Best WordPress Hosting
 

Szinte minden a mesterséges intelligenciáról szólt Siófokon, a 24. SAP NOW konferencián

A SAP NOW konferencia a magyarországi üzleti informatika egyik legfontosabb eseménye, melyen évről évre több mint ezer vállalati és kormányzati döntéshozó vesz részt. Az idei konferencia legfőbb témája a mesterséges intelligencia (MI) fejlődése és vállalati szintű használata volt. Munkatársunk is ott volt a helyszínen Siófokon.

Rekord veszteséget hozott össze a Vodafone Magyarország az új tulajdonosainak

A 4iG állítása szerint leányvállalatának jelentős vesztesége három nagy tételből jött össze.

Leváltotta a 4iG a Vodafone Magyarország vezérigazgatóját

A 4iG Nyrt. a vállalatcsoport integrációjának felgyorsítására és márkaváltásra készül 2024-ben, emellett üzleti működési hatékonyságát is növelni kívánja. Erre hivatkozva átalakították a 4iG Csoport vezetőségét és cseréltek vezérigazgatót a Vodafone-nál.

A 4iG is felkerül a Honvédelmi Minisztérium „kiváltságos cégeinek” listájára

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter rendelete most azt a társaságot is helyzetbe hozza, amelyik tavaly megvásárolta tőle az egyik médiaiparban érdekelt vállalkozását, vagyis akivel üzleti kapcsolata volt.

Magyar sugárhajtású drónt szállítanak Jászai Gellérték a honvédségnek

Sugárhajtású drónt fejlesztett a 4iG-csoporthoz tartozó cég. A új eszközzel a honvédség egyszerűbben tud gyakorolni.

Magyar fejlesztésű pilóta nélküli repülőgépet kap a honvédség

– írja közleményében a 4iG-hez tartozó Rotors & Cams. A sugárhajtású Protar drón legfontosabb jellemzői:

Magyar légvédelembe magyar drónt! – nem akárki szállít a hadseregnek

A 4iG-csoportba tartozó cég fejlesztett ki azt a sugárhajtású drónt, amivel a hadsereg egyszerűbben tud gyakorolni.

Magyar fejlesztésű pilóta nélküli repülőgépet kap a honvédség – írja közleményében a 4iG-hez tartozó Rotors & Cams. A sugárhajtású Protar drón legfontosabb jellemzői:

akár 500 kilométer/órás sebességet is elérhetegy óráig bírja az akkumulátora65 kilogramm súlyú,6000 méter magasra tud felszállni,és 75 kilométer távolságból is irányítható.

Jogsértően titkolta el a magyar állam a Vodafone Magyarország felvásárlásával kapcsolatos szerződés tartalmát

Közérdekű adatigénylési pert nyert a magyar állam ellen Tóth Bertalan MSZP-s politikus. A bíróság szerint jogtalanul tagadták meg, hogy a honatya megnézhesse a Vodafone felvásárlásával kapcsolatos szerződést és ezzel megsértették az információszabadsághoz fűződő jogait. Ki kell adni a dokumentumot, igaz, bizonyos részei kitakarhatók.

Vodafone-deal után: európai színpadra vágyik a 4iG?

Jászai Gellért szerint a magyar állam soha nem adott ellentételezés nélkül támogatást vagy forrást a 4iG-nek. A cégcsoport elnöke arra is kitért, hogy részvényeik bevezetését fontolgatják más európai tőzsdére is.

Jászai Gellért az index.hu-nak adott interjút azután, hogy bejelentették, a cégcsoport eladta a Digi mobilhálózati eszközeit és frekvenciáit az állami vállalat Pro-M-nek 68 milliárd forintért.

A cégcsoport elnöke az interjúban beszélt ennek a tranzakciónak a nemzetbiztonsági értékéről, valamint a hazai védelmi ipar digitalizációjáról.

Állami cég veszi meg a DIGI mobilhálózati eszközeit

A 4iG csoport távközlési portfólióját tulajdonló Antenna Hungária Zrt. adásvételi megállapodást kötött a Pro-M Zrt.-vel a DIGI Magyarország mobilinfrastruktúrájának értékesítéséről, a tranzakció értéke 68 milliárd forint – közölte a 4iG Nyrt. az MTI-vel pénteken.

A többek között 2500 tornyot, aktív és passzív rádióhálózati eszközöket, valamint az 1800 megaherz (Mhz) frekvenciatartomány használatához kapcsolódó jogot, illetve rádióengedélyt tulajdonló társaságot a magyar állam tulajdonában lévő Pro-M Zrt. vásárolja meg.

A kormányzati célú hírközlési szolgáltató, az EDR hálózatot üzemeltető Pro-M Zrt. az adásvételnek köszönhetően modern mobiltelekommunikációs infrastruktúrához jut, amellyel biztosíthatja a rendvédelmi szervek, a Magyar Honvédség és a katasztrófavédelem szélessávú adatátviteli szolgáltatását.

Állami cég veszi meg a bekebelezett szolgáltató mobilinfrastruktúráját

A Digi mobilinfrastruktúrájától válik meg a 4iG, meglepő helyen fogják használni.

A 4iG csoport távközlési portfólióját tulajdonló Antenna Hungária Zrt. adás-vételi megállapodást

kötött a Pro-M Zrt.-vel a DIGI Magyarország mobilinfrastruktúrájának értékesítéséről – tudatta a 4iG Nyrt. a Forbes.hu-hoz eljuttatott közleményében. A tájékoztató megjelent a Budapesti Értéktőzsde oldalán is.

Megvan, melyik évben vált nevet a Vodafone Magyarország, de a pontos időpont még kérdéses

Jövőre, 2024-ben kerül sor az átmárkázásra, ami után One lesz a nemrég kormányközeli 4iG és az állam által megszerzett Vodafone Magyarország új neve, de azt még Jászai Gellért, a 4iG elnöke sem tudta megmondani a vele a napokban készült interjúban, hogy ősszel vagy tavasszal kerül sor a rebrandingre.

Legalább a dolgozók felét kirúgják egy állami cégnél, mert nem érkezik az uniós támogatás

Komoly leépítést jelentettek be a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Kft.-nél (DKF), miután továbbra sem érkeznek uniós pénzek Magyarországra – tudta meg a 24.hu. A dolgozókat egy tájékoztatóra hívták be május utolsó napján, ám az elhangzottak nem érték meglepetésként őket, egy-két hete terjedt már pletyka az elbocsátásról. Igaz, három héttel ezelőtt meg még azt a tájékoztatást kapták, hogy az év végéig rendelkezésre áll a működéshez szükséges pénz, és várják a projekteket.

A csoportos és a személyes tájékoztatón egyaránt elhangzott, hogy a cégvezetés sajnálja a történteket, és próbál segíteni, hogy cégcsoporton belül találjanak helyet az elbocsátottaknak, de konkrétumokról nem esett szó.

Úgy tudjuk: a DKF a tavalyi tavasszal még 180 feletti dolgozói létszámmal működött, jelenleg nagyjából 120-an vannak a cégnél, de a friss bejelentés szerint a megmaradt munkavállalók legkevesebb felét kirúgják.

Így fordult rá Orbán Viktor az ország felfegyverzésére

A kormány már évekkel korábban elkezdett hatalmas összegeket költeni a haderő fejlesztésére, ami bizonyos pontokon összeér kormányközeli gazdasági körökkel. A Direkt36 kutatásai szerint kétkedés is övezi a drága eszközök beszerzését, mert azok működtetésére kevés az ember.