Best WordPress Hosting
 

Cápa támadt a férfire, delfinek mentették meg

Martin Richardson a Vörös-tengerben, Egyiptom partjainál úszott, amikor rátámadt egy röviduszonyú makócápa – írja a Live Science. A férfit ötször harapta meg az állat, és már biztos volt benne, hogy meghal, amikor valami egészen kivételes történt.

A férfi a National Geographic Sharkfest (Cápafesztivál) című műsorában számolt be az esetről. Mint elmondta, a cápának nem volt oka leállnia a támadással.

Richardson nagyjából 2,8 liter vért vesztett, és már feladta a küzdelmet, amikor egy csapat delfin bukkant fel a közelben.

Méreg miatt pusztulnak Kalifornia tengeri állatai

Több mint 200 delfin és oroszlánfóka sodródott partra Kaliforniában, a példányok közül több el is pusztult – írja a Mirror. A jelenség hátterében az algák által termelt mérgek állnak.

Ruth Dover, a Channel Islands-i Tengeri és Vadvédelmi Intézet (CIMWI) társalapítója és ügyvezető igazgatója szerint szervezete az elmúlt hetekben nehezen tudott lépést tartani a bejelentésekkel.

A szemtanúk szerint a fókák úgy viselkednek, mintha rossz LSD-tripet élnének át.

40 éve kihaltnak hitt állatot láttak Ugandában

Negyven éve kihaltnak hitt állatokat ütötték fel a fejüket egy afrikai országban – írja az AFP. Az afrikai vadkutyák az 1980-as években tűntek el Ugandából, idén júniusban azonban újra láttak példányokat a Kidepo Valley Nemzeti Parkban.

Az afrikai vadkutyák, másnéven hiénakutyák (Lycaon pictus) veszélyeztetett állatok, a Természetvédelmi Világszövetség becslése szerint csupán 6 600 egyed maradt a világon.

Ez a szám pedig egyre csökken, hisz élőhelyeik egyre ritkulnak, ráadásul az emberi tevékenység és fertőző betegségek is pusztítják őket.

Szembenézett a fotós a rohamozó medvével, megörökítették a jelenetet

Sikerült elriasztania egy felé tartó grizzlyt egy természetfotósnak – írja a cleveland.com. A Scenic Bear Viewing nevű vállalat kifejezetten medvék megfigyelésére szervez túrákat Alaszkában, az esetről készült videót a cég osztotta meg Instagram-oldalán június 18-án.

A felvételen az látható, ahogy a fotós turistákkal áll egy parton, a környéken pedig több medve is sétálgat. Úgy tűnt, az állatok nem foglalkoznak az emberekkel, ám egyszer csak az egyik példány vad rohamba kezdett.

A férfi először hátrébb irányította a többieket, majd kiabálva szembefordult az állattal.

Videón, ahogy először látja az eget egy idős csimpánz

Megindító videót tett közzé a Save the Chimps magánfinanszírozású csimpánzmenhely. A felvételen a Vanilla nevű példány és testvére, Shake látható társaikkal, ahogy szabadon engedik őket új otthonukba. A szervezet szerint az állatoknak azóta sikerült beilleszkedniük közösségükbe.

A videó alapján Vanilla először habozott, és csak az alfahím, Dwight támogatására mászott elő.

A nőstény elengedésekor életében először látta az eget.

Gyönyörű, ritka kígyót vettek videóra

Rendkívül ritka kígyót vett videóra egy férfi Floridában – írja az Ary News. A 41 éves Thomas Leebo Holloway által készített felvételen egy szivárványkígyó (Farancia erytrogramma) látható, amely egy édesvizekben élő siklóféle.

Ezek a hüllők 120 centiméteresnél is nagyobbra nőhetnek, különleges ismertetőjegyük a testükön végigfutó három vörös csík, illetve, hogy a napfényben fekete bőrük a szivárvány színeiben játszik. A szivárványkígyók nagyon ritkák, és színes testük ellenére általában kifejezetten nehéz őket kiszúrni a természetben, így igazán szerencsések azok, akik láthatják őket.

The post Gyönyörű, ritka kígyót vettek videóra first appeared on 24.hu.

Videó: a csónakról rántotta a vízbe a férfit egy cápa

A floridai Everglades egy hatalmas, vizes élőhelyekből álló régió, amely elképesztő biodiverzitásáról ismert. A terület nem éppen veszélytelen, hiszen többek között kígyóknak és aligátoroknak is otthont ad, ezúttal azonban egy meglepő támadót, egy cápát vettek videóra a mocsárban – írja a CBS.

Az Instagramra feltöltött felvételen az látható, ahogy egy férfi egy csónakról a vízhez hajol. A háttérben egy hang figyelmezteti, hogy ne tegye a kezét a vízbe, amire a férfi azt feleli, hogy két másodperc nem számít.

Nem sokkal később azonban felkiált, ahogy egy cápa megragadja, és berántja.

Egerek gyilkolják a világ legnagyobb madarait

Invazív állatok, egerek pusztítják a Dél-Afrika és az Antarktisz között fekvő Marion-sziget albatroszpopulációját – írja a Live Science. A szakértők régóta tudják, hogy a rágcsálók számos őshonos gerinctelent megesznek, és sok tengeri madár fiókáit is megtámadják, most viszont kiderült, hogy a kifejlett albatroszokra is veszélyt jelentenek. „Ha az egerek elkezdik megtámadni a kifejlett példányokat, az nagyon problémás” – mondta Maëlle Connan, a dél-afrikai Nelson Mandela Egyetem munkatársa.

A mindössze 298 négyzetkilométeres Marion-sziget nem túl nagy, ám így is elképesztő biodiverzitása van, többek között királypingvineknek, elefántfókáknak és vándoralbatroszoknak ad otthont. Utóbbi faj szárnyfesztávolsága a 3,5 métert is elérheti, ezzel a világ legnagyobb röpképes madara.

A területen a 19. századig nem éltek szárazföldi emlősök, ekkor azonban hajókon behurcolták a házi egereket. A rágcsálók azóta sok gerinctelent és növényt kipusztítottak a szigetről, a helyzetet pedig súlyosbítja, hogy az utóbbi években jelentős növekedést tapasztalt a populáció. Ennek hátterében a klímaváltozás miatt melegebb és szárazabb körülmények állhatnak, amelyek kedveznek az egereknek.

120 éves a világ legnagyobb krokodilja

Idén júniusban lett 120 éves Cassius, a világ legnagyobb fogságban élő krokodilja, és a szakértők szerint még hosszú évekig élhet – írja a Live Science. A hatalmas, 5,5 méter hosszú példány megfigyelése azért is jelentős, mert a kutatók jelenleg nem tudják meddig élhetnek a bordás krokodilok.

Adam Rosenblatt, az Észak-Floridai Egyetem biológia professzora elmondta, a vadon élő krokodilok ritkán élnek 60 évnél tovább, fogságban viszont ennek kétszeresét is meghaladhatják, azonban pontosan senki sem tudja, meddig élhetnek.

A matuzsálemi kort megérő állatot nagyjából 80 éves korában fogták be, miután szarvasmarhákra támadt egy farmon. Amikor megtalálták, Cassius orra el volt törve, a szakértők szerint a sérülést akkor szerezhette, amikor egy hajóra támadt. Ez az eset feltehetőleg traumát okozott neki, hiszen a hangos gépek működése a mai napig jól láthatóan felzaklatják.

Megöljük a vadkacsákat, ha kenyérrel etetjük őket

A vízimadarak etetése tömegesen sodorja veszélybe, illetve betegíti és öli meg az állatokat – írja az MTI a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közleménye alapján. A tapasztalatok alapján az alapvetően jó szándékú emberek nincsenek tudatában annak, hogy a vízimadarak etetése felesleges, különösen nyáron, amikor korlátlanul találnak maguknak táplálékot.

Etetésük ráadásul tömegesen sodorja veszélybe és betegíti meg az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek.Éppen ezért az MME arra kéri a víz mellett sétálókat, strandolókat, kirándulókat és nyaralókat, hogy sehol, semmivel, kacsaetető automatákból se etessék a vízimadarakat.

A kenyér és egyéb értéktelen táplálékok angyalszárny-betegséget okozhatnak a madaraknál, valamint szennyezi a környezetet, rontja a víz minőségét, növeli a vizek szervesanyag-terhelését és az ebből eredő elmocsarasodást is. A feleslegesen kiszórt rengeteg táplálék továbbá vonzza a patkányokat, segíti szaporodásukat, ami idén különösen nagy problémát jelent a fővárosban.

Európai fejjel felfoghatatlanok a kanadai erdőtüzek

Elképesztő kiterjedésű tüzek tombolnak Kanadában, emberek tömegei kénytelenek elhagyni otthonukat. A Québec tartományból érkező szennyező részecskék New Yorkot is elérték, jelentősen lerontva a levegőminőséget, és kísérteties füstbe burkolva a metropoliszt.

A lángok megfékezésére már az Európai Unió is küldött tűzoltókat. Az év eleje óta összesen mintegy 2000 tüzet regisztráltak az észak-amerikai országban, amelyek közül nagyjából 400 jelenleg is ég. Január óta háromnegyed magyarországnyi erdő veszett el a nyugati Brit Columbia és Alberta, valamint a keleti Új-Skócia, Új-Brunswick, Québec és Ontario tartományok egyes részein.

A szakértők szerint az idei lehet Kanada történetének eddigi legsúlyosabb tűzszezonja.

Videó: kannibál tücskök leptek el egy kisvárost

Mormon tücskök (Anabrus simplex) rajai leptek el egy kisvárost az Egyesült Államok Nevada államában – írja a Gizmodo. A mormon tücskök Észak-Amerika nyugati részén őshonos röpképtelen rovarok, amelyek meglehetősen nagyra, akár 8 centiméteresre is megnőhetnek. Nevük ellenére nem állnak közvetlen rokonságban a tücskökkel, valójában fürgeszöcskék családjába tartoznak.

A tojásaikból frissen kikelt fiatal mormon tücskök minden évben csoportosan vándorolnak. Útjuk általában nem keresztez emberlakta településeket, ezúttal viszont a nevadai Elko lakosainak szerencsétlenségére, ez másképp történt.

A szakértők szerint idén nyáron több millió mormon tücsök merészkedhetett be a 20 ezer fős kisvárosba.

Tízezer cápát csonkítottak meg brazil orvhalászok

Közel 29 000 kilogramm cápauszonyt foglaltak le a hatóságok Brazíliában – írja a Live Science. A hatósági személyek szerint ez lehet a legnagyobb illegális cápauszony készlet, amelyet a világon valaha elkoboztak.

A cápák halászatát és uszonyleválasztását törvény tiltja Brazíliában, egyes halászok mégis kifogják őket, hiszen az ázsiai országokban, ahol a cápauszony-leves ínyencségnek számít, a cápauszony kilogrammját akár 200 000 forintért is megveszik.

A cápauszony-leválasztás az a művelet, amikor az élő cápák uszonyait levágják, majd a megcsonkított állatot visszadobják az óceánba. A szakértők úgy gondolják, nagyjából 10 000 cápát csonkíthattak meg az orvhalászok, hogy ennyi uszonyt szerezzenek, az áldozatok főleg kékcápák és veszélyeztetett röviduszonyú makócápák voltak.

Veszélyes méreg tizedeli a tengeri állatokat

Delfinek és fókák százai pusztultak el egy mérgező alga virágzása miatt Kalifornia partjainál – írja a BBC. A Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal adatai szerint idén júniusban több mint ezer tengeri állat betegedett meg vagy vesztette életét a vízinövény miatt.

Az állatmentők ebben a hónapban naponta nagyjából 200 bejelentést kapnak segítségre szoruló vízi emlősökről, mert a tengerpartok tele vannak beteg állatokkal.

A szakértők szerint az algavirágzás egy szezonális probléma, amely minden évben jelentkezik, azonban a klímaváltozás feltehetőleg súlyosbítja a helyzetet.

Ritka tengeri ragadozókat sodort partra a víz

Kilenc ritka, D-típusú kardszárnyú delfin sodródott partra Chilében, a feljegyzett történelemben ezelőtt mindössze egyszer történt hasonló eset – írja a Live Science.

A kardszárnyú delfineknek számos alcsoportja ismert, közülük a legkülönösebb a D-típus, amelynek egyedei gömbölyű fejjel és apró, fehér foltokkal rendelkeznek. A D-típusú példányok annyira különböznek a többi alcsoportba tartozó kardszárnyú delfintől, hogy egyes szakértők szerint akár egy teljesen másik fajhoz is tartozhatnak.

Egyelőre rejtély, mi okozhatta a kilenc kardszárnyú delfin pusztulását, hiszen a megvizsgált példányok egészségesek voltak, és emberi tevékenységgel sem tudták összefüggésbe hozni az esetet.

Kétmilliárd embert fenyeget a Himalája olvadása

A csaknem kétmilliárd ember vízellátását biztosító himalájai gleccserek a klímaváltozás miatt 2011 és 2020 között 65 százalékkal gyorsabban olvadtak, mint a megelőző évtizedben – írja az MTI a katmandui székhelyű Nemzetközi Központ az Integrált Hegyvidéki Fejlesztésért (ICIMOD) közleménye alapján.

A himalájai gleccserek a világ legfontosabb folyórendszerei közül tízet látnak el vízzel, köztük a Gangeszt, az Indust, a Sárga-folyót, a Mekongot és az Iravádit. Ezek a folyórendszerek közvetlenül vagy közvetve több milliárd ember élelmiszer-, energia- és bevételi forrását jelentik. A Hindukus-Himalája régió vízbázisa a hegyekben élő mintegy 240 millió ember számára kulcsfontosságú vízforrás, és a folyóvölgyekben élő további 1,65 millió ember vízellátását is biztosítja.

Az évszázad végére azonban a jelenlegi olvadási tempó mellett a gleccserek 80 százalékot veszthetnek tömegükből, ami közvetlen hatással lesz a régió lakóira.

Példátlan videó készült a világ legnagyobb cápájáról

Először sikerült dokumentálni, ahogy egy cetcápa az óceán fenekénél eszik – írja a Live Science. A trópusi vizekben előforduló faj a legnagyobb cápa, amely akár 18 méter hosszúra is megnőhet. Bár megjelenése félelmet kelthet, az emberre teljesen ártalmatlan.

A cetcápa egyedszáma a becslések alapján az elmúlt 75 évben több mint 50 százalékkal csökkenhetett. A mostani megfigyelés azt igazolja, hogy nagyon sokat nem tudunk még erről a fajról.

A videó a mexikói La Paz térségében készült, a környéken nagy számban vannak jelen cetcápák. A felvételt Joel Gayford, az Imperial College London munkatársa és kollégái külön tanulmányban mutatták be. La Paz környékén több idegenvezető beleegyezett, hogy megosztja a helyi kutatókkal azokat a videókat, amelyeken a cápák szokatlan viselkedése szerepel, így találkozhattak Gayfordék a különleges felvétellel.

Hatalmas kígyó kúszott egy forgalmas angliai úton

Egy háziállatként tartott, kiszökött közönséges óriáskígyót kellett befogniuk a rendőröknek az angliai Birminghamben – írja a Metro.

A boát egy forgalmas úton fedezték fel szombat délután, begyűjtésében több rendőr is részt vett.

Az állatot egy párnahuzatba tették, majd egy közeli hüllőboltba szállították, ahol megállapították, hogy nem esett baja. A kígyó gazdája egyelőre nem jelentkezett.

Ritka, kísérteties cápát fogtak ki

Ritka, 800 kilogrammos, 4,7 méteres koboldcápát (Mitsukurina owstoni) fogott ki egy halászhajó Tajvan partjainál – írja a Live Science. A vizsgálatok szerint hatalmas példány egy nőstény, amely 6 kölyökkel volt terhes.

A koboldcápák a tengerfenék közelében, a felszíntől nagyjából 1200 méterre élő mélytengeri ragadozók, ezért rendkívül ritkán lehet látni őket. Ezt a szellemcápafélék családjába tartozó fajt kísérteties megjelenése, szegszerű fogai és előre ugró állkapcsa teszi különlegessé.

A nem mindennapi zsákmányt kifogó halászok először egy étteremnek akarták eladni az óriási halat, végül azonban egy tajvani múzeumnak sikerült megszereznie, ahol kiállítják majd a tetemet.

Videó: egy medve lógott az ablakból

Egy méretes medve tört be egy otthonba a coloradói Steamboat Springsben, majd egy emeleti ablakon keresztül próbált meg kereket oldani – írja a Daily Mail.

A szökés nem volt túl elegáns, az állat láthatóan nem mert leereszkedni a magasból, ezért végül egy lenti ablakon át mászott ki.

A medvét egy szomszéd, Heidi Hannah vette észre, aki videót is készített az esetről. Miután felfigyelt az állatra, értesítette a rendőrséget.