Best WordPress Hosting
 

Durván nő a banki kibercsalások száma – így védekezhet ellenük

Ördögi rafináltsággal, kíméletlenül húzzák le jóhiszemű emberek tömegeinek számlájáról megtakarításaikat az online piactérben garázdálkodó csalók, akik feltehetőleg kiterjedt bűnszervezetekben, elképesztő rutinnal működnek. Leginkább a másik fél naivitására, figyelmetlenségére építenek ezek a bűnözök, és bár számtalan trükk van forgalomban és nincs egyetlen recept a megelőzésre, leginkább mégis rajtunk múlik, hogy ki tudjuk-e védeni a bankszámlánkat, bankkártyánkat célzó támadásokat.

Svábhegy, Andrássy út, Vár: így játszották át a Tiborcz-körnek az állam volt csúcsingatlanjait

Az állam úgy adta el az elmúlt években a Svábhegy maradékát, az Andrássy út egyik legnagyobb palotáját és a magyar műemlékvédelem jelképét, hogy ezeket most részben maga veszi vissza (vagy fejleszti), de persze nem a „köz”, hanem a Tiborcz-kör javára – szúrta ki a Válasz Online. A magánosítási folyamat konkrét győztese a miniszterelnök vejével összeépült Central European Ingatlanalap – a közbeiktatott kulcsfigura pedig Jellinek Dániel volt. Mellékszereplők: Garancsi István, Balásy Gyula és Tasnádi László. Perverz privatizáció á la Orbán-kormány, legújabb fejezet.

Liszt Ferenc forog a sírjában – a kormány beintett a Zeneakadémiának

Alig oszlott el az Operaház abszurd vezetőválasztása után a puskapor, tegnap eldördült a legújabb kultúrbotrány startpisztolya: a Zeneakadémia rektorválasztása ráadásul sokkal fontosabb a magyar zene jövőjének szempontjából. A tegnap megjelent pályázati kiírás viszont nemhogy köszönőviszonyban nincs az egyetem vezetése által javasolttal, de a rögtön ki is zárja a szenátus jelöltjét a versenyből. Így jár, aki nem adja be a derekát és nem megy alapítványi fenntartásba. Háttér.

Megtudtuk: Nagy Márton balatoni üdülők és a Stefánia-palota eladását tervezgeti!

Különleges dokumentum került a Válasz Online birtokába: a nyilvánosság kizárásával készült munkaanyag tanúsága szerint a Nagy Márton vezette Gazdaságfejlesztési Minisztérium 74 darab értékes állami ingatlan, döntően tóparti üdülők eladására készül. A nem nyilvános anyagból kiderül: a tárca tavaly egyszer már felmérte az eladható ingatlanvagyont, de akkor a vagyonkezelők ezeket az ingatlanokat szerették volna megőrizni, mivel a többségük használatban van. A listában gyermeküdülőket, egyetemi és rendőrségi üdülőket, sporttelepeket is találtunk, de még a honvédség Stefánia úti kulturális központja is áldozatul eshet a nagy kiárusításnak.

A Rétvári-kör 8,7 milliárdot hasított ki az államból – itt a KDNP–ciszterci-sztori folytatása

Ha a Vatikán nem kezdett volna vizsgálódni a zirci apátságnál, talán soha nem derül ki, mennyire összeépült a ciszterci vezetés Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes holdudvarával. Nem állítjuk, hogy a szerzetesi hátterű Familiare Társadalomszervező Központ volt a KDNP-s politikus „zsebe”, azt viszont igen, hogy az egyházi entitást nagyon is evilági célokra használták. A „cég” szerves része lett annak az alapítványi-egyesületi hálózatnak, amely az elmúlt években legalább 8,7 milliárd forintnyi pénzt/vagyonelemet – például hét értékes ingatlant – húzott le az államról. Tényfeltárásunk második része.

Megtudtuk, miért sújtott le a Vatikán a magyar ciszterci vezetésre – a Rétvári-körig érnek a szálak

Néhány hete az egyházi sajtóban megjelent egy laikusok számára értelmezhetetlen közlemény arról, hogy történt valami a – neves budai, pécsi, székesfehérvári és egri gimnáziumokat fenntartó, sörfőzdés és szállodai vállalkozásokban is érdekelt – Zirci Ciszterci Apátságnál. Pedig ez a valami nem akármi. Maga a Szentszék avatkozott be, ráadásul nem fű alatt, hanem felső, „minisztériumi” szinten. Róma konkrétan azt várja, hogy nemzetközileg jegyzett könyvvizsgáló cég világítsa át az apátság pénzügyeit – a belső nyomozás idejére felfüggesztették, sőt Amerikába „száműzték” az eddigi elöljárót. Lapunk tucatnyi egyházi és civil szereplővel folytatott háttérbeszélgetést, hogy legyen válasz a „miértre” és „hogyan továbbra”. Az biztos, hogy a Vatikán az egyes ciszterci intézményekben dolgozó világiak panaszai nyomán lépett akcióba – és a vizsgálat mérföldkő lehet az állam és az egyház széjjelebb választása ügyében is. Hiszen az elmúlt években a Rétvári Bence KDNP-s belügyminiszter-helyettes körüli alapítványi (értsd: káder- és vezetőképző) hálózatot lényegében rádrótozták az apátsági központra.

Megtudtuk: Gazprom-szövetséges horvátok manipulálták a magyar gázpiacot a háború előestéjén

Félmilliárd forint büntetést szabott ki szerdán az energetikai hivatal a PPD nevű vállalatra, amiért egy tavalyi aukción 360 százalékkal felverte az Ausztria felől importált gáz szállítási díját, de egy köbcenti gázt sem hozott be végül. A horvát cég a Gazprom fontos régiós szövetségese. Exkluzív háttér.

Teljes kudarc: a szívhangrendelet után még nőtt is az abortuszok száma

Az abortuszt a magzati életjelek megtekintéséhez kötő úgynevezett szívhangrendelet szeptemberi elfogadását követően nem csökkent az elvetetett magzatok száma Magyarországon. Ellenkezőleg. 2022 második felében olyan történt, ami tíz éve nem fordult elő: négy egymást követő hónapban emelkedett a terhességmegszakítások száma, hat megyében pedig a növekedés a 15 százalékot is elérte vagy meghaladta. A Válasz Online a KSH országos és az egészségbiztosító kórházi adatait elemezve arra jutott, mindez nem a szívhangrendelet miatt történt, annak nem mutatható ki lényegi hatása. A megélhetési válság miatt nehéz helyzetbe kerülő párok vetethették el a magzataikat, így fordult elő, hogy jó egy évtized után először 2022-ben nem csökkent az ezer nőre jutó abortuszok száma. A száz élveszületésre eső pedig még emelkedett is.

Királyi bakancsok – magyar suszter készítette a brit koronázási ajándékként átadott lábbeliket

Statikusnak szánták, suszter lett belőle. És milyen szerencse, hogy így történt, mert Mosonyi Panni túrabakancsai ma a világ legjobb lábbelijeivel is felveszik a versenyt. A budai hegyektől a Mount Everestig, akárhol. A szétvert magyar cipőgyártástól a brit királyi pár titkos lábméretén át a hegyek hívásáig sok mindenről beszélgettünk vele a műhelyben, ahol az országunk nevében átadott koronázási ajándékok, a két pár személyre szóló Mauna bakancs elkészült. Folytatjuk sorozatunkat, amelyben olyan magyarokat mutatunk be, akiknél a siker nem kapcsolatok, hanem ötlet és munka eredménye. Portré.

Itt a Lázár-terv: már nyáron ingyen vihető bármelyik állami kastély

Megjelent az Építési és Közlekedési Minisztérium oldalán annak a törvénynek a tervezete, amely lehetővé teszi az állami kastélyvagyon szétosztogatását. A jogszabályból kikerült az a melléklet, amely nevesítette a felújított kastélyokat, de ez csak annyit jelent, hogy ingyenesen magánkézbe vagy tartós vagyonkezelésbe adható bármelyik műemlék, amely Lázár tárcája alá tartozik.

Matolcsy megtámadta a kormányt – ez lett a „büntetése”

Az elmúlt években kiderült, mit érdemel az a „bűnös”, aki önálló hatalmi tényező próbál maradni Orbán Viktor mellett (Simicska Lajos), engedély nélkül terjeszkedik túl a neki rendelt gazdasági szerepkörön (Spéder Zoltán), illetve nem megfelelően viselkedik a legfőbb NER-família részeként (Homlok Zsolt). Mivel Matolcsy György az elmúlt hónapokban már nemcsak a kormányzati politikát, hanem a miniszterelnök személyét is bírálta, sőt alkalmassági kérdéseket vetett fel, adná magát, hogy beinduljon ellene a „büntetőgépezet”. Nem indult be. A Matolcsy család udvartartása továbbra is tíz- és százmilliárdok felett rendelkezik, masszívan összeépült Mészáros Lőrinccel az új szuperbank (MBH) tulajdonosi oldalán, üzlettársi kapcsolatban áll a hatalmi elit több más tagjaival, és nem látszik, hogy bárki felül akarná írni ezt a status quót.

Így lesz lakópark az erdőből – nagyberuházás készül a város egyik legértékesebb telkén a Normafánál

Hetvennyolc lakást tartalmazó, három nagy tömbből álló lakóparkot építenének fel az egykori KISZ-óvoda telkére a Normafánál. A nemzeti parki terület a szomszédos csillebérci úttörőtáborhoz hasonló módon került ki a köztulajdonból a rendszerváltáskor, vélhetően jogtalanul – vette észre a Válasz Online. Visszaszerzéséről azonban az állam a 2000-es években megfeledkezett, és a kerület apró lépésekkel mindig úgy módosította az építési szabályokat, hogy a telek egyre közelebb kerüljön ahhoz, hogy lakópark épülhessen rajta. Tanulságos történet arról, hogyan fogy el a budai hegyek zöldje még a legértékesebb természeti területeken is.

Véres üzlet – kiebrudalják a magánlaborokat a közkórházakból

A kormány novemberben kirakja az állami kórházak laboratóriumainak működtetésére szerződött magáncégeket a közintézményekből. Az összes kórházi labor átalakul, mert ősztől egy állami megalabor vizsgálja majd meg a mintákat, a tervezet készítőinek szándéka szerint eltanulva a magáncégek módszereit. Az Orbán-kormány eddigi legkockázatosabb terve során a laborgépek nagy részét is lecserélnék, az összes laboros munkáltatója megváltozna. Az egésztől a költségek 20-30 százalékos lefaragását várják. Szerintünk elszámolják magukat. Közben biztosítottak ezrei menekülnek a fizetős laborokba. De miért? Mert az Orbán-kormány 13 éve a Gyurcsány-módszert alkalmazza.

Szokatlan kiszólás: L. Simon László is súlyos hibának nevezte a kastélybezárásokat

Kitart az állami kastélyok kiszervezésének ötlete mellett Lázár János, bár a korábban lapunk által nyilvánosságra hozott tervezet néhány ponton finomodni látszik. Mintegy „az állam rossz gazda” tétel igazolásaként az edelényi és a péceli kastélyt már be is zárták, amit az Edelényre ellátogató L. Simon László a kastélyprogramot egykor elindító államtitkárként szégyenletesnek nevezett. A kastélyokat kezelő szervezetet megkérdeztük, mennyit spóroltak az elbocsátásokkal, és tervezik-e újabb helyszínek bezárását. Öröm az ürömben, hogy legalább válaszoltak.

83 százalékos túlélés! – a magyar gyerekrák-sikersztori és ami mögötte van

Emlékeznek a kis Zentére, az SMA nevű genetikai eredetű betegségben szenvedő kisfiúra, aki a világ akkori legdrágább gyógyszerét kapta meg, és nemcsak életben maradt, de ma már óvodás, szépen úszik és megtanult járni is? Génterápián alapuló gyógyszert engedélyeztek öt évvel ezelőtt leukémiás gyerekek számára is. Az új szer rendkívül drága, főleg akkor, ha csak külföldön tudják beadni. Viszont a hagyományos módszerrel menthetetlen gyerekek egy részét meg lehet gyógyítani vele, így küzdve feljebb a kis betegek jelenlegi 83 százalékos túlélési arányát. Rákbetegségnél 83 százalékos ötéves túlélés? Igen, itt tart most a magyar gyermekonkológia. Nem csoda, hogy a betegek díjat szavaztak meg az orvosuknak. Sikertörténet következik a Szent-Györgyi Albert Orvosi-díjas Kriván Gergelytől, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat vezetőjétől. És segítőjétől, Sedlák Gabrielláról, az Év Családbarát Kórházi Innovációja címet elnyerő Démétér Ház programigazgatójától.

Tényleg semmi nem elég: Nagy Márton megdöntötte a Tiborcz-pénzelés világrekordját!

A baráti magántőkealapok felhizlalása után itt az új, ingatlanalapos NER-trükk! Egy hónap elég volt arra, hogy a kormány határozatot hozzon az úgynevezett Baross Gábor Tőkeprogramról, kidolgoztassa a részletes feltételeit Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterrel, majd lebonyolítsák a pályázatot és megnevezzék a győztes ingatlanalapokat. A példátlan tempójú pénzszórás bő 150 milliárd forintnyi „ingyenkölcsön” kihelyezését jelenti, melyből közel 60 milliárdot a miniszterelnök vejéhez szorosan kapcsolódó két alapkezelő vitt el – vette észre a Válasz Online. Korábban az ugyanehhez a körhöz tartozó magántőkealap-hálózatba is belepumpáltak legalább 75 milliárdnyi tőkét, vagyis már 135 milliárdon áll a számláló. Miközben Tiborcz István az elmúlt években kétszer fogadta meg nyilvánosan, hogy eltávolítja magát az állami forrásoktól.

Világsiker magyar találékonyságból – Kürti Sándor sorvezetőt írt a mai vállalkozóknak

Olyan erők működnek, hogy tudás nélkül is a csúcsra lehet érni, és ez nem kedvez a vállalkozói kultúrának – mondja a Válasz Online-nak Kürti Sándor, az adatmentési technológiában világszinten úttörő Kürt Zrt. társalapítója. A 76 éves, pár éve visszavonult cégvezető a késői Kádár-korban lett „startupper” testvérével, Jánossal, most pedig könyvet írt arról, hogyan kell csapatot építeni és miért érdemes visszaadni a sikerből a közösségnek. Folytatjuk sorozatunkat, amelyben olyan magyarokat mutatunk be, akiknél a siker nem kapcsolatok, hanem ötlet és munka eredménye.

Elrohadtak Tyukod elhíresült kilátói – utánamentünk, mi maradt az elmúlt évek leghírhedtebb uniós pénzköltéseiből

Az egész ország a lomb nélküli nyírmártonfalvai lombkorona-ösvényen röhög vagy szörnyülködik, miközben a község polgármestere bizonygatja, hogy minden a legnagyobb rendben van a projekttel. Hat évvel ezelőtt a tizenegy kilátójáról elhíresült Tyukod volt hasonló iskolapéldája az értelmetlen uniós pénzköltéseknek, ezért elugrottunk a keleti határszélre, hogy megnézzük, mi történt azóta. Nos, több helyen már csak a tornyok hűlt helyét találtuk. Az egykori botrányok helyszínei közül az akkoriban kerékpáros kalandparkot építő Hatvant és az élményparkos Sárazsadányt is felkerestük. A látottak alapján merjük állítani: Nyírmártonfalva lombkorona-ösvénye soha nem fog értelmet nyerni, bármit ígérjenek is.

Polgárság, tanárok, nyugati kapcsolatok: e három nélkül nincs magyar foci – 120 éves az első gól

Megjelent kollégánk, Borbás Barna Első gól című életrajzi könyve dédapjáról, a labdarúgó-ügyvéd Borbás Gáspárról! „Az első negyedóra után a prágai kapu hálójában a labda fennakadt. Károly Jenő rúgta bal felé, s a résen álló Borbás menthetetlenül rendeltetési helyére juttatta” – a Sport-Világ 1903 áprilisában ezekkel a míves szavakkal örökítette meg a magyar labdarúgó-válogatott első gólját. A történelmi találat megszerzőjét piarista tornatanára mutatta be a hazai futball egyik atyamesterének, Stobbe Ferencnek, aki kávéházról kávéházra járva magyarázta az általa lefordított angol szabályokat az érdeklődőknek. Nyugatról hazatérő diákok, hazánkba telepedő angolok, sportért elkötelezett pesti polihisztorok – a magyar futball őstörténete minden ízében a magyar polgárság és a nyugati hatások története.

Nincs kegyelem, a NER-nagyhal megeszi a kicsit: a Mészáros-körhöz került a Valton

Újabb „Lajos-ügy” a Fideszben? Egy Mészáros Lőrinc ügyvédi csapata által kezelt magántőkealaphoz került a Fidesz és az állam gigarendezvényeit biztosító Valton-Sec Zrt. meghatározó többsége – tudta meg a Válasz Online. Az üzlet nem csak azért pikáns, mert a Gyurcsány-éra egyik vagyonmenedzserének közreműködésével jött létre. Hanem azért is, mert az eddigi főtulajdonos Varga Lajosnak alig maradt néhány részvénye a cégcsoportban, sőt az eddig a portfóliójába tartozó luxusjármű-bérbeadó, ingatlan- és vendéglátóipari érdekeltségeket ugyancsak átadta az „újaknak”. Pedig ő és a miniszterelnök vejének bizalmi emberei együtt vitték például az állam szinte kizárólagos cateringpartnerét, a Puskás Arénát is kiszolgáló RaMpART Gasztronómia Kft.-t. Mostantól tehát erre az óriásvállalatra sem illik a Tiborcz–Varga-billog, helyette a Tiborcz- és a Mészáros-kör közös befolyását kell hangsúlyoznunk. És általában is e két vezetéknév körül kezd koncentrálódni a teljes NER-felépítmény.