Best WordPress Hosting
 

Toroczkai László: Magyar Péter a globalista Fidesz válságtünete

A Mi Hazánk elnöke, EP-listavezetője a Népszavának azt mondja, elég heterogén a bázisuk, de az új jelenség, hogy már a kiábrándult fideszesek is kezdenek megjelenni köreikben. Toroczkai László elismeri, van olyan olyan tagjuk, aki hungarista mozgalmat vezetett, de beszéltek vele, elfogadta, hogy a Mi Hazánk nem az. A pártelnök nevetségesnek tartja, hogy kollaborálnak a Fidesszel. Magyar Pétert hasonló kijelentéséért feljelentették.

Szerinte éppen a kormánypárt terjeszti most az országban a szórólapot, amin az szerepel, hogy a Mi Hazánk nem jobboldali, Gyurcsányék érdekeit képviseli. Úgy látja, a háttérben Kubatov Gábor állhat, aki rossz néven vehette, hogy feljelentette hivatali visszaélés gyanújával.

A kegyelmi botrány miatt a Fidesz megijedt, hogy szavazókat veszít. A Mi Hazánk maradt az egyetlen tiszta, nemzeti, jobboldali erő.

IDEA Intézet: a magyar felnőttek 44 százaléka szerint az Orbán-kormány politikája elvezethet az EU-ból való kilépéshez

Már a decemberi EU csúcs előtt is azok voltak többen a magyar felnőttek között, akik szerint reális esély van arra, hogy az Orbán Viktor által képviselt politika az EU-ból való kilépéshez vezetheti Magyarországot – ez derült ki az IDEA Intézet által 2023 decemberében végzett vizsgálat adataiból.

Az IDEA Intézet decemberi vizsgálatában arra volt kíváncsi, hogy a magyar felnőtt népesség tagjai látnak-e arra valódi esélyt, hogy az Orbán Viktor által képviselt politikai irányvonal előbb, vagy utóbb „kivezeti” Magyarországot az Európai Unióból. Fontos, hogy a vizsgálat adatfelvételi időszaka egy nappal a decemberi uniós csúcs megkezdése előtt zárult, így Orbán Viktor nagy visszhangot kiváltó kivonulása az alább bemutatásra kerülő véleményekre még nem lehetett hatással.

2023 decemberében a felnőtt népesség tagjai erősen megosztottak voltak azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány politikája elvezethet-e a EU-ból történő kilépéshez, de összességében azok voltak valamivel többen, akik szerint ennek a kimenetnek reális esélye van.

Vajda Zoltán a huxitot nem, a 9,9%-os inflációt el akarja hinni

A 9,9 százalékos infláció olyan, mint a kereskedők árazási gyakorlata, amikor 999 forintot írnak a táblára, és megpróbálják elhitetni, hogy az nem ezer, hanem csak kilencszáz forint.

Ezt mondja a Népszavának az MSZP-s Vajda Zoltán. Meg azt is, hogy ezzel nem azt állítja, hogy az inflációs adatot „leárazták”, mert

szeretne hinni a Központi Statisztikai Hivatal-nak,

Olyan nincs, hogy ne fájjon az EU-kilépés: így sorvad csendesen a brit gazdaság a brexit után

Miután Magyarország több tízmilliárd eurónyi támogatáshoz nem jut hozzá a kormány és „Brüsszel” közötti viták miatt, egyre többször vetődik fel – persze nem hivatalosan – a huxit gondolata. Csakhogy van egy élő példa rá, hogy hiba kizárólag a támogatások és érzelmek szemüvegén keresztül nézni az EU-tagságra. Nagy-Britannia nettó befizető volt, és jóval nagyobb gazdaság, most mégis keserűen tapasztalja, milyen kiesni egy nagy közös piacról. A brit GDP 4-5 százalékkal eshetett vissza, a bevándorlás nemhogy csökkent, de rekordot döntött, a brexit még pártolói szerint is megbukott. De miért van, hogy az újbóli belépés gondolata mégis politikai öngyilkosság? Gyorsjelentés Londonból – magyar párhuzamokkal.

Videoton-vezér: EU nélkül vége az országnak

Az uniós átlagnál háromszor magasabb inflációért az unortodox gazdaságpolitika, az ársapkák és más kormányzati beavatkozások tehetők felelőssé. Nem szabad ennyire beavatkozni a piaci folyamatokba, mert annak az az eredménye, amit most látunk. Hagyni kell a piacnak, hogy helyrehozza magát.

Ezt mondja a Videoton társ-vezérigazgatója. Szerinte a magyar gazdaság nem a háborús infláció és az uniós szankciók miatt teljesít jóval  gyengébben, mint a régió legtöbb országáé. A Portfoliónak Sinkó Ottó a problémákat a piacidegen politika mellett az EU-források hiányával magyarázza. Úgy látja, történelmi hiba lehet az elszigetelődés a nyugati szövetségi rendszereken belül, ezért mindent meg kell tenni, hogy az EU-ban maradjunk.

Magyarország számára nincs más út, csak az Európán belüli út.

Zsiday: menekítés indulhat, ha Magyarország kicsúszna az EU-ból

Az uniós támogatások beérkezése vagy be nem érkezése jelzés arra vonatkozóan, hogy Magyarország mennyire az EU tagja még. Hasonlóképpen jelzés, méghozzá eléggé ijesztő, hogy az EP nem szeretné, ha Magyarország betöltené a soros elnöki posztot: ez gyakorlatilag azt jelzi, hogy nemkívánatos országgá vál(hat)unk az Unióban. És valójában ez a fontos, nem pusztán az, hogy befolyik-e a sokmilliárd euró – értékel írásában a befektetési szakember.

Az a kérdés, hogy a működő- és portfóliótőke-tulajdonosok meddig gondolják azt, hogy Magyarország tartósan az Unió teljes értékű tagja. Ezzel párhuzamosan az is igencsak fontos kérdés, hogy a hazai lakosság meddig hiszi el ugyanezt. A piacokat és gazdaságokat percepciók mozgatják: a hit valóban hegyeket mozgat meg.

Ha meginog az a hit, hogy Magyarország az EU tagja marad tartósan, akkor mind a külföldi, mind a hazai befektetők tőkemenekítésbe kezdhetnek.