Best WordPress Hosting
 

Orbán az RTL-t is beperelte – a bíróság „atomtitokként” kezeli a nyilvános tárgyalás időpontját

A Media1 megtudta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a Megafon nevű Fidesz-közeli internetes propagandaközpont egyik arca által vezetett és az igazságügyi miniszterhez is közelálló Biczi és Turi Ügyvédi Iroda közreműködésével a már néhány napja említett fél tucatnyi médiaszolgáltatáson túl további szerkesztőségeket is bíróságra citált, amiért az adott médiumok leszemlézték a Spar vezérigazgatójának Orbán oligarcháira vonatkozó, egy osztrák élelmiszeripari lapban megjelent nyilatkozatát. Eközben egészen meghökkentő dolgokkal szembesült portálunk, a Media1 a Fővárosi Törvényszék működésével kapcsolatban az elmúlt napokban: a bíróság ugyanis minden erejével azon fáradozik, hogy titokban tartsa az egyébként nyilvános, bármely magánszemély vagy a sajtó által látogatható bírósági tárgyalás időpontját a média elől.

Gyárfás Tamás letartóztatását indítványozta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Fenyő-gyilkosság ügyében

Súlyosabb büntetések kiszabását is kezdeményezte az ügyészség Fenyő János médiavállalkozó halálának ügyében.

800 millióba került, most lekapcsolják –elérhetetlen az OBH cégbetekintője

Elérhetetlenné vált az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által üzemeltetett cégbetekintő, az elektronikus ügyintézési portál online szolgáltatása, ahol eddig bárki ingyenesen hozzáférhetett a magyarországi gazdasági társaságok cégirataihoz

Mi történt? A 24.hu szúrta ki, hogy az EU-s százmilliókból fejlesztett cégirat-betekintőt leállította az üzemeltető Országos Bírósági Hivatal (OBH) április végével.

Miért állt le? Az igazságügyi tárca helyettes államtitkára szerint nem indikolt a szolgáltatás fenntartása. A 24.hu megkereste az OBH-t ezzel kapcsolatban, amire azt a választ kapták, hogy

Orbán Viktor pert vesztett a Mészáros Lőrinc-közeli Economx hírportál ellen

A Media1 a nagy bírósági titkolózás ellenére is kiderítette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök elvesztette hétfőn a Fővárosi Törvényszéken az Economx nevű, Mészáros Lőrinc-közeli gazdasági hírportál ellen indított bírósági perét elsőfokon. A bírósági eljárást azért indította Orbán, mert a portál idézte Hans Reisch, a SPAR vezérigazgatójának nyilatkozatát Orbán Viktor oligarchiáról és arról, hogy milyen megfontolásból és milyen körülmények között kezdte el kimenekíteni a magyarországi vagyon egy jelentős részét az élelmiszerlánc vezetője. Az ügy érdekessége, hogy az osztrák vezérigazgató szavait ugyancsak idéző Klubrádió esetében a bíróság még Orbán Viktor számára kedvezően ítélt elsőfokon múlt héten pénteken, tehát a Fővárosi Törvényszék másképp ítélte meg a Lebensmittel Zeitungot szemléző Economx cikkét és máshogy az Economx cikkét szemléző Klubrádió nagyon hasonló írását. A Fővárosi Törvényszék egyébként még az Economx elleni tárgyalás időpontját is titkolni próbálta előlünk.

Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen – a médiaszolgáltató fellebbez az ítélet ellen

A Fővárosi Törvényszék pénteken, egyelőre szóban kihirdetett elsőfokú ítélete szerint mivel a Klubrádió nem tudta bizonyítani, hogy amit Hans Reisch, a SPAR vezérigazgatója állított a Lebensmittel Zeitung című lapban Orbán Viktorról és oligarcháiról, az valós, ezért helyreigazítást kell közölniük az élelmiszerlánc vezérigazgatójának nyilatkozata miatt. Stock Richárd, a Klubrádió vezérigazgatója a Media1-nek elmondta: bizonyításra a gyorsított eljárásban gyakorlatilag esélyük sem volt, hiszen egy külföldi személy egy külföldi lapnak adott nyilatkozatáról van szó. Fellebbeznek az ítélet ellen, és ha szükséges, akár nemzetközi fórumokra is elviszik az ügyet, mivel a sajtó ellehetetlenülése lenne, ha nem szemlézhetne le külföldi lapokat a magyar kormányfővel kapcsolatban.

Indulna a BudaPestTV, de a Fővárosi Közgyűlés megtiltotta a magántelevízió startját

Egy több tévécsatornával is rendelkező magyar médiaszolgáltató BudaPestTV és/vagy PestBudaTV néven tervez új televíziós csatornát, mely Budapest történelmével, nevezetes építészeti és kulturális alkotásaival foglalkozna, továbbá élőben mutatná a főváros webkameráinak képét, közvetítené a Mátyás-templomból a misét és a Fővárosi Közgyűlés ülésezéseit, emellett időnként sorozatokat és magazinműsorokat sugározna. A Fővárosi Közgyűlés azonban blokkolja a magántelevízió indulását. A médiaszolgáltató várhatóan bíróságon próbálja érvényre juttatni sajtószabadsághoz fűződő jogait, vagyis azt, hogy egy Budapestről szóló televízió nevében szerepelhessen a Budapest név, akkor is, ha a Közgyűlés ezt nem szeretné.

Orbán Viktor beperelt egy csomó szerkesztőséget

A Media1.hu információi szerint bírósági pereket indított nemrégiben Orbán Viktor miniszterelnök mint magánszemély több ismert magyar szerkesztőség ellen. Ezt több forrásunk is megerősítette. A perben még Mészáros Lőrinc-közeli lapok is érintettek.

Hatályon kívül helyezte a bíróság a gödi Samsung-gyár környezethasználati engedélyét

Bírósági keresettel támadta meg a gödi Samsung-gyár tavaly decemberben kiadott, 10 évre szóló környezethasználati engedélyét januárban a Göd-ÉRT Egyesület. A civil szervezet a per idejére az azonnali jogvédelem elrendelését és a Samsung-gyár környezethasználatának megtiltását kérte a bíróságtól.

Az Átlátszó azt írja, hogy a Budapest Környéki Törvényszék megalapozottnak ítélte a civilek kérelmét és a per lezárultáig elrendelte a keresetlevél benyújtásának halasztó hatályát.

Jelenleg tehát hatályos engedély nélkül működik a zajszennyező üzem, a civilek emiatt a tevékenység felfüggesztését kérik a hatóságtól és a Samsung SDI-tól.

Ezekre a kérdésekre kellett válaszolniuk azoknak az esküdteknek, akik eldönthetik, bűnös-e Trump

Több száz New York-inak tettek fel egyenként 42 kérdést, hogy eldöntsék: részt vehetnek-e esküdtként a Donald Trump exelnök ellen folyó büntetőperben. Hasonló per egyébként még soha nem zajlott volt amerikai elnök ellen.

A republikánusok várható elnökjelöltje állítólag többször is elszundikált a vádlottak padján egy kis időre, amikor a véletlenszerűen kijelölt, postai úton meghallgatásra szólított ötszáz New York-i polgár közül kiválasztották az esküdtszék tagjait. Ahhoz ugyanis, hogy a per „lényegi” része elkezdődjön – bemutassák a bizonyítékokat, meghallgassák a tanúvallomásokat –, először ki kell választani a 12 esküdtszéki tagot, valamint a hat póttagot, akik kizárólag a tárgyalásokon hallottak és látottak alapján – részrehajlás és befolyásoltság nélkül – eldöntik, Trump bűnös-e.

Az első napon 96 – angolul beszélő, amerikai állampolgárságú, büntetlen előéletű 18 év feletti – New York-i jelent meg a bíróságon, de csakhamar a társaság fele haza is mehetett, mert felemelték a kezüket arra az első kérdésre, miszerint ki érzi azt, hogy képtelen elfogulatlanul és fair módon viszonyulni a vádlotthoz. A tervek szerint a további kijelölt napokon is mintegy száz-száz New York-inak kell megjelennie Juan Merchan bíró, Alvin Bragg ügyész és Trump védői előtt, hogy végül kiválasszák közülük azt a 12 embert, aki dönthet Trump bűnösségéről.

Titok marad, Novák Katalin miért adott kegyelmet K. Endrének

A Fővárosi Törvényszék elutasította a keresetet abban a polgári perben, amelyben a felperes a kegyelmi ügy összes iratának kiadását kérte, közérdekű adatként. A bíróság a döntést azzal indokolta, hogy a jelenlegi törvény alapján nem lehet nyilvánosságra hozni, Novák Katalin miért döntött úgy, kegyelmet ad K. Endrének.

A bíró felhívta a figyelmet, a Kúria hasonló tényállású ügyekben hozott precedensértékű ítéleteiben is azt állapította meg, a kegyelmi eljárások iratai nem közérdekű adatok, kizárólag K. Endre bűnügyi személyes adatait tartalmazzák. A bűnügyi személyes adatok viszont nem közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatok, nyilvánosságra hozatalukat a törvény széles körű társadalmi érdeklődés mellett sem teszi lehetővé.

Közben a Hende Csaba által elnökölt fideszes többségű Törvényalkotási Bizottság úgy döntött, tárgysorozatba se kerülhet a Demokratikus Koalíció törvényjavaslata, amely éppen azért módosított volna több törvényt is, hogy nyilvánosak legyenek a kegyelmi döntések. Az ellenzéki párt szerint az elnök ideális esetben nem egy személy, politikai csoport, hanem a társadalom egésze nevében dönt, ezért hibás gyakorlat, hogy minden különösebb indoklás nélkül gyakorolhat kegyelmet.

Perintfalvi Rita jogerősen is pert nyert a Mandiner ellen

Perintfalvi Rita katolikus teológus immár jogerősen is sajtópert nyert a Mandiner című, a kormánypárti KESMA-hoz (Mediaworks Hungary) tartozó lap ellen.

Eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezték Harvey Weinstein ítéletét

A New York-i legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezte a Harvey Weinstein elleni, 2020-as, szexuális bűncselekmény ügyében hozott ítéletet – írja a New York Times. A több mint száz nő által vádolt amerikai producer ügye vezetett anno #MeToo mozgalom kibontakozásához.

Weinsteint korábban 23 év börtönre ítélték szexuális zaklatások miatt. A fellebviteli bíróság ma reggel 4-3 arányban úgy döntött, hogy eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezi az ítéletet.

Az egyik ilyen hiba volt a bírák szerint, hogy a Weinstein ügyében eljáró bíró megengedte az ügyészeknek, hogy tanúként beidézzenek olyan nőket is, akik azt állították, hogy a producer bántalmazta őket – de akiknek a vallomásai nem képezték részét a pernek. A fellebviteli bíróság tehát arra jutott, hogy Weinstein nem részesült tisztességes eljárásban, mert tárgyalása nemcsak az általa elkövetett bűncselekményekről, hanem a múltbeli magatartásáról is szólt.

A Karinthy igazgatója még az államtitkárnál is lobbizott a kirúgott tanárok visszafoglalkoztatásáért

A Fővárosi Törvényszéken tanú-meghallgatásokkal folytatódott annak a hat tanárnak a tárgyalása, akiket a Külső-Pesti Tankerületi Központ tavaly november 30-án bocsátott el a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumból a polgári engedetlenségben való részvételük miatt – tudósít a 444.hu.

Tanúként idézték az iskola igazgatóját is, de Rábel Krisztina, a tankerület vezetője is megjelent a tárgyaláson. Mint írják, a tárgyalás tisztázó kérdésekkel indult, melyben a tanárok állítása az volt, hogy nem a munkajogi szabályok miatt rúgták ki a őket, hanem azért, mert ők voltak a polgári engedetlenség arcai, akiket csak nem vagy minőségromlás nélkül nehezen tud pótolni az iskola. Szerintük a tankerület azzal akart odaütni egyet az iskolának, hogy abbahagyják a polgári engedetlenkedést, hogy a legjobb tanárokat küldték el.

Ugyanakkor Rábel Krisztina szerint az elmaradt óraszámok döntöttek, nem különböztette meg negatívan a Karinthy-t a többi iskolától az alapján, hogy itt voltak a polgári engedetlenség arcai.

Újbuda polgármestere sajtópert nyert a Magyar Nemzet ellen

László Imre polgármesterről azt írta a propagandasajtó, hogy el akarta tusolni a XI. kerületi óvodai pedofilügyet. Első fokon a DK politikusa nyert.

Néhány éve még csuromvizes rom volt, de most újra régi fényében ragyog a csornai járásbíróság épülete

Meglepő átalakulásról számolt be Facebook-oldalán az Ébredező örökségek nevű Facebook-oldal: a Csornai Járásbíróság néhány évvel ezelőttre vállalhatatlan rommá vált épületének felújítását megelőző, illetve mostani állapotát mutatta be egy képpárral.

Az 1927-1928-ban, eleve bíróságként született épület 1976-ig töltötte be az eredeti funkcióját, majd hosszú időn át kórházként és rendelőintézetként működött. A bezárást számos társához hasonlóan azonban nem kerülhette el, így a néhány évvel ezelőtt már vakolathiányosan, jól láthatóan csuromvizes falakkal ácsorgott az út mellett,

úgy, hogy közben mindvégig szerepelt a helyi védett épületek listáján.

Az Index főszerkesztője megint pert vesztett lapunk ellen

Ahogy tavaly az elsőfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék, most kedden a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla is a Media1 javára döntött abban a bírósági perben, amelyet Fekete-Szalóky Zoltán, az Index főszerkesztője indított portálunk ellen egy róla megjelent cikkünk miatt. Másodjára is a kérdezés és a szólás szabadsága mellé állt a bíróság.

Perintfalvi Rita pert nyert az Origo ellen is

Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat állított Perintfalvi Rita teológusról.

Meghalt a férfi, aki felgyújtotta magát Donald Trump tárgyalása közben a bíróság előtt

Meghalt a kórházban az a férfi, aki pénteken felgyújtotta magát Donald Trump tárgyalása közben a bíróság előtti parkban – írja a BBC.

A 37 évesen elhunyt Maxwell Azzarellot pénteken válságos állapotban szállították kórházba, később belehalt sérüléseibe. A férfit hordágyon vitték el, a teste súlyosan megégett. Egyelőre az nem derült ki, hogy mi volt az indítéka. A New York-i rendőrség nyomozást indított az ügyben. Egy szemtanú azt mondta, hogy a magát felgyújtó férfi egész héten a bíróság környékén tartózkodott.

Médiaértesülések szerint a férfi folyadékkal leöntötte és felgyújtotta magát a bíróság előtti Collect Pond parkban, ahol a korábbi elnök hívei és ellenfelei gyűltek össze.

Bíróság elé álltak az ikrek, akik feltűntek Borkai Zsolték mellett az adriai jachton

Szerda délutánra tűzték ki a Pesti Központi Kerületi Bíróságon egy fiatal testvérpár büntetőperének előkészítő ülését. A két nővel, K. Lilivel és K. Csengével szemben azért emeltek vádat, mert olyan támogatásban részesültek, amit a vállalkozásukra kellett volna fordítaniuk, az ügyészség szerint ugyanakkor másra költötték a pénzt, aminek leplezésében az anyjuk is részt vett, így ő is a vádlottak padjára került. Ahogy az Index rámutatott, a két nőt a Borkai Zsolt féle „hajókupleráj” kapcsán már megismerhette a nyilvánosság 2019 őszén, az önkormányzati kampány hajrájában.

A lap tudósítása szerint a jelen büntetőügy független a borkais esettől, a testvérpárnak azért kell felelnie, mert vissza nem térítendő támogatásban részesültek egy, a fiatalok munkanélküliségének csökkentését és vállalkozóvá válásukat segítő programban benyújtott pályázat útján, de a támogatási kérelemben vállalt kötelezettségeiket nem teljesítették: a részükre utalt pénzt vállalkozói tevékenységükhöz nem köthető célokra használták fel. Ebben közreműködött az édesanyjuk is, aki saját vállalkozását felhasználva valótlan tartalmú számlákat állított ki lányai részére, ezzel közel 6 millió forintnyi pályázati támogatás jogosulatlan felhasználásához nyújtott segítséget. Az ügyészség nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás büntette és hamis magánokiratok felhasználásának vétsége miatt emelt vádat.

Az elékészítő ülést ugyanakkor el kellett napolni, mert a testvérpárnak nem volt védője, ezért kérelmezték, hogy a bíróság vagy rendeljen ki számukra ügyvédet vagy engedélyezze, hogy ők maguk meghatalmazhassanak egyet. Az ügy várhatóan szeptemberben veszi majd kezdetét.

A belga bíróság engedélyezte Orbán Viktorék kedden betiltott brüsszeli konferenciáját

Egy brüsszeli civil szervezet felkarolta a nemzeti konzervatívok ügyét és megtámadta a bíróságon a konferencia megtiltásáról szóló határozatot: a bíróság helyt adott a keresetnek, a belga alkotmányban foglalt szabad gyülekezés jogára hivatkozva – vette észre a hvg.hu.

Mint írják, a Conseil d’État, Belgium legfelsőbb közigazgatási ügyekkel foglalkozó bírósága kedden este hozta meg a döntését arról, hogy nem tiltható be az a brüsszeli konferencia, amelynek keddi napján a belga rendőrség is megjelent, és amelyen szerdán várhatóan Orbán Viktor is felszólal.

A bírósághoz a Nemzeti Konzervativizmus Konferencia szervezői, vagyis a magyar kormányzati háttérintézmény Mathias Corvinus Collegium brüsszeli irodája az AFD International nevű emberi jogi szervezet fordult, amelynek igazgatója szintén a konferencia egyik felszólalója.