Az Országgyűlés honlapján megjelent egy törvénymódosító javaslat, amiben az szerepel, hogy az egyházi személyeknek nem kellene jelenteniük a gyerekek ellen elkövetett bűncselekményeket, hogyha arról gyónás útján szereztek tudomást. A fideszes Dunai Mónika által beadott javaslatra a Párbeszéd frakcióvezetője, Tordai Bence hívta fel a figyelmet.
Mint a Telex írja, a módosítás szerint a jövőben nem lenne jelzési kötelességük az egyházak vagy vallási egyesületek „vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagjainak” olyan információval kapcsolatban, amire titoktartási kötelezettségük vonatkozik. A május 3-án beadott javaslatot a parlament oldalán lehet elolvasni.
Az indoklás a gyermekvédelmi jelzőrendszer egységesítésével érvel. A szöveg szerint a gyónás során megismert információkat azért vennék ki a jelzési és együttműködési kötelezettség alól, mert „ezen vallási tevékenység végzése kívül esik a közfeladatellátás körén, azzal összefüggésbe nem hozható, szemben más hivatásokhoz fűződő titoktartási kötelezettséggel”. Az indoklás arra is hivatkozik, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény is hasonló felmentést ad az egyházi személyeknek, ha tanúként hallgatják ki őket.