Best WordPress Hosting
 

Elkezdhetik elzárni a pénzcsapot a fosszilis energiával üzletelő cégektől?

A következő évtizedekben több fokkal növekedhet az éves átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében. Ennek megelőzéséhez az Európai Unió vezetőivel kell együtt szavaznia a kormánytagoknak a dubaji klímakonferencián. De melyik nap lép színpadra Novák Katalin?

November közepén a mérések kezdete óta először átlépte a globális felmelegedés a 2 Celsius-fokot. Ez azt jelenti, hogy 17-én, pénteken a bolygó ipari forradalom előtti átlaghőmérsékletéhez képest több mint 2 fokkal volt melegebb. Ez kimondva nem tűnik soknak, de október közepén még fürödtem a Balatonban, pedig nem vagyok extrémsportoló. Rekordok nyara után rekordok őszét éljük, a hőhullámok és a hóesés között mindössze néhány hét telik el.

Erről is beszélgetett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rendezvényén Deli Daniella, az Energiaügyi Minisztérium klímapolitikáért felelős helyettes államtitkára a Green Policy Center társalapítójával, Schaffhauser Tiborral és az NKE Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetőjével.

Annyi olívaolajat lopnak a spanyol boltokból, hogy a polcokhoz lakatolták az üvegeket

5500 forintnyi euró egy üveg olívaolaj, ez már Dél-Európában is sok. A trend jól jött a lopásgátló-üzletnek, a nyáron tizenkétszeresére ugrott a kereslet.

Nagy mértékben emelkedett az olívaolaj ára Spanyolországban, ezért a vásárlók egyre kevesebben fizették ki az árát. Valahogy mégis eltűnt a készlet – írja a Reuters. Egy üveg extra szűz olívaolaj 14,5 euróba (5500 forintba) kerül, ezért az Auchan és a Carrefour üzletekben hasonló biztonsági címkével látták el az üvegeket, mint a tömény alkoholos italokét.

A Tu Super boltlánc ügyvezetője, Ruben Navarro is arról beszélt, egyre több a lopás a boltokban, és az olívaolaj éppen ideális arra, hogy észrevétlenül kisétáljanak vele. Szervezett bűnözői csoportok váltak olívaolaj-viszonteladóvá, ők a feketepiacon értékesítik tovább a lopott árut. Navarro üzleteiben ezért az ötliteres üvegeket összekötik és a polcokhoz lakatolják.

Hogyan kerülhet egészséget veszélyeztető élelmiszer a boltok polcaira?

A konkrét esetről megkérdeztük a Spart. Az áruházlánc a lapunknak küldött válaszában azt írta: ebben az esetben saját laborvizsgálatuk mutatta ki a határérték feletti kadmiumot a rizsben. A terméket emiatt azonnali hatállyal zárolták a logisztikai központjaikban és az áruházaikban is, illetve elindították a visszahívást a vásárlóktól. Ezzel párhuzamosan értesítették a beszállítót, aki a nyomonkövetése alapján megvizsgálta, hogy érintett lehet-e más termékük is. Ezután jelezték a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih) a problémát a megfelelő adatszolgáltatással. Amennyiben a beszállítónál derül ki, hogy probléma van egy termékkel, akkor ő értesíti a bolthálózatot és a Nébihet, a folyamat többi része megegyezik az előzőleg leírtakkal – tették hozzá.

Mindez példásnak, hatékonynak tűnik, ám ugyanakkor aggasztó is, hiszen mégiscsak azt mutatja, hogy olyan élelmiszer is kerülhet a boltok polcaira, ami veszélyes lehet ránk, vevőkre. A bennünk lakó kisördög kérdezi, vajon mindig felfedezik a problémás élelmiszereket? Ezt is próbáltuk megtudni.

Róka László / MTVA A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) egyik épületének bejárata a főváros II. kerületében, a Keleti Károly utcában.

Mióta jár az emberi test kedvében a magyar főváros? – A régi Budapest jóléte

Sok budapestinek csak akkor esett le a tantusz, amikor Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt korában meghirdette a Sétáló Budapest programját: szeretett fővárosuk, a százötven éves, bűzös, ideges koszfészek benzingőze évekkel rövidíti meg az életüket.

Csakhogy Budapest nem csupán kegyetlen gyilkosuk, hanem életük melegszívű megmentője is. Amit az egyik kezével elvesz, azt a másikkal visszaadja, sőt annál is többet. A város ugyanis hiába fojtogatja levegőjével a lakóit, összességében még így is kedvében jár az emberi testnek: mivel a fővárosban magasabbak a jövedelmek, továbbá minden kapható, amit a gyomor megkíván, és közel a kórház, minden sarkon gyógyszertár, az emberek itt később halnak meg és nagyobbra nőnek, mint vidéken. (Ami persze nem jelenti azt, hogy ne kellene megjobbítani Budapest levegőjét.)

Ám ez nem volt mindig így. Hogyan és mikor állt elő az a helyzet, hogy a fővárosiaknak aránylag magas lett a biológiai életszínvonaluk? Ezt próbálom kinyomozni ebben a cikkben.

Ez az üzletlánc meglépte: szenteste bezár mind a kétszáz boltja. Ez csak a kezdet?

Mind a kétszáz Lidl-üzlet zárva tart idén december 24-én vasárnap, szenteste napján szabadnapot kap 8500 dolgozójuk

– közölte a diszkontlánc a Forbes.hu-val.

A 24-i zárva tartás miatt 23-án meghosszabbított nyitva tartással mennek majd az üzletek. Az Egyenlő.hu szakszervezet elnöke, Bubenkó Csaba szerint a Lidl Magyarországgal kötött megállapodásra még nem volt példa itthon.

Úgy tűnik, hogy kifulladtak az élelmiszerboltok az árcsökkentésben

A G7 2020 januárja óta minden hónapban ugyanazzal a módszerrel elvégzett nagy bevásárlása 2023. október 31-én átlagosan 23 923 forintba került. Mint mindig, ezúttal is négy bolt, az Aldi, a Lidl, a Penny és a Tesco átlagáról van szó, mind a négy üzletben mindig ugyanazokat a termékeket vásároljuk meg. (A lista a csillagra kattintva*Burgonya (piros) 3 kg

Cukor, 0,5 kg

Liszt, 1 kg

Nincs megállás: tovább esett a magyar boltok forgalma

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 2,3, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 7,5, az üzemanyag-kiskereskedelemben 19,9 százalékkal kisebb lett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene az egy évvel korábbihoz képest.

Az előző hónaphoz képest lényegében változatlan maradt a kiskereskedelmi forgalom volumene a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint.

2023. január-szeptemberben a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 9,3 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál – idézi az MTI.

Megéri-e több gyereket vállalni Magyarországon? Itt a megdöbbentő statisztika

A szegénység és a társadalmi kirekesztődés sokkal több gyereket veszélyeztet, mint korábban, a felnőttek közül pedig a nyugdíjasok a legelégedetlenebbek a jövedelmi helyzetükkel. De mit mutatnak a KSH friss számai? Megéri-e a családtámogatások mellett több gyereket vállalni? Megdöbbentő számok.

A háztartások egy főre jutó fogyasztási kiadása a Közép-Dunántúlon 1,4 százalékkal, Budapesten 29 százalékkal haladta meg az országos átlagot.

Minden más régióban az átlag alatt maradt.

Pokoli pofon lenne a piacnak, gesztus az egészségügynek – mi lesz az energiaitalokkal?

A vásárlók 400 forintot sem sajnálnak egy dobozért, a gyerekorvos szerint pedig egyre több a túlfogyasztás okozta betegség. A kormány elzárná a gyerekek elől az energiaitalokat.

Évente 64 millió liter energiaitalt fogyasztanak a magyarok. Az éves országos fogyasztás négy éve lépte át az 50 millió litert, ma már a gyártói márkák eladása önmagában meghaladja ezt. A gyártók átlagosan ezer forintot realizálnak minden liter után. Ez tehát azt jelenti, hogy Hollik István és Nacsa Lőrinc képviselők egy évi 64 milliárd forint forgalmú piacot rendeznének át. A Fidesz és a KDNP politikusai még októberelején azzal álltak elő a héten, hogy be kellene tiltani az energiaitalok eladását 18 éven aluliak részére.

Mértékkel

Varga Mihály javaslata a fiának is tetszeni fog – csökken a Túró Rudi áfája

2024. január elsejétől a tervek szerint 27-ről 18 százalékra csökken a Túró Rudi áfája – szúrta ki a Portfolio, miután a Parlament honlapjára kedden késő este felkerült az egyes adótörvények módosításáról szóló tervezet.

Ebben szerepel az is, hogy a kormány módosítja az Áfa törvény azon mellékletét, amely felsorolja a 18 százalékos, kedvezményes általános forgalmi adó kulccsal adózó termékeket. A Portfolio idézi a szöveget:

a desszert jellegű sajtkészítmény áfakulcsa az eddigi 27 százalékról 18 százalékra csökkenne 2024. január elsejétől.

Hiába habzsolnak, mégis fogynak – mit eszik Amerika, és mit eszünk mi?

Nem ritka helyzet, hogy az Európában nyaraló amerikai turisták azt tapasztalják, hogy annak ellenére, hogy nem fogják vissza magukat az étkezéseik során, hazatérve az Egyesült Államokba nem híztak egy grammot sem. Hogy lehet ez?

(A szerző a Concorde részvénypiaci stratégája. Korábban megjelent írásai itt olvashatók.)

Az idei év egyik legérdekesebb cikke volt számomra a Wall Street Journal (WSJ)You Gorged on Your European Vacation but Lost Weight. Why? című írása. Ez a cikk arról szól, hogy sokszor fordul elő olyan, hogy amerikai turisták olyan ételekkel és italokkal kényeztetik magukat az európai vakációjuk során, ami szem-szájnak ingere és hazatérve megdöbbenve tapasztalják azt, hogy nemhogy híztak ettől, hanem még fogytak is valamennyit.

Két év után először csökkentek az élelmiszerárak az Egyesült Királyságban

Jó hír az Egyesült Királyságban élőknek: két év után először csökkentek az élelmiszerárak az országban.

Kijöttek a legfrissebb inflációs adatok az Egyesült Királyságban. Az adatok alapján két év után először csökkentek az élelmiszerárak szeptemberben az országban, írja a BBC.

A fogyasztói árindex szeptemberben 6,7 százalékkal emelkedett a szigetországban, ezzel véget ért a három egymást követő hónapban mért csökkenő tendencia (augusztusban szintén ugyanennyit mértek). Éves szinten nézve az élelmiszerár-infláció továbbra is magas volt szeptemberben (12,2 százalék), de a tendencia enyhülő. Az ONS adatai alapján az árak augusztus és szeptember között 0,1 százalékkal csökkentek, elsősorban a tejtermékek és az üdítőitalok árcsökkenése miatt.

Ennyivel drágult az édes élet, csúcson a cukorár

A cukor és az édesipari termékek árának további drágulása várható az üzletekben, a tőzsdén ugyanis 12 éve nem látott szintre ugrott a cukor ára.

A legnagyobb üzletláncok legfeljebb beszerzési árat kérhetnek kérhetnek a cukorért, a kisebb üzletekben azonban már jelentősen megemelkedhet az ára. A KSH szerint az árstop kivezetése óta 67 százalékos drágulás figyelhető meg.

A termelők az energia- és a szállítási költségek emelkedésére és a szélsőségesen száraz időjárásra hivatkoznak. A cukorrépa-termesztők és cukorgyártók alacsonyabb termésre számítanak, ezért is várható, hogy magasabban stabilizálódik a cukor ára – közölte az rtl.hu.

Óriási kihívás előtt Magyarország: egyezményt köthet Ukrajnával az EU a mezőgazdaságban

Soha nem látott lépéskényszerbe kerülhet a teljes magyar mezőgazdaság, mert belátható időn belül szabadkereskedelmi egyezményt fog kötni az EU Ukrajnával. Ha pedig ez megtörténik, akkor a magyar búza, kukorica és napraforgó árát ez a „földbe fogja döngölni” – mondta a lap érdeklődésére Raskó György agárközgazdász.

Mint fogalmazott:

nem az a kérdés, hogy az említett egyezmény megszületik-e, hanem csupán az, hogy mikor.

12,2 százalék volt az infláció szeptemberben, az élelmiszerek 15,2 százalékkal drágultak

Szeptemberben 12,2 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, a járműüzemanyagok ára jelentősen emelkedett, az élelmiszereké csökkent augusztushoz viszonyítva. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal nőttek, ezen belül az élelmiszerek 0,2 százalékkal olcsóbbak lettek – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Egy év alatt az élelmiszerek ára 15,2 százalékkal emelkedett,

ezen belül leginkább a cukoré (61,3 százalék),

Csak három élelmiszer olcsóbb, mint két éve, pedig már eltűnt az infláció a boltokból tavalyhoz képest

Ahogy az elmúlt hónapok folyamatai alapján várható volt, a fogyasztói kosarunkban éves szinten nézve megszűnt az infláció. 2020 eleje óta minden hónapban ugyanazt a 42 terméket vásároljuk meg ugyanabban a mennyiségben, és szeptember végén négy bolt, az Aldi, a Lidl, a Penny és a Tesco átlagát nézve 23 820 forintot fizettünk. Egy évvel korábban 24 675 forintba került ugyanez, vagyis 3,4 százalékos deflációt mértünk.

Nem hivatalos, szubjektív, de változatlan bevásárlókosarunk összetétele a csillagra kattintva nyitható meg*Burgonya (piros) 3 kg

Cukor, 0,5 kg

Az ételek E-számainak keresgélése helyett itt van két jobb megoldás

Ha ugyanazokból az összetevőkből főzöl egy lecsót tűzhelyen és egyet bográcsban, más lesz az íze? És amelyik jobban ízlik, abból hajlamos vagy többet enni? Kicsit erőltetett ez a példa, de arra próbáltunk vele utalni, hogy egy ételt vagy élelmiszert az összetevőkön kívül alapvetően befolyásolhat önmagában a készítés módja is, ráadásul ettől még a fogyasztás mértéke is nagyban függhet.

Ez a körülmény egészen sokáig nem kapott különösebb hangsúlyt a laikusoknak is érthető táplálkozástudományi tanácsokban, pedig az élelmiszergyártók nagyon is terveznek vele.

A legtöbb esetben a gyártást úgy kell megtervezni, hogy a termék

Így alakulhat a nyugdíjak vásárlóereje

A napokban jelentette be a kormány, hogy visszamenőleg megemeli a nyugdíjakat. Kérdés, hogy ezzel valóban ellene mennek-e a nyugdíjak vásárlóerejének csökkenésével.

A törvényi kötelezettségnek megfelelően a kormány 3,5 százalékkal emeli a nyugdíjakat.

Az év eleji emelés 15 százalékos volt, ehhez jön most a 3,5 százalék, így jön ki az a 18,5 százalék, amely megegyezik az MNB idén decemberre várt, éves átlagos nyugdíjas inflációjával.