Best WordPress Hosting
 

Tehenek fertőzhettek embereket madárinfluenzával

Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) friss jelentésében olyan potenciális esetet ír le, amelyben a H5N1 madárinfluenza tejelő tehénről terjedhetett át emberre – írja a Live Science. Ez a második olyan megbetegedés az Egyesült Államokban, amely tejgazdasághoz köthető.

A kórokozót idén márciusban detektálták először szarvasmarhákban, azóta tejben is kimutatták, igaz, a szakértők szerint a pasztőrözött tej nem jelent veszélyt. A két, tehenészeteknél regisztrál fertőzés dolgozókhoz köthető. Az első lehetséges eset Texasban történt áprilisban, a második pedig a közelmúltban, Michiganben. Mindkét beteg szemében jelentkeztek tünetek.

A CDC szerint nem tudni, hogy a madárinfluenza miként okoz szemfertőzést, de elképzelhető, hogy a vírust tartalmazó folyadéknak, például tejnek való kitettség áll a háttérben. A hivatal jelenleg is elemzi a michigani betegtől származó vírus genetikai összetételét.

„Cudar év lesz az idei a mezőgazdaságban”

A legnagyobb gondot az eső hiánya jelenti: az ország egyes területein, ahol a jobb minőségű földek vannak, január óta alig valamivel több, mint 100 milliméter esett eddig. Árpából, búzából jóval alacsonyabb termésátlagra kell számítani, mint tavaly, az Alföldön hektáronként 4–5 tonna a kilátás – jelentette ki Raskó György.

Ami pedig a finanszírozást illeti, az alapkamat csökkenésével hiába lettek alacsonyabbak a piaci hitelkamatok itthon,

a környező országok gazdálkodói e téren továbbra is előnyben vannak, mert náluk még olcsóbb a hitel.

Először mutatták ki tehenekben a H5N1-et

Pozitív madárinfluenza-tesztet produkáltak texasi és kansasi tejelő tehenek – írja a Live Science. A szakemberek azt feltételezik, hogy Új-Mexikóban is vannak fertőzött példányok.

Ezek az első ilyen esetek az Egyesült Államokban, sőt valószínűleg az egész világon.

Három héttel ezelőtt az érintett tehenek megfázásszerű tüneteket produkáltak, a szokásosnál kevesebb tejet termeltek, étvágyuk csökkent, és levertnek tűntek.

Zuckerberg sörrel és makadámdióval eteti marháit

A Facebookot is alapító Mark Zuckerberg legújabban azzal próbálkozik, hogy világklasszis szarvasmarhákat neveljen hawaii telepén. A milliárdos az Instagramon azt nyilatkozta, az a célja, hogy a világ egyik legkiválóbb marhahúsát hozza létre, terveit azonban már most sokan bírálják.

Amint a The Guardian írja, Zuckerberg egy több mint 5,5 millió négyzetméteres birtokot alakított ki magának Hawaii egyik legnagyobb szigetén, Kauain, amelyen egyébként egy föld alatti bunker is helyet kap majd. A Meta elnök-vezérigazgatója azt is elárulta, hogy állatai évente 2000-4500 kilogramm élelemet fogyasztanak fejenként. Méghozzá nem is akármilyen élelmet, ugyanis a techmágnás sörrel és makadámdióval táplálja marháit.

Zuckerberg projektjét számos ember kritizálja többek között azért, mert a marhatartás megterhelő a környezet számára.

Nem kerül börtönbe a férfi, aki szexelt egy tehénnel

Megmenekült a börtöntől a férfi, akit rajtakaptak, ahogy szexuális kapcsolatot alakít ki egy tehénnel – írja a Daily Mail.

A 25 éves Liam Brown tavaly júniusban besurrant a tehénistállóba az egyik dorset-i szarvasmarha-farmon, amikor rajtakapták, egy borjút karolgatott letolt nadrággal, csipője pedig előre-hátra mozgott.

Ian Farwell farmer és családja talált rá a férfire, miután csapdát állított neki.

Veszettségben pusztult el egy szarvasmarha Magyarországon

Veszettségben pusztult el egy legeltetett hízómarha a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszakóródon, a vírus valószínűleg Ukrajnából, fertőzött rókán keresztül került be az országba – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.

Közleményükben azt írták, az idegrendszeri tüneteket mutató állat hétfőn hullott el, a hatóság laboratóriuma kedden igazolta a vírust.

A vármegyei kormányhivatal szakemberei megkezdték a járványügyi nyomozást, az esetről a Nébih haladéktalanul értesítette a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központot, valamint az Európai Uniót és az Állategészségügyi Világszervezetet – írták.

Elloptak két tartály bikaspermát Észak-Írországban

Két, mesterséges megtermékenyítéshez használt tartályt loptak el az észak-írországi Clogherben – írja a BBC. A tárolókat október 21. és 23. között vihették el egy mezőgazdasági létesítményből.

A tartályok nagy mennyiségű szarvasmarhaspermát tartalmaztak.

Az ondót a kriogén tankok belsejében, rekeszekben tárolták, a rendőrség szerint a tárgyak és azok tartalma jelentős értéket képviselnek.

Feketék lehettek az első amerikai marhapásztorok

Egy friss tanulmány alapján az amerikai kontinens első marhapásztorai közül több Afrikából elhurcolt rabszolga lehetett – írja a Live Science. A kutatók szarvasmarhák csontjait és fogait vizsgálva jutottak erre a megállapításra.

Az európaiak érkezése előtt Amerikában nem éltek szarvasmarhák. Az állatok elsőként a Karib-térségben jelentek meg, majd gyorsan elszaporodtak, elérve Mexikót, Panamát és Kolumbiát is.

A kutatók régóta azt feltételezték, hogy az első betelepített csordák az afrikai partoknál fekvő, spanyol fennhatóság alatt álló Kanári-szigeteken élő európai állományból származtak. Az új DNS-vizsgálatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a szarvasmarhák egy részét közvetlenül Afrikából hozták, feltételezhetően rabszolgahajókon.

Lázár János tehenei vízágyat kapnak, és 3,3 milliárdért két új istállót

A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-t tavaly augusztusig Lázár János kormánybiztosként felügyelte, azóta pedig a Jövő Nemzedék Földje nevű vagyonkezelő alapítvány kuratóriumi elnökeként vesz részt a cég működésében, amely igen jól „tejelhet”, hiszen most két új istállót építenek vemhes tehenek és növendék állatok részére nettó 3,3 milliárd forintért.

Az Átlátszó oknyomozó portál szerint lesz napelem-rendszer, silófermentáló, vízágy a teheneknek. Az állami mintagazdaságban az elmúlt évek főleg lovas fejlesztései (kollégium, sportcsarnok, kocsiszín és versenyistálló) mellett azért a  marhákat sem sem hagyták az út szélén, a robotizált tehenészet után közbeszerzést írtak ki számukra új istállók kivitelezésére.

A mérnöki feladatokat az MHV-Cosinus Mérnöki Kft. végzi majd el csaknem 38 millió forintért, a 2,9 milliárdosra becsült kivitelezést pedig nettó 3,3 milliárd forintos ajánlattal az A-Mezőgép Kft. nyerte el. A cégnek először el kell bontania hat istállót, majd két újat kell  felhúznia. Az egyik 150 férőhelyes lesz 8-15 hónapos növendék állatok csoportos elhelyezésére, a másik 15-24 hónapos vemhes üszők boxos elhelyezésére szolgál.