Best WordPress Hosting
 

Komolyan készül az elszámoltatásra a lengyel parlament

Három önálló parlamenti vizsgálóbizottság felállításáról tárgyalt kedden a lengyel parlament, ezek célja a nyolc éven át kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) uralma alatt elkövetett állítólagos visszaélések kivizsgálása lesz – írja a Reuters.

Mint ismert, az októberi választások után a korábbi ellenzéki pártok szereztek többséget a lengyel törvényhozásban. Ezek ígéretet tettek arra, hogy az alábbi három területen elszámoltatják a korábbi kormányt:

 egy közpénzek elvesztegetésével kapcsolatos eset miatt,

Beiktatták a bukásra ítélt lengyel kormányt

Hétfőn Andrzej Duda lengyel elnök beiktatta Mateusz Morawiecki új kormányát, írja az MTI. A lengyel törvények értelmében, miután a kormányalakításra felkért jelölt bemutatta a kormányát, azt az államfő kinevezi. Ám az új kabinet hivatalba lépéséhez a miniszterelnöknek két héten belül kell bizalmat kérnie az októberi parlamenti választások nyomán megalakult alsóháztól (szejm), melyet minden bizonnyal nem fog megkapni.

Morawiecki és Duda pártja, a PiS az októberi választáson ugyan 194 mandátumot szerzett a 460 fős szejmben, de ez nem elég az önálló többséghez.

Donald Tusk által vezetett többpárti ellenzéki tömörülésnek együttesen viszont 248 mandátuma van, és további 18 mandátummal rendelkezik a nemzeti radikális és neoliberális pártok szövetsége, a Konföderáció.

A választásokat bukó Morawiecki kapott kormányalakítási megbízást

Mateusz Morawiecki eddigi miniszterelnököt bízta meg kormányalakítással hétfőn Andrzej Duda lengyel államfő – írja az MTI varsói tudósítója. Ez annak ellenére történt így, hogy Morawiecki októberben gyakorlatilag elvesztette a választásokat, mivel nem sikerült a parlament alsóházában a kormányzáshoz szükséges többséget szereznie.

A leköszönő miniszterelnök az alkotmánnyal összhangban és elvárható módon benyújtotta ugyan a lemondását. Duda elnök azonban órákon belül újra miniszterelnök-jelöltnek nevezte ki, amivel kihívta maga az új parlamentben erős többséggel rendelkező Európa-párti ellenzék haragját. Az államfőt az AP szerint a parlamentben többséget szerző nyugatbarát ellenzékiek azzal vádolták, hogy a választók akarata ellenére cselekedett, amikor Morawieckinek további négy hétre meghosszabbította a hatalmát.

Morawiecki 2017 óta vezeti a 2015-ben hatalomra jutott Jog és Igazságosság (PiS) kormányát. A választáson a PiS ugyan 194 mandátumot szerzett a 460 fős szejmben, de ez nem elég az önálló többséghez, és józan számítás szerint a koalítciós kormányzás sem valószínű.

Kormányalakítással bízta meg a lengyel elnök Morawieckit

Hivatalosan is kormányalakítással bízta meg hétfőn Andrzej Duda lengyel elnök Mateusz Morawiecki eddigi miniszterelnököt, akinek négy héten belül bizalmat kell kérnie az októberi parlamenti választások nyomán megalakult új szejmtől.

Hétfő délelőtt a szejm alakuló ülésén Morawiecki a lengyel alkotmánnyal összhangban benyújtotta lemondását, de kabinetje az új kormány beiktatásáig hivatalban marad.

Morawiecki 2017 óta vezeti a 2015-ben hatalomra jutott Jog és Igazságosság (PiS) kabinetjét. Az idei parlamenti választáson a PiS a legtöbb, 194 mandátumot szerzett a 460 fős szejmben, de nem rendelkezik önálló többséggel.

Nem megy simán Tusk kormányalakítása, a lengyel elnök szerint a Jog és Igazságosság is azt állítja, megvan a többsége

Az október 15-ei parlamenti választás után két komoly kormányfőjelölt van, Mateusz Morawiecki jelenlegi és Donald Tusk volt miniszterelnök – jelentette ki csütörtökön Andrzej Duda lengyel elnök (kiemelt képünkön).

Amint ismert, bár a választáson a legtöbb szavazatot az eddig kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) kapta, a jobboldali kormánypártnak a szélsőjobboldali Konföderációval sincs többsége, míg a Tusk vezette Polgári Koalícióból, valamint a Lengyel Parasztpártból, a Lengyelország 2050 pártból és az Új Baloldalból álló centrista ellenzéki tömb bírja a képviselői helyek több mint felét.

A PiS 194 mandátummal rendelkezik a 460 fős szejmben.

Az exit pollok alapján kormányváltás jöhet Lengyelországban

Cikkünk frissül

A két ciklus óta kormányzó Jog és Igazságosság kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi lengyel választáson, mégis az ellenzék alakíthat kormányt – ezt jelzik előre az urnazárás után közzétett exit poll adatok.

Az IPSOS az alábbi eredményre számít:

Lengyel miniszterelnök: Szuverenitás vagy provincia között kell választani

Az október 15-i lengyel parlamenti választásokon a szavazók eldöntik, Lengyelország szuverén állam marad-e, vagy egy „európai provinciává” válik – jelentette ki Mateusz Morawiecki kormányfő vasárnap a sziléziai Katowicében, a Jog és Igazságosság kongresszusán. Varsóban közben nagy ellenzéki tüntetést tartottak.

A kormánykoalíciót 2015 óta, két kormányzati cikluson át vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt a sziléziai Katowice sportcsarnokában tartotta meg a parlamenti választásokat megelőző utolsó nagyszabású kampánykongresszusát.

A szavazók eldöntik, Lengyelország egy „európai land, európai provincia lesz-e, vagy szuverén ország marad” – fogalmazott felszólalásában Morawiecki. Sorolta a PiS gazdasági sikereit, és azt mondta, hogy a választások Lengyelország két víziójáról szólnak: Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke „lengyel”, valamint Donald Tusk, a fő ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) elnöke „német” víziójáról.

A migránsellenes kormány vízumpolitikája miatti botrány eldöntheti a lengyel választást

Több hivatalnokot kirúgtak, másokat letartóztattak egy vesztegetési ügy miatt Lengyelországban.

A lengyel sajtó szerint 2021 óta akár 250–350 ezer vízumot is kiadhattak több ezer, egyes esetekben több tízezer euróért.

Mindez kevéssel az október 15-ei parlamenti választás előtt nagyon kellemetlenül érintheti a migrációban kemény, az Orbán-kormányéhoz hasonló álláspontot közvetítő kormányzó pártot, a Jog és Igazságosságot (PiS).

Fideszes mintát másolva hiszterizálják Lengyelországot

Bogárzabáló, kerítésdöntő, brüsszelita ellenzékkel riogat a lengyel kormány, amire a válasz, hogy Kaczyńskiék az asszonyverő alkoholisták cimborái. A kormány kommunikációja és a töredezett ellenzék dilemmái nagyon hasonlítanak a magyarországi helyzethez. Egy fontos különbség azonban van a két ország között: Lengyelország éppen most válik katonai nagyhatalommá, és ezen nincs ott vita.

Megvétózta Orbán és Morawiecki az Európai Tanács migrációs határozatát

Orbán Viktor magyar, és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökök keresztülhúzták az Európai Tanács számításait csütörtök éjjel, amikor megvétózták az Európai Tanács közös határozatát a migrációról. Bár pénteken folytatták a vitát, az unió állam-és kormányfői ekkor már hiába próbáltak egyezségre jutni a kérdésben, az nem sikerült, írja a hvg.hu.

Így végül a migrációs határozat teljesen kimaradt a végső szövegből.

A magyar-lengyel blokkot Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is megerősítette az uniós csúcsot lezáró sajtótájékoztatón, utalva rá, hogy a magyarok és a lengyelek nem értettek egyet a 25 másik tagállammal.

Így haragította magára Orbán Viktor a legközelebbi barátait

Egy doboz ürüléket küldtek a varsói magyar nagykövetségnek, Novák Katalint megleckéztette a lengyel kormányfő, és veszélybe kerültek Orbán Viktor európai ambíciói. A Direkt36 a VSquare lengyel szerkesztőség közreműködésével feltárta, mi történt a színfalak mögött a korábban megbonthatatlannak tűnő magyar-lengyel szövetséggel a háború kitörése óta.