Négynapos ülést tart a héten az Országgyűlés, hétfőn a veszélyhelyzet meghosszabbításáról is vitáznak. (Cikkünk folyamatosan frissül.)
Az ülés elején a közelmúltban elhunyt Gyenesei István (független) és Lajtai István (MSZP) volt országgyűlési képviselőkre egy perc néma felállással emlékeztek, ezután a napirend előtti felszólalások következtek.
Elsőként Ungár Péter, az LMP társelnöke, frakcióvezetője szólalt fel, aki a fővárosi orosz metrókocsi-beszerzéséről beszélt, és Vitézy Dávid főpolgármester-jelöltre utalva elmondta, „ki kell szabadítani Budapestet a pártpolitikai csatározásokból”. Dömötör Csaba államtitkár válaszolt a kormány nevében azt kérte Ungártól, hogy ne kampányeseményként tekintsenek a parlamenti munkára. A 3-as metró szerelvényeinek klimatizálása továbbra sem megoldott, pedig Dömötör szerint a fővárosnak lenne rá anyagi lehetősége, hogy új beruházásokat indítson, ez nem a kormányon múlik. Elmondta azt is, hogy terebélyesedik a botrány a Lánchíd felújítása körül: különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetés gyanúja áll fenn.