Best WordPress Hosting
 

Archívum címkék: apokalipszis

Az apokalipszis megkezdődött, de nézd mindig az élet napfényes oldalát

Közzétette szerző

Megfordult a fejemben, hogy talán meg kellene ölnöm a családomat, aztán öngyilkosságot elkövetni, hogy megspóroljak magunknak egy csomó szenvedést. Tud amellett érvelni, hogy miért nem kellene ezt megtennem? – teszem fel a kérdést Jem Bendellnek, a klímaapokalipszis prófétájának, aki 2018-ban a Deep Adaptation: A Map for Navigating Climate Tragedy (Mélyadaptáció: útmutató az éghajlati tragédiához) című tanulmányában legfeljebb egy évtizedes távlatban jósol civilizációs összeomlást, miközben ilyen mondatokat ír le:

Attól fogsz rettegni, hogy nem mészárol-e le valaki, mielőtt éhen halnál.

Ez aztán az érdekes interjúkezdés – feleli Bendell, majd a Monty Python Brian élete című filmjének zárójelenetét megidézve azt mondja, nézzem mindig az élet napfényes oldalát.

PostPin It!

Még az Istent is elfogyasztjuk – világvégi gondolatok a karácsonyról

Közzétette szerző

Amikor ezt a cikket írom, már javában az ünnepre készül a család. Meg az utca. Meg a város. A gyerekeim megjönnek a suliból, ledobják a táskát, ajándékokról pusmognak. Azon veszekszenek, Edit milyen süteményeket készítsen karácsonyra. Editnek ezekben a napokban semmire nincs ideje, hajnalban megy munkába, s mikor hazaér, kidőlésig készíti a kézműves ajándéktárgyakat, amiket mohón vásárolnak az ügyfelei, hála Istennek. Megvesznek szinte mindent, majd’ megvesznek ilyenkor a könyveiért, noteszeiért. De közben bejgliből legyen több vagy szilvalekváros hókifliből, édesből vagy sósból, sajtos vagy juhtúrós pogácsa legyen; a vége úgyis az, hogy mindennek lenni kell.

Ebből duzzogva kimaradok, de eldöntöttem, hogy én bizony főzök egy halászlét, mégpedig úgy, ahogy a mama csinálta. Tavalyelőtt még ő főzte. Krémes textúrájú, sűrű és mégis tiszta, nem túl piros, de nem is halvány halászléje volt a mamának, és mindig ugyanúgy csinálta, fejében volt a recept. Én hülye, nem kérdeztem meg, és nem  írtam le a módját, amikor pedig meghalt, legkisebb bajunk is nagyobb volt ennél. Tavaly nem ettünk halászlét.

Mindegy, megpróbálom rekonstruálni.

PostPin It!

A világ végén nem marad más, csak egy kézfogás

Közzétette szerző

A kezdet végén, vagyis Cormac McCarthy első regénye, A gyümölcskertész utolsó bekezdésében olyan emberekről olvasunk, akik már csak történetekben léteznek:

Eltűntek már. Elmenekültek, elvonultak a halálba vagy száműzetésbe, elvesztek, megszűntek. A vidéken a nap és a szél még mindig mozgott, hogy süsse és hajlítgassa a fákat, a füvet. Ezeknek az embereknek sem testi valójuk, sem ivadékuk, sem nyomuk nem marad. Az itt lakozó furcsa nép ajkán nevük már csak mítosz, legenda, por.

Az idén nyáron, életének kilencvenedik évében elhunyt McCarthy műveit ezeknek a mitikussá növesztett figuráknak a portréiként is olvashatjuk. Olyan emberek rajzaiként, akik saját elveszettségük, közelgő elkárhozásuk tudatában tevékenykednek a széteső, pusztulófélben lévő világban. Önként választott számkivetettségük a világuk állapotát tükrözi. Mintha McCarthy hősei, köztük A gyümölcskertész címszereplője, a Véres délkörök vadnyugati vándora, a Nem vénnek való vidék nyugdíjba készülő seriffje és az utolsó két könyv, Az utas és a Stella Maris elátkozott testvérpárja, a dolgok végéről pillantanának vissza saját történetükre, miközben még benne vannak.

PostPin It!