Menczer Tamás szerint a Néppárt egy baloldali, háborúpárti párt és alig várja, hogy kizárják a „békepárti” KDNP-s képviselőket a pártcsaládból, Hölvényi Györgyöt és Juhász Hajnalkát. A Fidesz kommunikációs vezetőjét az ATV-ben arról is megkérdezték, hogy miért nincs pozitív üzenetük a mostani kampányban. A fideszes politikus az ukrajnai háborút hozta fel példaként:
A probléma az az, hogy azóta napról napra helyezett súlyosabb lett. A francia elnök az atomfegyverekről, az atombombákról most már olyan természetességgel beszél, mint hogyha azt mondanánk, hogy igyunk meg egy kávét, vagy egy pohár vizet. Ha katonákat akarnak küldeni, ez egészen nyilvánvaló. Általános sorozásról beszélnek már európai dimenzióban. A NATO-főtitkár kiadta a jelszót, minden fegyvert Ukrajnába, akkor is, ha az összes NATO szabályt megszegjük. Tehát a helyzet napról napra súlyosabb. Hát persze, hogy erről beszélünk. Ilyen háborús helyzet van és egy ilyen helyzetben a béke nagyon pozitív üzenet, a legpozitívabb üzenet.
A műsorban szóba került, hogy Borkai Zsoltot is Gyurcsány Ferenc irányítja-e? „Borkai Zsolttal kapcsolatban mindent el tudok képzeni” – jelentette ki a politikus, aki hozzátette: korábbi párttársával kapcsolatban sok mindenben tévedtek. „Én Borkai Zsolt helyében valószínűleg úgy szégyellném magam, hogy a lakásból az életemben többet ki nem jönnék, nemhogy politikai pályára akarnék lépni, de mindenkinek más a gyerekszobája”.