Best WordPress Hosting
 

Két ukránt halálra késelt egy orosz férfi Németországban

Halálra késeltek két ukrán férfit Németországban – közölte a szövetségi rendőrség vasárnap. A kettős emberölés gyanúsítottjaként egy orosz férfit vettek őrizetbe.

Az AP hírügynökség azt írja, a Németország déli részén élő két ukrán férfi 23 és 36 éves volt. Őket  a felső-bajorországi Murnauban egy bevásárlóközpont területén ölték meg szombaton.

A rendőrség még aznap este őrizetbe vett 57 éves orosz férfit emberölés gyanújával.

Botrányok sora nehezíti, hogy az egyre erősödő német szélsőjobb hatalmas sikert arasson a közelgő választásokon

Bár egy ideig remegett a léc, úgy tűnik, kiáll a parlamenti képviselője és EP-jelöltje, Petr Bystron mellett a szélsőjobboldali-populista Alternative für Deutschland (AfD). Az Alternatíva Németországért párt Bundestag-képviselőjeként 2017 óta tevékenykedő politikust (aki jelenleg a külpolitikai bizottság AfD-csoportjának a vezetője is) azzal vádolják, hogy egyike azoknak, akik Ukrajna ellen agitáltak, és ezért Oroszországtól pénzt is kaptak.

Már éppen valamelyest lecsengett volna az ügy, amikor jött az újabb bomba: a jelenlegi európai parlamenti képviselővel, listavezetővel, Maximilian Krah-val kapcsolatosan is felmerült a gyanú: ő is kaphatott rendszeresen pénzt orosz forrásból. Hétfőn a pártvezetésnek magyarázkodhatott a hírek miatt, hogy aztán kedd hajnalban – Kínának folytatott kémkedés vádjával – letartóztassák az asszisztensét.

Befolyásolás I.

Így védekeztek a zombik ellen több ezer éve

Körülbelül 4200 éves zombisírt fedeztek fel a régészek Németország keleti részén – írja az Arkeonews. A sírhelyen egy férfi csontvázát találták meg, akiről a kortársai valamiért azt hitték, hogy jó eséllyel feltámadhat és kitörhet a sírjából.

A férfi testére ezért egy hatalmas sziklát helyeztek, hogy biztosan ne térhessen vissza a síron túlról.

A szakértők szerint ez az érdekes temetkezés betekintést enged nekünk abba, hogy milyen babonák létezhettek a bronzkori európaiak köreiben. Az elhunyt lábaira rakott kőtábla mintegy 10 centiméter vastag, félméter széles és egy méter hosszú volt. A szakértők szerint a férfi körülbelül 40-60 éves lehetett halálakor. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan miért hihették azt, hogy ez a férfi zombivá fog változni, de elképzelhető, hogy azért, mert a többiek nem kedvelték őt, vagy esetleg azért, mert súlyos betegségben hunyt el.

A kínai titkosszolgálatnak dolgozó kémeket vettek őrizetbe Németországban

Őrizetbe vettek a német hatóságok három embert, akiről azt gyanítják, hogy a kínai titkosszolgálat javára kémkedett – jelentette be hétfőn Karlsruhéban a német szövetségi ügyészség.

A szövetségi bűnügyi hivatal két férfit és egy nőt vett őrizetbe Düsseldorfban és Bad Homburgban, munkahelyüket és otthonukat a hatóságok átkutatták. A gyanúsítottak legalább 2022 júniusa óta dolgozhattak a kínai hírszerzésnek.

A hatóságok szerint katonai technológiákkal kapcsolatos információkat adhattak át Kínának. Őrizetbe vételük idején épp olyan kutatási projektekkel kapcsolatban folytattak tárgyalásokat, amelyek a kínai tengeri harci képességek bővítéséhez lehettek hasznosak Peking számára – állt az ügyészség közleményében.

Hiába legalizálták a németek a kannabiszt, könnyen füstbe ment tervvé válhat a drogliberalizáció

Az Európai Unió legnépesebb országa, a közel 85 millió lakosú Németország idén április elsején Málta és Luxembourg után a harmadik tagállamává vált, ahol a nagykorúak számára legálissá tették a többi között kannabisz, marihuána és fű néven is ismert – hazánkban illegálisnak számító – indiai kender rekreációs célú használatát.

Az Olaf Scholz vezetésével 2021-ben felálló – a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a Szövetség ’90/Zöldek és a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) együttműködésével létrejött – kormány az egyik legfontosabb – a koalíciós szerződésébe is beemelt – kampányígéretét teljesítette az új törvény bevezetésével, melynek értelmében a kannabisz és annak fő pszichoaktív hatóanyaga, a THC is lekerült a tiltott kábítószerek listájáról.

Azonban az ellenzéki Kereszténydemokrata Unió (CDU) jelenlegi alelnöke, Alexander Dobrindt a törvény elfogadása után szinte azonnal közölte, ha ismét hatalomra kerülnek, akkor a legalizáció füstbe ment tervvé válik.

Még nem látni a németországi sztrájkhullám végét

Hosszú idő után lezárult a német vasutassztrájk. A kisebbik vasutas érdekvédelmi unió, a Német Mozdonyvezetők Szakszervezete (GDL) megállapodott a Deutsche Bahnnal (a „német MÁV-val”). A megegyezés egyik legfontosabb pontja, hogy a mozdonyvezetőknek – teljes bérkompenzáció mellett – a mostani 38-ról 35 órára csökken a heti munkaidejük. 2026-tól automatikusan 37 órára csökken, 2027 és 2029 között pedig további fél-fél órákkal, igaz, ez utóbbi már nem automatikusan történik, hanem az egyes munkavállalóknak kell nyilatkozniuk róla. Aki úgy dönt, akár 40 órás munkahetet is vállalhat – óránként 2,7 százalékkal több bérért.

A másik fontos pontja a megállapodásnak, hogy az érintett munkavállalók két ütemben (augusztusban, majd 2025 májusában) 420 eurós (166 ezer forintos) béremelést kapnak, továbbá egy 2850 eurós (1,125 millió forintos) inflációs kompenzációs bónuszt.

A GDL összesen hat alkalommal – hosszabb-rövidebb ideig tartó – sztrájkokat tartott december óta, ám a tárgyalások a DB-vel több alkalommal is holtpontra jutottak. A munkabeszüntetések többször is megbénították a vasúti forgalmat, milliónyi utas mellett az ipart is befolyásolva, ugyanis a sztrájk a személyforgalom mellett a tehervonatokat is érintette.

Botswana 20 ezer elefánttal fenyegeti Németországot

Botswana elnöke azzal fenyegette meg Németországot, hogy húszezer elefántot küld az európai országnak. Az afrikai ország államfőjét ugyanis felbőszítette, hogy Berlin bírálta az elefántok vadászatát és a trófeák exportját. Az államfő szerinte országa csupán az állatok számát szabályozza.

“Éljenek a németek úgy az állatokkal, mint ahogy nekünk akarják diktálni” – jelentette ki Mokgweetsi Masisi botswanai elnök a Bild című napilap internetes változatában április 2-án közölt interjúban.

“Ez nem vicc” – tette hozzá az ajánlatról.

Egyre több pénzt küldenek haza a külföldön dolgozók

Tíz év alatt több mint két és félszeresére, 197-ről 522 millió euróra nőttek a külföldről Magyarországra történő hazautalások. Az EU-ból 460,8 millió euró érkezett 2022-ben Magyarországra, ebből több mint 200 millió euró Németországból.

Az uniós módszertan szerint a személyes utalások a rezidens, azaz legalább egy éve adott országban tartózkodók nem rezidens (magyar) háztartás részére történő utalásait tartalmazzák, aminek nagy részét a munkajövedelmük adja.

A 2012-2022 közötti 10 évben egy fontosabb helycsere történt, Ausztria megelőzte az Egyesült Királyságot, főként a Brexit miatt.

Mától legálisan füvezhetnek a németek – éjfélkor alaposan meg is ünnepelték Berlinben

Április elsején lépett életbe Németországban az a törvény, amely – feltételekkel ugyan, de – lehetővé teszi a marihuána fogyasztását. A német parlament, a Bundestag még februárban fogadta el 407 igen és 226 nem szavazat ellenében a kannabisz legalizációját.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Németországban április 1-jétől a felnőttek számára engedélyezik a termesztést és bizonyos mennyiségek személyes használatra történő birtoklását:

a 18 éven felülieknél nyilvános helyen legfeljebb 25 gramm kannabisz lehet,

Klímavédők kudarca: 3. éve emelkedik a német benzinfogyasztás

Összhangban az EU-s felméréssel, miszerint csak minden második európai szerint (52%) prioritás a klímavédelem, a fosszilis üzemanyagfelhasználás nem csökken Európa legerősebb gazdaságában.

Németországban 2023-ban már a harmadik egymást követő évben nőtt a benzinfogyasztás a szövetségi gazdasági és exportellenőrzési hivatal (BAFA) hivatalos ásványolaj-adatai alapján. A BAFA adatai szerint belföldön tavaly 17,3 millió tonna benzint értékesítettek, 416 ezer tonnával többet, mint az előző évben. A 2020-as pandémiás mélyponthoz képest ez közel 1,1 millió tonnás növekedést jelent. A koronavírus-járványt megelőző években a benzinfogyasztás csökkenő tendenciát mutatott – 2010-ben még 19,6 millió tonna volt az éves felhasználás.

Az UBA szövetségi környezetvédelmi ügynökség az emelkedő benzinfogyasztást elsősorban a tavalyi futásteljesítmény növekedésének tulajdonítja. A BASt szövetségi közúti felügyelet adatai szerint a könnyű közúti forgalom – azaz a teherautók, buszok és hasonlók nélkül – benzinfogyasztása magasabb volt a 2022-esnél, bár még mindig jelentősen elmaradt a 2019-es adatoktól.

Betiltanák a tacskók tenyésztését Németországban

Komoly felzúdulást okozott Németországban egy új törvényjavaslat, aminek értelmében a tacskókkal az élen egy sor kutyafajta tenyésztését betiltanák az országban – írta meg a Sky News.

A tervezet szerint az intézkedés lényege az lenne, hogy elejét vegyék, hogy olyan tulajdonságok öröklődjenek tovább a kutyák között, amik különféle szenvedéseket okoznak az állatoknak. Példaként említik a rövid lábakat, a szőrtelenséget, a csontozat vagy a fogak rendellenességeit, de a várható alacsony élettartamot is. A szöveg értelmében a „farkasszerű” kutyákat leszámítva szinte az összes fajta veszélyben lehet a tacskótól kezdve a bulldogokon át a basset houndig. De a német juhászok sem lehetnek nyugodtak a jellemzően alacsony várható élettartamuk miatt.

A német Kennel Club (VDH) petíciót indított, hogy a tervezetet vonják vissza, vagy gondolják újra, mert ha rossz intézkedés születik, az több fajta végét is jelentheti. Eközben a mezőgazdasági minisztérium cáfolja, hogy egyes fajtáknak üzennének hadat, a tárca szerint a szaporítókkal szemben akarnak fellépni.

Visszaállítják a határellenőrzést Németországban a foci-Eb alatt

Nancy Faeser német szövetségi belügyminiszter a Rheinische Post napilap keddi számában beszélt arról: azért döntöttek az EURO-2024 alatt az ideiglenes határellenőrzés visszaállítása mellett, hogy megakadályozzák olyan személyek bejutását az országba, akik erőszakos cselekményeket követhetnek el, és a lehető legjobb védelmet akarják biztosítani a jelentős nemzetközi sportesemény számára. Ezzel kapcsolatban a hangsúly a szélsőségesekkel, a huligánokkal, és az erőszakos cselekmények elkövetőivel szembeni, valamint a kibertámadások elleni védekezésen van, mondta.

A németek a szintén általuk rendezett 2006-os világbajnokság idején is ideiglenes határellenőrzést vezettek be, és Faeser az elmúlt napokban már tett utalást arra, hogy ismét fontolgatják ezt. A belügyminiszter február közepén már meghosszabbította június közepéig a lengyel, a cseh és a svájci határok ellenőrzését, aminek célja a csempészet és az illegális bevándorlás elleni védekezés.

A futball Európa-bajnokság június 14-én kezdődik, a döntőt július 14-én játsszák. A magyar válogatott a csoportkörben elsőként Svájccal találkozik Kölnben, majd Stuttgartban előbb a házigazda Németország, aztán Skócia lesz az ellenfele.

A németek örökforgó szélkereke

Mi történik, ha a szélerőművek túl sok energiát termelnek?  Németországban azon dolgoznak, hogy a szélerőműveket sose kelljen leállítani.

Mi történik akkor, ha a szélerőművek túl sok energiát termelnek? Németországban most erre keresik a választ. Északon ugyanis többször előfordul, hogy a különösen szeles napokon szélmalmokat kell lekapcsolni, mert azok több energiát termelnek, mint amennyit a rendszer képes felvenni.

Az egyik német tartomány, Schleswig-Holstein azonban létrehozott egy olyan acélelemekből álló tárolót, amely nemcsak tárolni, de továbbadni is képes a megtermelt hőt. Ha beválik, a jövőben talán nem is lesz szükség szélkerekek leállítására.

A Korán-égetéseket akarta megtorolni két afgán szélsőséges, akik merényletre készültek a svéd parlamentnél

Őrizetbe vettek Németországban két afgán állampolgárt, akik a gyanú szerint fegyveres támadásra készültek a svéd parlament közelében – írja az MTI a német szövetségi ügyészségi hivatal szóvivőjére hivatkozva.

A két afgán állampolgárt Türingia fővárosától, Erfurttól 85 kilométerre, Gera városában fogták el. Az ügyészségi szóvivő közlése szerint a gyanúsítottak 2023-ban csatlakoztak az Iszlám Állam-Horaszán Tartomány (ISKP) nevű (elsősorban Afganisztánban aktív) csoportjához, ahonnan a támadással kapcsolatos utasításokat is kapták. A férfiak a gyanú szerint együtt kétezer euró értékű adományt gyűjtöttek össze a szervezet számára. Az interneten tervelték ki a feltételezett támadás részleteit, és több sikertelen kísérletet is tettek az ehhez szükséges fegyverek beszerzésére.

Az ügyészség által kiadott közlemény szerint a támadást a svédországi Korán-égetések elleni megtorlásként tervezték végrehajtani, a gyanúsítottak célpontjai között rendőrök is szerepeltek. Az eddigi ismeretek szerint az őrizetbe vett személyek már konkrét előkészületeket tettek egy véres merényletre – közölte Marco Buschmann német igazságügy-miniszter.

Németország a világörökség részévé tette Berlin technokultúráját

Meglepő, óriási lépést tett a német kulturális tárca a technokultúra felé: az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetével, azaz a UNESCO-val közösen úgy döntöttek, hogy felveszik a világörökségi listára Berlin techno-szcénáját – írja a Guardian.

A német főváros technoklubjait és -zenészeit tömörítő Clubcommission a lépés kapcsán kijelentette: ez egy újabb mérföldkő a producerek, zenészek, klubvezetők és rendezvényszervezők számára, a hálózat egyik vezetője pedig a Deutsche Wellének arról beszélt, hogy

a döntés csak megerősíti őket abban, hogy a klubkultúra valóban értékes, és megérdemli a védelmet, valamint a támogatást.

Iskolai ámokfutást állítottak meg a rendőrök Berlin mellett

Valószínű ámokfutást hiúsítottak meg német rendőrök a Berlin melletti Petershagen egyik iskolájában, ahol egy késsel és riasztópisztollyal felfegyverzett 22 éves férfit vettek őrizetbe péntek délelőtt – közölte Michael Stübgen, Brandenburg tartományi belügyminisztere.

A tárcavezető nagyon veszélyesként értékelte a helyzetet. Mint mondta, nem valamiféle álriadóról van szó. Az elkövető tanárokat fenyegetett meg az általános iskolában.

A reggeli órákban az iskola egyik alkalmazottja riasztotta a hatóságokat, amelyek egy különösen ilyen eshetőségre kiképzett alakulattal vonultak ki a helyszínre. A biztonságiak átkutatták az épületet, a fegyverest pedig legyűrték. Az akció során az elkövető és a rendőrök egyike könnyebb sérüléseket szenvedett.

Tabudöntő brüsszeli tervek: első lépések a közös európai hadsereg felé?

Az Európai Bizottság bemutatta a tervét, hogyan kívánja felpörgetni, és minél inkább közössé tenni a hadiipart. Az ötletek egyelőre óvatosak, de az alapgondolat így is tabudöntögető, hiszen a hadseregek ellenőrzésénél érzékenyebb szuverenitási kérdés nincs.

Sokkal durvábban is elsülhetett volna a német katonai vezetők lefülelt beszélgetése

Nagy port kavart az elmúlt napokban, hogy az oroszok lehallgatták Ingo Gerhartz, a német légierő vezérének és tisztjeinek online értekezletét, majd a 38 perces beszélgetést az állami tulajdonban lévő, az Európai Unió által szankciókkal sújtott Russia Today lehozta. A megbeszélés során ugyan komoly titkok nem hangoztak el, német szemmel a szivárogtatás rendkívül kellemetlen, Moszkvának pedig egy újabb propagandaeszköz került a kezébe.

Az állítólag február 19-én a WebEx webkonferencia szolgáltatón zajlott és az oroszok által lefülelt beszélgetés eleje meglehetősen személyen hangvételű volt. Egy Szingapúrból csatlakozó katona például egy ponton a helyi időjárásról számolt be.

Elég párás idő van

Magyar kettős állampolgároknak juttatott szociális segélyek miatt indult vizsgálat Németországban

Olyan ukrán-magyar kettős állampolgárok kaphattak szociális juttatást Németországban, akiknek ez nem is járt volna, ezért vizsgálat indult – írja az RTL. A Spiegel német lap úgy tudja, hogy a Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal (Bamf) több ezer ilyen esetet vizsgál.

A háború miatt Németországban az ukránok ideiglenes védelemben és juttatásokban részesülnek, ez azt jelenti, hogy nem kell megcsinálniuk a menedékjogi eljárást, és jogosultak az alacsony jövedelműeknek járó állampolgári támogatásra, azaz a Bürgergeldre (ennek összege tavaly egyedülálló személy esetén 502 euró, közel 200 ezer forint volt).

Ukrán-magyar kettős állampolgároknak, mivel uniós ország állampolgárai, ezek a segítségek közvetlenül nem járnak és nem kaphatnak könnyítést, a tartományi bevándorlási hivatalok jelentései szerint azonban az elmúlt hónapokban jelentkeztek náluk ukrán menekültként nemrég kiállított ukrán útlevéllel rendelkező, csak magyarul beszélő, esetlegesen kettős állampolgárságú emberek is.

Egy katona végezhetett egy családdal Németországban

A német hadsereg egyik katonája ölhetett meg a héten Alsó-Szászországban négy embert, köztük egy kisgyereket a német hatóságok pénteki bejelentése szerint, melyben hozzátették, vizsgálják, hogy családon belüli erőszak történt-e.

A rendőrség és az ügyészség tájékoztatása szerint a vizsgálat a rotenburgi járás két helyszínén – két családi házban – folyik.

Médiaértesülések szerint a gyanúsított volt barátnőjét, a nő gyermekét, a volt barátnő új párját és a nő édesanyját lőtte le péntekre virradóra, majd feladta magát a rendőrségen.