Best WordPress Hosting
 

A Jobbik elnöke Kádárhoz hasonlította Orbánt, Gyurcsány szerint október 23. megszűnt közös ünnep lenni

Az igazi ünnep közös, egyesít bennünket, október 23-ára azonban ez jó pár éve nem igaz, az 1956-os forradalom évfordulója mára megszűnt a nemzet közös ünnepének lenni – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke pártja hétfői megemlékezésén a városligeti ötvenhatos emlékműnél.

A volt miniszterelnök kiemelte, hogy a mai napon nincs állami ünnepség, bár megemlékezik a hivatalosság, és tőle mindenféle értelemben távol (utalt arra, hogy Orbán Viktor Veszprémben mond beszédet) megemlékeznek a forradalomról „az ünnep őrzői, mi” is. Gyurcsány szerint a hatalom emberei kifordítják, meghamisítják 1956 üzenetét, de egyre kevesebben vannak azok is, akik őrzik az ünnep szellemiségét, és

nincs senki, aki október 23-án a nemzet egésze nevében tudna beszélni.

A DK programja: tisztességes megélhetés, egy hetes nyaralás mindenkinek

Lehessen tisztességesen megélni a fizetésből és a nyugdíjból, mindenkinek legyen legalább háromhavi megtakarítása, és mindenki évente legalább egy hétre tudjon elutazni pihenni – foglalta össze a Demokratikus Koalíció elnöke pártja programját a DK szombati, budapesti, születésnapi rendezvényén.

Gyurcsány Ferenc az egyik fővárosi moziban tartott eseményen arról beszélt, hogy 12 évével a DK a magyar haza felnőtt, komoly, befolyásos, tisztességes és becsületes pártja.

A kormány azt mondja, hogy Magyarország keresztény ország, de Magyarországon vannak istenhívők, Isten létezésében kételkedők és azt tagadók – közölte. Az ország egészében nem vallásos ország, hanem vallásos is – fogalmazott a politikus. A DK olyan országot akar, ami minden embernek jó hazája szeretne lenni, mert Magyarország valamennyiünk hazája, keresztényeké, hívőké és nem vallásosoké is – jelentette ki.

Nyitrai Zsolt még mindig a 2010 előtti baloldali kormányokról beszél

A 2010 előtti baloldali kormányok nem képviselték a magyar gazdák érdekeit, Gyurcsányék eladták volna a magyar földet külföldieknek, kiárusították az élelmiszeripart, állandósultak a gazdatüntetések – erről beszélt Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebook-oldalán közzétett videóban.

A főtanácsadó szerint a baloldal miniszterelnök-jelöltje a saját településén bevezette a földadót, és ha hatalmon lennének, ez országos lenne. Ezt egy törvénymódosítással sikerült megakadályozni – emlékeztetett, rámutatva: így a jövőben többet nem lehet földadót bevezetni Magyarországon.

A parlament július 4-én fogadta el a helyi adókról szóló törvény módosítását, mely alapján a jövőben nem vethetnek ki ilyen adót az önkormányzatok a termőföldekre.

Fontos bejelentésre készül Gyurcsány Ferenc

Hogy pontosan miről van szó, azt egyelőre nem árulta el a Demokratikus Koalíció elnöke.

Kedden közzétett Facebook-posztjában mindössze annyit árult el, hogy most még nem árulhat el sok mindent.

Csak annyit, hogy a DK születésnapján bejelentünk egy újdonságot. Létrehozunk egy közösséget, ahol minden tetted a kormányváltásért jutalmat ér

Helikopter, két pár virsli, jachtozás: hogy áll a luxusbaloldal elleni harcban a Fidesz?

Ellenzékben a Fidesz állhatatos harcot vívott az általa luxusbaloldalnak nevezett akkori kormánypártok urizáló, pénzszóró életvitelével. Visszamentünk az időben, és összeszedtük ennek a harcnak legfontosabb állomásait.

The post Helikopter, két pár virsli, jachtozás: hogy áll a luxusbaloldal elleni harcban a Fidesz? first appeared on 24.hu.

Gyurcsány: Hozzánk közel álló világ fogja vezetni Budapestet

A Demokratikus Koalícióban még nincs napirenden a főpolgármester-választás kérdése – mondta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A DK elnöke szerint nagyon messze van még a jövő júniusi önkormányzati és európai parlamenti választás, és arra a kérdésre, hogy „lehet-e ára annak”, hogy Karácsony Gergely mellé álljanak, azt felelte, hogy „nem ilyen típusú alku kérdése ez”.

Gyurcsány szerint többről van szó, mint személyi kérdésről, és a lényeg szerinte az, hogy milyen Budapestet akarnak alkotni.

Azt gondolom, hogy a hozzánk közel álló világ fogja vezetni Budapestet a jövő évi választások után is

Gyurcsány szavai imponáltak Orbánnak, aki aztán a szívek működéséről beszélt a Parlamentben

A Parlament őszi ülésszaka szokás szerint Orbán Viktor felszólalásával és a frakcióvezetők reakcióival kezdődött, a főbb témák az orosz-ukrán háború, az infláció, a magyar népességcsökkenés és a miniszterelnök szerint Dobrev-maszkban visszatérni akaró Gyurcsány-korszak voltak.

The post Gyurcsány szavai imponáltak Orbánnak, aki aztán a szívek működéséről beszélt a Parlamentben first appeared on 24.hu.

Gyurcsány: Fizessenek a gazdagok!

Évadnyitó beszédet tartott Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. Ezen Gyurcsány ígérete szerint megpróbálta bemutatni a szociáldemokraták ajánlatát egy emberibb világra.

Gyurcsány kezdő fő üzenete a 444.hu szerint az volt, hogy az emberek vegyék komolyan, hogy az övék az állam, ezért a pulpitusra is az a szlogen volt kihelyezve, hogy

A haza vigyáz rád!

A Kúrián is pert nyert a Válasz Online az offshore-lovagnak nevezett DK-s parlamenti képviselővel és az őt védő Schiffer Andrással szemben

Schiffer András volt LMP-s pártelnök, ügyvéd segítségével gyakorlatilag a teljes hazai bírósági szervezetrendszert megdolgoztatta Ráczné Földi Judit DK-s parlamenti képviselő, hogy tompítsa offshore botrányát, ám a Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Ítélőtábla után szerdán a Kúria is a botrányt kirobbantó Válasz Online-nak adott igazat és megállapította, hogy az internetes sajtótermék cikke nem volt jogsértő.

Direkt36: Ennél jobb ellenzéket nem kívánhat magának a Fidesz Gulyás Gergely szerint

A Fideszben nem tartanak komolyan a korábbi ellenzéki szövetség tagjaitól – írja hétfőn a Telexen megjelent cikkében a Direkt36. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter erről nyíltan is beszélt egy zártkörű tanácskozáson, amikor a Megyei Jogú Városok Szövetségének egy tavalyi ülésén vett részt.

Mivel ezek a megbeszélések zárt ajtók mögött zajlanak, oldottabb hangulatban beszélgetnek egymással a kormánypárti és ellenzéki politikusok. Az egyik résztvevő szerint Gulyás is elengedte magát, és egy ponton a jelen lévő ellenzéki polgármesterek előtt Szita Károly fideszes MJVSZ-elnökhöz fordulva kijelentette:

legyünk őszinték, a mostaninál jobb ellenzéket nem nagyon kívánhatunk magunknak.

Nyilvánosan is beismerte a Ripost, hogy hazugságokat terjesztett a Jobbikról

A Mediaworks bulvárlapját jogerős bírósági ítélet kötelezte a helyreigazításra.

Gyurcsány: Mi két hét alatt hazahoznánk azt a 22 milliárd eurót, amire Orbán nem képes

Feltorlódtak a gondok. A legösszetettebb kihívást a Nyugat általános elfáradása jelenti. Százmilliók csalódtak, hogy az, ami korábban sokaké volt, mára keveseké lett, döntéshozatal és jövedelem tekintetében egyaránt

– nyilatkozta a hvg.hu-nak Gyurcsány Ferenc, majd kijelentését kiegészítette azzal: „ezeket az indulatokat lovagolja meg Trumptól Orbán Viktorig a szélsőjobb, ráadásul úgy, hogy valójában tovább szűkíti a kiváltságosok körét. Mert amikor veszélyben érzed magad, bezár­kózol, és az egyszerű válaszokat ígérő megmentőt keresed, így nyílik út az államférfit játszó történelmi, politikai trollok számára.”

Gyurcsány arról is beszélt, hogy „az ellenzéknek is vannak problémái a maga sok partizánjával. Ezek így együtt súlyos pakkot jelentenek”. A DK elnöke szerint azért képes kézben tartani a Fidesz ezt az országot, mert elvették a köztájékozódás, a politikai megszerveződés, alternatívaállítás lehetőségeinek jó részét. „Nem csinálhatnak úgy, mintha ez egy demokratikus versengés lenne!” – mondta az újságíróknak.

Gyerekvásárlással és Gyurcsánnyal támadja a kormánypárti média az ELLE címlapjára került meleg párt

Hlatky-Schlichter Hubertet és Szegedi Lászlót azzal vádolja a fideszes propagandahálózathoz tartozó Bors, hogy béranyától van gyerekük. Azt is állítják, az egykori amerikai nagykövet intézte azt a babát, amivel közösen szerepeltek az ELLE címlapján.

Gyurcsány Ferenc egy népszerű dalt küldött Orbán Viktornak

Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán egy friss posztban reagált arra a hírre, miszerint a magyar állam hivatalos ajánlatot nyújtott be a Budapest Airport többségi részesedésének megvásárlására egy állami irányítású befektetési társaságon keresztül.

A Demokratikus Koalíció elnöke bejegyzésében kifogásolja a reptérvásárlás tervét. Nyúlfarknyi hozzászólásában – amelyhez belinkelte Korda György Reptér című számát – mindössze annyit üzent a miniszterelnöknek:

Szeretném ezt a számot küldeni Orbán Viktornak Hatvanpusztára, mert reptérvásárlásra van pénz, kormányzásra meg nincs. Ahhoz mondjuk tehetség sincs.

A szellem erejéről és az elfajzó cselekedetről elmélkedett Gyurcsány Ferenc

Ismét nekifutott az Orbán-rendszer megfejtésének Gyurcsány Ferenc. A DK elnökének gondolatai ismét szabadversben öltöttek formát.

A szellem ereje tisztaságában rejlik. Zavart gondolatnak a tetszetős ruha is csak könnyen feslő álca. Kormányzás nincs azt vezérlő politikai filozófia nélkül. Hamis filozófia viszont hamis útra vezet

– vonta le a következtetést Gyurcsány, majd ráfordult az elfajzott cselekvés taglalására.

Jogerősen helyreigazításra kötelezte egy Gyurcsány Ferencről szóló cikk miatt a Fidesz-közeli frisss.hu-t a Győri Ítélőtábla

A szombathelyi helyi kormánypárti újság másodközölt egy álhírt Gyurcsány Ferenc valójában soha meg nem történt látogatásáról.

Gyurcsány Ferenc: Ezt a válságot az Orbán-kormány okozza, a 2008-as krízist a világ okozta, de Gyurcsány meg is oldotta

Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt: a költségvetés azt mutatja, hogy az oktatás és az egészségügy reálbérben egy hónapnyi pénzt elveszítenek, sőt, olyan, korábban érinthetetlen területeket “áldozott fel” a kormány, mint például a CSOK egy része.

„Ha a kormány erre készül, nyilvánvalóan baj van” – mondta a DK elnöke. Ami most történik, az nem a háború, nem a szankciók miatt van, ez az orbáni infláció szerinte.

Gyurcsány Ferenc párhuzamot vont, és felidézte 2008-at, az akkori válságot, utóbbi egy gazdasági világválság közepén volt, a mostani helyzetet viszont az Orbán-kormány magának köszönheti – vélte. Szerinte a 2008-as válságot „Gyurcsány nem okozta, hanem megoldotta”, mert kidolgoztak ennek megoldására csomagokat, míg a jelenlegi helyzetet szerinte a kormány okozta.

Újabb helyreigazítási pert vesztett a kormánypárti kiadóvállalathoz tartozó Vas Népe

Az állami médiaholding, a KESMA Vas megyei napilapját ezúttal a szombathelyi ellenzéki polgármester perelte be.