Best WordPress Hosting
 

Rekordbevételt hozott össze a kormánybarát média

A 2022-es jelentős növekedés után tavaly üzleti szempontból inkább stagnált a kormányközeli média jelentős részét összefogó Mediaworks Zrt. Az online szegmensben azonban nagyot ugrott a vállalat: a bevétel ötöde már innen jön.

Mi történt? Rekordbevétellel zárta ugyan 2023-at a Mediaworks, a kormánypárti újságok és internetes lapok tucatjait, illetve rádiókat és tévét is birtokló vállalat bevételének növekedése némileg megtorpant.

A cég nyeresége pedig egyenesen csökkent, jelentős részben azért, mert nem engedték el annyi tartozását hitelezők, mint egy évvel korábban, és még támogatásból is félmilliárddal kevesebb folyt be.

Karácsonyék újra online szavazást indítanak, a Mini-Dubaj lesz a téma

Lakógyűlés elnevezéssel újra online szavazást indított a Fővárosi Önkormányzat, ezúttal a rákosrendezői beruházásról és a járóbeteg-szakellátásról kérdezik meg a budapestieket – jelentette be a főpolgármester kedden a Facebook-oldalán.

Karácsony Gergely elmondta, a kedden indult online szavazáson arra várnak választ a fővárosiaktól, hogy milyen funkciót kapjon Rákosrendező: parkváros vagy a mini-Dubaj koncepció valósuljon meg ott. Emellett a kérdések között szerepel, hogy a magyar kormány a területet nyílt eljárásban, nemzetközi versenyen vagy “államközi szerződés mögé bújtatva” értékesítse, illetve a területen a történelmi városképet védő beruházás legyen vagy újabb felhőkarcolókat építsenek – ismertette a főpolgármester.

A negyedik kérdés arra vonatkozik, hogy a járóbeteg-ellátó intézmények a kerületi önkormányzatok fenntartásában maradjanak, vagy azokat is “elvigye az állam”, ahogyan azt tette a kórházakkal vagy az iskolákkal – mondta. Hozzátette, hogy a Fővárosi Önkormányzat az elmúlt években sokat tett az egészségügy területén, többek között rövidítették a várólistákat és a kerületeknek pluszpénzt biztosítottak a járóbeteg-szakellátó intézményekre.

Üveg gyönyörrudak, jónitojások és medencefenék-edzés – szexwellness oldalt indított a Hormonmentes alapítója

A női szexualitás igényeire fókuszáló, a nőiség minél öntudatosabb megélését a központba helyező szexwellness oldalt és webshopot indított a Hormonmentes.hu alapítója, Cserháti-Herold Janka.

Üvegből és ásványokból készült gyönyörrudak, páros játékok, jóni tojások, vibrátorok és testékszerek – mind remekül megférnek a szexuális egészség és jóllét eszközei, valamint a női lét egyes szakaszait támogató kiegészítők mellett visszafogott, informatív és gyakorlatias tálalásban.

A múlt héten elindított szexwellness oldalán a Hormonmentes.hu-n megszokott stílust hozza az alapító, Cserháti-Herold Janka, akivel a La Deát bemutató eseményen beszélgettünk.

Egy hely, ahol személyihez kötnék az online pornónézést

Egy ohiói törvényhozókból álló kétpárti csoport új törvényjavaslatot terjesztett elő, amely előírná a pornóoldalak számára, hogy ellenőrizzék a felhasználók életkorát az amerikai államban, hogy kiskorú felhasználók ne férhessenek hozzá ezekhez az oldalakhoz. A PornHub szerint az intézkedés csak tovább rontana a helyzeten.

Hogy működne ez? A The Daily Beast szerint a 212. számú szenátusi törvényjavaslat előírná, hogy

a hozzáféréshez adott személynek fényképet kelljen feltöltenie a személyi igazolványáról, vagy hogy megadja személyes adatait egy harmadik félnek.

Kiderítettem, lehallgat-e a Facebook

Egy hónapig jegyzeteltem, milyen hirdetéseket kapok a Facebooktól. Digitálismarketing-szakértők árulták el, miért éppen ezeket, hogyan hekkelhető meg a rendszer, és azt is, miért nem valószínű, hogy lehallgatják a beszélgetéseinket a tech óriások. Az is kiderül, vajon bedőltem-e a Black Friday-ajánlatoknak, és miért nem bízhatnak a kkv-k hosszú távon a Facebook vagy a Google célzóképességében.

Vécépapír-hirdetés jön a vécén ülve, fesztiválos reklám ugrik fel abban a pillanatban, ahogy belépünk egy fesztiválra: sokunkkal előfordulhatott már hasonló. A közösségi média terjedésével sok angol jövevényszóval lett gazdagabb a nyelvünk, a mikrotargetinget mégsem vettük át. Ez azoknak a hirdetéseknek a célzási folyamata, amiket mindennap legörgetünk a telefonunk képernyőjén, de nem tudjuk pontosan, hogyan kerültek oda. Ezt igyekeztem visszafejteni egy egy hónapig tartó kísérlettel, miközben folyamatosan jegyzeteltem a Facebook-hírfolyamomban megjelenő hirdetéseket.

Első olvasásra kényszeresnek tűnhet, de hamar ösztönössé vált a reklámok jegyzetelése, és prevenciós eszközként is felfogható: leszoktat a függőséget okozó, túlingerlő, nyomasztó görgetésről. Nem mindig volt kedvem jegyzetelni, ezért sokszor inkább meg sem nyitottam az oldalt vagy az appot, de naponta 5–25 hirdetést így is összeírtam. Fontos időszak volt: ezekben a hetekben ajánlotta fel a Facebook, hogy fizessek a reklámmentes használatért, és beleesett a Black Friday is.

Mire megy a világ legnagyobb édességgyártója a diéták és az Ozempik korában?

A klímaváltozás a cukor árát, a fogyasztók szokásainak változása pedig a keresletet érinti erőteljesen. A kereskedelem online térbe tevődik át, ahol kevesebb az impulzusvásárló. Mit lép erre a Snickers, a Twix és a Mars gyártója?

Írta: Chloe Sorvino

Lekörözte a luxusóriást, és a legértékesebb európai cég lett az Ozempic gyártója, a Novo Nordisk. Ez a cukorbetegeknek szánt gyógyszer súlycsökkentésre is használható, ezért érthető a piaci sikere. Az Ozempic az Egyesült Államokban is kelendő – szeptemberig 58 százalékkal több fogyott belőle, mint tavaly – de mi a helyzet az édességekkel? Az ország legnagyobb édességgyártója, a Mars éppen az egyre tudatosabb, alternatívákat kereső vásárlókat szeretné megfogni a közeljövőben.

Leköszön a Szallas.hu vezérigazgatója

Februártól leköszön a Szallas.hu Zrt. vezérigazgatói posztjáról Szigetvári József, hogy a továbbiakban stratégiai tanácsadóként támogassa a cégcsoportot. Helyét ideiglenesen a menedzsment kolozsvári tagja, Rigó Ferenc veszi át – közölték a Forbes.hu-val.

Szigetvári József vezetése alatt vált a Szallas.hu tizenkét év alatt apró miskolci turisztikai start-upból piacvezető belföldi online foglalási portállá vált, majd külföldi akvizíciók révén 5 országban tevékenykedő, 500 fős csapattal dolgozó közép-európai cégcsoporttá (Szallas Group).

2022-ben, hogy a szektor egyik legnagyobb stratégiai exitjeként a lengyel média- és e-commerce óriás, a Wirtualna Polska Holding felvásárolta. Az adásvételről mi is beszámoltunk.

Itt az Aliexpress és a Shein új kínai kihívója

Megérkezett a Temu, az Aliexpress és a Shein új, szintén kínai kihívója, ami brutális harmadik negyedévet zárva majdnem duplájára növelte forgalmát.

Profin fotózott termékek, akár 90 százalékos akciók: egyre többször jönnek szembe a közösségi médiában a Temu termékei és szaporodnak a Facebook-csoportokban az olyan kérdések, hogy „ti vásároltatok már a Temun?”, „miért ennyire olcsó?”, „milyen minőség?”.

A Temu applikáció mögött álló PPD rekord negyedévet zárt, és még az Alibaba-alapító Jack Ma is megdicsérte őket, írta a RetailDetail kereskedelmi szakportál.

Nem látjuk a fától az erdőt – ezért nem fog soha eltűnni a papír

A digitális technika előretörésével egyre kevesebb papírt használunk, a könyvektől a recepteken át a számlákig ma már minden területen egyre gyakoribbak a nem papíralapú változatok. A váltást a technikai fejlődés mellett környezetvédelmi szempontok is indokolják – akárcsak azoknál a cégeknél, amelyek szintén a fenntarthatóság jegyében cserélik le a műanyagot papírra. Mivel az eladott papír közel felét a csomagolóiparban használják fel, a papíreladások nemhogy csökkennének vagy stagnálnának, de még növekedni is fognak a következő években.

Kedves papírnaplóm!

A szabványos papírfajtát valóban kevesebben használják, de van több terület is, ahol még jó ideig tartani fogja magát. A Z-generáció egyre inkább e-bookot olvas és a neten tájékozódik, okostelefonon vagy tableten gyűjti be az információkat, van azonban néhány terület, ahol kifejezetten menő papíralapú terméket használni. Ilyen például a naplóírás (gondoljunk csak a netflixes Szexoktatás című sorozatra), ami nemhogy kiment volna a divatból, de stabilan őrzi a népszerűségét, egészen pontosan a bullett journal formájában – ami különböző rajzokkal, motívumokkal felturbózott naplót jelent, és igazából bármilyen funkciót elláthat: lehet határidőnapló, emlékkönyv, idézetek gyűjteménye vagy éppen a közelgő események gyűjtőhelye.

Atomügyben is mellőzné személyes jelenlétet igénylő közmeghallgatásokat a kormány

Semjén Zsolt hétfő este nyújtotta be azt az 58 oldalas törvényjavaslatot, amely úgy módosítaná az atomenergiáról szóló törvényt, hogy a közmeghallgatásokat a jövőben személyes megjelenés nélkül is meg lehetne tartani.

A benyújtott szöveg egészen pontosan úgy szól, hogy

a közmeghallgatás az érintettek személyes megjelenése nélkül, honlapon való közzététel útján is megtartható. A közzététel tartalmazza az észrevételek, kérdések feltevésének módját és azt a határidőt, amelyen belül az érintettek észrevételeket és kérdéseket tehetnek fel.

Bankkártyával fizetett, pótdíjat számoltak fel az étteremben

Egy nő teljesen összezavarodott, amiért testvérének extra költséget számoltak fel egy étteremben – írja a Mirror.

A nő a Reddit “Mildly Infuriating” fórumán azt írta, hogy a húga elment egy étterembe, és kártyával fizetett, de a számlán magasabb összeg szerepelt, mint amennyibe a fogyasztása került.

Fél dollárral (kb. 173 forint) számláztak ki többet a nőnek, ami nem nagy összeg, de mégis dühítő, ha úgy számolják fel, hogy nem is tudunk róla. A bizonylat tetején az állt, hogy „Hozzon készpénzt legközelebb-díj”.

Százmilliárdos sportbizniszbe harap bele közösen Habony Árpád és Garancsi István

Arról ír az mfor.hu, hogy a Garancsi Istvánhoz és Habony Árpádhoz köthető Las Vegas Casino-csoport lett az első hivatalos riválisa az állami Szerencsejáték Zrt-.nek az online sportfogadási piacon.

Ugyanis a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának nyilvántartásából az derül ki, hogy a hatóság június 27-én távszerencsejáték szervezési engedélyt adott az LVC Diamond Kft.-nek Vegas Sports néven. Azaz a budapesti kaszinókat is üzemeltető cégnek a vegas.hu oldalán már különböző sporteseményekre is legálisan lehet fogadni.

Az mfor.hu arról is ír, hogy egy százmilliárdos piacról van szó: a Szerencsejáték Zrt. tavaly 822 milliárd forintos árbevétellel zárt, Mager Andrea vezérigazgató pedig elmondta, hogy az online sportfogadás a bevételük 20 százalékát adja, ez pedig 160 milliárd forintot jelent. Ráadásul a gazdasági portál külföldi adatok alapján arról is ír, hogy a hazai sportfogadási piac bőven bír növekedési potenciállal. Csehországban 2021-ben a sportfogadás egy főre jutó forgalma közel négyszerese volt a magyar összegnek.