Nap: 2024. április 8.
Vasárnap megdőlt a fővárosi melegrekord
„Kiskorom óta csodálom az embert, olyan szépek vagyunk” – Kármán Odett aktfotózással szeretne foglalkozni a ruhatervezés mellett
Kármán Odett volt a Három Igazság című YouTube-műsor legutóbb megjelent epizódjának vendége. Az Éjjel-nappal Budapest egykori szereplője egy saját tervezésű szettben érkezett meg a stúdióba, ahol elárulta, hogy gyerekkora óta szeretett volna ruhatervezéssel foglalkozni, hatalmas vágya viszont az is, hogy aktfotósként próbálja ki magát.
Amikor a műsort vezető Palik László a meglepettségének adott hangot a két igencsak eltérő érdeklődési kör hallatán, Kármán a következőket felelte:
Ez tükröz engem, mert én ilyen nagyon végletes vagyok, vagy ilyen, vagy olyan. Lehet igen, hogy kiélem magam a ruhatervezésben, a gyönyörű ruhákban, aztán ha elfáradtam, akkor menjünk, fotózzunk egy kis semmit! Ami csak a test. Egyébként én nagyon szeretem az embert, mint az emberi testet, legyen az bármilyen. Kiskorom óta én az embert csodálom. Hát olyan szépek vagyunk. Nekem annyira tetszik az emberi test, és azt művészien megmutatni… az gyönyörű.
Parkolónak használták a budai Lidl mélygarázsát, durván megemelik a díjat
Változnak a parkolási díjak a Lidl egyik budapesti üzleténél. Az első óra ingyenes lesz, de a második óra már 1500 forintba kerül, a harmadik órától pedig 15 ezer forintos napidíjat szednek – írta a Budapest és Környéke oldal.
Az áruházlánc szerint sokan nem vásárlási célokra is használják a parkolóikat, emiatt kénytelen bevezetni a magas parkolási díjakat.
A cég a Lidl Plusz alkalmazáson keresztül küldött tájékoztatást, amelyben azt írták, hogy a változás a II. kerületi Csalogány utcai üzletet érinti. A Csalogány utcából nyíló mélygarázsban eddig az első két óra ingyenes volt.
Podcast: Min dolgoznak Budapest klímastratégái?
Kiszivárgott: hatalmas fegyvervásárlásra készül Németország, új F-126-os fregattokat kap a haditengerészet
Németország kormánykoalíciója már ebben a negyedévben folytatja az ország hadseregének modernizálását, 7 milliárd euró értékben két haditengerészeti fregatt és több száz páncélozott szállítójármű beszerzésével – írta meg a Bloomberg.
Kilőhet a kulcsfontosságú nyersanyag ára, hamarosan hiánycikké válhat
A Trafigura nyersanyag-kereskedő szerint a mesterséges intelligencia és adatközpontok iránti növekvő igény, valamint az elektromos járművek és megújuló energiák felé történő energetikai átállás miatt 2030-ig akár egymillió tonnával is megnőhet a rézkereslet, ami súlyosbíthatja a már fennálló kínálati hiányt.
Most bukta el a bajnokságot a Liverpool?
Két meccsen oda-vissza dominálta a Manchester Unitedet a Liverpool, mégsem tudott győzni Erik ten Hag csapata ellen az idei bajnokságban. Ezen megy el a bajnoki cím? És vajon
melyik az a statisztikai mutató, amiben Jürgen Klopp csapata jelentősen elmarad a bajnoki versenyfutás másik két éllovasától, a Manchester Citytől és az Arsenaltól?
A Unitednél eközben egyetlen csapat sem engedett több lövést az ellenfeleinek a Premier League 2024-es mérkőzésein. Jonathan Wilson szerint futball-ellenforradalom zajlik az Old Traffordon, de vajon mennyire penetráns a valóságban az a játék, amit a holland edző keze alatt villant a Manchester United? És mi jelentheti a kiutat a több mint tíz éve tartó permanens pokoljárásból?
A fiatalok szerint havonta ennyiből már nagyon jól meg lehet élni
Havi fejenként 280 ezer forintból már nagyon jól meg lehet élni a 25 év alattiak szerint – derült ki a KSH legfrissebb adataiból.
Orbán olyan lelkesen értette félre Trump mondandóját, hogy a volt elnök inkább ki sem javította
A Washington Post szerint Trump „csodálja” Orbán keménységét és bevándorlásellenes álláspontját.
Drónfelvételek mutatják, mekkora a pusztítás a korábban nyüzsgő Gázában
A Gázai övezetről készült drónfelvételeken látható, hogy az egykor élettel teli palesztin enklávé egy hatalmas törmeléksivataggá változott.
Megegyezett a leghangosabban tiltakozó lakossal a MÁV a mini-Dubaj területének elhagyásáról
A tévénézők álma: végre megszűnhet a képernyő idegesítő beégése, könnyen orvosolható lehet a hiba
A Cambridge-i Egyetem kutatói szerint újfajta vezérlés kell az OLED panelek kék fényt kibocsátó diódáinak, csupán ennyi hatékonyan segít megakadályozni a kép beégését.
Elkezdődött a Városháza park bővítése, májustól már a budapestiek is birtokba vehetik az új pop-up parkot
Lezárt vizsgálat: nincs felelős a 13 éves lány halálért, akit súlyos betegen kétszer is hazaküldtek
Senkit sem talált hibásnak a 13 éves nagyecsedi lány halálában a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ vizsgálata.
Az Rtl.hu szerint a beteg kislányt januárban kétszer is hazaküldték, mielőtt tüdőgyulladásban meghalt. A család nem tudta elfogadni, hogy gyermekük halálának nincs felelőse..
A nagyecsedi lány a tragédiáját az RTL Híradó mutatta be elsőként. Szülei szerint az orvosok későn ismerték fel, milyen nagy a baj.
A legtöbben tavaly vándoroltak ki Magyarországról 2010 óta
Az elmúlt 14 évben 2023-ban vándoroltak ki a legtöbben Magyarországról, írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adataira hivatkozva a Telex.
2023-ban 33 700-an hagyták el az országot. 2010-ben 7318-an költöztek külföldre, az eddigi csúcs pedig 2015 volt, akkor 32 852-en. 2010 óta összesen egyébként 324 179 magyar vándorolt ki Magyarországról, írták. A fontosabb kivándorlási célországok Ausztria, Németország és Nagy-Britannia. Ezek közül Ausztria egyre népszerűbb, egyre többen vándorolnak ki a “sógorokhoz”.
2010-ben 1077-en mentek ki oda,
A lengyelek már tudják, milyen új eljárást indít ellenük az EU
Lengyelország pénzügyminisztériuma szerint az ország a GDP 5,1%-os hiányával számíthat arra, hogy az Európai Bizottság túlzottdeficit-eljárást indít ellene.
Megszünteti Spanyolország az arany vízum programot, fájhat a feje a kínai és az orosz gazdagoknak
Spanyolország megszünteti az úgynevezett “arany vízum” programot, amely lehetővé tette a nem uniós állampolgárok számára, hogy jelentős ingatlanbefektetések révén tartózkodási jogot szerezzenek. A lépéssel igyekeznek megfizethetőbbé tenni a lakhatást és csökkenteni a spekulatív ingatlanpiaci tevékenységeket – közölte Pedro Sanchez miniszterelnök.
Kigyulladt egy családi ház Pécsen, bennégett egy idős nő
Hétfőn délután érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Pécsen, az Újvilág utcában kigyulladt egy épület. Három járművel tizenegy tűzoltó vonult a helyszínre, ahol két egybeépített földszintes családi ház egyikében volt tűz. Egy húsz négyzetméteres szobában égett egy kanapéágy és annak környezete, valamint egy régi tévé is felrobbant a tűzben. A tűzoltók néhány perc alatt megfékezték a lángokat, így azok a másik épületrészre nem terjedtek át.
Egy idős nő életét vesztette a helyszínen, feltehetőleg füstmérgezésben halt meg. A pontos keletkezési körülmények feltárása érdekében tűzvizsgálat indul – közölte a Katasztrófavédelem.
The post Kigyulladt egy családi ház Pécsen, bennégett egy idős nő first appeared on 24.hu.
Matolcsy nekiment Parraghnak és kötelező helyett önkéntes kamarai tagságot sürgetett
A parlamentben folytatódott hétfőn az üzengetés: ezúttal Matolcsy György jegybankelnök szúrt oda az MKIK elnökének, Parragh Lászlónak.