Best WordPress Hosting
 

Hamarosan fizetni kell azért is, hogy meglátogassuk ezt az európai várost

Kísérleti jelleggel ideiglenesen öt eurós napijegyet kell fizetni hamarosan annak, aki turistaként meg akarja nézni magának Olaszország egyik leglátogatottabb városát.

Mi történik? Velencében április 25-től vezetik be, egyelőre kísérleti a napi 5 eurós belépőjegyet. Luigi Brugnaro polgármester csütörtökön számolt be a nem túl népszerű lépés részleteiről – írta meg a 24.hu.

Mindenkinek fizetnie kell? Igen, minden 14 évnél idősebb látogatónak előre kell foglalnia belépőjegyet egy többnyelvű regisztrációs oldalon, ha reggel fél kilenc és délután négy óra között lép be. A nap többi órájában ingyenes lesz a belépés. A polgármester maga is fizet. „Én sem Velencében lakom, és ha nem munka miatt megyek, hanem a feleségemmel, gyerekeimmel sétálni akarok egyet Velencében, akkor nekem is majd fizetnem kell, és előre” – mondta.

Gőzerővel ráfordult a kormány Tokajra, újabb milliárdokat kapott a pezsgőkirály

Több mint 10 milliárd forintot osztott ki a Magyar Turisztikai Ügynökség alá tartozó Kisfaludy 2030 Zrt. Tokaj fejlesztésére, a megítélt egyedi támogatások jelentős részét Kreinbacher József pezsgőkirály cége és Szabadics Zoltán, a Balatoni Hajózási Zrt. vezetőjének cége kapja.

Tokajból kell prémium turisztikai brandet csinálni

– erről beszélt nemrég Rogán Antal (igaz, azóta a turizmus helyette már Nagy Márton minisztériumához tartozik, a cél azonban láthatóan töretlen), a térség fideszes országgyűlési képviselője, Koncz Zsófia pedig már tavaly nyáron történelmi léptékű fejlesztéseket jelentett be, melyeknek köszönhetően „építészeti kincsek újulnak meg, valóságos ékszerdobozzá varázsolva a várost”. Az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkárának nyilatkozata után az önkormányzat konkrétumokkal is előállt.

Kádár Bálint: Tétlenül nézzük, ahogy Belgrádok és Pozsonyok nőnek fel Budapesthez

A KÉK Bartók Béla úti irodájában beszélgetünk, idén tíz éve költöztek ide. Testközelből nézhették végig azt, ahogy a Bartók Béla út egy ilyen városi autópályából egy Boulevard-rá, kulturális negyeddé alakult.

Sőt, részt is vettünk ebben a folyamatban. Folyamatos kapcsolatban voltunk a Bartók Béla Boulevard egyesülettel, mindegyik önkormányzattal sikerült nagyon jó kapcsolatot kiépíteni, továbbá nemcsak a Műegyetem jó partnerünk itt, hanem több üzlettulajdonos is. Volt olyan, amikor aktívan is felléptünk, például amikor a bicikliút még kérdéses volt, Tarlós István pedig nagyon harcolt azért, hogy megmaradjon a kétszer két sáv. Aztán végül a fizika döntött: a szélesebb, akadálymentes villamosperon és a Szent Gellért tér sarkán lévő járdasziget közé már egyszerűen nem fért be egy ponton a két sáv, ezért bukott meg, de csomó civil meg szakmai érv is elhangozhatott. A mai napig csinálunk Újbudának stratégiai segítő anyagokat és felméréseket arról, hogy a helyi vállalkozások és lakosok mit szeretnének ebben a negyedben, azért is szeretünk itt lenni.

A Bartók-negyedet más kerületek is követendő példaként emlegetik már. Minek köszönhető ez?

Tavaly indult a HUMANITA Interreg projekt

Sok idő, erőfeszítés, előkészület és elkötelezettség eredményeként örömmel jelentjük be, hogy a “HUMANITA – Az ember és a természet közötti kölcsönhatások és a turisztikai tevékenységek hatása a védett területekre” című közép-európai INTERREG projekt hivatalosan 2023. április 1-jén kezdődött, és 2026. március 31-én ér véget.

Ez idő alatt a HUMANITA projekt 11 partnert fog össze Ausztriából, Horvátországból, Magyarországról, Olaszországból és Szlovákiából azzal a céllal, hogy a kiemelt szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező tudósok együttműködjenek a turisztikai tevékenységek természetre gyakorolt hatásának értékelésére szolgáló innovatív megoldások kidolgozásában és tesztelésében, azzal a céllal, hogy segítsék a védett területek kezelőit a természet védelmében.

A projektben két magyar szervezet vesz részt, a CEEweb a Biológiai Sokféleségért, valamint a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.

Megszűnik a Hard Rock a belvárosban

Nem lesz többé Hard Rock Hotel és Rock Shop a belvárosban, új nevet kap.

Mi történt? Március végével megszűnik a Hard Rock Hotel Budapest és Rock Shop – tájékoztatták a Forbes.hu-t. De a hotel tovább üzemel, március 31. után Pullman Budapest néven.  A foglalásokat az új menedzsmentcég, az Accor veszi át.

Kontextus. A 2022-ben megnyílt ötcsillagos luxuhotel volt Közép-Kelet-Európa első Hard Rock Hotele. Nagymező utcai szálloda koncepciója szerint lifestyle hotelként teljes zenei és vizuális élményt nyújtott vendégeinek. Az 1971-ben alapított Hard Rock International 68 országban, közel 250 helyszínen van már jelen, amelybe beletartoznak a Hard Rock Cafék, hotelek, kaszinók és Rock Shopok is.

Jön a nyár, új üzletbe fog Mészáros Lőrinc

A leggazdagabb magyarnak a turizmus és a szállodapiac nem ismeretlen terep, de az utazásszervezés még kimaradt a portfólióból. Eddig.

Mi történt? A leggazdagabb magyar február 20-án 20 millió forintos törzstőkével megalapította a TEAM Travel Kft.-t utazásszervezés főtevékenységgel.

Még soha ennyi pénzt nem költöttünk külföldi utakra, mint tavaly

Rekordot döntöttek a magyarok: 1585 milliárd forintot költöttek külföldi utakra tavaly.

Mi történt? Jelentősen nőtt a magyarok külföldi utazásainak száma és turisztikai költése 2023-ban a KSH frissen közzétett adatai alapján. A magyar turisták tavaly 17 százalékkal többször utaztak és 25 százalékkal több időt töltöttek el külföldön, mint 2022-ben. A számok közelítik, de még nem érik el a 2019-es turisztikai rekordév adatait, bár a tavaly nyári főszezon már kiugró adatokat produkált.

Miben döntöttünk rekordot? A Bank360.hu elemzése szerint csúcsot döntöttünk 2023-ban a külföldön elköltött pénzösszegben, ami jócskán, 47 százalékkal meghaladta a 2022-es rekordot: 1585 milliárd forintot fordítottunk turisztikai és egyéb termékek, illetve szolgáltatások vásárlására. Már a tavalyi első háromnegyed éves költés rekordösszegű volt, 1200 milliárd forint. 

Átláthatatlanul osztják a minősítéseket, Budapesten alig kapnak 4–5 csillagot a magánszálláshelyek

2022 januárjától kezdődött meg a magyarországi szálláshelyek kötelező minősítése, amelyet a Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület (MTMT) végez. 2022 októberében Könnyid Lászlót nevezték ki a szervezet élére. A Szállodaszövetség volt elnöke a Magyar Turisztikai Ügynökségtől igazolt át az MTMT-hez, ahonnan egy év után vissza is tért az MTÜ-höz, méghozzá a vezérigazgatói posztra. Habár Könnyid csak egy évet töltött el az MTMT élén, bizonyos értelemben mégis látványos munkát végzett.

Kovács Tamás / MTI Könnyid László az MTÜ vezérigazgató-helyetteseként 2021. szeptember 20-án.

A 24.hu adatai szerint 2022 októberéig az MTMT négyezer magánszálláshelyet minősített, és ezek 18,8 százaléka kapott 4 vagy 5 csillagos minősítést. A budapesti magánszálláshelyek esetében 870-et értékeltek 2022 tizedik hónapjáig, és ezeknek a 25,17 százaléka kapott 4 vagy 5 csillagot.

Máris itt a brutális vízdíjemelés hatása, ennyivel emelkednek az árak

Januártól jelentős mértékeben emelkedett a vízdíj és a csatornadíj. Van olyan fürdő, ahol a vízdíj két és félszereséére, míg a csatornadíj háromszorosára. A több 10 millió forintos pluszköltséget a jegyárak emelésével tudják csak előteremteni a szolgáltatók.

Mi történt? A január elsejétől megemelt víz- és csatornadíjak akár több tízmilliós pluszköltséget is jelenthetnek a fürdőknek – írja az rtl.hu, amely szerint emiatt akár 10-15 százalékkal is drágulhatnak a jegyek. Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára úgy nyilatkozott a csatornának, hogy bár a legtöbb fürdő saját kúttal rendelkezik, ám a zuhanyzók, vécék és éttermi szolgáltatások, valamint a medencék tisztításakor is a közműhálózatot használják.

Azaz a fürdők brutális drágulással néznek szembe: vannak olyan helyek, ahol a víz díja két és félszeresére, a csatornadíj pedig háromszorosára emelkedett és egyéb alapdíjak is nőttek.

Tiborcz István szerint Magyar Péter a gazdasági életből kikerülve politikai hatalmat akar szerezni

Ahogy korábban, a jelenben sem szeretnék politikai csatározások résztvevője lenni – többek közt ezt reagálta Tiborcz István milliárdos nagyvállalkozó, a miniszterelnök veje a Magyar Hang megkeresésére Magyar Péter hozzá intézett kérdéseire és felvetéseire. Varga Judit exférje sem hagyta szó nélkül Tiborcz szavait.

„Ahogy eddig is, így most is állok az Ön és a sajtó rendelkezésére a gazdasági tevékenységem és társadalmi szerepvállalásommal kapcsolatban. De ahogy korábban, a jelenben sem szeretnék politikai csatározások résztvevője lenni. Vannak olyan emberek, akik a gazdasági életből kikerülve politikai hatalmat akarnak szerezni, és vannak azok, akik a gazdasági életben igyekeznek értéket teremteni az építészeti örökségünk megmentésével és munkahelyek teremtésével. Nem vagyunk egyformák”.

Mit történik? A fenti idézet Tiborcz Istvántól származik, aki ezzel igyekezett visszavágni Magyar Péternek, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter és visszavonult fideszes politikus exférjének, állami vállalatok lemondott vezetőjének. Magyar szombaton, Novák Katalin köztársasági elnök lemondása, valamint volt felesége, Varga Judit visszavonulása után maga is „kicsekkolt” a NER-ből.

Ha a ruhád rendben és beengednek, óriási buliban lesz részed

A fiatalok és a lélekben fiatalok együtt ropják a valcert a Hofburg fényes termeiben, éjjel fél egykor quadrille-t táncolnak, és önfeledten galoppoznak, miközben folyik a kávé és a pezsgő. A Kaffeesiederball, vagyis a Kávémérők bálja 1957 óta a bécsi szezon egyik legjobban várt eseménye. Körbesasszéztuk.

Vajon mit csináltak felmenőink Magyarországon, 1957 februárjának hétvégéin? Van rá egy fogadásom, hogy nem a Monarchia úri értékeit és mindennapi hagyományait ápolták, amikor Bécsben éppen megrendezték az első Kaffeesiederballt, pedig egy generációval korábban még sok hasonló szabadidős tevékenység kötötte össze a császárvárost és Budapestet.

Hozhatta volna úgy is a történelem, hogy nincs éles törés a patinás kávéházi létezés és a pompás palotákban pukedlizés bécsi és pesti ikertornyaiban, de lett. Így bár a kávékultúra többé-kevésbé nálunk is visszaépült, Pest lecsúszott a báli térképről, a műfaj egyedüli közép-európai fellegvára mára Bécs maradt. Ott viszont egyáltalán nem poros tradíció hajnalig perdülni nagyestélyiben. Nagyon is élő és menő mulatság, nagyjából 18-tól 78 éves korig.

Sikersorozat: a világ legjobbjai között szerepeltek fővárosi luxusszállodák

Három budapesti luxusszálloda is a legjobbak között végzett a Forbes Travel Guide globális értékelőrendszere szerint.

Mi történt? A Four Seasons Hotel Gresham Palota Budapest nyolcadik alkalommal nyerte el a Forbes Travel Guide legrangosabb ötcsillagos minősítését. Négy csillagot kapott a Kempinski Hotel és a The Ritz-Carlton. A tavalyihoz hasonlóan ajánlásokat kapott az Anantara New York Palace Budapest Hotel, a Corinthia, valamint az InterContintal.

Kontextus. Anyalapunk, az amerikai Forbes által kiadott globális rendszer, a Forbes Travel Guide a luxusszállodákat, éttermeket és fürdőket minősíti. Most hirdette ki a Star Awards díjazottjait.

Jó hely, csak több luxusmárka kellene ide – ilyennek látja Budapestet a világ egyik legerősebb luxushotelese

Minden dollárodból száz centet én szeretnék – mondja Anthony Capuano arról, hogyan gondolkoznak a Marriottnál. A luxuslánc globális feje most járt először Budapesten, ahol egyebek mellett a nemrég megnyílt Dorotheát, a W-t, a Matild Palace-t, a Ritz-Carltont és persze a Duna-parti Marriottot üzemeltetik. Ötcsillagos hotelekről, versenytársakról, felvásárlásokról, villákról és jachtpiacról is beszélgettünk.

Anthony Capuano 2021 óta vezeti a több mint 20 milliárd dolláros bevételű, csaknem nyolcezer hotelt magában foglaló Marriott Internationalt. Azóta a MAR ticker szárnyal – és a tőzsdei rekordok mellett Budapesten is erőre kapott a nagyvállalat luxusportfóliója.

Forbes.hu: Először jár Budapesten?

A turisták is bicikliznének autózás helyett

Szívesebben választják az e-biciklit a környék bejárásához a turisták, mint a hagyományos kerékpárt, vagy a tömegközlekedést, ha az autó kiváltásáról van szó. Ezt az Északnyugat-Angliában fekvő Lake District (tóvidék) nevű területen végzett felmérés most közzétett eredményei mutatták meg.

Miért fontos ez? A népszerű vidéki turistacélpontok egyik fő problémája, hogy a távolságok, a domborzati viszonyok és az időjárás miatt a látogatók az autózást részesítik előnyben, hagyományos biciklire nem szívesen váltanak, de az e-biciklik terjedése ezt alapvetően változtathatja meg.

E-biciklivel sokkal inkább hajlandóak a turisták közlekedni, mert sokkal könnyebb hosszabb távokat megtenni, még akkor is, ha nem sík a terep.

A turisták is bicikliznének autózás helyett

Szívesebben választják az e-biciklit a környék bejárásához a turisták, mint a hagyományos kerékpárt, vagy a tömegközlekedést, ha az autó kiváltásáról van szó. Ezt az Északnyugat-Angliában fekvő Lake District (tóvidék) nevű területen végzett felmérés most közzétett eredményei mutatták meg.

Miért fontos ez? A népszerű vidéki turistacélpontok egyik fő problémája, hogy a távolságok, a domborzati viszonyok és az időjárás miatt a látogatók az autózást részesítik előnyben, hagyományos biciklire nem szívesen váltanak, de az e-biciklik terjedése ezt alapvetően változtathatja meg.

E-biciklivel sokkal inkább hajlandóak a turisták közlekedni, mert sokkal könnyebb hosszabb távokat megtenni, még akkor is, ha nem sík a terep.

Viszlát, Balaton! – Soha ennyi magyar nem nyaralt Horvátországban, mint tavaly

Több magyar nyaralt Horvátországban, mint a 2019-es rekordévben. A legtöbben a magánszállásokat szeretjük, de a kempinget jóval többen választották, mint tavaly.

A 2019-es rekordévet is több mint tizedével meghaladta Horvátországban tavaly a magyar turisták létszáma és vendégéjszakáinak adata, írja az MTI a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletére hivatkozva. A múlt évben 728 ezer magyar beutazó érkezett Horvátországba, 21 százalékkal több, mint 2022-ben, 13 százalékkal meghaladva az eddigi csúcsnak számító 2019-es adatot is.

Már nem csak nyáron megyünk Horvátországba

Luxuskategóriás turistákat vár a Magyar Turisztikai Ügynökség

Az állami Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója január elsejétől Könnyid László, aki egy hévízi szálloda vezetőjeként jutott fel a csúcsra, igaz, az elmúlt években is együttműködött az MTÜ-vel, illetve tisztségviselő is volt. Feladata most az lesz, hogy minél több külföldit vonzzon Magyarországra, méghozzá főként a luxuskategóriában – írta a Hvg.hu.

A turizmusstratégia megvalósításáért az új vezérigazgató-helyettes, Erdei Bálint lesz a felelős, aki évtizedeken át beutaztatással foglalkozott, és a Magyar Utazási Irodák Szövetségének vezetői pozícióit töltötte be.

Munkájukat januártól a kormányfő legfontosabbá vált minisztere, Nagy Márton és az általa vezetett Nemzetgazdasági Minisztérium felügyeli.

Betiltják a nagy turistacsoportokat Velencében

Azok után, hogy szeptemberben napi látogatói díjat vezettek be Velencében, még tovább szigorítják a turizmus szabályait az olaszországi városban – írja a BBC.

Júniustól betiltják a 25 főnél nagyobb turistacsoportokat, hogy enyhítsék a tömegturizmus okozta nehézségeket, a lakók nyugodtságának érdekében pedig beszüntetik a hangszórók használatát is.

Elisabetta Pesce, a város biztonságáért felelős tisztviselő elmondta, hogy a legújabb szabályozások célja a történelmi központot felkereső, szervezett csoportok irányításának javítása.

Hiába mondják, hogy ne utazz ebbe az országba – egy próbát még megérhet

A szovjet utódállamok, a Közel-Kelet vagy Afrika nem sok ember bakancslistáján szerepel. Pedig ha csak a félelmünk tart vissza, nem biztos, hogy megéri otthon maradni. Ertler Alíz Menni kell! című utazókönyve nemcsak a bemutatott egzotikus helyekkel, hanem a modern kori zarándok személyes élményeivel is lendületet adhat az induláshoz.

Párizst meg lehet látogatni úgy, hogy kihagyjuk az Eiffel-tornyot, mert sokkal izgalmasabb dolgok vannak ott. Ez volt az a mondat, ami azóta a fülemben cseng, hogy Ertler Alíz könyvbemutatója véget ért. A közel 300 oldalas Menni kell! üzenetét ezzel az egy mondattal nem lehet összefoglalni, de a hozzáállást a világ bármely pontjára magunkkal vihetjük. És igen: az izgalmasabb dolgokba a nyomornegyedek is beletartoznak, nem csak Párizsban.

Jugótól Dél-Afrikáig

Ötmilliárdos állami támogatással vág újabb turisztikai gigaprojektbe a magyar pezsgőkirály

Újraépíti és a Lánchíd mellé hozza a Szőke Tiszát, azaz a legnagyobb magyar gőzöst Kreinbacher József. A pezsgőkirály projektjét a Kisfaludy Program révén az állam 5 milliárd forinttal támogatja.

Kreinbacher József újraépíti és a Lánchíd mellé hozza a legnagyobb magyar gőzöst – írta meg a Telex. A lapnak az ötletgazda és tulajdonos vonakodva megerősítette a projekt hírét, de azt is mondta, több szempontból sem szerette volna a IV. Károly projektjét felfedni.

Rogán Antal az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának novemberi meghallgatásán ugyan azt mondta, hogy szállodahajóként és rendezvényközpontként üzemel majd a IV. Károly gőzös, de a Telexnek ezt Kreinbacher József, a beruházás megvalósítója részben cáfolta.