Best WordPress Hosting
 

Dermesztőnek tartja a Kúria elnökének tettét a Magyar Bírói Egyesület

A MABIE levélben fejezte ki mélységes aggodalmát Varga Zs. Andrásnak, a Kúria elnökének, amiért felfüggesztette a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóiratot, miután egy abban szereplő ítélet lebuktatta a Novák Katalin és Varga Judit által adott kegyelmi döntést. A Magyar Bírói Egyesület a bírói függetlenséget ért támadásnak tartja a történteket.

Karsai Dániel kegyelmi javaslatával az új államfőt is megkeresi

Karsai Dániel a Szabad Európának azt mondta, K. Endre azért kaphatott kegyelmet, mert azt hitték, nem derül majd ki, de maga az ügy – utalt Balog Zoltán szerepére – azt is jelzi,

mennyire egészségtelenül működik a magyar államszervezet, az állam és egyház elválasztása papíron sincs meg. Az elnöki kegyelem jogintézménye alapos reformra szorul, a kegyelmi kérvények nyilvánosságát kell megteremteni.

Karsai Dániel az elnöki kegyelmet érintő javaslatával az életvégi döntések ügyében a következő köztársasági elnököt is megkeresi (azóta kiderült, Sulyok Tamást jelöli a Fidesz – a szerk.). Javaslata lényege, hogy az államfő előre és nyilvánosan vállalja fel, hogy

Börtöninterjút kértünk Orbán Viktor egykori bicskei támogatottjától, Vásárhelyi Jánostól, a gyermekotthon elítélt pedofil igazgatójától

Sok kérdést gyűjtöttünk össze Vásárhelyi János, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola egykori, jelenleg még börtönbüntetését töltő igazgatója, a fideszes kötődésű Összefogás a Városért 2002 Egyesület (későbbi nevén: Összefogás Bicskéért Egyesület) volt 2002-es önkormányzati listavezetője számára, aki egykoron még egy színpadon is szerepelt Orbán Viktorral, közösen szervezett birkózásokat a gyermekotthonba ifj. Orbán Győzővel, a miniszterelnök testvérével, akit emlegetett is egy, a Gyermekvédelmi Főigazgatóságának adott interjúban és több más fideszessel is kapcsolatban állt. Ő az, akiről az is kiderült, hogy az Orbán-család cégének ügyvédje védte a gyermekotthonban történt szexuális zaklatási üggyel összefüggésben.

Felfüggesztik annak a kúriai folyóiratnak a kiadását, amiből kiderült, hogy K. Endre elnöki kegyelmet kapott

Amíg ki nem derül, hogy miképp kerülhetett bele a kegyelmi botrányt kirobbantó ítélet, felfüggesztik a Kúriai Döntések című folyóirat kiadását – tudta meg a 444, amivel a Kúria kommunikációs osztálya közölte a döntést.

Ahogy a lap emlékeztet, az egész kegyelmi ügy annak köszönhetően kerülhetett nyilvánosságra, hogy a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatója, valamint az ő helyettese és bűntársa, a kényszerítés miatt szintén elítélt K. Endre az ügyükben hozott másodfokú, jogerős ítélet után felülvizsgálatért a Kúriához fordultak. Közben viszont K. Endre rérészről köztársasági elnöki kegyelemért is folyamodott valaki, amit az igazgatóhelyettes meg is kapott Novák Katalintól 2023. április 27-én, négy hónappal azelőtt, hogy a Kúria lezárta volna a felülvizsgálati eljárást. Amikor erre végül sor került, a kegyelem ténye bekerült az ítélet indoklásába. Az ítélet így hónapok óta fellelhető volt a Bírósági Határozatok Gyűjteményében, ahol szeptember óta elvben bárki rábukkanhatott volna.

Nem ez történt ugyanakkor, hanem az, hogy az ügy bekerült a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóirat januári számába. A folyóiratot 15 kúriai bíró szerkeszti, nem tudni, hogy pontosan milyen elvek mentén. A januári szám (72. évfolyam 1. szám) 2024. január 16-án jelent meg, 3. sorszámú eseti döntésként szerepel benne K. Endréék ügye, itt akadt rá az a személy, aki aztán megkereste az üggyel a 444-et.

Felfüggesztették a Kúria folyóiratát miután közölte a Novák Katalin kegyelmi döntését lebuktató ítéletet

A Kúria kommunikációs osztályán elmondták a 444-nek, hogy szünetel a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóirat kiadása, amíg ki nem derül, hogyan kerülhetett bele a Novák Katalin által meghozott kegyelmi döntést is tartalmazó ítélet.

Megrendítő beszélgetés egy bicskei újságíróval a bicskei pedofilbotrányról és a Kormányinfóról kizárt újságírók ügyéről

A bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola körüli súlyos pedofilbotrányról és a kapcsolódó kegyelmi ügyről beszélgettünk a Media1 podcastműsorának e heti legújabb, február 18-án rögzített és a héten rádiókban is hallható adásában Gulyás Balázs Bicskén élő újságíróval, a Gulyáságyú Média alapítójával. A megrázó beszélgetésrészletben több fontos, a sajtóban eddig nem, vagy kevésbé tárgyalt dologról is szó esett. Néhány más témáról, így a Kormányinfóról távol tartott újságírók ügyéről is szó esett az egyik ilyen érintettel.

Hogyan emlékeznek a bicskei helyi közéletben a gyerekotthon pedofil igazgatójára?

V. János 2002-ben és 2006-ban is indult a helyi választásokon: 2002-ben óriási fölénnyel megnyerte a választókörzetét, 55 százalékot kapott civil jelöltként, a második MSZP-s jelöltnek pedig csak 20 százalék jutott – egyik bicskei választókerületben sem aratott senki sem ekkora diadalt. Ám 2006-ra a szavazatainak több mint felét elvesztette a körzetében, és csak harmadik lett, messze elmaradva a győztes szocialista képviselőjelölt mögött. V. János listán ugyan mandátumot szerzett (az Összefogás Bicskéért Egyesület jelöltjeként indult a választásokon, ő volt a listavezető), de nem vette át a mandátumot, mégsem akart képviselő lenni.

– Tudomásom szerint nem adott magyarázatot, igaz, nem is volt ez téma a városban, hogy miért lépett vissza. Mindenki betudta annak, hogy elbukta a választókerületét, ezért nem akarta folytatni a képviselőséget – magyarázta az egyik forrásunk.

Pedig az előző ciklusban V. János frakcióvezetőként még aktív volt, az Összefogás a Városért Egyesületé volt a legnagyobb frakció a képviselő-testületben. A kampányukat pedig 2002-ben maga Orbán Viktor is megtolta, a bicskei fórumukon mondott beszédét az országos sajtó is idézte: szájmagyarnak nevezte az akkori MSZP-kormányt.

„Mi nem vagyunk felelősek Balog Zoltánnak a politikai életben hozott döntéseiért” – írta a debreceni református egyház vezetése

Mélységesen együttérzünk a bántalmazott gyermekekkel. Elítéljük a tetteseket, legyen az maga a bántalmazó, vagy az, aki a bántalmazó tettének leplezését segítette. Megbotránkoztunk azon, hogy a hitvallásos döntés órájában egyházunk vezetője nem a bántalmazott áldozat, hanem a tettes oldalára állt

– írta szerdán közzétett nyilatkozatában a Debrecen-Kossuth Utcai Református Egyházközség Presbitériuma.

A Tóth Tamás elnök-lelkipásztor, Dr. Kánya Gergely főgondnok és Tóth Mihala Veronika lelkipásztor által jegyzett dokumentum arra is kitért, hogy nem vállalnak felelősséget Balog Zoltán „politikai életben hozott döntéseiért”, de azért igen, hogy kik vezetik az egyházukat.

Másodjára is levették az ifj. Orbán Győző és a bicskei gyermekotthon közötti kapcsolatról szóló interjút a Gyermekvédelem oldaláról

Miután mintegy egynapos teljes leállás után újra elérhetővé vált a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) honlapja, arról másodjára is eltávolították azt a bicskei gyermekotthonnal kapcsolatban 2016-ban készített, múlt héten egyszer már letörölt majd ezen a héten hétfőn néhány órára újra elérhetővé vált interjút, amelyben Vásárhelyi János bicskei iskolaigazgató arról beszélt, hogy ifj. Orbán Győző és működésével birkózómeccseket szerveztek a gyermekotthonba, ahová Böjte Csaba a határon túlról szállított gyerekeket és Kónya Endrének is jelentős szerepe volt.

Bicskén van a volt igazgató a hivatalos pedofil-nyilvántartás szerint. Máris szabad tehát? Nem egészen…

A bicskei gyermekotthon pedofília miatt 2019-ben és kényszerítés miatt 2021-ben jogerősen összesen több mint tíz évre elítélt igazgatója, Vásárhelyi János tartózkodási helye a hivatalos pedofil-nyilvántartás szerint Bicske. Csakhogy Bicskén nincs büntetés-végrehajtási intézet. Akkor ez azt jelenti, hogy kiengedték a börtönből? Összesen huszonnégy állami hivatalt kérdeztünk végig, amíg kiderült, hogy nem. Közben megbizonyosodtunk róla: a magyar pedofil-nyilvántartás nem több rossz viccnél. Az adatok használhatatlanok, az azokat lekérő szülők vagy áldozatok nevét ráadásul ráírják a szexuális bántalmazó fényképére. Ha már a kormánypárt újra jogászkodásba kezd a témában, mutatjuk, mit kellene azonnal megváltoztatni.

Novák Katalin tavaly épp a kegyelemben részesített K. Endre falujában nyaralt Erdélyben

Tavaly nyár végén, négy hónappal azután, hogy kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon pedofil bűncselekményben segédkező igazgatóhelyettesének, az erdélyi származású K. Endre szülőfalujába ment nyaralni Novák Katalin.

A Hang.hu a lemondott köztársasági elnök Facebook-fotói alapján azonosította be, hogy Novák és családja 2023 augusztusában töltött több napot Zabolán. Novák a képekhez fűzött kísérőszövegekben a települést nem, csak Erdélyt jelölte meg helyszínként, de a fotókon látható, hogy meglátogatta a zabolai Mikes kastélyt is, amely fent van a Booking.com-on is Zabola Estate néven.

A magyar sajtóban már több helyen megjelent, hogy a kastély rendbe hozásához a magyar adófizetők jelentős összeggel, legalább egymilliárd forinttal járultak hozza. Az adófizetők pénze egy olyan exkluzív luxusszállodához vándorolt, amely a környéket járó turisták számára nem látogatható, a zárt magánterületre kizárólag a szállóvendégek mehetnek be. A lap értesülései szerint a kastély Angliából hazatelepült tulajdonosai és K. Endre családja szoros kapcsolatot ápolnak.

ifj. Orbán Győző nevét említő interjú – Vizsgálatot rendelt el a Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója

Belső vizsgálatot indított a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) főigazgatója, miután a Media1 megírta, hogy először elérhetetlenné tett az SZGYF egy 2016-ban megjelent, a bicskei gyermekotthon és ifj. Orbán Győző kapcsolatát igazoló interjút, majd a beszélgetés (amelynek eltávolítását eredetileg arculatváltással magyarázták) egy hét múlva ismét kikerült a weblapra, de azután az SZGYF teljes weboldala vált elérhetetlenné.

Pintért a pedofilbotrányról kérdezték volna, de nem jelent meg a bizottsági ülésen

Nem ment el az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának ülésére Pintér Sándor belügyminiszter, ahol a felügyelet alá tartozó gyermekvédelmi rendszer felelősségéről kérdezték volna a bicskei pedofilügyben – tudatta keddi közleményében a Demokratikus Koalíció. Hozzátették: az ülésen a fideszes képviselők sem jelentek meg.

A DK múlt héten kezdeményezte Pintér meghallgatását, mert szerintük a belügyminiszternek el kell számolnia azzal, hogy miért nem működött a felügyelete alá tartozó gyermekvédelmi rendszer, amikor a bicskei gyermekotthon igazgatója a rábízott gyerekeket szexuálisan bántalmazta.

A DK a meghallgatáson a következő kérdésekre várta volna a választ:

Elérhetetlenné vált a Gyermekvédelem honlapja miután megkérdeztük, hogyhogy újra elérhető a letörölt 2016-os interjú

Nem sokkal azután, hogy a Media1 hétfő este megírta, hogy újra elérhetővé vált a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság honlapján az egy héttel korábban letörölt, ifj. Orbán Győző, Böjte Csaba és a bicskei gyermekotthon, valamint Kónya Endre és Vásárhelyi János kapcsolódásáról szóló 2016-os interjú, az SZGYF teljes weblapja elérhetetlenné vált.

Váratlanul visszakerült a Gyermekvédelem honlapjára az ifj. Orbán Győző és a bicskei gyermekotthon kapcsolatára utaló interjú

Egy héttel ezelőtt a Belügyminisztérium sajtófőnöke és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) furcsa magyarázatot adott a Media1-nek arra, miért tették elérhetetlenné azt a bicskei gyermekotthonnal kapcsolatos interjút, amiben Vásárhelyi János, Kónya Endre, Böjte Csaba és ifj. Orbán Győző, Orbán Viktor testvére együtt szerepelt. Most újabb fordulat történt: a Media1 észrevette, hogy váratlanul visszakerült az anyag.

A fideszes etyeki alpolgármester védte K. Endrét az elsőfokú tárgyaláson

Bálint Attila képviselte a később Novák Katalintól elnöki kegyelmet kapó K. Endrét a kényszerítésért zajló bírósági eljárás elsőfokú szakaszában. A 2019-es önkormányzati választáson a Fidesz-KDNP jelöltje, jelenleg Etyek alpolgármestere és a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet nevű állami tulajdonban lévő Nonprofit Kft. igazgatója ezt maga ismerte el a 444-nek.

A lap cikkében felidézi, a kegyelemben részesült K. Endre jogi képviselőiről eddig azt lehetett tudni, hogy a másodfokú eljárás során a budapesti sztárügyvéd, Zamecsnik Péter képviselte. Ő a 444-nek azt mondta, védői titok, hogy mennyiért vállalta el az igazgatóhelyettes védelmét.

Az elsőfokú eljárásban a védelmet ellátó ügyvédről eddig csak meg nem erősített információk álltak rendelkezésre. Bálint Attila neve már igen korán felmerült, de eddig nem akart nyilatkozni, és most a 444 megkeresésére sem akart először semmit mondani. Mint fogalmazott: „rossz nyomon járnak.”

Fontos hírt hallgatott el az Index a Gyermekvédelmi Főigazgatóságról – az okokról kérdeztük a főszerkesztőt

Megkérdeztük Fekete-Szalóky Zoltántól, az Index főszerkesztőjétől és az Indamedia sajtóosztályától is, miért nem számolt be a lap arról az ügyről, amiről a fél magyar sajtó igen, nevezetesen, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) múlt héten hétfőn letörölte azt a 2016-os cikkét, amiben együtt szerepelt ifj. Orbán Győző, a NIKÉ SE tiszteletbeli elnöke és a bicskei gyermekotthon két akkori vezetője, Vásárhelyi János igazgató és Kónya Endre igazgató-helyettes, valamint Böjte Csaba szerzetes.

Pár nap alatt 30 millió forintot költött a Megafon a legnépszerűbb közösségi médiás felületen

Novák Katalin és Varga Judit a kegyelmi ügy után történt lemondása után különösen aktív lett a kormánypárti influenszerkommandó, a Megafon, mely teljesen rászállt Magyar Péterre, Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférjére, és mindent megtesz, hogy letompítsa a kormányzati visszaélésekkel kapcsolatos botránya és kegyelmi botránya után a Fideszt.

Hallgattak, amikor kiáltani kellett volna – Fabiny Tamás a közrádióban beszélt az egyház felelősségéről a kegyelmi üggyel kapcsolatban

Bocsánatot kérünk ezektől gyermekektől, akiknek nem Isten országáról tanúskodtunk, jóllehet Jézus ezt ígérte nekik. Bocsánatot kérünk azoktól, akikben megbotránkozást keltettünk és akiknek csalódást okoztunk,

mondta a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában február 18-án Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

A Facebookon is közzétett szövegben Fabiny arról beszél, hogy „azokról és azokhoz a gyermekekhez szeretnék szólni, akik kiszolgáltatott és sérülékeny élethelyzetükben Isten országa helyett alantas erők hatalmát tapasztalták meg”. Hozzátette, fájdalmasan sokan vannak azok a gyerekek, akik családi viszályok, mélyszegénység és nyomor miatt mázsás terheket cipelnek. „Testileg és lelkileg kihasznált emberek ők, akiket hatalmi és szexuális zaklatásnak tettek ki. „Ugyan, kié az Isten országa? Azoké, akik már régen nem gyermekek, de a traumák hosszú évek óta kísérik őket? Akik alkoholba vagy kábítószerbe menekültek, más megoldást nem találva? Mindez köszönőviszonyban sincs Isten országával, valaki becsapta őket! Ha rendezett családban élnek is, árnyként követik őket az egykor átéltek.”

Elérhetetlenné vált Tóth Gabi a bicskei pedofilbotrány elleni tüntetést érintő bejegyzése, majd kitett helyette egy semlegesebbet

Az énekes bírálta a szervezőket és azokat, akik szóvá tették, hogy nem megy el a demonstrációra. Végül kitett inkább valami egészen mást.