Kedvezményekkel becsábítanak befektetőket, akiket azután megkopasztanak, különadókkal megsarcolnak, de az is megesik, hogy végül visszautasíthatatlan felvásárlási ajánlat érkezik valamelyik kormányhoz közeli oligarchától – ilyesmikről nyilatkozott Katarina Barley, az Európai Parlament szociáldemokrata alelnöke egy német lapnak, óva intve hazája befektetőit Magyarországtól. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy újságírói kérdésre válaszolva az alelnököt magyargyűlölőnek, azt a felvetést pedig, miszerint a BMW beruházását jobb lenne Debrecen helyett Romániába vinni, egyenesen nevetségesnek nevezte. Szerinte „egyes politikai erők” zsarolni próbálják a hazánkban beruházó német vállalatokat, ez azonban teljes kudarcba fulladt, miután ezen cégek köre egyre gyarapszik, és többségüknek „kifejezetten harmonikus” az együttműködése a kormánnyal.
Csakhogy nem Barley az egyetlen aggódó uniós politikus, az utóbbi időben karcos nyilatkozatok sora jelent meg a magyar viszonyokról a német sajtóban. Átfogó összegzést adott erről nemrégiben az osztrák Kronen Zeitung azt magyarázva, hogy az Orbán-kormány a saját kudarcait a külföldi befektetőkkel fizetteti meg.
A külföldi tőke megregulázása testre szabott jogszabályokkal nem új találmány – 2014-ben például kamera rögzítette, ahogy Orbán Viktor miniszterelnök a balettintézet esetleges visszaszerzése kapcsán jelezte, mi a megoldás: arra biztatta az akkori főpolgármestert, Tarlós Istvánt, hogy adjanak be javaslatot, „kezdeményezzétek, hogy legyen törvény”. A lapunknak név nélkül nyilatkozó, több mint két évtizede Magyarországon működő nyugat-európai befektető abban látja az utóbbi időben sokasodó kritikák okát, hogy az Orbán-kormány gazdasági terjeszkedése mostanra lépett át egy vörös vonalat. Ezt először a legtöbb befektetéssel jelenlévő németek, azután az osztrákok érezték meg, a többi nyugat-európai számára kevésbé fontos befektetési terep Magyarország. Korábban az EU-forrásoknak köszönhetően volt pénz, és – ahogy fogalmazott – főúri módon kifizették a kivásárolt befektetőket – utalt például az E.ON energiaszolgáltatására vagy a vidéki nyomtatott lapok tulajdonosaira, de megemlítette a Vodafone 600 milliárd forintos kivásárlását is. Most azonban pénzszűke van, nincs költeni való uniós pénz, a terjeszkedési ambíciók viszont változatlanok, így előtérbe kerültek az adminisztratív eszközök: jogszabályi szorítással próbálják erősíteni a hazameneteli szándékot, miközben busás pénzbeli kompenzációra már nem lehet számítani. A kiszorítósdira példaként bankokat említett, igaz, az Erste és a Raiffeisen osztrák pénzintézetek, de annyiból illenek a képbe, hogy esetükben volt állami kivásárlási szándék (az Erste a részvények egy részét átengedte, a Raiffeisen nem volt erre hajlandó), azután nyakukba kapták a bankadót.