Best WordPress Hosting
 

Megint elkezdtek nőni az élelmiszerárak, mit lépnek a boltláncok?

Tavaly a növényi olajok még az élelmiszerárstop ellenére is Magyarországon drágultak a legjobban az Európai Unióban. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint az étolaj 13 százalékkal lett olcsóbb, mint tavaly.

Számításaik alapján az átlagbér tavaly szeptember óta lépést tart az inflációval, és a nyugdíjak is többet érnek a boltokban – olvasható az Index.hu szemléjében.

A világpiacon hónapokig tartó csökkenés után nőni kezdtek az élelmiszerárak. A madárinfluenza-járványok hatására a baromfihús jelentősen drágult.

Kivonul a SPAR Magyarországról? Válaszolt a cégvezető

„Ezt nem én döntöm el, hanem a tulajdonos, de amennyire beszélgetek vele, nem” – válaszolta Heiszler Gabriella, SPAR elnök-ügyvezető igazgatója a portál azon kérdésére, hogy tervezi a kivonulást az országból. Azok után kérdezték a cégvezért, hogy az elmúlt időszakban elmérgesedett az osztrák vállalat és a kormány viszonya, miután a Hans Reisch SPAR-vezér március közepén egy interjúban kvázi államosítással vádolta meg a magyar kormányt, továbbá bepanaszolta az Európai Bizottságnál a kiskereskedelmi különadó miatt.

Heiszler Gabriella elárulta, tavaly is veszteséges volt a SPAR, nagyságrendileg ugyanakkora mértékben, mint az azt megelőző évben, de ennek pontos mértékéről nem kívánt még részleteket közölni. Azt viszont elmondta, hogy tavaly 8 százalékkal csökkent a teljes piac forgalma, a SPAR forgalmának visszaesése ennek a fele lehetett.

Elismerte, hogy ez egy feszült beszélgetést folytatott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel, amit megnyugtatóan sikerült lezárni. A kiskereskedelmi különadó kapcsán abban bíznak, hogy elnyerik az igazukat, ugyanakkor ez egy több éves procedúra, mire lezárulhat. A kormány perre készül a cég ellen, erről viszont nem kaptak még semmilyen hivatalos értesítést.

Minden dolgozójának üzent a Spar a kormány hadüzenete után

Forrnak az indulatok, miután a Spar osztrák anyavállalatának vezérigazgatója, Hans K. Reisch éles kritikát fogalmazott meg a magyar kormány gazdaságpolitikájával, különösen a különadókkal és egyéb, szerintük versenykorlátozó intézkedésekkel kapcsolatban. Elsőként a Nemzetgazdasági Minisztérium, majd később Lázár János építésügyi miniszter is erős üzenetet küldött az élelmiszerláncnak, nemrég pedig azt is megszellőztették, hogy a magyar kormány rágalmazás miatt bíróság elé citálná a boltláncot.

A Spar az ország ötödik legnagyobb munkaadója, közel 14 ezer dolgozóját és családtagjaikat is joggal foglalkoztahatja, vajon mi vár rájuk a jövőben, ha elmérgesedik a kormány és a munkadójuk közti viszony.

A portál változtatás nélkül közölte a SPAR Igazgatótanácsa (Hans K. Reisch, Paul Klotz, Markus Kaser, Marcus Wild) által jegyzett, az üzletlánc munkavállalói részére küldött levelét. Ebből egyebek közt kiderül, hogy

Elege lett a Sparnak: megtámadják a magyar kormány lépését Brüsszelben

A Spar az Európai Bizottsághoz fordult, mert diszkriminatívnak és számos – többek között az áruk szabad mozgására vonatkozó – uniós jogszabályt sértőnek tartja a Magyarországon a kiskereskedelmi láncokra 2022 májusában kivetett különadót – idézi a portál a Financial Times híre nyomán.

A kormány akkori kommunikációja szerint a rezsicsökkentés és a haderőfejlesztés finanszírozása érdekében meghozott szabályok szerint a 100 milliárd forintot meghaladó bevételnél az addig 2,7 százalékos elvonást 4,1 százalékra emelték, a 30–100 milliárd forintos sávra pedig 1 százalékos adót vetettek ki, szemben a korábbi 0,4 százalékossal.

A Spar EB-hez benyújtott panasza szerint a kormány beavatkozása körülbelül 90 millió euróval növelte a költségeiket, és tavaly közel 50 millió eurós veszteséget okozott. A Spar kifogásolja azt is, hogy a magyar kormány árstopot vezetett be egy sor élelmiszerre.

Gond van a Lidl játékával, visszahívást rendelt el a lánc

A visszahívás oka, hogy a készletben található „Építőkocka színes golyókkal“ elem sárga kupakja kedvezőtlen körülmények között leválhat. A sárga műanyag kupak és a kieső golyók a kisgyermekek és csecsemők számára fulladásveszélyt jelenthetnek. Ezért az OWIM GmbH & Co. KG arra kéri a vásárlókat, hogy ne használják tovább a terméket.

A fent nevezett termék a Lidl Magyarország üzleteiben 2023.08.24-től volt forgalomban.

A diszkontlánc arra kéri vásárlóit, amennyiben a fenti típusú terméket megvásárolták, a továbbiakban ne használják, szíveskedjenek azt bármely Lidl-üzletbe visszavinni. A vételárat – a vásárlást igazoló nyugta nélkül is – visszatérítik.

A BestByte december 24-ei vásárlói közvetlenül a dolgozókat támogatják

A BestByte Kft-ről

A BestByte Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő és biztos alapokon álló műszaki üzletlánca, mely országszerte 20 üzletben (BestByte, Office Depot és Ventaris) és webshopjában széles termékkínálattal, folyamatos promóciókkal és szolgáltatások teljes spektrumával várja vásárlóit.

A 2023. december 24-i nyitvatartásról

Újabb 110 üzlet lesz zárva december 24-én

A Deichmann is csatlakozik azokhoz az üzletláncokhoz, amelyek december 24-én zárva tartanak.

A Deichmann is csatlakozik azon üzletláncokhoz, amelyek december 24-én zárva tartanak – tudatták a Forbes.hu-nak is megküldött közleményükben. Döntésüket azzal indokolják, hogy dolgozóik révén így mintegy 900 család örülhet.

A vállalat honlapja szerint Magyarországon 110 üzletet működtet, így ezek mindegyike zárva tart majd Szenteste napján.

Magyarország miatt panaszkodik a Tesco vezére, elárulta, mit tervez a lánc

Régi vágya a magyar kormánynak, hogy levadássza az egyik nagy áruházmultit. A különböző boltláncok közül az elmúlt években felmerült lehetséges célpontként a Tesco, de a brit boltlánc rendre azt közölte, hogy hosszú távon tervez a magyar piacon.

A Tesco vezérigazgatója, Ken Murphy most külön kiemelte a magyar leánycég rossz teljesítményét, a cég féléves üzleti adatait értékelő sajtótájékoztatón:

Magyarország jóval nagyobb kihívást támaszt a Tescóval szemben, mint korábban, vagy mint a szlovák vagy a cseh piac. 

Tarol az árfigyelő rendszer, új funkciókat fejleszt a hatóság

“Az első hét tapasztalatai azt mutatják, hogy a magyar vásárlók használják az árfigyelőt. Az első héten közel négyszázezer egyedi felhasználó ment fel az árfigyelő.gvh.hu oldalra, az összes letöltések, keresések, különböző interakciók száma elérte a 25 milliót” – mondta az InfoRádióban Horváth Bálint.

A GVH kommunikációs vezetője kifejtette: hat nagy kereskedelmi lánc szolgáltat adatokat a rendszerbe, és naponta frissítik az egyes termékek árait, és láthatóan intenzíven reagálnak egymásra. Már az első napokban több termékcsoportban – például a tojás, a kenyér vagy a sertéshús esetében – különböző akciókat hajtottak végre, az egyik kiskereskedelmi lánc pedig

kifejezetten az árfigyelő megjelenésével összehangolva csökkentette mintegy száz terméke árát.

Bevásárlói rohamra figyelmeztetnek az árstop kivezetése után

Augusztus 1. után az eddig árstopos termékeket is be kell vonni a kötelezően akciózott áruk körébe. Ez annyit jelent, hogy a kiskereskedőknek 15 százalékkal a beszerzési ár alatt kell kínálniuk az árucikkeket. Ez elég széles játékteret ad nekik, hiszen beszállítótól függően több áron is megvehetik ugyanazt a terméket. Annyi biztos, hogy jócskán megugranak majd az árak – még ha nem is annyira, mintha nem lenne az akció. Ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy a kereskedők olcsóbban adják majd a korábban megemelt árú termékeket.

Valószínűleg napok kérdése és kitör az újabb felvásárlási láz.

– értékelnek a lap riportjában.