Izrael rövid tájékoztatást küldött régiós szövetségeseinek, melyben megígérte, hogy olyan válaszcsapást terveznek Irán hétvégi támadásáért, amely nem sodorja veszélybe a régió stabilitását és a baráti országok területét – írja a Reuters.
Nap: 2024. április 16.
Havas Henrik korrupt politikusok leleplezését ígéri Gattyán médiacégének új vezetőjeként
A tévés-újságíró – aki 6 napig volt a Horn-kormány szóvivője is – a korábban a politikába is belekóstolt milliárdos Gattyán György médiacégének lett a vezetője. A médiacsoportnál már a mesterséges intelligencia ír cikkeket, de azért a hagyományos újságírásra is építene Havas.
Hatalmas tengeri emlőst mosott partra a tenger
Hatalmas delfint mosott partra a tenger vasárnap Texasban – írja a Chron. Egy helyi lakos egy fényképet is megosztott róla a Facebookon.
A bejegyzés szerint az állat körülbelül 2,5 méter hosszú lehetett, teteme pedig már felpuffadt és félő, hogy akár fel is robbanhat.
Olykor előfordul, hogy az elpusztult vízi emlősök testei szétpukkadnak, mivel haláluk után különböző gázok kezdenek el felgyülemleni a szervezetükben.
Ingyen kecskét osztanak egy olasz szigeten
A mai nap startol el a DiscoverEU új fordulója – így utazhatod be az Uniót ingyen
A program keretében ingyen vonatozhatod be Európát, nem érdemes lecsúszni a határidőről. Mutatjuk, hogy hogyan tudsz jelentkezni!
Mi történt? Azok a fiatal felnőttek, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket, és szeretnék bejárni Európát, kedd déltől két hétig újra regisztrálhatnak az ingyenes, Európa 32 országába érvényes Interrail vonatbérletre – tájékoztatta a MÁV-START az MTI-t.
Ki pályázhat? A közlemény kifejti: az Európai Unió fenntartható utazás előmozdítását célzó DiscoverEU nevű programja keretében április 16. és 30. között a 2005. július 1. és 2006. június 30. között született, az unióban vagy az Erasmus+ programhoz társult nem uniós országok valamelyikében élő fiatalok ismét pályázhatnak a 35 ezer ingyenes vasúti bérlet egyikére.
Folytatódik a toborzás Zalában
Folytatódik a toborzás Zalában
Idén 124-gyel több önkormányzattól szedne be szolidaritási hozzájárulást a kormány
2023-ban összesen 724 települési önkormányzatnak kellett összesen 237 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást fizetnie. Idén 848 önkormányzattól szednék be a hozzájárulást, amiből összesen 310,6 milliárd forint bevételre számítanak – írja a Népszava a Pénzügyminisztérium válasza alapján. A minisztériumhoz Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester fordult közérdekű adatigényléssel.
A cikk szerint a Pénzügyminisztérium reakciójából az is kiderült, hogy már nem is tagadják, hogy az önkormányzatoktól beszedett szolidaritási hozzájárulást nem osztják vissza közvetlenül a szegény településeknek, hanem egyszerűen beöntik a az állami költségvetésbe, igaz, annak legalább az önkormányzati bugyrába.
A Pénzügyminisztérium indoklása szerint a „szolidaritási hozzájárulással a kiemelkedően kedvező anyagi helyzetben lévő önkormányzatok támogatják a kedvezőtlenebb anyagi helyzetben lévőket”. Azt, hogy mely önkormányzat számít „kiemelkedően tehetősnek” a kormány dönti el, az adó mértékét az egy lakosra jutó adóerő-képesség alapján határozzák meg, amit az éves központi költségvetésről szóló törvényben rögzítenek. Az összeg azért emelkedik – magyarázta a PM – mert „az érintett települések adóbevétele nagyobb mértékben növekedett”. A Népszava cikke szerint az önkormányzatok egyenlege 2020 óta harmadszor kerül idén mínuszba. A szektor hiánya 108 milliárd forintra rúg az Eurostatnak megküldött hiányjelentés (EDP) szerint.
Mitől lesz egy híd biztonságos és mi a szerepe ebben a szenzoroknak?
A hidak partokat és olykor kontinenseket kötnek össze, használja őket gyalogos, autós, de a vasút is. Hosszú évszázadok óta velünk vannak, fontos kereskedelmi és gazdasági szerepük van, ezért létfontosságú, hogy szerkezetük minél tovább ép és biztonságos maradjon. Legújabb podcastunkban azt járjuk körbe, hogy mit tehet a modern technológia annak érdekében, hogy ezek a lenyűgöző építmények minél tovább biztonságosak legyenek.
Ezek az inspiráló előadások várnak a HVG Állásbörzén
Jön Baráth András az ismert karrier-tanácsadó, aki a nyerő álláskeresési technikákról oszt meg titkokat. Két, a médiából is ismert színésznő – Szabó Zsófi és Nyári Dia – az anyaság és a munka összehangolásáról beszél. Lesz Z generációs startup sikersztori és rengeteg működő technika, hogyan lehet a lelkünket edzeni, önbizalmunkat növelni. Április 17-18-án a HVG Állásbörzén inspiráló előadások, beszélgetések sora várja az álláskeresőket. Most ezekből egy kis előzetes.
Magyar Nemzet: Orbán Viktor kérésére magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget Magyarországon
Ez alapvetően intenzívebb titkosszolgálati információcserét, szigorúbb védelmet jelent a kiemelt létesítményeknek és állami vezetőknek, illetve megerősített rendőri jelenlétet a közterületeken.
Sikerült az élénkítés, kilőtt a kínai gazdaság
A vártnál jobban alakult Kína első negyedéves GDP-növekedése, éves alapon 5,3%-kal bővült a világ második legnagyobb gazdasága. A növekedés fő húzóerejét épp a hűteni kívánt beruházási aktivitás adta. Eközben a kiskereskedelmi forgalom és az ipari termelés gyengébben teljesített, ami azt jelenti, hogy a belső fogyasztás és az export egyelőre nem vette át a növekedési motor szerepét.
Amerikai védelmi miniszter: az Egyesült Államok nem kívánja fokozni a helyzet kiéleződését
Az Egyesült Államok támogatásáról biztosította Izraelt az iráni drón- és rakétatámadás után az amerikai védelmi miniszter, de egyúttal felhívta a figyelmet a Közel-Kelet stabilitásának fontosságára, illetve arra is, hogy elejét kell venni a konfliktus továbbterjedésének, írja az MTI.
Lloyd Austin hétfőn több közel-keleti és európai partnerével folytatott telefonbeszélgetést, köztük Joáv Galant izraeli és Boris Pistorius német védelmi miniszterrel, valamint a bahreini és a katari kormányzat tagjaival.
A tárca közleménye szerint az Egyesült Államok nem kívánja fokozni a helyzet kiéleződését a térségben, de továbbra is kiáll Izrael és a régióban tartózkodó amerikaiak megvédelmezése mellett.
Klujber Katrin: Hihetetlen volt, hogy megcsináltuk és kijutottunk
Klujber Katrin szerint a magyar női kézilabda-válogatott játékosai egyszer sem csüggedtek a debreceni olimpiai selejtező során, ezért voltak képesek tornagyőztesként kvótát szerezni.
A Ferencváros jobbátlövője hétfőn az M4 Sport Kézilabda magazinjában elmondta: még bennük is elég sok kérdőjel van a remek teljesítményük és eredményeik kapcsán, mert az elmúlt időszak elég nagy hullámvasút volt számukra, a legutóbbi világbajnokság sem úgy sikerült, ahogy szerették volna – tizedikek lettek –, de nagyon sokan mellettük álltak és hittek bennünk, a játékosok pedig végig segítették egymást.
Sokat foglalkoztunk a mentális résszel, sokkal többet beszélgettünk egymással. Ennyi kommunikáció még nem volt közöttünk, ez is hozzájárult, hogy ilyen sikert értünk el
Válaszcsapásra készül Izrael
Ezt az Izraeli Védelmi Erők (IDF) vezérkari főnöke lengette be.
Ilyen sok rakéta, cirkálórakéta, drón kilövése Izrael állam területe, nem marad válasz nélkül
– jelentette ki Herzi Halevi tábornok, megjegyezve, hogy még vizsgálják a lehetőségeket.
Itt a legfrissebb 1000+ kilométeres hatótávú kínai villanyautó, a biatorbágyi aksicserés új Nio
A megújult Nio ET7 150 kWh kapacitású új szuperaksiját pár perc alatt ki lehet cserélni a magyar gyártású csereállomáson.
Még több Samsung eszköz kapja meg a gyártó fontos frissítését
A Samsung januárban leplezte le a mesterséges intelligenciával felszerelt Galaxy S24-telefonokat, az ott bemutatkozó funkciók ugyanakkor nem maradtak exkluzívak, a gyártó frissítések által régebbi készülékeken is elkezdte elérhetővé tenni ezeket. Első körben a Galaxy S23 széria tagjai, a Galaxy S23 FE, a Galaxy Z Fold5 és Z Flip5 hajlítható kijelzős mobilok, illetve a Tab S9 termékcsalád kapta meg az újításokat.
A sor ezzel viszont koránt sem ért véget, hiszen a gyártó (a pletykákat követően) a napokban hivatalosan is bejelentette, hogy május elejétől további eszközök kapják meg a One UI 6.1 frissítéssel érkező MI-képességeket, konkrétan az alábbi eszközök:
Galaxy S22
A nagy rogáni patikabiznisz – államosítva, központosítva, mehet is privátba
Újabb jel mutat arra, hogy az egészségügy államosítása csak egy megálló: a végállomásnál baráti cégekhez kerülhet az, amit az elején államosítanak. A háromszázmilliárdos biznisz váltókezelője: Rogán Antal. De ha egyébként rettentően eladósodottak a kórházak, van ebben egyáltalán üzlet? Van, és nem kicsi. Közel 350 milliárdos. A Válasz Online a nagy kórházi patikabiznisz mélyére néz.
Kiderült, milyen megtorlást tervez Izrael: egyenesen Washingtonból jönnek az infók
Izrael megtorlást hajt végre hamarosan Irán ellen, azonban nem közvetlenül a perzsa államra mér majd csapást – írja négy, amerikai kormányhoz köthető forrás alapján az NBC.
Izraeli vezérkari főnök: az iráni támadás nem marad válasz nélkül
A közel-keleti válság és a gázai háború tegnapi történéseiről itt olvashat, Izrael és Irán konfliktusát az alábbi cikkünkben értékeltük.
The post Izraeli vezérkari főnök: az iráni támadás nem marad válasz nélkül first appeared on 24.hu.
Gáspár Laci Valkusz Milánról: Lehet vele spanoskodni, de közben meg nagyon nincs humorérzéke, és ez nagyon jó
Hétfő hajnalban derült ki, hogy az idei X-Faktorban Valkusz Milán is a mentorok csapatát erősíti majd Majka és Gáspár Laci mellett. A ValMar-duó tagja a tehetségkutató apropóján a Fókusznak adott interjút, ahol elmondta, hogy az elmúlt években több énekesnek is segített, így különösen nagy örömmel tölti el, hogy most hivatalosan, a tévében egyengetheti a tehetségek útját. A legjobban az élő showkat várja, és azt tervezi, több dalt is ír majd a versenyzőinek.
Ami a mentortársait illeti, Valkusz elárulta, hogy Majkával és Gáspár Lacival egyaránt könnyedén egymásra tudtak hangolódni az eddigi castingokon, és bár utóbbit még nem ismeri annyira, meglátásai szerint a szerkesztőket is meglepte, mennyire jól működik közöttük a kémia.
Fiatal mentortársáról Gáspár Laci is elmondta véleményét a csatornának.