Best WordPress Hosting
 

Stépán Gábor kapta az idei Bolyai-díjat

Szakterületének kiválósága, Stépán Gábor gépészmérnök kapta idén a 2000 óta minden második évben átadott Bolyai-díjat és az ezzel járó 100 ezer euró pénzdíjazást. A „magyar Nobel-díjként” is emlegetett elismeréssel kitüntetett kutató összesen csaknem 700 tudományos és felsőoktatási közleményt jegyez, több mint 500 közleménye jelent meg külföldön, számos monográfia és szakkönyv köthető a nevéhez. A független díjbizottság tanácskozása alapján kiválasztott díjazott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem alkalmazott mechanika professzora, az Academia Europaea és az Észt Tudományos Akadémia akadémikusa.

Stépán Gábor tudományos munkássága nemzetközi tanulmányútjai mellett egész életében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemhez kötődött, pályája során azon dolgozott, hogy a felhalmozott elméleti tudást gyakorlatban használható tudássá váltsa.

Stépán Gábor 1994 óta a műszaki tudományok doktora, szakterülete a dinamika, szerszámgépek rezgései, erőszabályozás robotokon, járműkerekek nemlineáris rezgései, emberi és robot egyensúlyozás, bifurkáció elmélet és káosz. Többek között tagja a Bolyai János Matematikai Társulatnak, a Magyar Mérnökakadémiának, az International Union of Theoretical and Applied Mechanics és az EuroMech vezetőségének. 1988-ban megkapta az MTA Fiatal Kutatói Díját, 2001-ben mestertanár címet szerzett, 2006-ban Simonyi Károly mérnöki díjjal tüntették ki, 2011-ben Széchenyi-díjat, 2012-ben Szilárd Leó-díjat, 2023-ban Jedlik Ányos-díjat kapott. Amerikai és kínai szakmai díjak mellett az egyetemi hallgatóitól számos esetben kapta meg a legkiválóbb oktatóknak járó díjat. Feltalálóként egyetemi kollégáival 9 hazai szabadalmi és egy használatiminta-oltalmi bejelentésben jegyzik, több bejegyzett európai szabadalma is van.

Nagy változás jön a boltokban, egy év múlva már nem kell papírcetlivel bajlódni a kasszáknál

Csaknem két évvel ezelőtt írtunk részletesen arról, hogy a pénztárgépet használó kereskedőknek kötelező kinyomtatva átadni a vásárlás után járó nyugtát, ám mivel ezeknek a cetliknek a döntő része azonnal a kukába kerül, ez egy olyan jogszabályi kötelezettség, amely tonnaszámra termeli a hulladékot. Az adóhatóság két éve lapunk kérdésére azzal érvelt a papírozás mellett, hogy ez a vásárlók érdekeit védi, mert semmilyen előfeltétel (regisztráció, okostelefon) nem kell ahhoz, hogy a vevő azonnal és egyértelműen értelmezhető formában megkapja a nyugtát.

Most azonban kiderült, hogy a NAV gőzerővel dolgozik azon, hogy bevezessen egy olyan (kötelező) megoldást, amely megtartja a papíros nyugta fent említett előnyeit, de digitális. A tervek nem csak azért érdekesek, mert csökkentik a hulladékot, hanem azért is, mert a jelek szerint számos új piaci lehetőséget is megnyitnak.

A projektet Mizsányi Attila, a NAV Kockázatelemzési és Adattudományi Főosztályának vezetője mutatta be azon a szakmai konferencián, amelyet az intelligens kiskereskedelmi megoldásokat szállító Laurel Kft. szervezett.

Volt idő, amikor 19 órás volt egy nap a Földön

Manapság a Földön egy nap 24 óráig tart, a távoli múltban azonban más volt a helyzet. Sőt egy új tanulmány alapján volt egy igen hosszú periódus a bolygó történetében, amikor stabilan 19 órásak voltak a napok – írja a Universe Today. A szakértők unalmas egymilliárdként hivatkoznak erre az időszakra.

A kutatók szerint a proterozoikum, kétmilliárd évvel ezelőttől kezdődően a napok tartósan 19 órásak maradtak.

Ross N. Mitchell, a Kínai Tudományos Akadémia munkatársa és Uwe Kirscher, a Curtin Egyetem szakértője szerint adataik ellentétesek az eddigi feltételezésekkel.

Magyar újdonságokat kapott a Google Térkép

A Google az év elején indította el Immersive View funkcióját, hogy megújítsa a térképes keresés élményét. A fejlesztők a mesterséges intelligencia segítségével több milliárd képet egyesítettek, hogy a világ látványosságainak többdimenziós nézetét hozzák létre és számos hasznos információt tegyenek elérhetővé a felhasználók számára. A vállalat a közelmúltban négy új városban (Amszterdam, Dublin, Firenze, Velence) is elérhetővé tette az újdonságot, illetve a világ több mint 500 ikonikus nevezetességére is kiterjeszti a szolgáltatást.

Az Immersive View már Magyarországon is elérhető a felhasználók számára, így okostelefonon (desktopon nem) már többdimenziós módban nézhető meg az Országház, a Vajdahunyad vára, a Halászbástya, vagy éppen a Mátyás Templom, a Széchenyi Lánchíd és a Szent István Bazilika.

Ehhez nem kell mást tennie, mint a Google Térkép mobilos verziójában rákeresni a felfedezni kívánt helyszínre, majd rákattintani az első videóra, és máris virtuálisan körberepülhető az épületet, illetve szemügyre vehetők a közelében található helyeket. Az idő csúszka segítségével az érdeklődő azt is ellenőrizheti, hogy a nevezetesség helyszínén milyen időjárásra számíthat a közeljövőben és megnézheti, mennyire lesz zsúfolt a terület egyes napszakokban.

A Semmelweis Egyetem online tünetellenőrzője szól, ha tényleg sürgősen orvoshoz kell menni

Egy új tünetellenőrző applikációt készített a Semmelweis Egyetem HELP néven. Most még csak a gyermekgyógyászatban használható, de később a szülészet-nőgyógyászat és a kardiológia is bekerül. A lényege, hogy a beteg vagy családtagja különböző kérdésekre válaszolva megtudja, mi lehet a baj, mikor kell elindulniuk az ügyeletre, kórházba, illetve otthon hogyan enyhíthetők az észlelt tünetek.

Miért fontos ez? Magyarországon egyre kevesebb a házi orvosok száma, emiatt egyre több területet kell lefedniük, miközben az adminisztrációs terhek nőnek. A gyerekorvosok esetében pedig ezt tetézi, hogy még egy nátha miatti iskola hiányzást is igazolniuk kell. A leterheltség mértéke a mentősöknél és a sürgősségi betegellátóknál is rendkívüli.

Számokban:

Nem vicc: itt a 16K felbontású tévé

Napjainkban már a 4K felbontás az alapvetás, amennyiben tévévásárlásra adjuk a fejünket (ennél alacsonyabb felbontással már nem nagyon találni ilyen jellegű kijelzőt), és egy ideje jó pár gyártó kínálatában találunk 8K felbontásra képes modelleket is. Ezek a típusok ugyanakkor nem igazán akarnak elterjedni, aminek az egyik legfőbb oka az lehet, hogy lényegében senki nem kínál tartalmakat ilyen minőségben (se adathordozón, se streamingben). Mindez viszont nem rettentette el a kínai BOE-t, hogy megalkosson egy 16K felbontás megjelenítésére képes, 110 hüvelykes tévét.

A prototípust a SID Display Week 2023 eseményen mutatták be, és hiába nincs sok értelme, a specifikációk azért valahol mégis lenyűgözőek: 15360 x 8640 pixeles felbontés, tehát 132,7 millió képpont, ami a 4K tizenhatszorosa, méghozzá 160 ppi pixelsűrűséggel, ami annyit tesz, hogy szabad szemmel még nagyon közelről sem vehetők ki a képpontok.

A kijelző alapját egy LCD, tehát folyadékkrisztályos panel biztosította, és a 16K-s megjelenítéshez szükséges adatokat 16 display porton keresztül továbbították a tévére. Utóbbi is jelzi, hogy ennek a megoldásnak egyelőre semmi értelme, és a 400 nit fényerő, illetve a 60 Hz-es képfrissítés sem meggyőző, de a BOE legalább elmondhatja magáról, hogy ők már előálltak egy 16K-s kijelzővel.

A Netflix után az HBO Max is megszüntetheti a jelszómegosztást

A Netflix május 23-án jelentette be, hogy a világ több országához hasonlóan itthon is megszünteti a jelszómegosztás lehetőségét, azaz egyetlen előfizetéssel több – egymástól távol élő – ember már nem tudja használni a szolgáltatást. Habár a bevezetésnek nagy volt a negatív visszhangja az előfizetők körében, de a számok azt mutatják, hogy a stratégia bevált, ugyanis a cég május 26-án és május 27-én közel 100 ezer napi regisztrációt szerzett, és ez a szám meghaladja a Covid-lezárások kezdetén megváltott Netflix-regisztrációk számát.

A HWSW cikke szerint a legnagyobb streaming-szolgáltató példáját követheti az HBO Max is, legalábbis erre utalnak a frissen közzétett, július 13-ával életbe lépő felhasználási feltételek, aminek az egyik legfigyelemreméltóbb módosítása, hogy immár foglalkozik az úgynevezett „háztartáson kívüli fiókmegosztással”, és az erre vonatkozó fejezet így fogalmaz:

Bármikor megváltoztathatjuk az egyidejű streamek maximális számát és/vagy korlátozhatjuk az Ön által használható eszközök számát, beleértve a háztartáson kívüli fiókmegosztás hatásának korlátozását, vagy ha észszerűen úgy gondoljuk, hogy visszaéltek HBO Max-fiókjával

Lélegzetelállító képeslap érkezett a Marsról

Áprilisban fontos szoftverfrissítésen esett át a NASA Curiosity marsjárója, majd néhány utolsó fotót készített a Marker Band Valley nevű régióról – olvasható a NASA oldalán. A rover egyik reggeli és délutáni, fekete-fehér panorámaképét felhasználva, színek hozzáadásával a szakértők a közelmúltban egy „képeslapot” hoztak létre.

A Curiosity jelenleg a Gale-kráterben fekvő, 5 kilométer magas Mount Sharp hegy lábánál jár. Az űreszköz 2012-ben landolt a térségben, azóta rengeteg értékes adatot gyűjtött a régióról.

Az új képen a Marker Band Valley látható, ahol a marsjáró egy ősi tó nyomaira bukkant.

Óriási aszteroida érkezik csütörtökön

Egy hatalmas aszteroida fogja megközelíteni a Földet június 15-én, a hajnali órákban – írja a USA Today.

Az objektum biztonságos távolságban, de csillagászati szempontból egészen közel, mintegy 4,1 millió kilométerre halad majd el.

A 2020 DB5 jelű kisbolygó nagyjból 490 méter átmérőjű. Bár az objektum nem jelent fenyegetést, mérete és közelsége miatt a potenciálisan veszélyes aszteroidák közé sorolják. Ide olyan objektumok tartoznak, amelyek képesek 7,4 millió kilométernél közelebb kerülni a Földhöz, és legalább 150 méter szélesek.

Imádni fogjuk a Spotify újítását

Bár elképesztő tempóban fejlődik a technológia, még napjainkban is előfordul utazás közben, hogy elmegy a hálózat, és így a fülünkben duruzsoló zene is elhallgat. Erre a problémára keresett megoldást a Spotify, amit Daniel Ek vezérigazgató szerint meg is találtak – írja a hvg.

A tesztelés alatt álló Offline Mix funkció a vállalat vezetője szerint arra az esetre tökéletes, amikor „a hangulat forró, de a kapcsolat gyenge.” Erre jelenleg csak az albumok és lejátszási listák manuális letöltése szolgálhat valamiféle megoldással, ez azonban nem képes lekövetni az éppen aktuális ízlésünket, és előre kell gondolnia a felhasználónak.

Az Offline Mix ezzel szemben egy olyan lejátszási lista lesz, amely a közelmúltban lejátszott kedvenc dalainkat gyűjti össze offline hallgatásra.

Tatuin-szerű bolygóra bukkantak

Egy friss tanulmányban a szerzők egy, a Star Wars univerzumából ismert Tatuinhoz hasonló exobolygót mutatnak be – írja a Space.com. Az égitest rendszerében két csillag is található.

A kettőscsillagok meglehetősen gyakoriak, a Tejútrendszerben a Nap-szerű objektumok mintegy felének van párja. Eddig azonban csupán 14 olyan bolygót találtak, amely kettőscsillag körül kering, az első ilyen, cirkumbináris égitestet 2011-ben, a Kepler űrtávcsővel észlelték.

Egészen mostanáig csak egyetlen bináris rendszert ismertek, amelyben egynél több bolygó fekszik, ez az 5000 fényévre található Kepler-47. Matthew Standing, az Open University in England munkatársa és kollégái ezúttal az 1320 fényévre elhelyezkedő TOI-1338-t figyelték meg, a helyi csillagpárnál 2020-ban detektált a NASA TESS űreszköze egy bolygót, ez a TOI-1338b.

Ezt semmiképp ne tegye, ha beázott a mobilja

Napjainkban egyre több készülék kap vízállósági tanúsítványt, ezek azonban nem minden baleset ellen védenek, így gyakran előfordul, hogy beázás miatt mennek tönkre mobilok. Ez komoly gond, ugyanis a szabadon áramló elektronok a víz vezetőképességének köszönhetően könnyedén rövidzárlatot okozhatnak. Normális esetben az áram csak a nyáklap előre meghatározott útvonalain át mozoghat, de ha a készülék beázik, össze-vissza kezdenek száguldozni az elektronok.

Ha szerencsénk van, és a nedvesség elpárolog, a készülékben akkor is maradandó károk keletkeznek: a kicsapódó só és a keletkező rozsda rövidzárlatot képez az egymáshoz rendkívül közel futó áramutak között. Emiatt az első és legfontosabb teendő, hogy áramtalanítsuk a mobilt, tehát vegyük ki az akkumulátort, vagy kapcsoljuk ki a készüléket. Ezt követően távolítsuk el a SIM- és/vagy SD-kártyát.

Fontos kiemelni, hogy víz és víz között is van különbség. A desztillált vízben szinte semennyi, a normál édesvizekben kevesebb, a tengervizekben viszont rendkívül sok oldott ásványianyag van. Minél sósabb a víz, ami bejut a készülékbe, annál hevesebb reakciókat válthat ki, és komolyabb maradandó károkat okozhat.

Harmadával esett a pornónézők száma, az ok nem meglepő

Rendre szórakoztató diagrammokat eredményez, amikor egy-egy nagy érdeklődésre számot tartó esemény idején vizsgálják meg a világ legnépszerűbb pornóoldalának, a Pornhubnak az elérését. Most sem volt ez másképp, melynek nyomán kiderült, hogy az Apple termékbemutatójához hasonlóan

az UEFA Bajnokok Ligája döntője is elvonta a tekinteteket az inkognitó ablakoktól, és a tévéképernyőre terelte azokat. 

A Manchester City-Inter Milan párharc során a Pornhub forgalma átlagosan 14 százalékkal esett vissza Európában, a résztvevő csapatok országaiban pedig még ennél is kiemelkedőbb volt a szám. Az Egyesült Királyságban 17 százalékkal esett vissza nézettség, ám a meccs után, vélhetően az örömmámor következtében 8 százalékkal az átlag fölé ugrott az oldal elérése – írja a Mashable.

Harminc év után először nőtt a Földön lévő nukleáris fegyverek száma

A hidegháború vége óta fokozatos csökkenés mutatkozott a nukleáris fegyverek számában, azonban a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) friss jelentése szerint idén évtizedek után először emelkedett a bevethető töltetek száma – írja a Guardian.

A becslések szerint világszerte mintegy 12 512 robbanófej található, amelyek közül jelenleg 9576 van katonai készleten, ami azt jelenti, hogy potenciálisan készen állnak a bevetésre. Ez a szám 86-tal több, mint az előző évben: az agytörszt szerint Kína készlete 60 robbanófejjel nőtt a tavalyi év során. Hans M. Kristensen, az Amerikai Tudósok Szövetségének (FAS) nukleáris információs projektjének igazgatója elmondta:

Egyre nehezebb összeegyeztetni ezt a tendenciát azzal, amit Kína állít, vagyis hogy csupán nemzetbiztonság megfontolásból tart, minimális számú nukleáris töltetet.

Google vs. Európai Unió: jön az eddigi legsúlyosabb büntetés?

Az eddigi legnagyobb bírságot szabhatja ki az Európai Bizottság a Google tulajdonos Alphabetre, miközben korábbi, több milliárd eurós büntetésekről is vitáznak.

Az eddig kiszabott 8,6 milliárd euró után újabb büntetéseket vethet ki az Európai Bizottság a Google-re – írja a Bloomberg. Az óriáscég hirdetési gyakorlata továbbra sem felel meg az uniós irányelveknek.

A Google azért változtat nehezen a hirdetési gyakorlatán, mert erről a területről nyeri bevétele túlnyomó többségét. Tavaly a bevételek 80 százalékát, 225 milliárd dollárt tett ki a hirdetések értékesítése.

Az IKEA-t is meghódítja a mesterséges intelligencia

Egyre több, népszerű szolgáltatásban tűnik fel a mesterséges intelligencia, és úgy tűnik, az IKEA sem marad ki a sorból. A svéd bútorcég a világ több pontján is bevezette már a Billie nevű, ügyfélszolgálati feladatokat ellátó mesterséges intelligenciáját, ami hamarosan még több ember feladatát veheti át – írja a Reuters.

Az elmúlt két évben az ügyfelek call centerbe érkező kérdéseinek 47 százalékát kezelte a robot, mellyel egy időben a korábban telefonközpontban dolgozó embereket átképezte az óriásvállalat. Az IKEA munkaügyeit kommunikáló Ingka csoport szerint 2021 óta 8500 ilyen dolgozót képeztek át lakberendezési tanácsadóvá, amely munkakörre egyre nagyobb a kereslet.

Ennek oka, hogy az IKEA Európa egyes részei és Ausztrália után az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is bevezette lakberendezési szolgáltatásait.

Magyar műholdat vitt az űrbe a SpaceX rakétája

A SpaceX egyik Falcon 9 rakétáján bocsátották fel a kaliforniai Vandenberg űrközpontból a BME legújabb műholdját – olvasható az egyetem közleményében. Az MRC-100 magyar idő szerint június 12-én éjszaka indult, az indítás közvetítése megtekinthető a SpaceX oldalán.

A műholdat szállító ION SCV-011 egység a start utáni 80. percben vált le, a magyar űreszköz legkorábban hét nap múlva állhat pályára. Ezt követően legkésőbb két hét szükséges, mire megkezdheti működését, miután akkumulátora kellően feltöltődik.

A Műegyetemi Rádió Club fennállásának századik évfordulójának tiszteletére elnevezett MRC-100 vételére és vezérlésére a földi állomásokon (BME E épület teteje és Érd) minden készen áll. Emellett világszerte számos amatőr állomás is várja a műhold jeleit, és továbbítja majd azokat a fejlesztőknek.

Elérhetetlenné válik a Google Drive ezeken a Windows-rendszereken

A Windows idén év elején adta ki a Google Chrome böngésző végső frissítését a Windows 7 és Windows 8.1 operációs rendszerekre, és úgy tűnik, egyre több szolgáltatás engedi el a régi operációs rendszerek kezét. Mint a gHacks írja, a Google Drive a Windows 7 támogatását már januárban befejezte, most pedig a Windows 8 és 8.1, valamint Windows Server 2012 rendszerekre is hasonló vár.

A Google Drive asztali, a fájlok szinkronizálását is lehetővé tévő alkalmazása 2023 augusztusától nem lesz támogatott a fen említett rendszereken. A hvg hozzáteszi, hogy ami ennél is érdekesebb az az, hogy minden 32 bites Windows-verziónak búcsút int a szolgáltatás.

Ez utóbbi még a 32 bites Windows 10-verziókat is érinti, a 11-et viszont nem, abból ugyanis már csak 64 bites kiadás létezik.

Tízezreknek adhat otthont a jövő lebegő városa

A tengerszint emelkedése jelentős problémát okozhat az elkövetkezendő évtizedekben a partmenti nagyvárosokban: New York esetében például évi 1-2 milliméteres süllyedést figyeltek meg nemrégiben a kutatók. Ennek hatására nem kizárt, hogy millióknak kell majd átköltöznie új lakóhelyekre. Ebben segíthet egy távol-keleti startup, ami egy vízen lebegő, önfenntartó várost tervezett meg – írja az Interesting Engineering.

A japán N-ARK vállalat Dogen City elnevezésű úszóvárosa ugyan nem nagy: 1,58 kilométer átmérőjű és 4 kilométer kerületű, de még így is 10 ezer ember állandó elszállásolására lehet alkalmas, a nappal átmenő forgalom pedig akár 30 ezer fő is lehet. A területen egy okosváros kapna helyet, ahol a lakosság egészségügyi állapotát folyamatosan monitoroznák, de a környéken élő szárazföldi területek is itt kaphatnának orvosi ellátást.

N-ARK

Új Nazca-vonalakat fedeztek fel

Egy új tanulmány alapján mesterséges intelligencia segítségével fedeztek fel három új Nazca-vonalat – írja az IFLScience.

A most felfedezett geoglifák egy pár lábat, egy halat és egy madarat ábrázolnak, ezek sorra 78, 19 és 17 méter hosszúak.

Szakai Maszato, a Jamagatai Egyetem munkatársa és kollégái a dél-perui Nazca-sivatagról készült légi felvételeket elemezték mesterséges intelligencia segítségével. A szakértők szerint a módszerrel 21-szer gyorsabban lehet azonosítani az ábrákat, mintha szabad szemmel vizsgálnák a felvételeket.