(A szerző az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)
Ismét felerősödtek az inflációs félelmek az elemzők körében, miután az amerikai inflációs mutató több mint egy év csökkenő tendenciája után újra emelkedésnek indult. Az aggodalmat támogatta a nyersolaj árának június óta bekövetkezett, dollárban mérve több mint 30 százalékos emelkedése, majd október elején az Izraelben bekövetkezett terrortámadást követően az olajárak újabb nagymértékű megugrása. Adódik a kérdés, hogy az olajárak ilyen mértékű emelkedése, és esetleges további növekedése milyen hatással lehet az inflációra, illetve lakossági fogyasztásra.
Az inflációs nyomás világszerte enyhülőben van, és sok gazdaságban elérkeztünk a szigorú monetáris politika végéhez, amikor már csak nagyon kicsi hiányzik a jegybanki inflációs célok eléréséhez. Mint ahogy a legtöbb játékban, itt is a végjáték a legnehezebb, és ilyenkor a legnagyobb a tétje a hibázásnak. Ez az USA példáján szemléltetve azt jelenti, hogy míg az amerikai infláció viszonylag könnyen és egyenletesen csökkent tavaly június óta 9 százalékról 3 százalék környékére, addig a 3 százalékról lehozni a két százalékos szintre sokkal nehezebb feladat lesz. Ezt maga a Fed is beismeri, ugyanis a legutóbbi előrejelzése alapján a következő két évben nem várható az inflációs célszintre való csökkenése. Nem csoda, hogy a jegybankok világszerte adatvezérelt, és a szokásosnál óvatosabb üzemmódba kapcsoltak, inkább tovább tartva magasan a kamatokat – és csak akkor csökkentve azokat, amikor az infláció már ténylegesen a célszinten tartózkodik -, minthogy korán kezdjenek lazítani, és az infláció újból szárnyra kapjon.