Kovács Árpád szerint a Szlovákiában történtek biztosan érinteni fogják a munkájukat a biztonságpolitikai problémák feltárása keretében a tanács következő, május végén esedékes ülésén.
A merényletért egyértelműen a politikai hangulatot tartja felelősnek, szerinte felfokozott állapotban van a kontinens, irányt keres, mint ahogy a tagországok is, és ilyenkor „a szélsőségesen gondolkodók világa élénkebb, mint egy nyugodt környezetben”. Mint mondta, az Európai Uniót békés üzemmódra találták ki, ami egy ideje nem áll fenn, s az ezzel járó zavaros helyzet magyarázza szerinte a centralizáció irányába tartó „furcsa törekvéseket” az EU központjában.
Álláspontja szerint Magyarországon nem fordulhat elő olyan fegyveres támadás vezető politikus ellen, mint Szlovákiában, mert a magyar politikai élet az összes vita ellenére teljesen más stílusú, mint a szlovák, és a magyar mentalitás is eltérő.