Best WordPress Hosting
 

A kínai akku után atomgyarmat is leszünk.

A kínaiak már nem a spájzban, hanem a nagyszobában vannak elvtársak. Kínai részről bevált diplomáciai gesztus, hogy a delegáció távozása előtt maratoni bejelentéssorozatottal köszönjön el az adott országtól, Magyarország sem volt kivétel: 18 pontban állapodtak meg a felek.

Mi történt? Hszi Csin-ping kínai elnök látogatása történelmi jelentőségű Magyarországon, és így a két ország közötti csúcstalálkozón ennek megfelelő eredmények is születtek, a felek tizennyolc fontos megegyezést írtak alá – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap Budapesten. A felek kölcsönös méltatása és a történelmi nagy barátság kliséi mellett konkrét területek is megnevezésre kerültek, ahol együttműködés várható.

Ezek közül a fontosabbak:

Így fest zöldre a fideszes propaganda

Az elektromosautó-ipar válságálló, hosszú távú biztonságot és munkalehetőséget ad, fenntarthatóan. “Az akkumulátoriparban nincs olyan speciális probléma, amit a jól működő magyar környezetvédelmi rendszer ma ne kezelne” – nyilatkozta dr. Kaderják Péter a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetője Nyíregyháza Megyei Jogú Város hivatalos honlapjának.

“Nincs mitől tartani sem környezetvédelmi, sem fenntarthatósági szempontból, az önkormányzati monitoring rendszer pedig pluszgaranciákat jelent megnyugtatásul, ugyanakkor óriási előnyei vannak az elektromosautó-ipari fejlesztéseknek munkahelyteremtés, iparűzési adó, társadalmi felelősségvállalás szempontjából” – fogalmazta meg a nyiregyhaza.hu kérdésére gondolatait dr. Kaderják Péter. A szerkesztőségnek adott exkluzív interjúban a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetője kifejtette, Európa nyugati felén irigyelnek minket ennek a szektornak a fejlesztéséért, mellyel a világ élvonalában vagyunk, ráadásul mindez válságálló, ami hosszú távú garanciákat jelent, és sok szempontból előnyös a befogadó városoknak úgy Németországban, mint Magyarországon. Ezzel folytatjuk a hónapok óta tartó, objektív, szakmai szempontokat figyelembe vevő tájékoztatássorozatunkat a gazdaságfejlesztés, iparipark-bővítés témakörében.”

Mint kaderják a lapnak nyilatkozta: “Kézzelfogható hasznokat fog hozni a városlakóknak. A munkahelyteremtés szerepe még nem lebecsülendő Kelet-Magyarországon, ami egyelőre nem hasonlítható össze e szempontból a Nyugat-Dunántúllal vagy a fővárossal. A térségben még 6 % fölötti a munkanélküliség. S úgy tűnik, ezek válságálló munkahelyek, hiszen az akkuipar globális értékláncába kapcsolódnak a magyar beruházások, melyek összességében a világpiacon értékesített autókba gyártanak akkumulátorokat. Így nem függ közvetlenül a német gazdaságtól, annak esetleges hanyatlásától, mint például a feldolgozóipar zöme, mely az elmúlt évben érezhető visszaesést szenvedett el. Az akkumulátor alágazat eközben növekedni tudott, mivel a világgazdaság nincs recesszióban.

Nemcsak gazdasági csőd, de értelmetlen is a Budapest-Belgrád vasút

Mire megépül kínai hitelből a legalább 850 milliárdba kerülő Budapest-Belgrád vasút, már mindenki kerülőutakon vagy közúton kamionnal fog árut szállítani. A kínai akkugyarmatosítóknak megéri, unokáink viszont nyögni fogják az Orbán – Mészáros családi bizniszt.

A kínai pénzből, részben kínaiak által épített Budapest-Belgrád vasútvonal fő gondolata, hogy nagyon fontos kereskedelmi útvonalról van szó, és így tud a görög kikötőkből az áru Közép-Európába jönni.  A Budapest-Belgrád vasútvonal az európai korridor része, átépítésekor a kieső kapacitást terelő úton kellene biztosítani, az áruszállító vasutakat pedig kompenzálni ezért – Magyarországon egyik sem történt meg.

Ha évekig nem lehet valahol tehervonatokat közlekedtetni, a forgalom jellemzően átterelődik egy új útirányra.

Íme a legújabb védett láp irtó természetromboló giga orbáni ingatlanmutyi

Kétkerületnyi titokzatos vállalkozási területet jelölt ki egy mostani kormányhatározattal megfejelt kormányrendelet törvény által védett lápokon, a Pesti-síkba benyúló turjánvidéken. Mi lesz most, mi lehet most? Erősebb-e egy kormányrendelet a törvénynél? Miért nem készült hatásvizsgálat? Ennek járt utána a Telex.

Szeptember 14-én jelent meg egy kormányhatározat arról, hogy Soroksár és Gyál területén termőföldeket, szántókat, legelőket és erdőket jelölt ki a kormány beruházási célterületnek. Az összesen közel 100 helyrajzi számon lévő terület csak Budapesten 500 hektárnyi, tehát a kormány két kisebb fővárosi kerületnyi területen képzel el valamilyen beruházást. A Kormányzati Tájékoztatási Központ és az építési minisztérium Telexnek küldött válaszaiból annyi derül ki, hogy valamilyen ingatlanfejlesztést terveznek, de vegyianyag-elosztó nem lesz. A helyi fideszes polgármesterek semmit sem árulnak el, bővebb információk hiányában a helyi ellenzék és a természetvédők is csak a fejüket kapkodják egy akkora léptékű fejlesztés tervét látva, ami nemcsak Budapesten, hanem az egész országban is példátlan lenne.

„Már megint át akarják verni a budapestieket. Hiába a hárító mondatok, a jelek arra utalnak, titokban továbbra is azon dolgozik a kormány, hogy kínai méreglerakatot telepítsen Budapestre, Soroksárra” – írta Karácsony Gergely abban a Facebook-posztjában, amelyből először lehetett értesülni az ügyről. A bejegyzés apropója az volt, hogy a Magyar Közlönyben megjelent a XXIII. kerület és a Gyál területén fekvő egyes földrészletek beruházási célterületté nyilvánításáról nevű kormányhatározat.

A magyar adófizetők többszáz milliárddal támogatják az ázsiai ökogyarmatosító akkumultikat

Nem sérti az uniós szabályokat a magyar kormány terve, amellyel egy 880 milliárd forintos állami támogatási programot hozna létre, ez derül ki abból az uniós bizottsági dokumentumból (pdf), amelyet először a Portfolio ismertetett. Az Orbán kormány eddig már legalább 1000 milliárd forint állami támogatást adott a multiknak.

Magyarország a zöld gazdaságra való átállásra hivatkozva jelezte tervét májusban a Bizottságnál. Bár a programban lesznek többek között nap- és szélenergiás beruházások, a kormány egyértelművé tette, hogy a támogatások fő célzottja az akkumulátorgyártás lesz.

Az EU-ban csak akkor lehet közpénzből versenypiaci szereplőket támogatni, ha ennek jóval több hozadéka várható, mint amennyire sérti a szabad versenyt, ezért volt szükséges az EU jóváhagyása.

Mégiscsak kellene a kínai akkumulátorgyárnak Debrecen vízkészlete

Egy olyan mélyfúrású kút engedélyeztetési folyamata indult el a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon, amelyet a CATL akkumulátorgyár mellett létesítenének Debrecenben. Időközben az engedélyztetési eljárást megszüntették.

A 24.hu. portál értesülései szerint a vízvédelmi hatósági szerepkört is betöltő katasztrófavédelem honlapján megtalálható hirdetmény szerint az EB Hungary Invest Kft. kért létesítési engedélyt egy területre, és a 0499/28 helyrajzi szám alatti ingatlanon tervezett mélyfúrású kút vízjogi létesítési engedélyezéséről június végén döntött a vármegyei igazgatóság. Megjegyzik, nem ez lesz az egyetlen új kút, amelyet a város közelében létesítenének, ugyanis július elején egy olyan hirdetményt is közzétettek, amely szerint az Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben épülő BMW-gyár számára indította el az engedélyeztetési folyamatot két kút gépészetének és felsőrészeinek kiépítésére. Ez a folyamat már annyiban előrébb tart, hogy a német autógyár két éve zöld utat kapott a munkálatok megkezdéséhez.

A felszín alatti vízkészletek csökkenése veszélyezteti a lakossági vízellátást, a mezőgazdasági vízfelhasználást, és felerősítheti a lokális klímaváltozási problémákat.