Best WordPress Hosting
 

A PDSZ Pintér Sándor „tudatlanságáról” írt

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Facebook-oldalán reagált arra, hogy Pintér Sándor a minap azt mondta, hozzá még nem érkezett egyetlen tanártól sem felmondás.

Az egy dolog, hogy ezek szerint nem tud arról, hogy a pedagógusok esetében nem ő a munkáltatói jogkör gyakorlója,

ha ilyen dokumentumok érkeznének a belügyminiszterhez, az jogosulatlan adatkezelés lenne a munkáltató részéről, tette hozzá a PDSZ.

Orbán Balázs: Hadházy Ákos, a sunyi, sompolygó róka a Harry Potterről is hazudik

Hadházy Ákos független képviselő szombaton arról írt a Facebookon, hogy „az őrület fokozódik”, gyerekeknek és fiataloknak szánt fantasy, illetve kalandregényeket fóliáztak le a Libri könyvesboltjaiban, köztük a Harry Potter sorozat egyik – a feltöltött kép alapján 23 ezer forintért árult, angol nyelvű – kötetét. Az ellenzéki politikus megemlítette azt is, hogy a legnagyobb könyvkereskedő lánc nemrég került a kormányközeli Mathias Corvinus Collegium (MCC) tulajdonába. „Mindössze két lépésre vagyunk könyvégetéstől. Talán odáig nem kellene eljutni” – fogalmazott.

Bár a Libri a napokban elismerte, hogy a gyermekvédelminek nevezett, de sokszor melegellenesként hivatkozott törvény miatt fóliáztak be egyes könyveket, korábban pedig könyvkiadókat keresett meg, hogy megtudja, szerintük az adott könyvek megfelelnek-e a törvény előírásainak, a jelen esetben nem erről van szó.

Ez Orbán Balázs Facebook-oldaláról derült ki, aki túl azon, hogy a miniszterelnök politikai igazgatója, egyben az MCC kuratóriumi elnöke is. Orbán láthatóan elirigyelte főnöke szóhasználatát, ugyanis úgy fogalmazott

Hadházy Ákost több dologgal is meglepte Orbán Viktor

Hadházy Ákos a Klubrádióban értékelte, miként reagált Obán Viktor arra, amikor a parlamenti folyosón olaszországi útjáról, a toszkánai kitérőről kérdezte. A kormányfő nem válaszolt, többször viszont sunyi alaknak nevezte, azt mondta, szerinte az országgyűlési képviselő olyan, „mint egy szőrét hullató, rossz vidéki róka”.

Hadházy Ákos azt mondta, meglepte Orbán Viktor, ennél magasabb színvonalra számított. Az számára nem újdonság, hogy azt hiszi, bármit tehet, bármit mondhat otrombán, észérveket mellőzve, de a „vidéki rókázáson” nem tud kiigazodni,

ennyi erővel vidéki parasztot is mondhatott volna,

„Mint egy szőrét hullató rossz vidéki róka” – a Parlament folyosóján kérdezte Hadházy Orbánt a toszkánai utazásról

Hadházy Ákos független képviselő a státusztörvény megszavazásának napján a Parlament folyosóján próbálta megtudni Orbán Viktortól, hogy „ki adott utasítást arra, hogy a honvédségi repülő Egyiptomból hazafelé egy ezer kilométeres kerülőt tegyen Pisába, hogy meglátogathassa a lányát”. Ahogy arról a 24.hu beszámolt márciusban, Toszkánába repült Egyiptomból az egyik honvédségi gép, Orbán Viktort pedig egy olvasónk később Firenzében fotózta le.

Hadházy Ákos a telefonjával felvette a beszélgetést, melybe olykor Szijjártó Péter is bekapcsolódott.

Orbán folyamatosan sunyi alaknak nevezte Hadházyt, miközben a független képviselő azt magyarázta, hogy már írásban, hivatalosan is megpróbálta kérdéseit feltenni az utazással kapcsolatban, de soha nem kapott választ ezekre.

Így spórol az úri magyar kormány: Tiborcz legújabb mutyija

Kiszivárgott, a kormány változtatott a jövő héten elfogadásra szánt, a pedagógusok életét feldúlni kívánó státusztörvény egyes részletein. Az egyik, hogy ugyan továbbra is átvezényelhetik valamely más iskolába a tanárokat, de már nem úgy, mint azt eddig tervezték. Egyébként milyen szép ez szó, átvezénylés, tetszik a miniszterelnöknek, aki békeidőben is csak militáris stílusban tud fogalmazni, na, mindegy is, szóval az új változat szerint csak akkor történhet meg egy tanár másik iskolába való vezénylése, ha az oda-vissza utazási idő nem haladja meg a három órát. Micsoda zseniális matematika lehet e döntés mögött! Mint a fegyveres erők tagjait, a jövőben a tanárokat is lehet ide-oda rángatni, ám az emberség csak kibújt a hatalmi palást alól, s három órában korlátozza e át-, illetve kivezényléssel járható utazási időt.

Én is egy matematikai feladat elvégzésére buzdítanám a nagyszerű javaslattevőt; 8+3=11. Vagyis a nyolc órányi munkavégzéshez hozzá adjuk a három órányi utazást, így már csak az emberséges és méltányos napi 11 órát fordíthatja a munkaköri feladata ellátására a tanító ember. Ám ez nem elég, az is szerepel a státusztörvény új változatában, hogy a szakszervezetek többé nem szólhatnak bele a pedagógiai szakkérdésekbe, maradjanak kizárólag a szociális ügyek mellet. Nem is fog a kormány többé egyeztetni az érdekképviseletekkel, ha a tanítás körülményeinek és tartalmának újabb változtatására adják majd a fejüket a dicső hivatalnokok. Ez is szép, de térjünk vissza a matekhoz.

A minap fedezte fel Hadházy Ákos független parlamenti képviselő a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. oldalán közzétett szerződések között, hogy az állam 244 milliárd forintért megvesz egy félbehagyott épületóriást Zuglóban. Itt állítólag az adóhatóság új székháza létesül majd. Mondom még egyszer a vételárat: 244 milliárd. Ez tehát a számtanpélda egyik eleme. A másik, ami szintén a közeli napokban jutott a Válasz olnline szerkesztőinek tudomására, hogy az állam 74 ingatlan eladására készül: vízparti üdülők, vendégházak, sportlétesítmények juthatnak a már valószínűleg jó előre beélesített, kormányközeli nagyvállalkozók kezére. Mert ugyan mindkét ügyletet az un. 2000-es sorszámú kormányrendeletekbe rejtették, tehát titkosak, eddig nyilván csak a beavatottak ismerhették meg. Érdekes, hogy még mindig nem tanult a kabinet abból, hogy ma, a digitalizáció korában nemigen lehet eltitkolni semmit. Szóval annyit még a 74 ingatlan tervezett eladásához, hogy ezek állami intézmények, egyetemek, kórházak dolgozóinak üdülői – illetve már csak voltak.

780 millió forintot követelnek egy felszámolás alatt álló cégtől, amely a villánykövesdi szellemhotelt építette

Vasárnap Hadházy Ákos független képviselő Facebook-oldalán írt a Villánykövesd határában uniós pénzből épült szállodáról, amelynek évek óta üzemelnie kellene, ám a mai napig sem nyitott meg. A politikus képeket is közölt a létesítményről, amelyet felver a gaz. Az Átlátszó szerint a beruházásra több mint 780 millió forint uniós támogatást nyert a kivitelező cég, amelyet azonban 2020-ban felszámoltak.

Hadházy Ákos azt írta, hogy az ügyben nem indult szabálytalansági eljárás, ezt azonban ugyancsak vasárnap kiadott közleményében Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter cáfolta.

Az elterjesztett hírekkel ellentétben a villánykövesdi hotel-projekttel szemben több szabálytalansági eljárást is lefolytatott az intézményrendszer – közölte a politikus, hozzátéve:

Kis magyar Stonehenge: a NER 2 milliárdos normafai lombkorona sétánya

Újabb érdekes lombkoronasétányra hívta fel a figyelmet Hadházy Ákos Facebook-oldalán ma délelőtt. A független képviselő a Normafa erdejében “kis magyar Stonehenge-ként” álló betonkockákat és egy hatalmas betonteknőt mutat. A 2 milliárd forintos (!) sétányt már tavaly februárban át kellett volna adni.

A terveket hosszas, civileket is bevonó egyeztetés előzte meg, ami Hadházy szerint egyébként jó, de az nem világos, hogy egy erdőt miért kell szétbetonozni.

A teknő mindenesetre a tervezett lombkorona tanösvény “fejépülete” lenne, a kockák pedig a sétány tartóoszlopainak beton alapjait adnák. Az építkezést 2021. októberében kezdték, és 2022. februárjában már át is kellett volna adni a beruházást.

Újabb végrehajtós ügyet tárt fel az ügyészség

„Történt-e végrehajtót érintő bármilyen kényszerintézkedés a 2023. május 22-i héten?” Ezt kérdezte a független Hadházy Ákos a legfőbb ügyésztől, akitől arra is választ várt, hogy ha igen, meggyanúsítottak, őrizetbe vettek-e valakit.

Történt vallomás tétel? Eljárás során együttműködő volt? Magatartásával, nyilatkozatával elősegítette az eljárás tényállás felderítését? A kényszerintézkedéssel és eljárással kapcsolatban milyen további intézkedéseket hoztak? Van-e vele szemben eljárás más bűncselekményt érintően?

A legfőbb ügyész válaszában jelezte, hogy a Shadl György és társai ellen indított bűnügyben

8,7 milliárdos csalás, 67 vádlott áll bíróság elé 

A legfőbb ügyészt ezúttal is a független Hadházy Ákos kérdezte egy évekkel ezelőtt feltárt bűnügyről, amelyre először az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) hívta fel a figyelmet.

Polt Péter közölte, hogy az ügyészség tavaly tavasszal 67 vádlott – 14 ellen bűnszervezet tagjaként – ellen nyújtott be vádiratot

üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt

Polt Péter elárulta, már öt éve döglött az Ökogroup-ügy

Hadházy Ákos évekkel ezelőtt kezdett foglalkozni a bátonyterenyei és bicskei logisztikai központokkal, most pedig rákérdezett a legfőbb ügyésznél, hol tart a nyomozás az Ökogroup Zrt.-hez köthető projektek ügyében. Van-e gyanúsított, bíróságra került-e az ügy, hány embert hallgattak meg tanúként, vontak felelősségre?

Ha az eljárás megszüntetésre került, mi volt annak az oka?

A független parlamenti képviselőnek Polt Péter azt válaszolta, hogy az Ökogroup Zrt.-hez köthető bicskei és bátonyterenyei logisztikai központok kialakítása tárgyában kiírt pályázatok „nem teljeskörű” megvalósítása miatt „különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás” és más bűncselekmény miatt nyomozott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-

Aránytalan erőszak sorozatban – a rendszerváltás óta nem történt ilyen képviselőkkel

A rendőrség az utóbbi hetekben több alkalommal alkalmazott kényszerintézkedést képviselők ellen, mentelmi joggal védett honatyát vitt földre, bilincselt meg és állított elő. Ugyan a képviselők elleni rendőri erőszak nem ismeretlen – elég a 2006-ban véresre vert Révész Máriuszra gondolni –, az új, hogy sorozatban alkalmaznak aránytalannak tűnő intézkedést honatyákkal szemben. Ráadásul 2006 őszének képeit idézték a könnygázzal közelről szembefújt 17 éves diákról készült drámai fotók is. Erőszakosabb lett a rendőrség, putyinizálódik az ország? Utánajártunk, hogy ha Orbán bonthatott kordont 2007-ben, miért nem tehetik ezt meg az ellenzéki képviselők 2023-ban. A Válasz Online kikérte a képviselők elleni eljárások iratait, és segítséget kért a 2006-os jogtalan rendőri erőszak ellen közösen fellépő jogvédő szervezetektől, hogy megértsük, mi és miért történik.