Best WordPress Hosting
 

Örökbefogadása után szinte rá sem lehet ismerni a világ legcsúnyább kutyájára

Gizmo immár örökre maga mögött tudhatja azokat a nehéz időket, amikor a világ legcsúnyább kutyájának tartották – írja a Daily Star című brit bulvárlap.

Gizmo történetéről új gazdija osztott meg néhány részletet a Redditten. A nő azt írja, amikor a menhelyen meglátták a kutyust, neki rögtön megtetszett, de a férjét picit győzködni kellett, mert a férfi nem rajong a kistestű kutyákért és azt mondta, Gizmo a legrondább kutya, akit valaha látott.

A nő azt írja, a menhelyen azért borotválták le Gizmo bundáját, mert korábban nagyon elhanyagolták, ezért nagy csomókban összeállt a szőre. A nőnek végül sikerült meggyőznie a férjét Gizmo örökbefogadásáról. A férfi azóta rajong a kutyusért, aki egy kis törődésnek hála, mintha nem is ugyanaz az állat lenne.

Több százezer fontot költött arra, hogy egyedülálló apuka legyen, már három gyermeke van

Egy kanadai férfi több, mint 285 000 fontot (kb 131,3 millió forint) költött arra, hogy egyedülálló apává váljon. Nathan Chan nem kényszerűségből, hanem saját elhatározásból döntött úgy, hogy így alapít családot.  A 39 éves férfi közel egy évtizedet küzdött, de mára két lány és egy fiú büszke apukája lett – írja a Metro.

A gyermekvállalás a legjobb döntés, amit valaha hoztam

– mondta Chan.

Menhelyre vitte a beteg kutyáját, hogy elaltassák – egy évvel később hirdetésben látta viszont az állatot

Az elmúlt egy évben kétszer is összetörhetett a szíve annak az Egyesült Államokban élő kutyatartónak, akivel több állatorvos is közölte, hogy a kedvence olyan súlyos beteg, hogy nem lehet megmenteni. A 32 éves Kristie Pereira ezért még tavaly úgy döntött, elaltattatja Beau nevű, egy évvel korábban örökbe fogadott kutyáját.

A gyászoló fiatal nő lelki sebei pedig be sem forrhattak igazán, amikor nemrég egy újabb keserédes hírt kapott Beau-ról. A LADbible beszámolója szerint ugyanis kiderült, hogy a kutya valójában nem is volt annyira beteg, mint ahogy azt az állatorvosok hitték – ezért ahelyett, hogy megölték volna Beau-t a menhelyen, egy hirdetésben új gazdit keresnek neki.

Beau eredetileg még 2022-ben került Pereirához a marylandi Lost Dog & Cat Rescue Foundationtől, és szinte azonnal annyira összebarátkoztak, hogy össze is nőttek. Azonban Beau-nál később májproblémákat diagnosztizáltak, amin a gyógyszeres kezelés nem segített, ezért az orvosok azt hitték, hogy neurológiai eredetű problémáról van szó.

Hollandia leállítja a külföldről történő örökbefogadást

Hollandia azonnali hatállyal leállítja a külföldről történő örökbefogadást, a továbbiakban nem fogadnak el új kérelmeket, a folyamatban lévő eljárások azonban lezárulhatnak – jelentette be Franc Weerwind jogvédelemért felelős ügyvivő miniszter a parlamentnek írt feljegyzésében.

A holland kormány 2021-ben ideiglenesen felfüggesztette a külföldről történő örökbefogadásokat, miután egy vizsgálóbizottság komoly visszaélésekre – korrupció, okirathamisítás, gyermekkereskedelem, gyermekrablás több esetére – derített fényt. Egy évvel később a kormány úgy döntött, hogy ismét engedélyezi az örökbefogadásokat, de csak korlátozott számú országból, szigorú feltételek és ellenőrzések mellett.

Áprilisban azonban a holland parlament alsóháza felkérte az ügyvivő kabinetet, hogy dolgozzon ki egy fokozatos leállítási tervet a külföldről történő örökbefogadásra vonatkozóan. Az indítványt támogató képviselők úgy vélték, hogy a rendszer túlságosan ki van téve a visszaéléseknek.

Az Alkotmánybíróság szerint megfelel az alaptörvénynek, hogy egy meleg pár külföldön örökbe fogadott gyerekét itthon nem anyakönyvezték

Egészen furcsak alkotmánybírósági döntésről ír a hvg.hu. Egy magyar-amerikai kettős állampolgár és azonos nemű amerikai házastársa 2014-ben Kaliforniában örökbe fogadott egy gyereket, de ezt a magyar hatóság nem volt hajlandó anyakönyvezni.

Az elutasítást jóváhagyó bírósági ítéletek ellen a magyar állampolgárságú szülő már 2020-ban alkotmányjogi panaszt nyújtott be, de lekéste a törvényi határidőt, ezért azzal akkor az Alkotmánybíróság nem foglalkozott.

A lap azt írja, 2021-ben a pár elvált, és a magyar szülő erre hivatkozva újra kérte az örökbe fogadás anyakönyvezését, de ismét elutasította mind a kormányhivatal, mind a bíróság.

Beismerte a PestiSrácok főszerkesztője, törölték Trombitás Kristóf vezércikkét

Huth Gergely azzal magyarázza Trombitás Kristóf a melegek örökbefogadási jogai mellett kiálló cikkének eltávolítását, hogy túl sok mocskolódást kaptak miatta a PestiSrácoknál.

Eltűnt a PestiSrácok oldaláról Trombitás Kristóf vasárnapi vezércikke

Elérhetetlenné vált a PestiSrácok oldalán a melegek örökbefogadási joga mellett kiálló, Trombitás Kristóf által írt vezércikk.

„Karácsonyi csoda!” – szentestére az utolsó kutyát is örökbe adták az állatmenhelyen

Karácsony előtt két héttel majdnem megtelt a pennsylvaniai Adams County SPCA, az állatmenhely viszont az ünnepek előtt már azt közölte, hogy szentestét már minden kutyájuk új gazdinál tölthette – írja a Mirror.

A menhely munkatársai beszámolójuk mellett egy fotót is közzétettek az üres kennelekről.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy macska még volt a telepen, de ő csak arra kóborolt.

Novák Katalin aláírta a szuverenitásvédelmi törvény, de megvétózta a kastélyok „örökbefogadhatóságát”

Novák Katalin köztársasági elnök elrendelte a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvény kihirdetését, vétójogával élve az Alkotmánybírósághoz küldte ugyanakkor az államfő a kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló törvényt – tájékoztatta a Sándor-palota kommunikációs igazgatósága szerdán az MTI-t.

Az összegzés felidézi, hogy az Országgyűlés az elmúlt héten számos jelentős törvényt fogadott el: egyebek mellett a CSOK Plusszal vásárolt ingatlanok illetékmentességéről, a digitális államról, a gyermekek után járó pótszabadságról vagy a magyar építészetről.

A közlés szerint a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvénnyel kapcsolatban több megkeresés is érkezett a köztársasági elnökhöz, itthonról és külföldről egyaránt. A külföldről kapott üzenetek igazolják az Országgyűlés által kitűzött cél helyességét: szükség van a nemzeti önazonosságunk, szuverenitásunk védelmére.

Rendezné a kórházban hagyott újszülöttek helyzetét a kormány

Megjelent a Magyar Közlönyben egy határozat, amelyben a gyermekközpontú és családbarát értékrend és szemlélet mellett elkötelezett kormány kijelölte, miként rendezné a kórházban hagyott újszülöttek helyzetét. A döntés lényege, hogy a gyermek születésekor az anya kérhetné adatai titkos kezelését.

Az Orbán Viktor által jegyzett döntés szerint Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszternek – Pintér Sándor belügyminiszterrel, az anyakönyvi ügyekért felelős Gulyás Gergellyel és Tuzson Bence igazságügyi miniszterrel együttműködve – kell erről részletes javaslatot kidolgoznia.

Az új szabályozásban meg kell határozni, hogy

Lázár János „nagy magyar vállalatoknak” adna örökbe kastélyokat

A keszthelyi Fenékpuszta majorság mintegy 3 milliárd forintos felújításával lezárult a Nemzeti kastély- és várprogram. A kormány a következő napokban olyan előterjesztésről tárgyal, amelyben három részre bontanák a történelmi épületegyüttesek hasznosítását – mondta az építési és közlekedési miniszter vasárnap.

Lázár János a Fenékpuszta majorság fejlesztésének átadásán kifejtette:

a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-re bíznák az épületegyüttesek egy részét, amelyek későbbi hasznosítása az MNV Zrt. feladata lenne.

Örökbe fogadná a kertészét, hogy ráhagyhassa 11 milliárdos vagyonát az Hermes divatcég örököse

Ötvenegy éves kertésze örökbefogadására készül Nicolas Puech, az Hermès divatcég alapítójának nyolcvanéves unokája. Puech a divatbirodalom 5,7 százalékának tulajdonosa, vagyona összértéke 11 milliárd dollárra rúg – írja a Tribune de Genève cikke alapján az NLC.

Puech elhidegült a családjától, egyedülálló, gyereke nem született. Kertészét viszont nagyon szereti, rokonaként bánik vele.

Korábban egy általa vezetett alapítványnak ígérte a vagyonát, most viszont bejelentette, hogy máshogyan rendelkezne. Ezzel jogi vita indulhat, Svájcban ugyanis bonyolult felnőttkorú embert örökbe fogadni. Anélkül viszont könnyen támadható lenne Puech terve – írja a svájci lap, amely arra is emlékeztet, az Hermès a harmadik legnagyobb, tőzsdén jegyzett részvénytársaság Franciaországban, Puech pedig a leggazdagabb svájciak közé tartozik.

Lapunk panasza után megbírságolta a kormánypárti HírFM-et a Médiatanács, de olcsón megúszták a botrányos adást

A HírTV-hez kötődő Hír FM egyik műsorában a homoszexualitás örökbefogadókat a pedofilokhoz hasonították, megsértve ezzel a médiatörvény emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó szakaszát. A vizsgálat a Media1 által tett panasz után indult a gyűlöletkeltő adás miatt.

31 évvel fiatalabb adoptált fiával házasodott össze egy 53 éves tatár nő

A gyermekjóléti hatóság öt adoptált gyereket vett el attól a tatárföldi nőtől, aki a múlt héten Kazanyban hozzáment egy olyan fiatalemberhez, akit korábban szintén örökbe fogadott, és 14 éves kora óta ő nevelt.

Az 53 éves Ajszilu Csizsevszkaja Mingalim és 22 éves adoptált fia, Daniel Csizsevszkij október 20-án keltek egybe egy étteremben. A pár a Daily Star című brit bulvárlap szerint már most azt tervezi, hogy az elmúlt időszak nehézségei miatt Moszkvában kezdenek új életet.

A helyi média úgy tudja, a nő még 13 éves korában ismerte meg Csizsevszkijt, amikor a fiú abban az árvaházban lakott, ahol Mingalim énekórákat tartott a gyerekeknek, majd a fiút 14 éves korában örökbe is fogadta. A saját örökbefogadott gyerekével egybekelő nő azt is elárulta, nem sokkal azután szeretett bele az akkor 14 éves fiúba, hogy hazavitte.

„Igény volna rá?” Liberális szakpolitikai attitűdök Magyarországon

A közvélemény-kutatás a válaszadók attitűdjére volt kíváncsi a gazdaság, az emberi jogok és a kultúra területén klasszikusan liberálisnak tekintett szakpolitikákkal kapcsolatban. A kérdőív 15 olyan szakpolitikai javaslatra fókuszált, amelyek a hazai és az európai közbeszédben is aktuálisak, mint például a magánegészségügyi ellátás, az apasági szabadság kiterjesztése, a női kvóta bevezetése vagy az adókedvezmények csökkentése a multinacionális cégek esetében. A válaszadóknak nemcsak azt kellett megjelölniük  egy egytől ötig terjedő skálán, hogy mennyire támogatják vagy ellenzik az egyes javaslatokat, hanem azt is, hogy mennyire tartják fontosnak azokat személyesen és az ország szempontjából. A kérdőíves felmérésen túl a kutatók a legnépszerűbb szakpolitikákról fókuszcsoportos beszélgetéseket is készítettek, hogy megtudják, az ügyek hogyan érintik a megkérdezetteket a hétköznapok szintjén.

Az alábbi ábrán három szempont szerint mutatjuk be az egyes szakpolitikai elképzelések átlagpontjait, ezek az átlagos támogatottság, a személyes érintettség, és a (vélt) társadalmi relevancia (fontosság).

Vidéken egyre több kutyát adnak le megélhetési nehézségek miatt

Ma már van világnapja a lustálkodásnak, a radírnak, sőt a parkettacsiszolásnak is, de ezeknél sokkal fontosabb nap október 4., amikor az állatok világnapját ünnepeljük. A jeles ünnep alkalmából múlt hét pénteken fontos nap jött el a Rex Alapítvány életében: a MARS Magyarország dolgozói érkeztek segíteni az állatok ellátásában és a Rex Állatsziget gondozásában.

Fontos nap ez a mi életünkben

– jelenti ki Dr. Koleszár István, a Rex Alapítvány igazgatója a verőfényes napsütésben, miközben mellettünk a MARS munkatársai sürögnek-forognak, és viszik egymás után sétálni az októberi napsütésbe vágyakozó, örökbefogadásra váró négylábúakat.

Gyerekvásárlással és Gyurcsánnyal támadja a kormánypárti média az ELLE címlapjára került meleg párt

Hlatky-Schlichter Hubertet és Szegedi Lászlót azzal vádolja a fideszes propagandahálózathoz tartozó Bors, hogy béranyától van gyerekük. Azt is állítják, az egykori amerikai nagykövet intézte azt a babát, amivel közösen szerepeltek az ELLE címlapján.

Ennek a pártközpontban aligha fognak örülni: szivárványcsalád került az ELLE magazin címlapjára

Egy kisgyermekes meleg házaspárt tett legújabb lapszámának címlapjára az ELLE magazin.

42 éve azt mondták, meghalt az újszülött babája, most találkozott először fiával az anya

A kórház egyik munkatársa kivette az újszülött csecsemőjét Maria Angelica Gonzalez karjai közül, majd később azt mondták neki, meghalt a baba. Most, 42 évvel később találkozott azóta először anya és fia a chilei Valdiviában.

Hogyan lehet úgy megölelni valakit, hogy az 42 évnyi ölelésért kárpótoljon?

– tette fel a kérdést az Associated Pressnek a találkozó után a fiú, Jimmy Lippert Thyden.

Örökbefogadásra buzdít a Rex Alapítvány – augusztus 16. a Hontalan Állatok Világnapja

Az állatvédő szervezetek munkája az év minden napján az állatok mentéséről, a felelőtlen állattartásból adódó problémák megoldásáról szól. Augusztus 16-án azonban világszerte megemlékeznek a gazdátlan, elhagyott, árva állatokról, felhívva erre a problémakörre az emberek figyelmét. A túlszaporodás, a menhelyek túlzsúfoltsága, az állatbántalmazások különböző formája nem csak Magyarország sajátsága. A világnapot egy nemzetközi szervezet, az International Society for Animal Rights (ISAR) kezdeményezésére 1992 óta ünneplik – hívja fel a figyelmet a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

A Rex Kutyaotthon Alapítvány élenjár a felelős állattartás népszerűsítésében. Három évtizedes tevékenysége során számos szemléletformáló programot szervezett bízva abban, hogy a felnövekvő nemzedék oktatásával hosszú távon javítható hazánkban az állatvédelmi kultúra színvonala.

Bár hisznek az összefogás és a szemléletformálás erejében, ennek eredménye évek, évtizedek elteltével látható csak. Optimizmusuk bizonyítéka, hogy megkezdték az ország első állatvédelmi oktatóközpontjának, a Felelős Állattartás Házának (FÁH) megépítését is.