Best WordPress Hosting
 

Önkéntesekkel vizsgálja a NASA, milyen lehet a Marson élni

Négy alanyt keres a NASA új, a marsi környezetben való életet szimuláló kísérletéhez – írja a ScienceAlert. A vizsgálat egy évig fog tartani.

Az űrügynökség Crew Health and Performance Exploration Analog (CHAPEA) nevű programjában a résztvevőknek egy 158 négyzetméteres, Mars Dune Alpha nevű lakóhelyre kell bezárkózniuk korlátozott erőforrásokkal.

A kísérlet során olyan kihívásokkal kell szembenézniük, mint amilyenek a környezeti stresszhatások és a berendezések meghibásodásai. A küldetésben a legénység szimulált sétákat hajt majd végre, és adatokat fog szolgáltatni különböző tényezőkről, így a fizikai és viselkedésbeli egészségről, valamint a teljesítményről.

Magáncég indul a Hold déli pólusára

Sikeresen indult útnak a Hold déli pólusa felé a NASA által támogatott Intuitive Machines leszállóegysége. A csütörtökön, magyar idő szerint reggel 7 óra után nemsokkal felbocsátott Nova-C feladata az lesz, hogy a felszínt vizsgálja a jövőbeli emberes űrmissziók számára, írja Sky News.

Ha minden jól megy, az eszköz nagyjából egy héten belül megérkezhet a célterületre.

A Nova-C felépítése egyszerű: tulajdonképpen egy 4 méter magas és másfél méter széles hengerről beszélünk, ami 6 lábon landol. Az Odüsszeusznak nevezett egység 12 rakományt tartalmaz, amelyek közül hatot a NASA tervezett, hogy tanulmányozzák, hogyan hat a leszállóegység a Hold felszínére ereszkedés közben. Érdekesség, hogy az egység apró korongokat is szállít, amelyek a Földről érkező üzeneteket tartalmaznak, és időkapszulaként szolgálnak bolygónk számára.

A következő lépés a holdbázis, aztán indulhatunk tovább a Marsra

Ki szeretne közületek űrhajós lenni?

– hangzott el a kissé álnaiv kérdés a színpadról, válaszként pedig gyerekkezek sűrű erdeje emelkedett a magasba. A reakció nem volt különösebben meglepő, hiszen közismert tény, hogy a gyerekek karriercéljai között előkelő helyen szerepel a világűr meghódítása – az pedig minden bizonnyal csak fokozta a lelkesedést, hogy a teremben jelen volt egy hús-vér asztronauta is. A NASA kötelékébe tartozó Sunita Williams a 42. Sardzsai Nemzetközi Könyvvásár vendége volt 2023 novemberében, és azért érkezett az Egyesült Arab Emírségek egyik legnagyobb kulturális rendezvényére, hogy inspirációs beszédet tartson a fiataloknak, beszélgessen velük és elmesélje nekik a saját történetét.

Ez a történet ugyanis számos tanulsággal szolgál: például azzal, hogy akkor is érdemes folyamatos erőfeszítéseket tenni, ha még nem látjuk tisztán a végcélt magunk előtt. A Bostonban felnőtt Williams például gyerekként egyáltalán nem készült űrhajósnak, sőt, a középiskola vége felé sem tudta még, mit akar pontosan az élettől. Versenyszerűen úszott, kiváló volt matekból és egy ideig kacérkodott a gondolattal, hogy állatorvos legyen, de nem volt biztos benne, hogy tényleg ez az ő útja. Elveszettségét látva bátyja a következő kérdést szegezte neki:

Napfogyatkozást figyeltek meg a Marsról

A Mars Phobos nevű elhaladt a Nap előtt, a NASA egyik robotjának pedig sikerült megörökítenie az eseményt – írja a Space.com. A Jezero-kráterben tevékenykedő Perseverance február 8-án dokumentálta a marsi napfogyatkozást.

A NASA Jet Propulsion Laboratory (JPL) mérnökei 68 felvételt felhasználva hozták létre a mozgóképet. A fotókat a rover bal oldali Mastcam-Z kamerája rögzítette.

A Phobost 1877-ben fedezték fel, az objektum egy aszteroida méretű hold, amely néhány ezer kilométerre kering a bolygó felé.

Újabb ország csatlakozott Amerika űrszövetségéhez

Görögország a legújabb ország, amely csatlakozott az Egyesült Államok űrszövetségéhez, az Artemis Accordshoz, azaz Artemis-egyezményekhez – írja a Space.com. Jorgosz Gerapetritisz görög külögyminiszter február 9-én az Egyesült Államok Külügyminisztériumában, egy szélesebb körű amerikai-görög stratégiai párbeszéd keretében írta alá a megállapodást.

Gratulálunk Görögországnak, hogy a 35. országként csatlakozott az Artemis Accords-családhoz

– mondta Bill Nelson, a NASA igazgatója az aláírási ceremónián. „Az Egyesült Államok és Görögország régóta partnerek és barátok, és örömmel bővítjük ezt a partnerséget a kozmoszban. Együtt alakítjuk az együttműködés jövőjét az űrben az Artemis-generáció számára” – tette hozzá.

Már a jövő héten holdra szállhat Amerika

Egy hónappal a Peregrine bukott küldetése után az Egyesült Államok ismét megpróbál visszatérni a Holdra. A NASA ezúttal egy másik magáncéggel dolgozik együtt azon, hogy 50 év után először holdra szállhasson egy amerikai eszköz – írja a CNN.

A tervek szerint az Odysseus – vagy röviden Odie – nevű leszállóegységet február 14-én, szerdán, magyar idő szerint 18:57-kor bocsátják majd fel egy SpaceX Falcon 9 hordozórakétán a floridai Kennedy Űrközpontból. Miután Föld körüli pályára állt, az Odysseus leválik majd a rakétáról és magában kezd el a célja felé haladni. A szonda várhatóan kicsit több mint egy hét alatt fogja elérni a Holdat, így február 22-én kísérelheti meg a landolást.

Ha sikerrel jár, az Intuitive Machines nevű vállalat fejlesztette Odysseus lesz az első amerikai eszköz, amely puhaleszállást hajt végre az égitesten az 1972-es Apollo 17 küldetés óta, valamint az első olyan magáncég által épített eszköz, amely eléri az objektum felszínét. Januárban ugyanezzel próbálkozott meg a Peregrine nevű űrszonda is, azonban egy meghibásodás miatt nem tudta teljesíteni misszióját, helyette a Földre visszazuhanva elégett a légkörben.

50 éve hajózik ki egy spanyol tudós, hogy rögzítse a Földközi-tenger hőfokát, drámai eredményei vannak

Josep Pascual a Földközi-tenger egyik legjobb ismerője. Hobbijából még a NASA tudósai is profitálnak.

The post 50 éve hajózik ki egy spanyol tudós, hogy rögzítse a Földközi-tenger hőfokát, drámai eredményei vannak first appeared on 24.hu.

Több száz embert bocsát el a NASA

Egy belső dokumentum szerint 530 alkalmazottat és 40 vállalkozót tervez elbocsátani a NASA Jet Propulsion Laboratory (JPL) – írja az NBC Los Angeles. A döntés hátterében az áll, hogy a szövetségi finanszírozású kutatási és fejlesztési központnak még nem sikerült bebiztosítania a 2024-es pénzügyi évre vonatkozó büdzséjét.

Dr. Laurie Leshin, a JPL igazgatója szerint egyelőre nem rendelkeznek a 24. pénzügyi évre vonatkozó előirányzattal, illetve a Mars Sample Return (MSR) költségvetésének végső kongresszusi jóváhagyásával. A központnak ezért jelentős lépéseket kell tennie a kiadások csökkentése érdekében.

A közelgő elbocsátás a JPL teljes munkaerejének 8 százalékát érinti.

Közeli képeken a Naprendszer pokoli holdja

Részletes felvételeket készített a hétvégén a NASA Juno űrszondája Naprendszerünk legaktívabb vulkanikus objektumáról – írja a Business Insider. Az Io megközelítése során az űreszköz valós időben észlelte az égitest tűzhányóinak tevékenységét.

A Juno az elmúlt időszakban kétszer is elrepült a hold közelében, hogy jobban megismerje az Io felszíne alatt zajló jelenségeket. A mostani manőver során az űrszonda mintegy 1500 kilométerre járt az Iótól, ennél közelebb ember alkotta eszköz még nem került a pokoli égitesthez.

Az Io a Jupiter egyik holdja. Az objektumra egyik oldalról a gázóriás hihetetlen gravitációja hat, emellett a közeli Europa és Ganymedes holdak tömegvonzása is befolyásolja az égitestet.

Videó: ez történik, amikor bekapcsolják a hajtóműveket a Nemzetközi Űrállomáson

Izgalmas videón mutatta meg egy űrhajós, mi történik a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), amikor egy űrhajó hajtóműveivel mozgatni kezdik az űreszközt – írja a Space.com.

Az ISS nemcsak kering a Föld körül, hanem ezzel együtt folyamatosan zuhan is felé – ennek köszönhető az is, hogy az emberek súlytalanul lebegnek a fedélzetén. Éppen ezért olykor szükség van arra, hogy bekapcsolják egy éppen az űrállomás kikötőjében található űrhajó hajtóműveit, ezzel növelve a keringési magasságot.

Ez történt január 27-én is, Jasmin Moghbeli asztronauta pedig felvette, hogy mi történik vele is társaival a folyamat közben. A videón az látható, amint az egy helyben lebegő emberek lassan hátrafelé kezdenek siklani a „levegőben”, amint bekapcsolnak a hajtóművek.

Ezek voltak a lezuhant marshelikopter utolsó fotói

A NASA megosztotta az Ingenuity (találékonyság) nevű marshelikopterének utolsó fényképeit, az egyik a végzetes hiba is látszik, amely véget vetett az eszköz küldetésének – írja a Live Science.

Amint a 24.hu korábban beszámolt róla, idén januárban befejeződött az Ingenuity három éve tartó küldetése, miután egyik rotorlapátja súlyosan megsérült. A károk az eszköz egyik utolsó fotóján is látszódnak, amelyen megpillantható a törött alkatrész árnyéka.

NASA / JPL-Caltech

Ő volt az első majom az űrben

Ham, az első majom, aki kijutott a világűrbe 63 éve, 1961. január 31-én indult útnak. A csimpánz küldetése óriási lépés volt az amerikai űrprogram történetében, azonban kis híján tragédiával végződött – írja a Múlt-kor.

Űrutazó állatok

Miután 1957. október 4-én a Szovjetunió Föld körüli pályára állította a világ első műholdját, a Szputnyik–1-et, az Egyesült Államok vezetői közül többen kétségbeesésükben a fejükhöz kaptak. A rákövetkező évben Washington létrehozta a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatalt, közkeletű nevén a NASA-t, hogy felvegye a versenyt riválisával.

Kozmikus óriásokról készültek fényképek

Lenyűgöző fotókat készített a James Webb űrtávcső 19 spirálgalaxisról, amelyek sosem látott részleteket is megmutatnak ezekről az objektumokról – írja a Live Science.

Janice Lee csillagász szerint a fényképek annyira csodálatosak lettek, hogy még azok a szakértők is megdöbbentek rajtuk, akik évtizedek óta tanulmányozzak a galaxisokat.

A megörökített objektumok 15-60 millió fényévre találhatóak a Földtől, és jól láthatóan tele vannak csillagokkal, amelyek kék pontokként jelennek meg a fotókon.

Az élet nyomai rejtőzhetnek ebben a marsi kráterben

Egy friss tanulmány megerősíti: a NASA Perseverance robotja valóban egy ősi marsi tóban végzi misszióját – írja a ScienceAlert. A mai Jezero-kráterben a távoli múltban alkalmasak lehettek a körülmények az élet számára, ha a vörös bolygón egykor voltak mikrobák, azok megkövesedett maradványai még a térségben lehetnek.

A kutatók egy ideje sejtik, hogy a régióban évmilliárdokkal ezelőtt egy tó volt, nem véletlenül jelölték ki célterületként a krátert a Perseverance számára. A marsjáró utóbb további bizonyítékokat talált, így egy, a tóba ömlő folyó lehetséges nyomait.

A szakértők most radaradatokat elemezve pillantottak be a térség mélyére. David Paige, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint a Mars körül keringő szondákkal már megfigyeltek izgalmas felszíni formációkat, de nem tudhatták biztosan, hogy a képződmények eredeti állapotukban láthatóak-e. Ennek eldöntésében segíthet a talajszint alatti vizsgálat.

Véget ért a NASA marshelikopterének missziója

Három év után véget ért az Ingenuity missziója – írja a Live Science. A NASA kísérleti, robotizált helikoptere az első ember alkotta tárgy volt, amely egy idegen égitest felszínén – a Marson – repkedett.

A mindössze 4 kilogrammos eszközben még mindig áramlik az energia, egyik rotorlapátja viszont helyrehozhatatlanul károsodott utolsó repülését követően.

Az Ingenuity összesen 72-szer emelkedett a magasba a vörös bolygón, ezzel messze túlteljesítette eredeti feladatait.

Felrobbantottak egy űrállomást

Egyre több szó esik arról, hogy hamarosan el kell köszönnie az emberiségnek a jelenlegi Nemzetközi Űrállomástól, a megoldást pedig sokak szerint a felfújható bázisok jelentik. Ez a technológia összezsugorítható, és könnyedén elhelyezhető egy egyszerű hordozórakétában, amelynek pályára állása után életteret biztosíthat az expedíción résztvevő asztronauták számára – írja az Interesting Engineering.

A Sierra Space elnevezésű repülőgépipari vállalat már javában teszteli is ezt az új technológiát, hogy 2030-ra valósággá válhasson a koncepció. A vállalat nemrég teljes körű nyomástesztet hajtott végre a Large Integrated Flexible Environment (LIFE) egység prototípusán a NASA Marshall Űrközpontjánál.

A prototípus közel 20 méteresre tud kitágulni, a teszt fókusza azonban az egység nyomástartó héjának teherbírásán volt. Az elemet ezért addig töltötték fel extra levegővel, amíg az fel nem robbant. A szakértők a szerkezetet a NASA által javasolt több mint 4 báros nyomás fölé pumpálták, amíg végül nem bírta a nagy nyomást, és óriásit pukkant.

Kína beelőzheti Amerikát a Holdon

Az amerikai Kongresszus több tagját is aggasztja a NASA Artemis-programjának késése – írja a Space.com. Múlt héten derült ki, hogy az Artemis-2 missziót 2025 szeptemberére, az Artemis-3-at pedig 2026 szeptemberére halasztják.

Előbbi küldetéssel négy asztronauta fogja megkerülni a Holdat, utóbbival pedig több mint fél évszázad után lép majd ember ismételten az égitestre. Az új dátumok nagyjából egyéves csúszást jelentenek.

Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának Tudományos, Űripari és Technológiai Bizottsága január 17-én tartott meghallgatást az új tervekkel kapcsolatban. Az eseményen több döntéshozó aggodalmának adott hangot.

Amerikai űreszköz zuhanhat a Földre

Már alig szivárog, de még mindig a Föld felé tart a Peregrine leszállóegység – írja a Space.com. Az űreszköznek az eredeti tervek szerint februárban kellene landolnia a Holdon, ám a misszió meghiúsult.

Az Astrobotic landere január 8-án indult el a United Launch Alliance Vulcan Centaur rakétáján, nem sokkal később azonban kiderült, hogy hajtóanyaga szivárog, és nem fogja elérni a Holdat. Az Astrobotic január 15-án már azt közölte, hogy a Peregrine továbbra is reagál, működőképes és stabil, a szivárgás pedig lényegében megszűnt.

A vállalat a NASA-val és más amerikai kormányzati szervekkel most azt próbálja meghatározni, hogy hol találhatja majd el az űreszköz a Földet. Hétfőn a Peregrine nagyjából 350 ezer kilométerre volt a bolygónktól, valamivel közelebb, mint a Hold, amely mintegy 384 400 kilométerre kering.

Itt a NASA új repülője, ami megreformálhatja a légi közlekedést

A NASA a Lockheed Martin hadiipari óriáscéggel közösen készített új, szuperszonikus sugárhajtású repülőgépet. A 2016 óta közösen fejlesztett, „új Concorde-ként” is emlegetett X-59 Quesst prototípusát egy szűkkörű bemutatón leplezte le az amerikai űrügynökség.

A futurisztikus gép nagy ígérete az, hogy hangrobbanás nélkül tudja majd átlépni a hangsebességet, miközben eléri az 1500 km/órás utazósebességét. Természetesen nem teljesen hangtalan az eszköz, a tesztek szerint azonban a fülsiketítő hangrobbanást nagyjából olyan szintre sikerült csillapítani, mint amikor becsapják egy autó ajtaját. További érdekesség, hogy a gépnek nincs előre néző ablaka, a pilóták nagy felbontású kamerákon keresztül látják az utat maguk előtt.

A projekt célja, hogy rábírják a döntéshozókat a kereskedelmi szuperszonikus repülést tiltó szabályok felülbírálására.

Idegen anyagot tartalmazó tárolót nyit fel a NASA

Hamarosan teljesen hozzáférhetnek a kutatók az OSIRIS-REx által a Bennu aszteroidáról begyűjtött mintákhoz – írja az IFLScience. A NASA kutatói a közelmúltban sikeresen eltávolították a mintavevő fejről azt a két rögzítő elemet, amelyek szeptember óta akadályozták őket a tartály teljes kinyitásában.

A tárolót a lehető legtisztább körülmények között kell felnyitni, hogy a minta ne szennyeződjön be. A tartályt eredetileg 35 elem rögzítette, ezek közül kettőt viszont nem tudtak eltávolítani az elérhető és jóváhagyott eszközökkel. A csapatnak ezért új technikát kellett kidolgoznia.

Mérnökeink és tudósaink hónapokig fáradhatatlanul dolgoztak a színfalak mögött, hogy ne csak feldolgozzák azt a több mint 70 grammnyi anyagot, amelyhez korábban hozzáférhettünk, hanem új eszközöket is tervezzenek, fejlesszenek és teszteljenek, amelyek lehetővé tették számunkra, hogy túllépjünk ezen az akadályon