Best WordPress Hosting
 

„Két rossz közül a kevésbé rosszat próbálja támogatni a magyar kormány”

Örülünk annak, hogy van közép-európai jelölt, s még egyszer elmondom, azt gondoljuk, hogy itt lenne az ideje annak, hogy komolyan megvitassuk azt a kérdést, hogy hogyan fordulhat elő az, hogy a NATO-nak még soha nem volt a közép-, illetve kelet-európai térségből kikerülő főtitkára

– nyilatkozta április 3-án Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter Brüsszelben. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkári posztjára ugyanis pályázik Klaus Iohannis, Románia 2014 óta hivatalban lévő köztársasági elnöke is.

A dolog szépséghibája, hogy Iohannis meglepetésszerű bejelentkezése a NATO vezetői tisztségére, majd a magyar és a román kormány támogatásáról való biztosítása azután érkezett, hogy az USA, Nagy-Britannia, Németország és Franciaország vezetésével több mint 20 ország már Mark Rutte jelenlegi holland ügyvezető kormányfő mellett tette le a voksát.

Klaus Iohannis román elnök bejelentkezett a NATO főtitkári posztjára

Klaus Iohannis román elnök bejelentette kedden, hogy megpályázza a NATO főtitkári tisztségét, írja az MTI.

Iohannis azt mondta: a két évtizede NATO-tag Románia nevében, országa teljesítményére és saját tízéves államfői tevékenységének tapasztalataira alapozva pályázza meg a védelmi szövetség főtitkári tisztségét.

Bejelentésében egyebek mellett arra hivatkozott: a gyökeres változásokon átment, kiszámítható és megbízható szövetséges Romániának jogos törekvése, hogy nagyobb szerepet vállaljon az euroatlanti struktúrák vezetésében, és a NATO-t is a szövetség egészének érdekeit szolgáló döntések meghozatalához segíti, ha a kelet-európai térségnek egy „kiegyensúlyozott, erős és befolyásos” képviseletet biztosít.

Olaf Scholz fúrta meg Ursula von der Leyen NATO-főtitkári jelöltségét

Olaf Scholz kancellár akadályozta meg, hogy Ursula von der Leyenből NATO-főtitkár legyen – írta a Welt am Sonntag. A döntés állítólag von der Leyen politikai háttere és Oroszországgal szemben képviselt álláspontja miatt született.

Von der Leyen eddig befutó jelöltnek számított a NATO vezetői posztjára, a jelölését tavaly még Antony Blinken amerikai külügyminiszter is javasolta Joe Biden elnöknek.

Scholz kancellár azonban megtorpedózta a jelöltséget, a Németországi Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU) fűződő kapcsolataira hivatkozva. A Welt am Sonntag forrásai szerint Scholz túl jelentősnek ítélte a főtitkári szerepkört ahhoz, hogy átengedje az ellenzéki CDU egyik tagjának. Ezenkívül aggodalmak merültek fel von der Leyen Oroszországgal szembeni keményvonalas hozzáállása miatt is. Scholz szerint ez potenciálisan akadályozhatja majd a hosszú távú diplomáciai erőfeszítéseket.

Újabb frontot nyithat meg a NATO-Orbán viszonyban, ha Mark Rutte lesz a főtitkár

A szövetségesek nagyon érdekeltek a kiválasztási folyamat befejezésében, valószínűleg ennek a naptári évnek az első negyedévében kerül sor erre. Nem hiszem, hogy titok, magától Ruttétól hallottuk (…), hogy az érdeklődését kifejezte. Ezért ő az a személy, akire a szövetség figyel

– nyilatkozta a Politico Brussels Playbook szerint Julianne Smith amerikai NATO-nagykövet a NATO-miniszterek szerdán kezdődött kétnapos tanácskozása előtt.

Mark Rutte Hollandia leköszönő miniszterelnöke korábban beszélt arról, hogy visszavonulna a politikától és helyette elmenne egy iskolába tanítani, de ezt valószínűleg ő sem gondolta komolyan. Egyre inkább úgy tűnik, hogy erősen ambicionálja, hogy ő legyen a Észak-atlanti Szerződés Szervezetének, azaz a NATO-nak a következő főtitkára. Úgy tudni, ő az „egyetlen jelölt”, akiről már tárgyaltak is a tagállamok NATO-nagykövetei.

NATO-főtitkár: Pár napja beszéltem Orbán Viktorral Svédország tagságáról

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára egy szerdai sajtótájékoztatón közölte, pár napja beszélt a magyar miniszterelnökkel, aki biztosította arról, hogy az Országgyűlés a tavaszi ülésszak kezdete után nem sokkal jóváhagyja Svédország tagságát – írja az Index.

Stoltenberg a NATO oldalán közzétett szöveg szerint úgy fogalmazott:

Néhány nappal ezelőtt beszéltem Orbán Viktor miniszterelnökkel, és világossá tette, hogy határozottan támogatja a svéd szövetségi tagságot. Az is világos, hogy a magyar parlament most nem ülésezik, de február végén újra összeül, és az üzenet az volt, hogy nem sokkal ezután döntést hoznak Svédország csatlakozásának ratifikálásáról. Így arra számítok, hogy Svédország a közeljövőben teljes jogú tag lesz.

Férfi vagy nő, északi vagy keleti, de tudja kezelni Trumpot: ki lesz az új NATO-főtitkár?

Sokak szerint az ukrajnai háború miatt a tagállamok ódzkodnak attól, hogy a balti országokból válasszanak főtitkárt. Az idő pedig sürget, mert a norvég Jens Stoltenberg már a negyedik ciklusát tölti, miközben nincs egyértelmű utódlási protokoll.

The post Férfi vagy nő, északi vagy keleti, de tudja kezelni Trumpot: ki lesz az új NATO-főtitkár? first appeared on 24.hu.

Novák Katalin a NATO-főtitkárral tárgyal a svéd NATO-csatlakozásáról

Novák Katalin jövő héten Brüsszelbe látogat, ahol többek között Alexander De Croo belga miniszterelnökkel, az Európai Parlament elnökével, Roberta Metsolával, valamint találkozik Fülöp belga királlyal is tárgyal majd, ám a legfontosabb találkozója a NATO főtitkárával, Jens Stoltenberggel lesz, írja az Index.

A lap úgy tudja, hogy az orosz–ukrán és az izraeli háború miatt több NATO-tagállam vezetője már türelmetlen Magyarországgal szemben, amiért a Magyar Országgyűlés még mindig nem ratifikálta Svédország NATO-csatlakozását.

Novák Katalin még áprilisban úgy nyilatkozott, hogy „a NATO-nak egységesnek és erősebbnek kell lennie, de a bővítésről szóló kérdéseket meg kell vitatni”, ugyanakkor leszögezte, hogy köztársasági elnökként a személyes véleménye az, hogy ebben a helyzetben több érv szól Svédország NATO-csatlakozása mellett, mint az ellen, és Svédország NATO-csatlakozása mellett áll.