Best WordPress Hosting
 

Másodszor lett az év legrosszabb légitársasága a Wizz Air a briteknél

Rövid távú utakon a Wizz Air a második egymást követő évben lett a legrosszabb légitársaság egy, az Egyesült Királyságban végzett felmérés szerint. Az Independent erről szóló beszámolóját a hvg.hu is idézi, kiemelve, hogy a Wizz Air brit utasainak kifejezetten az ügyfélkiszolgálással és az ár-érték aránnyal van leginkább gondjuk.

A felmérés 2023 októberében készült. A kitöltők 10 775 járatot értékeltek, többek közt az ügyfélszolgálatot, az ár-érték arányt, az üléskényelmet, valamint az ételeket és italokat minősítve.

A Wizz Airt a késések és a vállalati kommunikáció miatt érte a legtöbb kritika – volt, aki szerint a légitársasággal probléma esetén „lehetetlen kommunikálni”.

Kivágták Nagy-Britannia legmagasabb liliomfáját

Kivágták Nagy-Britannia legmagasabb liliomfáját – írja a The Guardian. A növényt 50 évvel ezelőtt ültették egy Poole nevű angol városban, azóta pedig igazi látványossággá vált. Minden tavasszal érkeztek látogatók a településre csak azért, hogy megcsodálhassák gyönyörű, rozsaszín virágait.

Nemrég azonban egy fakertész észrevette, hogy a 18 méter magas fa korhadni kezdett, emiatt pedig a kivágása mellett döntöttek, nehogy rádőljön az egyik közeli épületre.

A megkérdezett helyiek arról számoltak be, nagyon sajnálják, hogy eltűnt szeretett növényük, ugyanakkor úgy gondolják, helyes döntés volt kivágni, hiszen veszélyt jelentett a lakosokra.

Nem térhet haza az Iszlám Államhoz 15 évesen csatlakozó nő

A londoni fellebbviteli bíróság pénteki végzése szerint nem kaphatja vissza brit állampolgárságát és így nem is térhet haza az a fiatal brit nő, aki kilenc éve, még gyermekként Nagy-Britanniából Szíriába utazott, és ott csatlakozott az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezethez – számolt be a döntésről az MTI.

Az akkor 15 éves Shamima Begum és két barátnője, a szintén 15 éves Amira Abase és a 16 esztendős Kadiza Sultana 2015 februárjában Londonból felnőtt kíséret nélkül Törökországba utazott, onnan átjutottak Szíriába, és ott csatlakoztak az Iszlám Államhoz. Kadiza Sultana egy légitámadásban meghalt, Amira Abase sorsa nem ismert. Shamima Begumnak az Iszlám Állam egy holland fegyveresétől három gyereke született Szíriában, de mindhárom meghalt.

Sajid Javid akkori brit belügyminiszter 2019 februárjában megvonta a brit állampolgárságot a jelenleg 24 éves, Londonban született Shamima Begumtól, és kitiltotta őt Nagy-Britanniából, arra a feltételezésre alapozva a döntést, hogy Begum édesanyja brit-bangladesi kettős állampolgár, és az ő révén lányának is van a brit mellett bangladesi állampolgársága. A brit törvények lehetővé teszik a brit állampolgárság megvonását terrorszervezetek tagjaitól. A brit kormány ugyanakkor a London által is aláírt nemzetközi jogi kötelezettségek alapján senkit nem tehet hontalanná, vagyis a brit állampolgárság nem vonható meg olyanoktól, akiknek nincs más állampolgárságuk.

Magyarország nevében adott ki közleményt a brit kormány a húszi lázadókra mért légicsapásokról

A londoni miniszterelnöki hivatal szerdán 23 ország, köztük Magyarország nevében adott ki közös közleményt, melyben információkat közölt a jemeni húszi lázadók állásaira hétfő éjjel mért brit-amerikai légicsapásról – írja az MTI.

A Downing Street szerdán ismertetett kiegészítő tájékoztatása nemzetközi válaszlépésként említi a brit és az amerikai légierő által január 22-én végrehajtott műveletet. A szöveget Rishi Sunak brit kormányfő hivatala Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Albánia, Ausztrália, Bahrein, Kanada, Horvátország, Csehország, Dánia, Észtország, Németország, Bissau-Guinea, Magyarország, Olaszország, Kenya, Lettország, Litvánia, Montenegró, Hollandia, Észak-Macedónia, Lengyelország, Dél-Korea és Románia közös közleményeként tette közzé. A tájékoztatás megismétli, hogy a hétfő éjjeli brit-amerikai légi akcióhoz Ausztrália, Bahrein, Kanada, Hollandia és Új-Zéland nyújtott támogatást, de hogy ez miben merült ki, azt nem részletezték.

A kormány tájékoztatása szerint a közös légi műveletben a brit és az amerikai harci gépek nyolc célpontot támadtak a húszik ellenőrizte jemeni térségben az egyéni és a kollektív önvédelemhez fűződő, az ENSZ alapokmányában is megfogalmazott elidegeníthetetlen jogra hivatkozva. Mint írták, a húszik által kereskedelmi és hadihajók ellen november közepe óta elkövetett harmincnál is több támadás minden olyan országra fenyegetést jelent, ami függ a nemzetközi tengerhajózástól. London hangsúlyozta továbbá, hogy mindazok, akik fegyvereket szállítanak a húsziknak a támadások végrehajtásához, megsértik a nemzetközi jogot és az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2216-os számú határozatát. A 2015-ben elfogadott BT-határozat leszögezi ugyanis, hogy a húszi milíciáknak ki kell vonulniuk az általuk elfoglalt területekről, vissza kell szolgáltatniuk a kormányerőktől zsákmányolt fegyvereket és fel kell hagyniuk az erőszakcselekményekkel.

A britek szájkosarat tesznek a tucatnyi halálesetet okozó kutyákra, de nem biztos, hogy megtalálták a felelőst

Lassan fél éve hirdették ki Nagy-Britanniában azt a kormányhatározatot, amely szerint 2024. február 1-jétől bűncselekménynek minősül az amerikai XL bully, azaz az amerikai nagyméretű bull típusú kutyák birtoklása. A szabályozás jelentőségét mutatja, hogy az Egyesült Királyságban legutóbb több mint 30 éve, 1991-ben került fel egy kutya a veszélyes fajták listájára. A szigorítást két lépcsőben vezették be: 2023. december 31. óta bűncselekménynek minősül, ha valaki elad, elhagy, elajándékoz egy ilyen kutyát, vagy szájkosár és póráz nélkül sétáltatja; a február 1-jétől életbe lépő törvény szerint már a kutyák birtoklása is bűncselekménynek számít Angliában és Wales-ben.

Két év, tucatnál is több halott

A szigorításra azért volt szükség, mert az utóbbi pár évben megsokszorozódtak az ilyen kutyák által elkövetett, halálos kimenetelű támadások.

A legtetováltabb brit azt szeretné, ha amputálnák a lábát

„Nem tud, nem arra gondolni” Nagy-Britannia legtöbb tetoválással rendelkező embere, a birminghami Matthew Whelan, hogy a sebészek egy egészen extrém testmódosítását véghez vigyék: amputálják a lábát – számolt be róla a Mirror.

Whelannek – aki korábban arról beszélt, hogy szerinte szégyellik a munkahelyén – csaknem az egész testét tetoválások fedik (18-19 millió forintot kitevő összeget fordított eddig rá), még a mellbimbóit is eltávolítatta, de most még egy lépéssel tovább menne.

A 43 éves férfi egy olyan sebészt keres, aki hajlandó lenne eltávolítani az egyik végtagját.

Tömegével tette tönkre a brit posta hivatalvezetőinek egzisztenciáját egy hibás szoftver

Külön törvénnyel soron kívüli jogorvoslatot nyújt a brit kormány annak a több száz korábbi postahivatali vezetőnek, akit az elmúlt években, a cég által alkalmazott hibás könyvelési szoftver adatai alapján ártatlanul elítéltek.

Rishi Sunak miniszterelnök szerdán a londoni alsóházban bejelentette, hogy a kormány az alaptalan büntetőjogi ítéleteket semmisnek kimondó jogszabályt sürgősségi jelleggel terjeszti a képviselők elé, és az elítéltek gyors jogorvoslatra és kártérítésre számíthatnak.

Az ügy a brit igazságszolgáltatás újkori történetének messze legnagyobb jogtiprási botrányává fajult, miután kiderült, hogy a Nagy-Britanniában közvetlen lakossági postai és egyéb kapcsolódó, főleg pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó cég, a Post Office Limited 1999 és 2015 között 736 postahivatali vezető ellen kezdeményezett büntetőjogi eljárást sikkasztás vagy lopás hamisnak bizonyult vádjával.

Sokkoló videó jelent meg arról, hogyan ölik a medvéket a brit testőrségi kucsma miatt

A PETA (People for the Ethical Treatment of Animals) amerikai állatjogi szervezet, amely húsz éve küzd hiába az angol királyi testőrség medveszőrméből készült kucsmái ellen, durva videót tett közzé arról, hogy milyen kegyetlen módszerrel ölik a fekete medvéket Kanadában, hogy alapanyagot szolgáltassanak a hagyományos fejfedőnek – írta meg a Quibit.

A kétperces felvételen az látható, ahogy Kanadában a vadászok először süteményekkel odacsalogatják magukhoz a fekete medvéket, majd számszeríjjal lelövik őket. (A videó megtekintése csak erős idegzetűeknek ajánlott.)

A videó narrátora, az ismert brit színész, Stephen Fry szerint ez a gyakorlat már magában is felháborító: a britek mindig nagyra tartották a sportszerűséget, ebben viszont még a sportszerűség csírái sem megtalálhatóak. Fry szerint ráadásul semmi nem indokolja, hogy a testőrség tagjai medvebőrt, és ne szintetikus anyagból készült kucsmát viseljenek.

Alexander Faludy: Nem a Guardian, hanem az apácák panaszaiból látszik, hogy baj van Magyarországon

Azért kerülhettem feketelistára, mert egyházi lapoknak írok, és a kormány érzékeny rá, milyen kép jelenik meg róla a nyugati keresztény médiában – véli Alexander Faludy szabadúszó újságíró, inaktív anglikán pap, akit decemberben nem engedtek be Orbán Viktor sajtótájékoztatójára. A néhai Faludy György 40 éves unokája szerint a Fidesz keresztény–konzervatív kritikája érdekesebb, mint a baloldali – ezért is hagyta ott „haldokló” angliai egyházát, hogy budapesti tudósító lehessen. Keresztény országnak látja-e Magyarországot? Működik-e Orbánék hálózatépítése a nyugati jobboldalon? Milyen volt az intellektuális kapcsolata nagyapjával? Többek között erről kérdeztük Alexander Faludyt – 15 évvel azután, hogy egy bizarr ügy miatt a Heti Válasznak adta első magyar interjúját.

Állítólag egy brit kémet kapcsoltak le Kínában

Leleplezték és letartóztatták Kínában az MI6 brit hírszerző ügynökség feltételezett kémjét – közölte a kínai állambiztonsági minisztérium hétfőn.

A Pekingben kiadott jelentésből kiderül, hogy a hatóságok azzal vádolják az MI6-et, hogy Kínába küldött egy külföldi állampolgárságú személyt információszerzés céljából – derült ki a hétfőn.

A külföldi Huang Moumou egy tengerentúli tanácsadó ügynökség vezetője

Már a brit kormánypárt tagsága is elkerülhetetlennek tartja a választási vereséget

A kormányzó brit Konzervatív Párt tagságán belül is rekordra emelkedett azoknak az aránya, akik a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt győzelmét valószínűsítik az idén esedékes nagy-britanniai parlamenti választásokon, írja az MTI.

A ConservativeHome online politikai fórum 731 párttag részvételével elvégzett, vasárnap ismertetett idei első reprezentatív vizsgálata szerint

a tagság 63,47 százaléka tartja a következő választások legvalószínűbb kimenetelének azt, hogy a Munkáspárt többséget szerez a londoni alsóházban.Munkáspárti vezetésű koalíciós kormány megalakulását 10,53 százalék tartotta elképzelhetőnek, 12,31 százalék kisebbségi Labour-kormányra számít.

Több mint hétszáz éves a világ legidősebb, ma is működő macskaajtaja

A Londontól közel háromszázötven kilométerre fekvő Exeter története a római korig nyúlik vissza, a város legfontosabb jelképe azonban nem ebből a korszakból, hanem a középkor utolsó évszázadaiból származik: 1113-ban indult meg ugyanis a katedrális építése, ami végül 1400 körülre ért révbe.

A közel háromszáz éves periódus derekán az angolok rájöttek, hogy a normann stílusban való építés idejétmúlt, így 1258-ban a már meglévő részeket is gótikus díszekkel ruházták fel.

A munkák során ezt az épületet is sújtotta a korszak egyik legnagyobb rákfenéje: az úton-útfélen feltűnő patkányok és egerek problémája, amit az ország más templomaihoz hasonlóan itt is macskákkal kívántak megoldani.

Nem az előző helyére, hanem egymásra építettek hidakat Walesben

Az Ördög hídja – így hívják az Ír-tenger partján lévő Aberystwyth meglepő átkelőhelyét, ami egy mély és szűk szakadék felett ível át.

A hidat oldalról nézve mindenki számára egyértelművé válik, hogy valami nem egészen stimmel vele:

A megoldás persze egyszerűbb annál, mint sokan hinnék, hiszen itt valójában három építmény került egymásra:

Brit védelmi miniszter: közvetlen támadást indíthatunk a Vörös-tengernél  

Közvetlen katonai fellépést helyezett kilátásba a jemeni húszi lázadók ellen Grant Shapps brit védelmi miniszter a Vörös-tengeren közlekedő hajók elleni támadások folytatódása esetére.

Shapps a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap hétfői kiadásában megjelent írásában közölte, hogy a húszik decemberben ötször annyi támadást hajtottak végre a Vörös-tengeren, mint novemberben, és december eleje óta a tízszeresére emelkedett a nemzetközi hajózás biztosítási díjszabása a térségben.

Mindez arra kényszeríti a konténerszállító hajókat, valamint a nyersolajat és vegyi anyagokat szállító tartályhajókat, hogy Afrikát megkerülve nyolcezer kilométeres kitérővel érjék el európai célállomásaikat – áll a brit védelmi miniszter cikkében. Grant Shapps szerint a vörös-tengeri agresszió folytatódásának megvan az a kockázata is, hogy valaki “elszámítja magát”, és ez eszkalációhoz, végső soron regionális konfliktushoz vezethet.

2024-ben a fél világ voksol, és számos szavazás hatással lesz a világ másik felére is

A történelem során még sosem volt annyira sűrű választási év, mint amilyen 2024 lesz: az Economist számításai szerint a világ lakosságának több mint fele – mintegy négymilliárd ember – járulhat majd az urnákhoz.

Összesen 76 országban lesznek olyan voksolások, amelyeken minden választásra jogosult részt vehet, ebből 71 ország szerepel az Economist Demokrácia Indexében, és ennek csak alig több mint a fele – 43 ország, köztük a 27 uniós tagállam – mondhatja el magáról, hogy teljesen szabad választásokat tart, a többi nem. De a 71 ország között is többségében vannak azok, amelyeket legfeljebb „hibás demokráciaként” jellemez az Economist, például Csehország (8 pont), az USA (7,9 pont) vagy Magyarország (6,6 pont), miközben Dánia a 9,3 pontjával teljes demokráciának számít.

A demokrácia megléte vagy hiánya ráadásul nemcsak az adott ország életét befolyásolja, hanem hatással lehet a világpolitikára is, ahogy ezt a cikkünkben kiemelt események is bizonyítják.

A gyártókat büntetnék, ha balesetet okoz egy önvezető autó

2026-ra megjelenhetnek egyes utakon az önvezető autók – írja a Reuters Mark Harper brit közlekedési miniszter kijelentése alapján.

A politikus elmondása szerint az önvezető technológiával felszerelt autók jelenleg nem közlekedhetnek Nagy-Britanniában, ez azonban egyelőre nem probléma, ugyanis az autógyártók még nem rendelkeznek olyan járművekkel, amelyek az ötfokozatú önvezetési skála negyedik, vagy legmagasabb szintjén állnának.

A brit kormány által benyújtott, az automatizált járművekről szóló törvény azonban már a parlament előtt van, így 2024 végére minden bizonnyal rendelkezésre állnak majd a törvényi keretek az ilyen autók vezetése és tesztelése számára.

Csaknem háború tört ki egy disznó miatt

Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság 1846 nyarán, az oregoni szerződésben rögzítette az amerikai és az észak-amerikai brit gyarmatok (a mai Kanada) közötti nyugati határvonalat a Csendes-óceánig. A határ az északi szélesség 49°-a lett, azonban ez a Vancouver-sziget és a kontinens közötti szorosban található szigetek esetében vitára adott okot – írja a Rubicon.hu.

Mindkét oldalról telepesek költöztek a legnagyobb legfontosabb San Juan-szigetre, hogy hazájuk igényét a területre. 1859-ben azonban egy brit gazda disznója „átszökött” a határon, és egy amerikai farmer burgonyaföldjén kezdett túrni, aki lelőtte az állatot. Nem tudtak egymással megegyezni, az angol feljelentést tett, az amerikai a hadsereg védelmét kérte.

Pillanatok alatt jelentős erők néztek farkasszemet egymással.

Útfelújítás közben akadtak a rejtélyes csontvázra

Hogyan került egy 2000 éve a mai Dél-Oroszország területén született fiatalember holtteste az angol vidékre? Egy új tanulmány szerzői választ találtak erre az izgalmas kérdésre – írja a BBC.

A teljes és jó állapotban fennmaradt csontvázat egy útfelújítási munkálatokat megelőző ásatás során fedezték fel, a férfit egyedül és tárgyak nélkül temették el.

Az elhunytat Krisztus után 126 és 228 között, Britannia római megszállásának idején helyezhették végső nyugalomra a mai Cambridgeshire megyében.

Dán szélenergia a brit háztartásoknak

A Viking Link a világ legnagyobb rendszerösszekötője, amely 765 km hosszú tenger alatti kábelen keresztül köti össze Dániát és az Egyesült Királyságot – ha teljesen beüzemelik, 1,4 millió brit otthont lát majd el a dán szélerőműparkokból származó zöld energiával.

A Viking Link 765 km-ren nyújtózik végig a tenger alatt, és Dánia szélerőműveit köti össze az Egyesült Királysággal – a rendszer 1,4 millió brit otthon fog ellátni tiszta, zöld energiával. A december 29-től működő nagyfeszültségű egyenáramú kábel azonban kezdetben csökkentett, 800 MW-os teljesítménnyel fog működni a nyugat-jyllandi nagyfeszültségű hálózat korszerűsítésének a késlekedése miatt.

Ennek ellenére is hihetetlen technológiai teljesítményről beszélhetünk tehát, amely a világ legnagyobb rendszerösszekötője. A Viking Link az Egyesült Királyság National Grid és a dán Energinet együttműködése keretében valósult meg, amely 2015 decemberében indult, és több mint hárommillió munkaóra eredményeként született meg az aprólékos tervezéstől kezdve egészen a kivitelezésig – számol be róla az Interesting Engineering.

Évszázados, semmibe vezető kőlépcső áll Newcastle közepén

Az északkelet-angliai Newcastle-ről a legtöbbeknek talán csak a futballcsapat jut eszébe, pedig a geordie-k otthonaként emlegetett háromszázezres város számtalan érdekes embert is adott a világnak: közülük a legismertebb egyértelműen a Mr. Bean karakterében világhírűvé vált Rowan Atkinson, de a 2013-as fizikai Nobel-díjat megosztva elnyerő Peter Higgs (1929-) – a Higgs-bozon a díjról szomszédjától értesült névadója –, illetve a XX. század egyik legismertebb kémje, a Szovjetuniónak elképesztő mennyiségű információt szállító Rudolf Abel (1903-1971) is innen indult.

A város utcáin járva ezekre persze semmi nem utal, az elmúlt évszázadok nyomai azonban továbbra is az utcakép szerves részét képezik

ilyen ez a kőből faragott lépcső is, aminek első látásra nincs semmi értelme: