Az Alföld kiszáradása vitathatatlan tény, már a sivatagosodás első, kézzel fogható jelei is megjelentek. A terület persze soha nem a csapadékmennyiségről volt híres, ám amikor az emberi tevékenység következményei a klímaváltozás szélsőségeivel találkoznak, az eredmény szó szerint pusztító. Mindannyiunk emlékezetében élénken élhet még 2022, amikor április kivételével gyakorlatilag augusztus közepéig nem hullott értékelhető mennyiségű csapadék. Országszerte felperzselődött táj tárult a szemünk elé, augusztus elejére sok fa levele megbarnult és hullani kezdett, mint ősz derekán.
A legtragikusabb helyzet keleten, az Alföldön alakult ki. A nyugatról azért csak-csak érkező kisebb esők annyira feltűnően torpantak meg a Duna vonalánál, hogy már összeesküvés-elmélet is napvilágot látott, miszerint az Országos Jégkármérséklő Rendszer használatával mesterségesen szárítják ki a régiót – ennek cáfolatáról és a valós okokról itt írtunk bővebben. A következő év aztán már sokkal kedvezőbben alakult, nem utolsó sorban az El Niño jelenségnek köszönhetően, ám hasonló vagy még keményebb aszályok a jövőben egyre sűrűbben fenyegetnek.
Az Alföld vízutánpótlásának biztosítása egyre sürgetőbb feladat, kisarkított szlogen, de igaz: vagy visszaadjuk az Alföld egy részét a víznek, vagy az egészet elviszi a sivatag. Az egyik nagy probléma a talaj víztartalmának drasztikus csökkenése, a másik pedig a csapadékhiány. Előbbiről itt írtunk bővebben, a Land című szaklapban megjelent friss tanulmány – itt olvasható eredetiben – pedig arra hívja fel a figyelmet, hogyan lehetne „esőt csinálni” a száraz alföldi tájon. A kettő természetesen összefügg.