Best WordPress Hosting
 

Szijjártó: 15 ezer magyar diák „elukránosítása” kezdődik el holnap

Magyarország addig még csak megvitatni sem hajlandó az ukrajnai fegyverszállítások további európai uniós finanszírozásának ügyét, amíg Kijev nem távolítja el az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról és nem adja vissza a kárpátaljai közösség elvett jogait – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Toledóban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyminiszterek informális ülését követően arról számolt be, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatos napirendi pont ismét világossá tette, hogy tovább kell erősíteni a béke hangját, mert a nagy többség még mindig a háborúval van elfoglalva.

Tudatta, hogy a többségi álláspont a fegyverszállítások fenntartása, ami jól mutatja, hogy már mindenki hosszú háborúval számol, ezt bizonyítja az Európai Unió azon javaslata is, amelynek értelmében évi öt-öt milliárd eurót fordítanának katonai segítségnyújtásra a következő négy év során.

Nem lehet jegyet venni sem a vonatokra, sem a buszokra a neten

Aki interneten vagy mobilapplikációs alkalmazáson keresztül venne jegyet a MÁV vagy BKK valamelyik járatára, azt a következő hibaüzenet fogadja: „Banki karbantartás miatt 9:45 és 16:15 között a SimplePay fizetési rendszerben kimaradások léphetnek fel. Megértését köszönjük!”

A malőr miatt Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár is kiakadt.

Az egyik legforgalmasabb nyári hétvége Magyarországon és délutánig semmilyen online jegyváltási lehetőség nem működik, se a MÁV, se a BKK rendszereiben a Simple banki karbantartása miatt, ami a közlekedési cégeket is váratlanul érte a hirtelen kitett posztjaik tanúsága szerint. Itt lenne az ideje, hogy a közlekedési szolgáltatók végre kellő eréllyel lepjenek fel a piacot szinte monopóliumként uraló OTP-vel szemben, hisz az állandó Simple leállások és az egész fizetési rendszer mobilra kevéssé optimalizált felhasználói felülete vállalhatatlan színvonalú. Ráadásul ez nem egy zárt piac, létezik más fizetési szolgáltató is – nyilván olyan is, aki tudna ApplePay vagy GooglePay integrációt is

Deutsch Tamás: Na persze…

Deutsch Tamás szerint a magyarokhoz hasonlóan Európa-szerte tízmilliók utasítják el Brüsszel tervét a migránsgettókról. A Magyar Nemzetnek azt mondta, mára egyértelművé vált, hogy

Európa nyugati felén a multikulturalizmus ideológiája totálisan összeomlott, katasztrófaközeli következményei vannak a Willkommenskulturnak, a migránssimogató, az illegális migrációnak zöld utat engedő gyakorlatnak.

Franciaországban már lázadnak a migránsok, akik a nyugati országoknak elviselhetetlen terhet jelentenek, ezért találták ki a kötelező kvótát, amire a Fidesz európai parlamenti képviselője gúnyosan csak úgy reagált:

Ezekre kell pénzügyileg készülni, amikor a gyerek egyetemre megy, például Ázsiába

A pénzügyi tudatosság és felkészültség mértéke nagyban változhat a Z generáción belül országoktól és a gazdasági körülményektől függően. Mivel a fiatal generáció nagyrészt még karrierje korai szakaszában van, de leginkább az oktatásban tevékenykedik, számos tagja még nem találkozott jelentős pénzügyi döntésekkel. Azonban bizonyos kutatások arra utalnak, hogy a Z generáció sok tagja érdeklődik a pénzügyek iránt, és tudatosan keresi a pénzügyi oktatást. Egyesek a digitális platformokon keresztül aktívan tanulnak a pénzügyekről, amit az Y generáció és a korábbi generációk kevésbé tettek. Ezzel szemben az oktatási rendszer gyakran nem nyújt elegendő pénzügyi oktatást, ami hozzájárul a tudatlansághoz.

Személyes tapasztalat: irány Ázsia

Kitti másodéves egyetemi hallgatóként elhatározta, hogy egy félévet szeretne külföldön tanulni. Az egyetemen a bölcsésztudomány karon belül koreai szakirányt választott így nem európai országot, hanem Kelet-Ázsiát, azon belül Koreát választotta úticélként. Édesanyja, Marcsi, a 24. hu-nak elmondta, hogy bár örült az elhatározásnak, tudta, hogy rengeteg előkészületre lesz szükség és az is kérdéses volt, hogy ha az itthoni egyetemi félévét külföldön tölti, azt miként számítják bele a tanulmányaiba. Mi, mennyi kreditet ér, csúszik-e a diploma megszerzésének időpontja, kell-e különbözeti vizsgát tenni és még sorolhatnánk.

OTP-kisokos a telefonos csalók ellen

Jelentősen nőtt az olyan csalások száma, amikor a bankok nevében telefonon hívnak fel valakit, küldenek SMS üzenetet, hogy megszerezzék személyes-, illetve banki azonosító adatait. A hívások legtöbbször az OTP Bank nevében történnek.

A magukat banki ügyintézőknek kiadó csalók azt mondják az ügyfeleknek, hogy valaki csalárd tranzakciót indított számlájukról. Jellemzően erőszakosan, gyorsan beszélnek, hogy az azonnali döntést kikényszerítsék.

A hitelesség látszata érdekében beszélgetés közben több „banki munkatársat”, akár egy másik bankot is kapcsolnak. Egyes esetekben azt kérik, utalják a pénzt egy általuk megadott „biztonsági” számlára, máskor azt, hogy telepítsenek „vírusirtó” programot a mobileszközre, asztali gépre, esetleg mindkettőre.

Nyaralás: sokba fájhat, ha forintban fizetünk külföldön, és így vigyázhatunk, hogy ne lopjanak meg

Hogy ne lopják el a pénzünk, abban rengeteget tudnak segíteni a banki mobilappok is. A részletekről és a mobilbanki újdonságokról Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője számol be vendégcikkében.

NEGYEDÉVES MOBILBANKI JELENTÉS

Bombahír: webáruházat indít az OTP, íme a részletek

Nyáron elindul az OTP csoport webáruháza, a fizz.hu – de tényleg volna értelme felvenni a kesztyűt az Emaggal szemben?

Váratlan szereplő lép be az e-kereskedelmi piacra: az OTP csoport hétfőn jelentette be, hogy hamarosan indul a fizz.hu nevű webshopjuk, amit keddtől már tesztelhetnek is a bank munkatársai. Piaci forrásunk szerint az éles rajt nyár legvégére várható.

„A fizz.hu folyamatosan bővülő szolgáltatásokkal és termékportfolióval rendelkező webshop, nem titkolt célunk pedig az, hogy a jövőben Magyarország egyik legjobb webáruháza legyünk”

Csökkenhetett volna az infláció, de mégsem így lesz – borús prognózis érkezett

Júniusban a magyar infláció a KSH mérése szerint 20,1 százalék volt, ami továbbra is kiemelkedik az uniós átlagból – ez derül ki az Eurostat adataiból. Míg a KSH által mért érték épp, hogy nem nézett be 20 százalék alá, az Eurostat által használt harmonizált fogyasztói árindex már Magyarországon is 19,9 százalék volt júniusban, Ám még ez is messze meghaladja az uniós átlagot, amely már májusban is 7,1 százalék volt.

Az látható, hogy az régióban is erőteljesen lassul az áremelkedés üteme, így bár májusban még Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában is meghaladta az éves árindex a 10 százalékot, júliusban nagy valószínűséggel egyedül magyar gazdaságban fognak két számjegyű árindexet mérni a statisztikusok – olvasható a lapban.

A hazai elemzők szerint a magyar infláció várhatóan novemberben csökkenhet 10 százalék alá.

Tovább kaszálhat Rákay Philip, a Megafon egyik legismertebb arca a földbizniszével

Újabb céget alapított néhány napja a Rákay Philip, a kormánypárti Megafon Központ ismert arca.

Örök visszatérő, az ingatlanbefektetés…

Ismételten átrendeződni látszik a befektetési célok listája, amely változást a 2023. július 1-től hatályba lépő, az egyes befektetési formákat terhelő szociális hozzájárulási adó is befolyásolja, de a jó hír az, hogy az adókivetés az ingatlanbefektetéseket nem érinti. Az állampapír mellett az ingatlan befektetési célú vásárlása a következő időszak egyik stabil befektetése lehet, az ingatlanvásárlás irányába terelhetik a befektetőket a hosszú idő után fokozatosan csökkenő hitelkamatok is. Az OTP Ingatlanpont véleménye szerint az átrendeződött befektetési lehetőségeket figyelembe véve, a jelenlegi kamatkörnyezetben újra érdemes lehet befektetés céljából ingatlant vásárolni.

 

Kedvezőbb hitelkonstrukciókra vár a piac

Felívelő megtakarítási trendet ír felül a szocho – pár napunk maradt lépni

Negatívan érintheti a magyar lakosság megtakarítási hajlandóságát a kamatjövedelmekre kivetett plusz adó. A piaci szereplők szerint az intézkedés versenytorzító hatású lehet, a Bankszövetség a magyar gazdaság fejlődési lehetőségeinek csökkenésétől tart.

Pár nap múlva, július elsejétől az eddigi 15-ről hirtelen 28 százalékra nő a magánszemélyek megtakarításaiból származó kamatjövedelmeket terhelő adó mértéke egyes megtakarítási formák esetében. Ekkortól kell ugyanis a jelenlegi 15 százalékos kamatadón felül további 13 százalékos szociális hozzájárulási adót (szocho) is fizetni utánuk az államkasszába.

 Vannak kivételek

Meglepő országban terjeszkedik a leggazdagabb magyar bankja

Bevásárolta magát az OTP az üzbég Ipoteka Bankba, ezzel belépett a közép-ázsiai piacra. A Csányi Sándor vezette bank az első külföldi szereplő, ami részt vesz az üzbég bankszektor privatizálásában.

Mától az OTP Bank a többségi tulajdonosa Üzbegisztán ötödik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójának, az Ipoteka Banknak, ezzel az első külföldi szereplőként vesz részt az üzbég bankszektor privatizációjában. Az akvizíció első lépése zárult most le, írja a bank sajtóközleménye. Az OTP ugyanis az Üzbég Gazdasági és Pénzügyminisztérium tulajdonában lévő részvények 75 százalékát vásárolta meg. A második lépésben a fennmaradó 25 százalék megvásárlására három év múlva kerül majd sor.

Belépett a közép-ázsiai piacra az OTP

Gondok lehettek egyes június 12-ei OTP-s tranzakcióknál

Akik felmentek kedd reggel vagy délelőtt az OTP internetbankjába, az alábbi figyelmeztetéssel találkozhattak:

Megkérdeztük az OTP-t, ez mit jelent.

Mi úgy értelmeztük, előfordulhatott, hogy valaki 12-én kártyás vásárlást indított, ami sikertelen lett, mégis levonták a számlájáról az egyenleget. De vajon ha többször is próbálták a tranzakciót, többször is levonhatták?

Szülőket kérdeztünk, mikor engedték gyerekeiket ottalvós buliba és fesztiválra, és mennyi pénzzel látták el a fiatalokat

Semmi készpénz, inkább porciózás a bankkártyára

Gyuri és párja nagyon korán eldöntötték, hogy lányuknak, amint lehet, bankszámlát nyitnak – ez meg is történt közvetlenül az előtt, hogy Dorka megkezdte a gimnáziumot. Akkoriban még az volt a bankok gyakorlata, hogy azonos intézetek bankszámláira azonnal megérkezik az utalás (ez ma már két különböző bank között is működik a nap 24 órájában). Ez azért volt fontos Gyuriék számára, mert lányuknak azt mondták: ha szüksége van pénzre, telefonáljon, és azonnal megy az utalás. Persze nem több tíz-százezer forintokról volt szó, inkább kisebb összegek – ételre, italra, könyvre – kerültek a számlára.

A fesztiválozás is jól megtervezett folyamat része volt Gyuriéknál. Dorka még egész kicsi volt, nagyjából 12 éves, amikor apukájával elkezdett kijárni nagy fesztiválokra, de csak a délelőtti, főképp kreatív programokra. Ebédre hazamentek, az apa pedig este visszament, hogy kedvenc zenekarjait meghallgathassa.

Orbánék kiléptek az orosz bankból, amelynek nemrég még Mészáros pénzintézete sietett a segítségére

A Direkt36 birtokába került belső iratok szerint a Nemzetközi Beruházási Bank számláit a háború kitörése után megszüntette az OTP. Erre az orosz dominanciájú pénzintézet a kormányközeli MKB-hoz fordult, és ott nyitott új számlát.