A rendkívüli ülésre az előterjesztést benyújtó fideszes polgármester nem ment el.
Nap: 2024. április 12.
Varga Mihály: az Ukrajnának folyósított támogatást nyomon kell követni
Magyarország fontosnak tartja az Ukrajnának folyósított támogatás felhasználásának fegyelmezett és szigorú ellenőrzését, nyomon követését – jelentette ki a magyar pénzügyminiszter pénteken Luxembourgban. Varga Mihály, az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) ülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva közölte: az Európai Bizottságnak törekednie kell arra, hogy az Ukrajna újjáépítésére és reformjainak támogatására megítélt 50 milliárd eurós forrás felhasználása fegyelmezett legyen, a pénz megérkezzen és kizárólag arra használják fel, amire azt az EU biztosította.
The post Varga Mihály: az Ukrajnának folyósított támogatást nyomon kell követni first appeared on 24.hu.
Kern András megint parkolt egy legendásat, de most nem a “megszokott” helyén
Pékség helyett ezúttal egy élelmiszerboltba ugrott be.
55 milliárdot utalt vissza a NAV tavaly a megtakarítóknak
A Bankmonitor kikérte a NAV-tól, hogy tavaly hányan kaptak szja-visszatérítést megtakarításaik után, és milyen összeget. Adataik szerint a visszatérítések darabszáma, és összege is növekedett.
A legtöbben az önkéntes nyugdíjpénztári vagy egészségpénztári tagságuk révén voltak jogosultak a személyi jövedelemadójuk egy részének visszaszerzésére, 2023-ban összesen 716 500 fő, akiknek összesen 32,64 milliárd forintot utalt vissza a NAV az adójukból pénztári számlájukra.
A nyugdíjbiztosítással rendelkezők közül tavaly 365 001 fő volt jogosult az adójóváírásra, 19,27 milliárd forint értékben.
Önkormányzati beszámoló Rétságon
Önkormányzati beszámoló Rétságon
Olcsó legyen és energiatakarékos, akkor is, ha nem felel meg tökéletesen – így vásárol a magyar műszaki boltokban
Elkezdték az emberek a tavaly elhalasztott vásárlásokat bepótolni, de még kell idő, amíg javulhat a helyzet a műszaki boltokban – mutatták be a Media Markt vezetői. A középső árkategória iránti érdeklődés szinte eltűnt, akinek nincs pénze prémium termékre, az a belépő szintet keresi.
Dézsi Csaba András a Borkai-korszakról: Nem csontvázak hullottak ki a szekrényből, hanem egy egész köztemető
Csak a munkát szoktam halmozni, nem az állásokat
– fogalmazott Győr kormánypárti polgármestere az MCC győri központjában tartott csütörtöki pódiumbeszélgetésen, ahol többek között az is elhangzott: a városvezetői pozíció és az önkormányzati képviselőség mellett több más vezető tisztséget is ellát – így például a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház osztályvezető főorvosa, a Magyar Judo Szövetség alelnöke, valamint a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja.
A Sikerek útján – Győr lehetőségei és kihívásai a 21. században című beszélgetésen azért negatív dolgokról is szó esett. Az egyik ilyen, hogy Győr lélekszáma csökken, emiatt a választások után az önkormányzati képviselők is eggyel kevesebben lesznek. A helyi lakosság fogyása azért is gond Dézsi Csaba András szerint, mert minél kevesebb győri van, annál több az egy főre jutó elvonás. Az észak-dunántúli vármegyeszékhely fideszes vezetője szerint ezt úgy lehetne orvosolni, ha bizonyos környékbeli településeket Győrhöz csatolnának.Hogy miért érné meg a Vámosszabadin lakóknak, ha Győrhöz csatolnák a településüket? Mondjuk azért, mert a házuk a dupláját fogja érni – válaszolta meg a polgármester a saját kérdését.
Törvény fogja tiltani, hogy a ramadán miatt tanítási szünet legyen az iskolákban Olaszországban
Olaszországban az oktatási minisztérium törvényben tiltja meg, hogy az iskolák tanítási szünetet tartsanak a hivatalosan el nem ismert vallású diákok miatt, például az iszlám böjti hónap, a ramadán idején.
Felsőoktatási béremelés: a kormány türelmet kér
Az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről kezdődött egyeztetés a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM), valamint az állami egyetemek képviselői között csütörtökön, tudatta a tárca innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkársága az MTI-vel közleményben.
Az egyeztetésen a minisztérium képviseletében Hankó Balázs felsőoktatásért, szakképzésért és innovációért felelős államtitkár és Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár vett részt.
A tárgyalás során az állami fenntartású egyetemek képviselői számára megerősítették az egyeztetések folytatásának szükségességét, az egyes egyetemek, képzési területek egyedi szempontjainak áttekintését, amely alapul szolgálhat a kormány döntésének előkészítésére.
Szembemegy a dunaújvárosi KDNP a Fidesszel – nem támogatják a korábbi MSZP-elnök polgármester jelöltségét
A KDNP dunaújvárosi alapszervezete nem támogatja a korábbi MSZP-elnök polgármester-jelölését – írja a dunaujvaros.com Kis Péter, a KDNP dunaújvárosi elnökének levele alapján. Ahogy arról a 24.hu-n is beszámoltunk, a korábbi szocialista politikus Magyar Andrást küldi harcba a Fidesz Dunaújvárosban.
Kis szerint Magyar mindig is a baloldali eszme mentén politizált és továbbra is baloldalinak tartja függetlenül attól, hogy kinek a jelöltje. Megjegyzi azt is, hogy a Fidesz helyi alapszervezetének elnökét ugyan ismeri, de tagokat egyáltalán nem, azt sem tudja, hogy a választásokon kik lesznek a jelöltjeik.
Néhány hete, amikor András neve felmerült a Fidesz polgármester-jelöltjeként én személy szerint teljesen megértettem a politikai üzenetét ennek a elgondolkodásnak, de egyáltalán nem találtam összeférhetőnek Magyart a Fidesz oldalán, ráadásul polgármesteri jelöléssel
Meglepte a befektetőket a JP Morgan
Jelentette a JP Morgan Chase amerikai nagybank: a pénzintézet egy részvényre jutó nyeresége 4,44 dollárra nőtt az idei első negyedévben, bevétele 41,9 milliárd dollár lett, a bank a magas kamatkörnyezetből profitált. A gyorsjelentés utáni percekben a bank részvényeinek árfolyama 3 százalék feletti esést szenvedett el a tőzsdenyitást megelőző kereskedésben.
Nem kapta meg a munkát, mert nem sminkelte ki magát az állásinterjúra
Melissa Weaver beadta a jelentkezését egy technológiai cég HR-osztályán meghirdetett pozícióra, be is hívták beszélgetésre, de végül nem kapta meg a munkát, arra hivatkozva, hogy nem tett meg mindent az állásért – írja a Mirror.
A 30 éves, New Yorkban élő nő egy TikTok-videóban mondta el, hogy az interjúra nem sminkelte ki magát, szerinte ezért nem vették fel.
@_melissaweaver Does wearing make up to work make a difference? #work #corporate #career #interview #job #jobsearch #makeup #jobinterview #opinion #advice #women ♬ original sound – Melissa
Ritka, aranyszőrű állatot találtak a sivatag mélyén
Hihetetlenül ritka állatot találtak Ausztráliában – írja az IFLScience. Az északi erszényes vakondok (Notoryctes caurinus) jóformán egész életüket a föld alatt töltik, csak esetenként merészkednek a felszínre, így elképesztően kevés alkalommal lehet őket látni.
Észrevételüket ráadásul apró termetük is nehezíti, ezek az állatok mindössze 12-16 centiméteresre nőnek, viszont könnyen felismerhetőek aranyszínű bundájukról.
Kanyirninpa Jukurrpa / Facebook
Minden eddiginél erősebb repülőgép-hajtóművet épített a Rolls-Royce
A Rolls-Royce egy Boeing 747-es segítségével teszteli új, Pearl 10X nevű hajtóművét, melyet elsőként a francia Dassault legújabb üzleti repülőgépei kaphatnak meg.
Válasz Online: Nagyüzemben pörög a biznisz Matolcsy Ádám köre és a jegybanki ingatlancsoport között
Az elmúlt években több alkalommal előfordult, hogy egy, a jegybank, illetve a jegybanki alapítvány ingatlanportfoliójába került ingatlant a Matolcsy-Száraz-kör vásárolt meg, majd visszaértékesített a jegybanki ingatlancsoportnak. Matolcsy Ádám barátja, Száraz István pont ugyanabban a brit faluban gründolt céget, mint a jegybanki alapítvány ingatlanos nagyvállalata.
Globális gigaszövetség formálódik: Japán kész belépni a világ katonai nagyhatalmai közé
Kilenc év után először utazott japán kormányfő az Egyesült Államokba, hogy legmagasabb szintű találkozón vegyen részt. Kisida Fumio, Japán miniszterelnöke négy napig tartózkodik a tengerentúlon, közben pedig Joe Biden amerikai elnökkel is tárgyalt. A találkozó témája a két ország közötti kapcsolatok megerősítése volt, amely különösen a kínai felemelkedés fényében kapott nagy figyelmet. Peking egyre nagyobb fenyegetést jelent mindkét ország hatalmára, ezért Tokió és Washington igyekszik minél jobban összehangolni a tevékenységüket, hogy ezzel ellensúlyozzák Kína növekvő hatalmát.
Az OTP húzza a magyar tőzsdét
A kereskedési idő felénél továbbra is az OTP a legjobban teljesítő hazai blue chip.
Mesterei a biciklis biztonságnak
Mesterei a biciklis biztonságnak
Megtagadta a vallomást a tízmilliókkal és 30 milliós luxusautóval megkent budapesti tankerületi vezető
Megtagadta a vallomástételt a bírósági meghallgatása során az a budapesti tankerületi vezető, aki a gyanú szerint tízmilliókat kaszálhatott azzal, hogy manipulált egyes közbeszerzési eljárásokat – tudta meg a 24.hu.
Értesüléseink szerint az egy hónapos letartóztatásba helyezett asszony a hallgatást választotta, és gyakorlatilag semmit sem mondott a tegnapi bírósági meghallgatása során.
A büntetőeljárás eddigi adatai szerint az egyik fővárosi tankerületi központ gazdasági vezetője úgy manipulált egyes, általuk kiírt közbeszerzési eljárásokat, hogy azokon az előre kiválasztott vállalkozások nyerjenek, valamint a központ felügyelete alá tartozó intézmények kiadásainak igazolására fiktív számlákat állíttatott ki.
Látogatás a bűnmegelőzés napján
Látogatás a bűnmegelőzés napján