Best WordPress Hosting
 

Óriási, pókszerű formákat fotóztak a Marson

Az Európai Űrügynökség (ESA) ExoMars Trace Gas Orbiter nevű űrszondája marsi pókokat észlelt a vörös bolygón – írja az IFLScience. Az égitest déli sarkvidékéről készült felvételeken hatalmas ízeltlábúakra emlékeztető képződmények rajzolódnak ki a felszínen.

A struktúrák természetesen nem élőlények, hanem olyan formációk, amelyek a jégben alakulnak ki a marsi tél és tavasz fordulóján.

Az alakzatok akkor jönnek létre, amikor a tavaszi napfény eléri a sötét téli hónapok alatt lerakódott szén-dioxid-rétegeket. A napfény miatt a réteg alján lévő szén-dioxid-jég gázzá alakul, felhalmozódik, majd áttöri a felette lévő jégtáblákat. A gáz a marsi tavasz idején kiszabadul, menet közben pedig sötét anyagot húz magával a felszínre.

Egyszerre tört ki négy régió a Napon

A NASA Solar Dynamics Observatory (SDO) műholdja április 23-án, kedden ritka jelenséget örökített meg: egyszerre lobbant fel csillagunk négy hatalmas régiója – írja az IFLScience. A kitörések a Napon gyakori jelenségek, különösen az égitest aktivitási ciklusának csúcspontja, a szoláris maximum környékén. A Schwabe-ciklus ezen szakaszában rendszeresen előfordulnak napfoltok és koronakidobódások (CME-k), amelyek néha látványos sarki fényt és rádiókimaradásokat okoznak a Földön.

A napfoltok olyan területek, ahol a mágneses mező körülbelül 2500-szor erősebb, mint a földi, és sokkal erősebb, mint bárhol máshol a Napon. Az extrém mágneses mező miatt a mágneses nyomás megnő, miközben a környező légköri nyomás csökken. Ez mérsékli a hőmérsékletet a környezethez képest, mivel a koncentrált mágneses tér gátolja a forró, új gázok kiáramlását a csillag belsejéből.

A folyamat nagy robbanásokat eredményez a felszínen. Ritka esetekben kettős események lépnek fel, ezek az úgynevezett szimpatikus flerek. A szakértők az ilyen kitöréseket sokáig véletlen egybeeséseknek gondolták, de egy 2002-es statisztikai elemzés kimutatta, hogy nem azok, ehelyett mágneses hurkokon keresztül kapcsolódnak egymáshoz.

Űrszemét csapódott a kínai űrállomásba

Helyreállította a kínai Tienkung állomásban keletkezett kárt a Sencsou-17 legénysége – írja a China Daily. A tajkonauták két űrsétával végezték el a kártalanítást.

A központi modul napelemes szárnyai egy űrszemét becsapódása miatt sérültek meg.

Az objektum a szárny tápkábeleit károsította, a központi modul ezért részleges áramellátási problémáktól szenvedett. Az esetről csak most számoltak be.

Újabb bizonyítékot találtak a kilencedik bolygó létezésére

Egy friss, független ellenőrzésre váró tanulmány alapján egy hatalmas objektum rejtőzhet a Neptunusz pályáján túl – írja az IFLScience. A szakértők szerint adataik az eddigi legerősebb statisztikai bizonyítékot szolgáltatják a Naprendszer feltételezett, kilencedik bolygójának létezésére.

Egyes kutatók egy ideje úgy vélik, hogy a nyolc ismert bolygó mellett egy kilencedik is megtalálható rendszerünkben. A Neptunuszon túl bizonyos objektumok furcsa pályát írnak le, ezt pedig egy helyi, nagy tömegű égitest gravitációjával magyarázzák. Az évek során több állítólagos bizonyíték is előkerült, igaz, sok csillagász cáfolni próbálja az elméletet.

Konstantin Batygin és Michael E. Brown, a Kaliforniai Műszaki Egyetem munkatársai kollégáikkal a közelmúltban olyan hosszú periódusú objektumokat vizsgáltak, amelyek keresztezik a Neptunusz pályájának útját. Batygin és Brown voltak azok, akik 2016-ban először előálltak a kilencedik bolygó hipotézisével.

Svédország is csatlakozott az amerikai űrszövetséghez

Svédország is csatlakozott a NASA által kezdeményezett, a békés és felelősségteljes űrkutatásról szóló Artemis Accordshoz (Artemis-egyezmény) – írja a Space.com. Április 16-án, Stockholmban Mats Persson svéd oktatási miniszter és Erik D. Ramanathan amerikai nagykövet írta alá a megállapodást.

Persson szerint az Artemis Accordshoz való csatlakozással Svédország megerősíti stratégiai űrpartnerségét az Egyesült Államokkal. Az űrkutatás és űripar területét is érintő összefogás erősíti az ország védelmi képességét.

Egy nappal korábban Svájc, februárban pedig Görögország és Uruguay csatlakozott az egyezményhez.

Nagy bajban van a NASA történelmi missziója

Hétfőn sajtótájékoztatót tartott a NASA a Mars Sample Return misszió ügyében, az eseményen bejelentették, hogy az űrhivatal költségvetési válsága közepette újratervezik a küldetést – írja a Reuters. A program keretében a Perseverance marsjáró által begyűjtött, potenciálisan az egykori marsi élet nyomait őrző mintákat hoznák el a vörös bolygóról a Földre.

A NASA vezetői szerint kedden hivatalos ajánlattételi felhívást küldenek ki a NASA különböző központjainak és laboratóriumainak, valamint a bevont űripari vállalatoknak, amelyben azt kérdezik, hogyan lehetne megújítani a megfeneklett projektet. Az űrhivatal legkésőbb tél elejére várja az alternatív terveket.

Nicky Fox, a NASA igazgatóhelyettese szerint a fejlesztési idő, a kockázatok és a költségek mérséklése érdekében az innovációra és a bevált technológiára kell összpontosítani, nem pedig a hatalmas, új fejlesztésekre.

Hatalmas aszteroida közelítette meg a Földet

Hatalmas aszteroida közelítette meg a Földet, az objektum április 16-17-én amatőr távcsővel is megfigyelhető marad – írja a Live Science.

A 2013 NK4 jelű, 610 méter átmérőjű égitest április 15-én délután járt legközelebb bolygónkhoz, ekkor mintegy 3,2 millió kilométerre volt.

Csillagászati szempontból ez igen kis távolság.

Titokzatos objektumot észleltek több száz millió fényévre

Egy neutroncsillag és egy könnyű, titokzatos objektum ütközését észlelhették egy nemzetközi együttműködés keretében – írja a Live Science. A felfedezés a gravitációs hullámok vizsgálata révén született meg.

Az esemény mintegy 650 millió fényévre történt.

A kutatók úgy vélik, hogy a másik ütköző objektum egy meglepően könnyű fekete lyuk lehetett.

Fontos bejelentést tesz a NASA Mars-missziója kapcsán

Sajtótájékoztatót tart április 15-én, magyar idő szerint este 7 órakor a NASA a Mars Sample Return misszióval kapcsolatban – írja a ScienceAlert. A küldetés az utóbbi időkben veszélybe került, miután finanszírozási problémák adódtak.

A misszió célja az lenne, hogy elhozza a Földre a Perseverance marsjáró által begyűjtött mintákat. A rover 2021 februárjában landolt a vörös bolygón, ahol többek között az egykori, potenciális marsi élet nyomait is keresi.

Tavaly egy független vizsgálat megállapította, hogy a Mars Sample Return irreális költségvetési és ütemtervi elvárásokkal, illetve nehézkes struktúrával bír, és a szervezése nem alkalmas a hatékony vezetésre. Az amerikai képviselőház és szenátus illetékes bizottságai utóbb arra jutottak, hogy 454 millió dollárral kell csökkenteni a NASA 2024-es költségvetését, kifejezetten a mintaelhozó misszióra fókuszálva. Az űrhivatal mérsékelte a küldetéssel kapcsolatos kiadásokat, ennek részeként több dolgozót is elbocsátottak a missziót vezető Jet Propulsion Laboratoryból.

Bevezethetik a holdi időszabványt

A Fehér Ház arra kéri a NASA-t, hogy találja ki, miként lehetne precízen meghatározni az időt a Holdon – írja a The Guardian. Az amerikai Tudomány- és Technológiapolitikai Hivatal (OSTP) vezetőjének március 2-án elküldött jegyzetében arra szólították fel az űrhivatalt, hogy más amerikai és külföldi űrszervezetekkel együtt dolgozzon ki egy holdközpontú időszámítást.

A NASA-nak 2026 végéig kell megalkotnia az egyezményes koordinált világidő (UTC) mintájára a koordinált holdidőt (LTC).

Mivel égi kísérőnkön kisebb a gravitáció, az idő ott egy kicsivel, napi 58,7 mikromásodperccel gyorsabban telik, mint a Földön. „Egy atomóra a Holdon más ütemben ketyeg, mint egy földi” – mondta Kevin Coggins, a NASA kommunikációs és navigációs vezetője.

Megörökítették, ahogy elég egy űrhajó a légkörben

Izzó, az űrből hulló objektumokat figyeltek meg Dél-Kaliforniában április 2-án, a korai órákban – írja a BBC. Több szemtanú úgy hitte, meteorzáport, üstököst vagy egy meghibásodott SpaceX-rakétát lát, az elemzők szerint ugyanakkor egy, a légkörbe visszahulló, használaton kívüli kínai űreszköz állt az esemény hátterében.

A jelenségről több videó is készült, ezek hamar terjedni kezdtek a közösségi oldalakon.

Arról nincs hír, hogy a darabkák elérték volna a szárazföldet.

Űrszemét zuhanhatott egy floridai házra

A Nemzetközi Űrállomás (ISS) egyik törmeléke zuhanhatott egy floridai házra – írja a Live Science. A henger néhány centiméter hosszú, és közel 0,9 kilogramm tömegű, a tárgy március 8-án, helyi idő szerint délután 14:34-kor csapódott be Alejandro Otero naplesi otthonának tetejébe. Az objektum mindkét szintet átütötte, sérülést nem okozott, de a férfi otthon tartózkodó fia megrémült.

A tárgy eredetét egyelőre nem sikerült hivatalosan meghatározni, de Otero szerint valószínűleg az ISS-ről származó kilenc régi akkumulátor egyik darabjáról van szó.

Ugyanazon a napon egy, az ISS-ről kidobott, használt akkumulátorokat tartalmazó csomag lépett be a légkörbe a Mexikói-öböl felett. Az űrszemetet még 2021-ben bocsátották vissza a Föld felé, eredetileg úgy számoltak, hogy az objektumok megsemmisülnek majd az atmoszférában.

Kiszáradt folyót fotóztak a Marson

Egy ősi folyó maradványait örökíthette meg a NASA Curiosity marsjárója – írja a Gizmodo. A rover közel 12 éve dolgozik a vörös bolygón, és nem először bukkant az egykori marsi víz nyomaira.

Az űreszköz a közelmúltban érkezett meg a Gediz Vallishoz, a kanyargós, természetes csatornát egy ősi folyó vájhatta ki.

A 360 fokos panorámaképet nemrégiben hozta nyilvánosságra a NASA. A fotó február 3-án készült, a Curiosity a tervek szerint hónapokig fogja vizsgálni a területet. Az alábbi, a YouTube-ra feltöltött felvétel a képernyőre kattintva forgatható, a fotón többek között az a meredek lejtő is látható, amelyen a Curiosity felkapaszkodott, hogy elérje a régiót.

Több ezer rengést észleltek a Holdon

Egy új tanulmány alapján a Hold a vártnál sokkal aktívabb – írja a Space.com. A kutatók a NASA Apollo-küldetéseinek adatait átfésülve több mint 22 ezer új holdrengést azonosítottak, ezzel majdnem megháromszorozták a Holdon ismert szeizmikus események számát.

A holdrengéseket az égitest belsejében bekövetkező mozgások idézik elő. A földrengésekkel ellentétben ezek hátterében nem a tektonikus lemezek, hanem a fokozatos hőmérséklet-változások és a meteoritbecsapódások állnak. Ennek következtében a helyi szeizmikus események gyengébbek a földieknél.

1969 és 1977 között az amerikai űrhajósok által telepített műszerek mintegy 13 ezer holdrengést észleltek.

Lenyűgöző kép készült galaxisunk szupermasszív fekete lyukáról

2019-ben az Eseményhorizont Távcső (EHT) csapata történelmet írt: a világon elsőként hozott nyilvánosságra olyan felvételt, amelyen egy fekete lyuk eseményhorizontja látható. Az EHT most újabb izgalmas tanulmányt tett közzé, ezúttal a  Sagittarius A* körül tekergő mágnesesmező-struktúrákat ábrázoló képekkel – számol be az IFLScience.

Korábban hasonló vonalakat már megörökítettek az M87*-nál, de ez az első alkalom, amikor a galaxisunk közepén lévő szupermasszív fekete lyuk esetében is megfigyelték őket.

Az EHT egy olyan nemzetközi együttműködés, amely a világ rádióteleszkópjait használja fel egy Föld méretű virtuális távcső létrehozásához. Ha az emberi szem hasonló felbontású lenne, egy fánkot is észrevehetnénk a Holdon. A 2019-es áttörés óta további izgalmas eredmények is születtek a kezdeményezés révén.

Videón a Starship utolsó pillanatai

Március 14-én harmadik alkalommal emelkedett magasba a SpaceX fejlesztés alatt álló űreszköze, a Starship. A prototípus jóval távolabb jutott, mint elődjei, 234 kilométeres magasságot érve el.

A teszt során több funkciót is ki tudtak próbálni, igaz, a végső célt nem sikerült teljesíteni. A terv az volt, hogy az első fokozat irányítottan landoljon az Indiai-óceánban, a kommunikáció azonban a Földre való visszatérés közben megszakadt.

Az ereszkedés során készült videó most megmutatja, hogy milyen gyötrelmes volt a légkörbe való belépés – írja a Space.com.

Lassan véget ér a veterán űrtávcső küldetése

Benyújtotta a NASA 2025-ös költségvetési tervezetét – írja az IFLScience. Az űrhivatal 25,3 milliárd dolláros büdzsével számol, ami ugyanannyi, mint 2023-ban és 2024-ben, és az Egyesült Államok teljes éves költségvetésének 0,4 százalékát adja.

A terv tartalmazza a NASA 2029-ig terjedő költségvetési javaslatát is, amely némi betekintést nyújt a jövőbe.

A dokumentációból kiderül, hogy az űrhivatal a Chandra űrtávcső működésének lassú leállításával számol.

Hatalmas vulkánt találtak a Marson

Hatalmas, egykori tűzhányóra bukkant Dr. Pascal Lee, a SETI Intézet és a NASA Ames Kutatóközpontjának munkatársa kollégáival a Marson – írja a BBC. A képződmény az égitest egyenlítőjének közelében, a Tharsis-régióban fekszik, amely egy, a bolygó felszínének jelentős részét elfoglaló vulkanikus terület.

Az egyelőre Noctis Monsnak nevezett formáció 450 kilométer átmérőjű, és több mint 9000 méter magas.

A Tharsis-régióban három további óriásvulkán található, ezek az Ascraeus Mons, a Pavonis Mons és az Arsia Mons. Bár a Noctis átmérője nagyobb, mint a többié, erodáltabbnak tűnik, ezért alacsonyabb. Éppen az erózió az oka annak, hogy bár 1971 óta többször is lefotózták, eddig senki sem vette észre.

Felbocsátották a SpaceX hatalmas rakétáját

Ismét felbocsátották az Elon Musk-féle SpaceX hatalmas, fejlesztés alatt álló rakétáját, a Starshipet – írja a BBC. Az űreszköz magyar idő szerint március 14-én, 14:30 előtt indult a texasi Boca Chicából.

A mostani a Starship harmadik repüléses tesztje, az elsőt tavaly áprilisban, a másodikat novemberben hajtották végre. Az első kísérletnél a rakéta nem sokkal a felbocsátás után felrobbant, és bár a második prototípus valamivel távolabb jutott, ez is hamar megsemmisült.

Az új űrrakéták fejlesztése során nem ritkák a meghibásodások, a tesztek alatt begyűjtött adatokból a szakértők sokat tanulhatnak, és így javíthatnak a rendszeren. Igaz, a Starship esetében korábban felmerült, hogy nem biztosították kellően a felbocsátás környékét, ezért a SpaceX ellen vizsgálat indult.

Hamarosan új csillag tűnhet fel az égbolton

Hamarosan szabad szemmel is láthatóvá válhat egy, egyelőre csak távcsővel észlelhető csillagrendszer – írja az IFLScience. Az előrejelzések szerint az esemény szeptemberig következhet be.

A T Coronae Borealis (T CrB) nevű kettős csillag nagyjából 2500 fényévnyire, az Északi Korona csillagképben fekszik. A páros egy vörös óriásból és egy fehér törpéből áll, mindkét objektum a Napnál kisebb tömegű. A fehér törpe intenzív gravitációja anyagot húz el társától, akkréciós korongot hozva létre.

Amikor ennek az anyagnak egy része elég közel kerül a fehér törpéhez, olyannyira felmelegszik, hogy erős sugárzást bocsát. A T CrB rendszer fényessége az idők során többször is nőtt, az utóbbi években azonban csak teleszkóppal voltak észlelhetőek a változások.