodes, #Greece – 23 July 2023 #Copernicus #Sentinel-2 Full-size https://t.co/ufQwoPii5h + https://t.co/eRwEKcguYu #RemoteSensing #OpenData #SciComm #fires #wildfire #Greecewildfires #Rhodes #rhodeswildfires Images are about 53 kilometers wide pic.twitter.com/PjlHXOXXFE

Történelmi műveletre készülnek a világűrben

Történelmi műveletet hajthatnak végre az űrben július 28-án – írja a Space.com. A cél az, hogy irányítottan, biztonságban hozzanak vissza egy műholdat a Földre.

Az Európai Űrügynökség (ESA) saját, Aeolus nevű űreszközét hozná le, a folyamat már hétfőn megkezdődött. A műhold 2018 óta kering bolygónk körül, ez az első szerkezet, amely a világűrből mérte a földi szeleket.

A misszió eredetileg egy éven át tartott volna, de végül csak idén, július elején ért véget, miután szinte teljesen elfogyott az Aeolus üzemanyaga. Azóta az űreszköz egyre nagyobb sebességgel zuhan bolygónk felé.

A 4iG is felkerül a Honvédelmi Minisztérium „kiváltságos cégeinek” listájára

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter rendelete most azt a társaságot is helyzetbe hozza, amelyik tavaly megvásárolta tőle az egyik médiaiparban érdekelt vállalkozását, vagyis akivel üzleti kapcsolata volt.

Lenyűgöző videó készült a viharokról az űrből

Lenyűgöző videót készített a Meteosat-12 nevű időjárásfigyelő műhold az Európa és Afrika felett dúló viharokról – írja a Space.com. A tavaly decemberben felbocsátott Meteosat-12 sokkal élesebb képeket képes készíteni a Földről, mint korábban bármelyik szatellit.

A műhold 36 000 kilométeres magasságból fotózza bolygónkat, a fényképek pedig rengeteget segítenek az időjárás előrejelzésében. A Meteorológiai Műholdak Hasznosításának Európai Szervezete (EUMETSAT) most először osztott meg a nyilvánossággal olyan felvételeket, amelyeket a Meteosat-12 zivatarokról és villámcsapásokról készített.

A műhold lenyűgöző képeinek segítségével a meteorológusok pontosabban jelezhetik elő a pusztító viharok kialakulását, így a régióban élők felkészülhetnek rájuk és csökkenhet a sebesültek, halálos áldozatok száma.

Magyar műholdat vitt az űrbe a SpaceX rakétája

A SpaceX egyik Falcon 9 rakétáján bocsátották fel a kaliforniai Vandenberg űrközpontból a BME legújabb műholdját – olvasható az egyetem közleményében. Az MRC-100 magyar idő szerint június 12-én éjszaka indult, az indítás közvetítése megtekinthető a SpaceX oldalán.

A műholdat szállító ION SCV-011 egység a start utáni 80. percben vált le, a magyar űreszköz legkorábban hét nap múlva állhat pályára. Ezt követően legkésőbb két hét szükséges, mire megkezdheti működését, miután akkumulátora kellően feltöltődik.

A Műegyetemi Rádió Club fennállásának századik évfordulójának tiszteletére elnevezett MRC-100 vételére és vezérlésére a földi állomásokon (BME E épület teteje és Érd) minden készen áll. Emellett világszerte számos amatőr állomás is várja a műhold jeleit, és továbbítja majd azokat a fejlesztőknek.